Az ötvenes évek szűk levegője New York kertvárosában, egyforma házak, rendezett gyep, öltönyös emberek vonattal ingáznak a city-ben lévő irodaházakba, rúzsozott asszonykák kávéznak a szomszédasszonnyal, vagyis a szokásos, kissé fojtogató hangulatú idill. Hőseink, a Wheeler-házaspár valamiért azt gondolja, ők többek ennél, felette állnak, az élet más, izgalmasabb dolgokat ígért nekik. Mégis valahogy beleragadtak a reménytelenül normális életformába, ami kifejezetten nem tesz jót a házasságuknak. A történet alapjául Richard Yates 1961-es regénye szolgált, a címe azért ez, mert a pár a Revolutionary Road-on lakik. Lehetett volna ebből egy nagyon jó film is.
Tehát kertváros, Frank Wheeler (Leonardo DiCaprio) az öltönyös ingázó férj, April (Kate Winslet) a csinos feleség. Két gyerekük is van és helyes fiatal pár barátaik meg helyes szomszéd néni. April két gyerekkel és egy cuki kertvárosi házzal ezelőtt színésznő szeretett volna lenni, de most csak a környékbeli tehetségtelen amatőr színjátszókörben bénázhat. Frankről fiatal korában nyilvánvaló volt, hogy egy lázadó tehetség, aki biztosan nem olyan lesz, mint az apja (ingázó öltönyös üzletember), hanem nagy dolgokra lesz képes, amint rájön, mik azok. Amikor már nagyon szenvednek, April kitalálja, hogy költözzenek Párizsba és kezdjenek új életet. Majd ő ott titkárnői munkát vállal valami kormányhivatalban, Frank pedig egész nap szabadon lődöröghet, és gondolkodhat, mihez érez kedvet, hátha rájön, tulajdonképpen miben is különlegesen tehetséges ő. Elég elrugaszkodottnak hangzik az ötlet, de végülis Frank utálja a munkáját, April gyűlöli a kertvárost és elég félretett pénzük van egy efféle kalandhoz.
Persze, ahogy közeledik az utazás valódi időpontja, egyre több olyan dolog történik, ami az utazásuk ellen szól: például Franknek felajánlanak egy egész szimpatikus előléptetést, és még számos egyéb dolog. Frank elbizonytalanodik, April menni akar. Az egész film arról szól, hogy veszekszenek vagy tervezgetnek, illetve fentiek tetszőleges variációi, mi nézők pedig elvileg végig azon izgulunk, hogy akkor most vajon itthagyják-e Wheelerék a kisvárosi borzalmat és a szabadság és önmegvalósítás francia útjára lépnek-e, vagy pedig nem.
Nagyon jók a színészek, meglepően jók, én Kate Winsletről eddig nem tudtam, hogy tud színészkedni, de ebben tökéletesen játssza az átvert, kiábrándult, vagy éppen szerelmes nőt. Öröm nézni, ahogy reszkető kézzel láncdohányzik, kiégetten bámul maga elé, vagy éppen elélvez a konyhapulton, mindegyik arca teljesen hiteles. Leo sem rossz, számomra a szerephez még mindig egy kicsit túl gyerekképű, de megtesz minden tőle telhetőt. A mellékszereplőket is jól válogatták össze, Michael Shannon üdítő jelenség a különc (esetleg elmebeteg) matematikus szerepében. A film legjobb jelenetei a házastársi veszekedések, April és Frank (de főleg April) ugyanis hajlamos egymást hibáztatni, amiért nem álmaik szerint alakult az életük és felvonultatják a házastársi veszekedés összes létező formáját, a bútortöréses békülősszexszel végzősődtól kezdve a fojtottan gyűlölködősig. Szerintem pont így veszekszenek az emberek az életben, nagyon jó.
