Wolverine TV-spotok: Outcasts

Megérkezett a három új, eddig nem látott jelenetekkel teli Wolverine TV-spot közül az első. Azt kell mondanom, hogy kb ez votl az utolsó videóanyag amit a filmből néztem, mert bár fasza, de nem akarom az Iron Man féle túladagolás veszélyét kísérteni. Ez a doktor úr javaslata is, aki nem akar mindent ellőnni, az szerintem itt hagyja abba.

human
írta
2009. 02. 16. 13:17
megjelenés
22
hozzászolás


22 hozzászólás a “Wolverine TV-spotok: Outcasts” bejegyzéshez

  1. mikulas
    kicsit olvass már vissza, legalább 3 cikkel hátrébb a képeknél már eléggé kimagyarázták a dologt, és ott sem elsőre

    tetszik hogy beletesznek részt a gyerekkorából; azt a képregényt csak félig olvastam

    jó lesz ez, várom már

    én csak azt nem vágom ki az aki mondja neki hogy tesók vagyunk, és össze fogunk tartani…?

  2. Vazzeg ezt már párszor megtárgyaltuk! Jesszus. Most már tényleg kicsit unalmas, hogy mindenki megkérdezi. Gyerekkorában is voltak karmai, csak csontokból, az adamantiumbevonat meg a csontokra is rákerült, így lettek fémkarmai. Paff.

  3. Jah reméljük. Mert az x-men rajzfilmekben elég uncsi (tudom rajzfilm gyerekeknek), hogy wolvi a karmai kieresztése után is bunyózik meg kb. csak fegyvereket és fákat aprít, nem pedig emberi testrészeket. :D

  4. ha már megint szóba kerültek a karmok:
    a karmait nem kicserélték fémre ahelyett hogy bevonták volna őket? szerintem az előbbiben több logika van. vagy erre konkrét válasz van valahol?
    a másik, ha kinyomja a karmait, akkor nem nagyon tudná mozgatni a csuklóit, bár lehet hogy nem is mozgatta, de az x2-filmben a fémkörmű titkárnő vidáman tekerte a kezeit kivillantott karmocskákkal

  5. 1.
    Vannak a marvel univerzumban lefektetett szabályok, amiket el kell fogadni, hogy úgy vannak. Ilyen pl az, hogy pókember alsógatyája nem látszik a latex ruha alatt, hogy hulkon mindig rajtamarad a gatya, akármilyen nagyra is nőtt, és hogy rozsomáknak nem zavarnak be a karmok a kézmozgatásban.

    2.
    Igen, a karmos dologra én is kíváncsi vagyok, hogy csere lesz, vagy bevonás (bár hozzá kell tenni, hogy én eddig nem tudtam, hogy voltak csont karmai, azt hittem, hogy stryker adta neki. Mondja is a második részben, hogy “állat voltál, én csak karmokat adtam neked” – bár ezt betudjuk a folytonossági hibának.)

  6. 1.igen, akkor ezeket axiómaként kell elfogadni :)

    2. wikipedia ezt mondja: “This healing ability enabled the supersoldier program Weapon X to bond the near indestructible metal alloy adamantium to his skeleton and claws.”
    de nekem az x-men első részéből úgy rémlik, hogy ezt mondja. “a karmaim adamantiumból készültek, a csontjaimat adamantiummal erősítették meg” szóval így arra enged utalni, hogy nem bevonták a csontokat, hanem fémből csinálták meg. bár az is lehet, hogy pontatlanul fordítottak

  7. De irigylem azokat, akiknek az a legnagyobb baja, hogy milyen karma volt vagy nem volt az ifjonc rozsomáknak…
    Ez már a másik bejegyzésben is off volt kb. nem hogy itt.
    A spot marha jó xtra várós a film.

  8. Oké tisztázások:
    – A karmok a könyök és csukló között helyezkednek el, ha kijönnek onnan és a vége csak a kézfejen van akkor miért ne mozgatná a csuklót? Nem olyan hosszú az a karom, hogy alkarban is maradjon ha már kint van 30 centi, max hosszúsága maga az alkar. (persze nekem inkább az a bajom, hogy belekúr a falba és nem szakad ki az ízületek mentén a karom, mint mikor Hulk széttépte a gerincét, mert a közte lévő részeket nem lehet bevonni…)
    – Habár Wolv képregényben nem lehetett látni, de egy X23-as képregényben igen (rozsomák női klónja), hogy az Adamantiumozás előtt Laura (x23) karmait tűhegyesre lecsiszolták és úgy vonták be egy vékony réteggel, hogy éles legyen.

