Wolverine TV-spotok: Brothers

Megjött a második újjelenetes TV-spot, ahogy ígérték. Az elsőt itt nézhetitek meg, amit ott mondtam azt tartom, de azért kiteszem a videót persze, akit érdekel az ne habozzon.

És igen, gyerekkorában is voltak karmai Rozsomáknak, csontkarmai. Kész, akár voltak a képregényben akár nem, ebbe bele kell törődni, mert ebben a filmben lesznek, ennyi.

Vazz nem bírtam ki, a feléig megnéztem, hát tényleg Kardfog a tesója, ahogy az lső tv-spot végén sejteni lehetett.

human
írta
2009. 02. 17. 12:30
megjelenés
20
hozzászolás


20 hozzászólás a “Wolverine TV-spotok: Brothers” bejegyzéshez

  1. kibasz.tt jó! sokkal jobbak ezek a tv-spotok mint a trailer volt, csak a sok mindent bele akarni tevő sztori,a sok háborús rész+weapon-program+ami még utána lesz és ezt mind egy 2 óra alatti játékidővel rendelkező filmbe belezsúfolni érdekes lesz, remélem nem sokat markoltak, de kifolyik a kezükből elv fog érvényesülni!

    + aki nem ismeri Wolverine eredet sztoriját és a filmből akar értesülni 1-2 FONTOS momentumról, az inkább hagyja ki NAGYON SPOILERES Tv-spot! Szóval Human tényleg inkább ne nézd tovább:-)

  2. most megyek jogra, lenyugtatja majd a felkavart kedélyállapotomat az a s..r ien spotok után…=) kicsit felpörgetném a napokat mááár. hjú dzsekmen rulz =)

  3. Idézet a wikiből:

    While originally depicted as bionic implants created by the Weapon X program,[34] the claws are later revealed to be a natural part of his body.[35]

    Vagyis a visszahúzható csontkarmokat eredetileg (Wolverine vol.1 #2-ben) bionikus beültetésekként ábrázolták, s csak későbbi számokban (Wolverine vol.2 #75) mondták rá, hogy az mindig is az ő testének része volt.

  4. Semmi baj sincs ezzel a trailerrel.

    Gyerekkorában is voltak csontkarmai, ez tény.

    Azonban a szerelmi szál és a Kardfogú története a trailer alapján kicsit másdohy lesz bemutatva.

    Kardfogúval sohasem voltak barátok a gyerekkori szökése után. Kicsit változtattak ezen.

    Az X-men1-ben is szerepelt Kardfog ha jól emlékszem, arra már nem is emlékszik? És abban már az átalakított kardfog szerepelt.

  5. sztem itt még nem “lesz” Kardfogú, hanem inkább még Victor Creed-es sztori lesz! Valamilyen szinten nem mindegy (persze ez a legkevesebb), de Liev S. tökéletes Victor szerepére, jó választás lett sztem, a spot egyre jobban meggyőz róla!

    “Jimyyyyy!!”

  6. tényleg érdekes hogy fog ez mind beleférni egy filmbe…
    na meg hogy lesznek tesókból akik nem egy két csatát végigvittek együtt ellenfelek

  7. Szerintem csak egyszerűen bele kellene törődni, hogy kapunk egy új storyt. A képregényekben is mindent átírtak (ennek terméke a párhuzamos univerzumok), miért ismételnék meg ugyanazt a történetet 120x?

  8. human, én direkt nem néztem meg eddig egyetlen trailer-t, teaser-t, semmit sem, nehogy belefussak spoilerba, erre te szó nélkül kiraksz egyet.
    kösz.

  9. A csontkarmokon eléggé megütköztem, de – üsse kő – lépjünk túl rajta, mert amúgy ütős kis mozinak ígérkezik! :P

  10. Állati jó! :)
    Ti meg megtudtátok, hogy tesók és akkor mi a retek van? Belehaltok, nyilván kaptok még ezer meglepetést a filmben.
    Idézet Tropic Thunderből: “Rinyáltok, mint a fürdős ******”

  11. én már az előzőt sem néztem,így viszont… legalább ne írtad volna ki a végére…

    u.i.:tudom, dögöljön meg a szomszéd tehene is :-P

  12. Ezket tényleg nem szabad megnézni annak aki látni akarja a filmet, a harmadikkal együtt elmondja az egészet röviden tömören.

    Viszont legalább úgy tűnik kurvajó lesz.

  13. Mi a bajotok azzal hogy voltak karmai vagy nem, hogy testvérek voltak vagy nem. A Marvel multiverzum rengeteg univerzumból áll. A hivatalos mainstream univerzum az Earth-616 (a szám az 1. képregény kiadásának dátumával függ össze). A mainstream vonalon csontkarmai vannak és Sabretooth még csak távoli rokona sem. Az eddig megjelent Marvel filmek univerzuma az Earth-10005.Ebben a csodálatos párhuzamos téridősikban úgy alakultak a történések, hogy 2 szőrös hősünk ugynattól a papától fogantatott, ja és Storm pont úgy néz ki mint Hale Berry.
    És kapaszkodjatok meg, a mi univerzumunkban pedig a Rozsi még csak meg sem szuletett :)

  14. passerby, lestat és a többi Spoilerellenes:
    Nyugi, habár a kis videókban “közölnek” az emberekkel 1-2 dolgot, nagyot fogtok nézni majd a moziban! Én nem akarok spoilerezni, de a Marvel képregények már egy ideje nyomatnak egy bevezetőt a filmekhez és aki követi jó pár éve az eredet történeteket (pl én) az meg tudja különböztetni, hogy ezekben a TV spotokban mi az ami valós és mi az amit el akarnak hitetni az emberrel jó vágással.
    Én azt mondom amit itt irkáltok az főleg találgatás, ha az éves tapasztalatok és a sok képregény amin alapszik a történet igaz akkor meglepetésekre kell számítani.

  15. Nekem nem úgy hangzott, hogy szószerint értette a brotherst, hanem minthogy ők majd összetartanak, mint testvérek.

    Majd a filmben tudni fogjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.