Sajnos több probléma is van a filmmel, elsősorban a tempója. Néha ígéretesen felpörög és átélhető, máskor viszont hosszú időre lendületét veszti, és komolyan elgondolkodom, hogy mi lenne, ha inkább hazamennék a félbehagyott izgalmas könyvemet olvasni, tulajdonképpen a legkevésbé sem érdekel, hogy elutaznak-e a Wheelerék Párizsba vagy kinyírják egymást még itt az USÁban. Lassú sodrású filmdráma is lehet feszes és izgalmas, de ez valamiért nem lett az. Wheelerék párbeszédei többnyire hitelesek, időnként mégis a közhely határát súrolják, vagy olyan mondatokat mondanak, amiket élő beszédben ember nem mond. Gondolom, jó lenne, ha a néző valamit érezne abból, amit az ifjú pár „reménytelen ürességnek” nevez, ha átéreznénk, hogy valóban rossz lehet ebben az idilli, ám álszent légkörben élni, de valahogy ez sincs meg. Amit az Óráknak vagy az Amerikai szépségnek sikerült elérnie — hogy azt gondoljam, „uramisten, csak nehogy valaha amerikai kertvárosban kelljen élnem, inkább a halál” — azt ennek a filmnek nem sikerül. A végkifejletre túl hamar rá lehet jönni, kiszámítható, ezért amikor valóban úgy történik, már nem ütött, csak nyugtáztam, hogy oké, tényleg ez lett a vége.
A film aláfestő zenéje szintén nem sokat segít, rossz, nem a megfelelő pillanatokban szólal meg, nem odaillő, idegesítő, nem teremt hangulatot. Meg kell viszont dicsérni Kate Winslet megjelenését, jól áll neki ez a haj, és klassz, csinos, érdekes szabású ötvenes évekbeli ruhákban lejt fel-alá, bár a legjobb jelmezért járó Oscar-jelölést azért kicsit túlzásnak érzem.
A szabadság útjai értékelés
Jó alaptörténet, remek színészek, mégis néha unalmassá és kiszámíthatóvá váló filmdráma rosszul eltalált zenével. Hat és hét pont között ingadoztam, na jó, legyen egy gyenge 7/10. Azok harmincas házasok fogják értékelni, akik feladták az álmaikat és utálják a munkájukat, bár jól keresnek vele.
én is megnéztem, és hát nem nekem szólt ez a film, bár a végére egész jó lett, de valahogy nem stimmelnek az arányok folyamatosan.
Szerintem pont a legeslegnagyobb hibaja, hogy egyaltalan nem jon at a “szuk levego” hangulata.
Jok a szineszi teljesitmenyek, persze… Ennek ellenere en valami sokkal atutobbre szamitottam. 4/10
Az Oscar jeloles szerintem is tulzas.
Nagy részével egyetértek, a színészek tényleg jók, a zene pedig tényleg nem. A klisékből is kijut azért (kalapos egyenemberek menetelnek a lépcsőn), de annak ellenére, hogy a téma elég általános, nekem tudott újat mutatni. Az unatkozó 30-asokon kívül azoknak is ajánlanám, akiknél bármikor megvolt a “hú, de lelépnék innen, bakker” és az “inkább mégsem, máshova is vinném magammal a problémáimat, és Párizsban is vannak hétköznapok” érzéspáros.
[ha nem olvastad a fentit, akkor ez itt off, az előzetesnél szívesen látjuk a kommented, ha az előzetesről szól – a zerk.]
Na megint megyek szembe az árral. Nekem nagyon nem jött át, hogy rossz lenne a zene vagy hogy lassú lenne a film.
INNENTŐL SPOILERES
Engem beszippantott valahol a színházban és a kórházig úgy is tartott. Szerintem jól sikerült eltalálni azt hogy valójában milyen visszataszító is a kisvárosi élet. A legjobb pillanatokat a mellékszereplők hozták, a szomszédok meg Shanon és családja. Igazából miután megnéztem teljesen taccsra tett csak kerestem a helyem és eldöntöttem, és az járt a fejemben, hogy ugye nem lesz ilyen életem. Én ezt nem akarom. Tavaly a vágy és vezeklésre írták sok helyen hogy nagy hatású, de én aztután nem kerültem más állapotba. Ezután viszont igen.
nekem tetszett, de elfogadom, hogy lassú volt (mit vártatok Sam Mendestől?), néha kicsit közhelyes. merthogy van hibája a filmnek bőven, de azért a végére nagyjából összeállt. na és remek alakítások, Michael Shannon különösen bejött. összességében 7 és 8 között.
“én Kate Winsletről eddig nem tudtam, hogy tud színészkedni”.
Ez fájt…És a kritikáddal sem értek egyet.
