Ha érdekeltek a képarányok, de nem akartál utánaolvasni, akkor most egy videóban össze van foglalva az mozi évszázadja alatti változások sora.
Ha érdekeltek a képarányok, de nem akartál utánaolvasni, akkor most egy videóban össze van foglalva az mozi évszázadja alatti változások sora.
Nem volt rossz összefoglaló, de azért néhány vadhajtás kimaradt, mint a 90-es évek elején megjelent “Hidden Inch” televíziók, melyek speciális “szélesvászonra” nyújtották a képernyőt és a megfelelően sugárzott adásokkal nem a normál 4:3-as képet adták, vagyis így jöttek a tv adások és a “normál” tv-k levágták a jobb és bal szélt.
levágták a széleket, ahogyan ma is teszik a kereskedelmi csatornák sokszor…
Ez még a szélesvásznú sugárzás előtti dolog… a 4:3 speciális változata volt, vagyis arra voltak jók azok a tv-k. Itthon is lehetett kapni anno, de nem volt olyan sikeres, mint kint.
érdekes volt :)
amúgy a kedvencem a 4:3-ban sugárzott szélesvásznú letakart szélű aljú műsorok. és akkor a tepsi méretű tévén akkora szélességű gyászkeret van amin patkányfuttatást lehetne rendezni
Aki élt a 90-es évek előtt is, az a gyászkeretet hogy szerette volna :). Amikor a westerneket csak PAN-olták, de nem SCAN-nelték. Így hallottad, hogy a szélesvászon két szélék beszélget két ember, de csak a kép közepét láttad a kietlen pusztasággal :D
(Amúgy a másik véglet, amikor egy 4:3-as filmet 1.85-ösítenek és szépen lecsapják az alját-tetejét. Sajnos nem egy film járt így, botrányos dvd kiadásban.)
kameraman:
Ja, Benny Hillnek volt pont egy ilyen poénja.
Én régen gyűlöltem a pan&scant. Mostanra viszont már az idegesít inkább, ha a nem tölti ki a képernyőt a film. Mivel két monitorom és egy tévém van 4:3-as képarányban, ezért mindig nagyítok.
Meglepően sokszor tapasztalom azt egyébként, hogy hiába van egy film 2:35-ös képarányban, minden a 4:3-as mezőben van elhelyezve a közepén. Gondolom nem véletlenül. Így legalább nem maradok le semmiről :)
Régebben – bár mostanában is még néha – a rendező előtti monitoron be volt/van jelölve a képarány egy jól látható kerettel, akár több is (tehát 1:85-ön belül a 4:3), tehát már úgy rendez, hogy 1.85 mellé látja a 4:3-at is. Szerintem 2:35 2:40 környékén már nem nagyon foglalkoznam ilyennel, ott nagyon komoly a képi veszteség talán a legjobb példa erre A jó, a rossz és a csúf, ahol a végső párbajt szó szerint megöli a pan&scan, csak pan-nelni értelmetlen, a scan-nel meg elég komoly döntés, hogy éppen mit mutassanak az adott idősíkban, egyszerűen nem lehet jól kijönni belőle. (Mondjuk nem kis munka tisztességesen megcsinálni egy pan&scan kiadást)
(Amúgy én attól kapok agyf@szt, ha valaki a széles tv-n nem nyomja össze a régi filmeket 4:3-ba, hanem inkább nézi a töpörödött karaktereket, de a kép az töltse ki a tv-t)