  9. Moozes
    tesóduma nem hiszem hogy kardfogtól volna, a családi perpatvar résznél mintha őt támadná meg

  10. Mindig meg kérdezi valaki a karmos dolgokat:D
    És hogy milyen kavar lesz még itt a film bemutató után, huhú:D
    Ja nekem is olyan érzésem volt, hogy az a kölök Victor lesz. Volt egy hasonló momentum a Wolverine Originben, gondolom onnan jött az ötlet.

    Senki ne higyje azt,hogy itt fogja használni a karmait, olyan lesz, mint az eddigi X filmek.
    Ha igazán ütős Rozsomák mozgó képes cuccot akartok látni nézzétek meg a Wolverine vs. Hulk-ot. Ott van benne vér dögivel, és keményen használja a karmokat. És remekül mutatják be az igazi Rozsomákot, Ja és Deadpool is igen jó benne:D

  11. Kyp, nem, a családiperpatvaros muksó bár hasonlít de nem az és kicsit érdekes lenne ha kardfogú volna az apja Rozsomáknak, ami hülyeség, a képregényben ezt pont fordítva próbálták eladni de kamu volt. :P

    Adamantium karmok: A filmben majd meglátjuk de a képregényben bevonták, volt egy rövidebb korszak az X-Menben amikor Magneto kivonta Rozsoákból az adamantiumot, akkor csontkarmai voltak és innen indult az egész csontkarom dolog, persze hogy hogyan és mikor alakult ki, azt csak később az Originben derül ki.

  12. plusz ez a film, azt változtatnak amit akarnak a képregényekhez képest, amikben biztos vagy 5 féle eredettörténete volt a sok év alatt mióta rozsomák létezik.

  13. Kyp
    amikor kölyök-Logan beleállítja a karmait apuka gyilkosába, akkor tisztán látni az arcát és nem Liev Schrieber az, csak vmi másik pofaszakállas muksó, úgy látszik ez a menő marveléknál

  14. Nagyon várom már ezt a filmet… azért, human, én megfogom nézni a többi videot is… messze van még a március… (: Amúgy szerintem is Kardfog aza másik srác.

    OFF:
    Mooozes, nem a MARVEL-nél menő a pofaszakáll, hanem abban a korban, kábé 1800-1900as évek.

  15. minden képregényt NEM olvasó számára mégegyszer:

    rozsi mutáns. mutáns ereje szupergyors gyógyulásban, kifinomult érzékszervekben(főleg szaglás) és behúzható CSONT karmokban merül ki.

    a weapon x program keretében (az x egyébként a római tízre utal. roszi nem az első és nem is az utolsó fegyver. a program neve eredetileg weapon plus. a weapon 1 pedig nem más mint maga captain america. a kilencedik pedig rozsi bátyja. a tizenharmadik fantomex, a tizennegyedik pedig a stepford kakukkok. de ezek csak ez érdekesebb alanyok. deadpool egy kis mellékprojekt volt, nem kapott saját akárhanyadik fegyver nevet)
    szóval a weapon x program keretében rozsi csontvázát (ami a karmokat is magában foglalja) BEVONTÁK adamantinummal.

    a weapon x program NEM az az ügynökség ahol törölték rozsi memóriáját.

    deadpool egyszerű ember. később katona, később zsoldos, később rákos. a weapon plus program felajánlja hogy meggyógytja. ekkor kapja meg a gyógyulási képességét. és ekkor lesz ronda. és ekkor lesz kettyós.

    gambit ‘csak’ egy tolvaj akit felbéreltek hogy lopjon el vmit a weapon plus programnak. vagy programtól. már nem emlékszem de legvalószínűbb hogy mindkettő.

  16. karatézó karalábé

    Megmondtad a tutit. Érdekes volt olvasni, még akkor is ha én ezeket tudtam.
    De tény, hogy így van, szal aki bizonytalan volt, most már talán nem az.

    Amúgy hát igen. Sok változata van Rozsomáknak a képregényekben is. Korszaktól és íróktól is függ, de ez most a legelfogadottabb verzió.

  17. Human: a lényeges szó itt a “volt”, történetesen most egy bizonyos eredete van Rozsinak, pontosabban mostmár tudni lehet az eredetét mert egyjódarabig ugye ez az agymosott misztikusan semmit se tudunk helyzet volt, ez az eredet ami a Wolverine Originban olvasható, ez tudtommal még nem lett szétretconolva, a trailer alapján a film is ahhoz próbál a leghűbb lenni de persze benne van a pakliban, hogy mivel film, újítanak, mindenesetre Kardfogút beállítani apucinak meglehetősen furcsa lépés lenne, nem jó értelemben.

  18. És mi van azzal a Kardfogúval, aki az első X-MEN részben volt? Bár tudtommal ott meghalt, hogy fogják összekötni Liev S. karakterével?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.