“én Kate Winsletről eddig nem tudtam, hogy tud színészkedni”
A “The Reader” ezek szerint még nem volt meg.
neurózis: talán ha megindokolnád miért nem értesz egyet isoldéval, akkor értékesebb lenne a kommented :P
rgranc: még nem, de tervezem.
Én nem értek egyet, szerintem jól eltalált film volt. És a zene is bejött. De én is maradnék 7/10
“2. peterqe
2009. 01. 25. 19:47
Az Oscar jeloles szerintem is tulzas.”
Nem jelölték Oscarra a filmet.
Spoileres lehet…
Mert szerintem téves, hogy túlságosan lassú folyású. Onnantól kezdve, hogy eldöntik, hogy Párizsba költöznek, teljesen magával sodor a film, mert jön a kezdeti lelkesedés, jön az a felszabadító könnyedség, ahogyan Leo le akar mondani, majd az emberi gyarlóság ismét beköszön: elkezdenek kompromisszumokat kötni, legalábbis Frank – Fizetésemelés. Gyerek. Látszik hogyan adnak alább a csábításnak és zökkennek ugyanoda vissza, amiért odakerültek.
A két legzseniálisabb jelenet pedig ott van a film közepe-végén, az egyik, amikor az ebédlőasztal körül ülnek és Kate teljesen magába roskadva hallgatja végig, ahogyan az “elmebeteg” beszél az igazságról. Az a jelenet ha jobban megnézed nem más, mint Kate agyában futó gondolatok. És a jelenet alatt mit csinál? Végig bambul, kecsesen fogva a cigijét. A másik jelenet pedig a végső veszekedés, ami után kifut az erdőbe, felvázolva mindazt az állati ösztönt, azt az elfojtott vágyat, amit addig nem sikerült érvényesíteniük, majd másnap reggel azt hinnéd, hogy túltették magukat rajta, de egy szimpla katódcső-szó kiejtésével visszalöki őt a mélybe.
A zenéről pedig annyit, hogy tény, hogy hallottunk már jobbat, de úgy vélem jól elhelyezett és monotonításában nagyon kifejező eszközként alkalmazták, tehát a filmhez mindenképpen hozzátett.
Kate Winsletről pedig csak javaslom, hogy pótold a lajstromodat, kellemesen meg fogsz lepődni.
“én Kate Winsletről eddig nem tudtam, hogy tud színészkedni”
Ajánlom a következőket: Iris, Értelem és érzelem, Sade márki játékai, Mennyei teremtmények, Hamlet (1996), Egy makulatlan elme örök ragyogása, Apró titkok, Lidércfény.
Még jobban meg fogsz lepődni.:)
perze, h 1 mondaton akadtok fenn, beakadt lemez :) több filmjét nem kell írni a csajnak.
Neurózis: még mindig nem látom hol nem volt igaza isoldénak, igen, vannak benne jó jelenetek, tempósak is, de a film ettől még lassú folyású amikor ezeket összeköti.
Egy szóval sem állítottam, hogy tempós. Csak azt, hogy magával ránt és olyankor nem számít az időtényező. Azért van egy különbség.
SPOILERs (eskü legközelebb kiíírom és nem tahózok)
Egy ilyen filmtől nem lehet elvárni, hogy tempós lesz: ’50-es évek amerikája, háború utáni boldogságkeresés (Leonak van is egy utalása erre), a lelki nyugalomkeresés, a megpihenés korszaka. Csakhogy ellentmondanak önmagukkal, el vannak csúszva önmaguk ambícióival, vágyaival szemben és csak a látszat és az anyagiak dominál. Van egy gyermek énjük és van egy felnőtt énjük.
A kettő közti hullámvasút pedig szerintem kitapintható: a párizsi tervezés, a szenvedélyes konyhai szex és ezzel szemben a látszat-beszélgetések, a fásult rutin. De legérdekesebb az, ami a kettő között van: megcsalás, a veszekedések kiinduló majd tetőpontja, ahogyan elmondja Kate, hogy utálja tiszta szívéből, stb. stb.
Valahol minden tökegyértelmű. Hát persze, hogy Párizsba akarnak menni. Hát persze, hogy megcsalja. Hát persze, hogy nem megy haza. Hát persze, hogy nem akar gyereket. Hát persze, hogy a férfi alábbhagy. És ettől válik természetessé, érthetővé és emberivé – és ezáltal nem LASSÚvá.
A beakadt lemezről: nem lenne semmi bajom ezzel a megállapítással, ha nem lenne közel 4000 RSS olvasód és Kate-et nem jelölték volna szumma 6 arany kidobógyerekre…
tényleg nem én írtam a cikket, de még mindig nem árultad el, hogy miért nem lassú a film, csak leírtad megint ugyanazt amit az előbb. Jaj, lassúnak tervezték, akkor — nem lassú? Nem lehet rá azt mondani, hogy néhol felpörög, ahogy isolde írta, néhol meg túlzottan leül, mert rosszul keverték a tempót? De, és senki nem végig pörgést várt, csak rendesebb összhangot. Téged ez megragadott, őt nem, annyira nevetséges ezen vitázni, hogy abba is hagyom.
Ez a kereszteslovag mentalitás ” ha nem lenne közel 4000 RSS olvasód” pedig egyszerűen idegesítő.
És tényleg hogy csak isolde kritikájára reagáljak: SPOILERESEN, MEGINT NEM ÍRTAM KI MERT AZ LAZA
“ha átéreznénk, hogy valóban rossz lehet ebben az idilli, ám álszent légkörben élni”
Pont ez a lényeg. Itt nem a szomszédok feltétlenül a hülyék. Itt nem az elmerottyant pali a taszító tényező, hanem maguk a jellemek. Leo gyermeki fejjel azt állította, hogy nem akar úgy élni, mint az apja. Ehhez képest? Kate szeretett volna színésznő lenni. Ehhez képest? Itt a kertvárosi környezet önmagában nem torz és pont ez a szépsége, hogy nem kell annak lennie ahhoz, hogy el akarj menekülni onnan. Párizs csak egy menekülési útvonal, fingjuk sincs mit akarnak ott, csak vissza akarnak térni oda, ahol azok voltak, amikor még az álmuk egy terv volt és nem egy eltemetett ötlet. Ezt azért lehet érezni…
“Wheelerék párbeszédei többnyire hitelesek, időnként mégis a közhely határát súrolják,”
Amikor Kate meggyőzi Leo-t, hogy költözzenek Párizsba? Shannon szövegei? A veszekedések fordulatai? A közhely akkor jelenik meg, amikor az igazi üres beszédek folynak. De azt tényleg közhelynek szánják.
A zenéről pedig már írtam…
Ennyi voltam, hagyok másokat is érvényesülni, nyugi :)
Na most már én is hozzászólok. Vicces mert épp azelött fejeztem be a film nézését mielött elolvastam isolde kritikáját. Sok mindennel egyetértek, de a film “lassúságát” illetően nekem sem tűnt lassúnak, de megmagyarázni én sem tudom. De ahhoz képest hogy szinte mindenki “megfilmesithetetlennek” tartotta ezt a könyvet, elég korrektre sikerült. Persze nem egy olyan film amit évente meg kéne nézni :)
szerintem jó film volt, najó persze nem az évszázad filmje, de Kate és Leo igen eltalált, jól alakítanak, isteni színészek; kár,hogy Leo-nak még nem sikerült Oscart begyűjtenie, megérdemelné… Kate meg remélem a The Reader-ért megszerzi ;( 7/10 még nekem is :P:)
“Nem jelölték Oscarra a filmet.”
De jeloltek, pontosan egyre. A legjobb ferfi mellekszereplo kategoria tajan keresgelj, konnyen meglesz! ;)
Bocsi, haromra. Meg van ketto kevesbe jelentos jelolese is. :)
Neurózis: pontosan ezt hiányoltam a filmből, hogy nem rántott magával. Nem az a baj, hogy lassú, mert lassú dráma is lehet feszes, mint ahogy írtam is, hanem hogy időnként leül. Ott van pl az Órák hasonló témában, csak sokkal jobb forgatókönyvvel, rendezéssel és zenével, és ezáltal jobban átélhető. Nem mondom, hogy a Rev Roadnak nem sikerült, mert persze, dehogynem, ezért kapott 7 pontot és nem nullát, csak szerintem meg lehetett volna csinálni ezt a filmet tízpontosra, olyanra, ami után nem térek magamhoz, és sajnálom, hogy nem sikerült. De szerintem felesleges azon vitatkozni, hogy téged magával rántott, engem meg nem, ez nem annyira a film jellemzője, hanem inkább a miénk.
Kate Winsletet persze, láttam már filmvásznon, már a Mennyei teremtményekben is jó volt, és utána sem volt borzasztó (na jó, a Titanicról inkább ne kezdjünk vitázni) de számomra ebben a filmben meglepően kiemelkedőt alkotott.
21-22:
Már bocs, lehet, hogy szőrszálhasogatás, de nem a _filmet_ jelölték.
egyetértek isoldéval. nem volt sajna legalább annyira dinamikus h tényleg üssön.
Neurózis: örülj neki h neked meg betalált. ezek a pozitív szubjektív dolgok. nálad elérték az alkotók a céljukat. nálam sajnos nem.
tény, hha egy picikét ügyesebb script lett volna, születhetett volna egy mestermunka. de nem lett az. VISZONT, ez nem jelenti azt h ne sikerült volna viselhetően jól.
Leo és Kate nagyot alakítanak, jó őket nézni. mondom ezt úgy, h számom sem volt KWinslet kisasszony eddig egy főnyeremény. Shannon meg az igazi rejtett kincs a filmben. az igazi profiler! :)
a zene engem nem zavart.
szumma az, h isolde véleménye igencsak találó, a RevRoad tényleg egy gyenge 7per10es. VISZONT, nem 6, nem 5, és nem rosszabb. nem sok film kap ennyit.
Hesztia: “Nem jelölték Oscarra a filmet.”
Ááá nem… A filmet 3 Oscar díjra jelölték!
Nekem nagyon bejött a film: mind a történet, mind a színészek, mind a kivitelezés. Zenével nem értem mi a problémátok, szerintem az is jó volt. Amerikai szépség zenéjére hasonlított
Lenyűgöző film, végre valami odaszegezett a székhez. Főleg az alaptémát találtam érdekesnek, szóval hogy tudunk-e magunkon segíteni egy hirtelen elthatározással és helyváltoztatással, vagy ez az igazi önbecsapás és nem a kulimunka. És hogy mindebből mit kenünk a párunkra, a másikra, a környezetre. Szóval hol is van az a boldogság. Egyedül az idegbeteg szomszéd szerepét találtam túlontúl kiszámíthatónak és idegesítőnek, amolyan megmondóembernek. Kate Winslet először nyűgözött le, nem is tudtam, hogy értékelhető színésznő. Nekem 10/10-es film.
jó, akkor tisztázzuk egyszer s mindenkorra. A film a következő Oscar-jelölésekben érintett:
Legjobb mellékszereplő: Michael Shannon (A szabadság útjai)
Legjobb látványterv: A szabadság útjai (Kristi Zea art director,
Debra Schutt set decorator)
Legjobb jelmez: A szabadság útjai (Albert Wolsky)
Nekem tetszett de hiányoltam belőle egy hasonló párbeszédet Kate és Leo között: “Hát nem érzed, hogy süllyedünk?? Itt fogunk megfulladni ebben a jeges-tengerben ami körülvesz minket ha nem jutunk át az óceán másik partjára” :) Vagy valami ilyesmi
nálam pedig pont elérte a célját, tök feszülten néztem szinte végig és nagyon bejött, de valahogy a vége, az utolsó 20 perc talán megölte a hangulatot is a feszültséget is, és ezért a film megnézése után se fogott el sajnos aza “húú micsoda movie” érzés.
Úgy érzem, hogy többet kellett volna mutatni abból az életből, ami olyan jó volt, és amikor még annyira szerették egymást. Ehhez képest lehetett volna a kontrasztot megmutatni. Így viszont érteni értettem, hogy unják az életüket, de nem jött át az, hogy mi vezetett a drámai végkifejlethez. Lehetett volna maradandó film, de csak egy erős és jó film lett belőle. A szereplők kiválóak: szerintem DiCaprio méltó lesz a nagy előd színészekhez, de Kate Winslet is kiváló volt.
Szerintem kifejezetten eredeti megoldás volt, hogy a film ott kezdődött, ahol a románcok általában befejeződnek. Nem hiányzott a boldog előélet, azt nagyjából mindenki el tudja képzelni.
Összefoglalva ez egy átlagos eredetiséget nélkülöző, kissé vontatatott romantikus filmdráma lenne. Ami miatt több ennél az a színészi játék. És akk összefoglaltam a nagy pozitívumot és negatívumot. Az unalmasság ellen kicsit az szól, h ebben a műfajban sztem vannak sokkal unalmasabb filmek is. A zenét én csak átlagosnak éreztem, nem rossz-nak, az art direction meg a kosztümök télleg jók, (tetszik a rész amikor az utcán feltűnik a sok szürke öltönyös, kalapos cégmunkás). de az oscar télleg csak “jelölés” lesz érte. Jah a film nem túl eredeti, nincs semmi érdekes a rendezésbe, és a forgatókönyv is csak átlagos. Ami viszont nekem negyon bejött a két főszereplő, és főleg ahogy elkezdenek veszekedni. Caprio nagyon jó (szokásosan… pár oscart azér télleg nem érdemel ezér), Winslet meg abszolút rendkívüli (télleg nagyon hiteles, amikor szó nélkül ülve remegő kézzel minden percben új cigit gyújt, nem is beszélve arról a részről, mikor egyik veszekedés közben elkezd röhögni csak úgy…) De ami még abszolút üde színfolt volt és mindenkit vert a pályán (sajnos elég rövid szerepe) ellenére az Shannon. Minden megjelenése, megszólalása rendkívül eredeti és hiteles. Az ő jelölése is csak nyilván jelölés marad (és nem csak Ledger miatt, hanem mer télleg rövid a szerepe), mégis ő simán a film legjobbja. Tehát így végül is az átlagosság miatt nekem télleg csak egy 7es lenne, a fasza színészkedés miatt érdemel egy 7,5öt /Sztem a BB bizonyos szempontból hasonló cipőben jár, csak pont fordítva, ott a film (valamivel) eredetibb, jobban megrendezett, de a szereplők, és a színészek nem teljesítenek viszont ien jól.
Nekem eszmeletlenul tetcett 10/10.
A szinhazas resztol a vegig lekototte a figyelmem,nalam nem volt unalams resz.A vegen egy jo darabig meg hatasa alatt voltam.
Én azért kiváncsi lennék majd egy Human kritikára is…:D nemtom Human te vh mindig jobban eltudod találni h milyen is a fim és a pontod is reális!nem bántani akarom isoldét mert ő is jól ír!Csak sztem te jobban…szal a te tolladból is elolvasnám ennek A szabadság útjainak a kritikáját!
ez a komment szajkarate annyira meghozta a kedvem, hogy be is rendelem a konyvet.
a Mad Men messze jobb korábrázolás.
Nem azer az a cime a filmnek ami, mert ott laknak, hanem azert laknak ott, hogy az lehessen a cime.:)
DCIJB, tudom, hogy van 3 jelölése, de nincs “legjobb film” kategóriában. Épp ezért nem értem, hogy mi a kifogásolnivalód.:) Rossz filmben is játszhat vki jól, és lehet remek a koszüm vagy az operatőri munka.
A dramaturgiai kifogásokkal egyetértek, de ettől függetlenül a film szerintem iszonyatosan nagyot üt, persze nem mindenkinél. Leginkább a 30-as éveik elejét taposó “már nem annyira fiatal de még nem öreg” emberkéknél, ebben a korban szokott jönni gyakran egy elbizonytalanodás, hogy vajon azt csinálom-e amit akarok, nagy vízválasztó, valaki legyőzi, megoldja, valaki meg belesüpped a középszerbe.
Winslet mellett DiCaprio is nagyot alakít szerintem, a dilinyós metematikusos jelenetek zseniálisak, és a filmzene is nagyon ott van (különösen amikor a film végén a zongora mellé belép a zenekear, most is itt van előttem, amikor Dicaprio kétségbeesetten fut haza a kórházból az üres kervárosi utcán, és feláll a szőr a hátamon)
Nekem tetszett ez a film.
Első sorban – a már sokak által írt – színészi alakítások miatt.
DiCaprio megint hozta a minőséget, ami egy ideje már elvárás vele szemben. Kate Winslet a.k.a Mrs. Savanyú-a-szőlő is rendben volt, bár néhol zavartak a méla undor grimaszai.
Dilinyós matekos rossz volt. Attól még, hogy egy karakter őrült, vagy legalábbis defektes, és üvöltözik a képernyőn nem lesz jó.
Érzelmi hatások. Kicsit felfordult a gyomrom. Szóval voltak. Szerencsére idehaza a kertváros mást jelent, és nincsenek ilyen kommunista jellegű egyen házak, szóval idehaza a kertváros mást jelent.
SPOILERES
Nagyon magával ragadó volt a film, kellemesen csalódtam, azóta is elmelkedem az életről, lehetőségekről, hullamvölgyekről és boldog percekről. A dráma tényleg olykor lassú volt, de ez pont a házaspár életét szimbolizálta, oda illett, a zenenélküliség azt fejezte ki, milyen monoton és sivár az életük. Megfigyelhető, hogy akkor szólt zenei aláfestés, ha történt velük valami, legyen pozitív vagy negatív. Igen, érezni lehetett a végét, ami elszomorít, hogy még sincs menekvés (főleg nekem volt szomorú, mert hasonló szituációban élek). Nagyon jó színési alakítások! Sokszor úgy éreztem, mintha az 50’es évek amerikájában lennék, ülnék a házam verandáján és ezt a filmet olvasnám könyvben. Akik szeretik a “gondolkodós” filmeket, ajánlom nekik! Sajnos az utolsó 5 percet nem volt alkalmam megnézni, mert egy ember Kate halálával egyidőben elájult, es befulladt a moziban… Ki tudja, lehet véletlen, lehet a hatás és átérzés miatt..
Abszolút nézhető film, de vmiért nem okozott akkora katarzist, mint az Amerikai szépség. :( A színészek zseniálisak. Én sem értem ezt a Kate Winslet tud színészkedni dolgot, ezt úgy írtad, mintha egy Paris Hilton szintű ‘színésznő’ egy óriásit alakított volna, na az már a meglepődés kategória. Lehet, h többen nem tartják sokra az Oscart, de azért a hat jelölés vmit jelent. :) A zene nekem bejött!!
6,5/10
Néhány hete láttam a filmet, mégis csak most írok róla, mert hagyni kell egy kicsit “leülepedni”. Most azt hiszem, hogy ez a film nagyon jó. De mikor kijöttem a moziból, nem tudtam volna igazán szívből ezt mondani. Már akkor is nagyon a hatása alá kerültem, de engem is zavart, hogy mennyi klisé volt benne, hogy lépésről-lépésre tudni lehetett, mit hoz a következő képkocka. És itt nem csupán a történet alakulására gondolok, hanem a karakterekre, a filmes eszközökre, mindenre. Persze nyilván ez szándékos döntés volt az alkotóktól: ettől vált az egész olyan nyomasztóvá. Mert így nemcsak azt tudták bemutatni, hogy “különleges” élet nem létezik, hogy “kiszállni” nem lehet – legfeljebb csak úgy, ahogyan a főhősnő tette – de még attól is megfosztották a nézőt, hogy elhiggye, az ember képes különleges alkotásokra, képes különleges filmet létrehozni. A rendező nemet mondott a művészetnek, saját feladatát is lehetetlennek minősítette: csak azt mondhatod el, amit már elmondtak, és csak úgy, ahogyan azt már megtették. Nem egy eredeti üzenet, de nem is lehet az. Ezért fáj az egész nagyon.
Kedves Mindenki!
A vélemény, egy elég személyes vélemény, melyet a cikkiro megfogalmazott.
Öszintén sajnálom, hogy a (talán) a korábol fakado felszinesség miatt nem érintette meg ez a film.
Sokkal, de sokkal mélyebb a film, mint’ amiröl beszélt a kritikában.
Én nekem az elmult évek egyik legmegrázobb mozgoképes alkotása volt.
Olvasván a véleményeket, azt látom, hogy sok filmrajongonál elsikkadtak a finom lélekszorito jelenetek mondanivaloi.
Ez ezért sajnálatos, mert egy nagyon fájdalmas film, tele az emberi kapcsolatokban rejlö buktatokkal.
Kivánom mindenkinek, hogy érjen be/meg egy ilyen film élményéhez, mondanivalojához.
Köszönöm.
Hát komolyan, nyilván senkitől nem elvárható, hogy két lábon járó filmlexikon legyen, de emberek, amilyen felszínes kommenteket itt a fentiekben lehet olvasni… Nevetséges.
Ez persze elsősorban a kritikaíró személyét tekintve igen zavaró, aki Kate Winsletről eddig nem tudta, hogy tud színészkedni… Nyilván eddig egy filmet sem látott tőle, mást legalábbis nehezen tudok elképzelni.
Egyébként az engem megelőző Szalay Károly hozzászólásával értek egyet leginkább.
Egyetértek…aki nem látja át a filmet, az ne írjon felszínes hozzászólásokat…mint pl. nem jön át a feszültség vagy hasonlók. A reggelizős jelenetnél (azok a feszül mosolyok, mikor már az általában problémák megoldása érdekében kitörő hangos veszekedéseknek sincs értelme, tétje) a film végén levegőt sem tudtam venni…jóval túlszárnyalta még a látványos-hangos konfliktusjeleneteket is.
Cinnouse és mások!
Úgy látom mindenki csak találgatja mit akar mondani a rendező, és mivel úgy látom, rossz helyen tapogatóztok, elmondanám a saját koncepciómot:
ha feladod az álmaid, teljes önmagad, azért akit szeretsz, az megöli a szerelmeteket!
Akinek ez nem jutott volna el, az nézze meg még egyszer a filmet!
uhhh, nem tom, most megnézzem vagy
ne nézzem. Elolvastam a kritikát,
teljesen összezavartatok.
SEGITSÉG!!! :-O
Nem lett volna rossz, engem a 3/4-ig megfogtak, csak a végefelé esett szét, a kiszámíthatósága miatt talán. A legjobb mondatokat mondjuk ellőtték a trailer-ben (ami nagyon jóra sikerült :o) Nem tudom, hogy a könyvben is így lett vége, de valami ott nem stimmelt nekem. Vagy csak ahogy tálalva volt. De összességében megérte megnézni így is.
Számomra a mondanivalója: A boldogság keresése, a sokszor irracionális vágyak kergetése közben nem vesszük észre, hogy mi mindenünk van, amit a jelenben értékelhetnénk. Nem vesszük észre, nem elégszünk meg vele, mert az életünk sokszor megalkuvások eredménye, amely néha elviselhetetlen keretek közé szorítja az embereket, tönkretéve a kapcsolatokat.
Nekem is nagyon tetszett…vagyis rettenetesen elborzasztott, hogy ez is egy életlehetőség – ráadásul két olyan emberé, akik nagyon ígéretesen indultak együtt. A színészek remek alakításokat nyújtottak, Kate Winslet, Leo DiCaprio, Michael Shannon és Kathy Baker nagyon ott voltak. És a többiek is. Annyira nem néző- és Oscarbarát film, de úgy látszik, én vagyok a célközönség, mert a maga vérhűtő pesszimizmusával mégis látnom kellett.
Ildi: a műveszeti alkotások sajátja, hogy több síkon lehet őket értelmezni. Erről szól az irodalomelmélet: nincsen rossz vagy jó olvasat, csak elméleti keretek vannak, melyeket belül értelmezünk.
A te értelmezésed is egy lehetőség, de sztem ez a film nem igazán a szerelemről szól. Inkább a kitörhetetlenségről, az emberi élet kisszerűségéről, determinisztikusságáról.
Ez szörnyű film volt.
én is láttam a filmet, és amivel nem értek egyet a kritikát illetoen az a zene… nekem tetszett, libaboros voltam tole… pont a “nem odaillosége” miatt utott… nekem :) de hát mindenki más. Egész jó kis film, bár tényleg hullámzó, de lehet ez is jó, nem lehet órákon keresztul izgulni :D Lazítani is kell néha :)
April néha érthetetlenül sokat hisztizett, de ez lehet hogy kellett a feszültséghez ami többnyire megvolt a filmben. (szerintem)
Ritkán szánom rá magam ilyen műfajra, de ezt nem bántam meg.
Szerény véleményem:
Annyira sokatmondó és jelentő alkotás ami mindig is adhat a nézőnek,kinek-kinek éppen aktuális állapotához mérten.
Felesleges belemenni az okoskodásba,megcsinálták,magas színvonalon,reális.
Érdemes volt figyelni számomra a matematika tanárt,jól látta a dolgokat.
Köszönöm