Alakul az Expendabelles

Az Expendables 3 premierjén kapták el az egyik producert és Stallonét, akik mondtak pár szót az Expendables női változatáról. A forgatókönyv elkészítése a vége felé jár, és már a szereplőkön gondolkoznak, sok ötletük van elvileg. Például az, hogy Stallone karakterének a feleségével kötnék össze a két filmet, őt pedig Sigourney Weaver alakíthatná.

Itt futottak bele abba, hogy összeeresszék a női sztárokat, vagy pedig olyan kevésbé ismertebbeket vegyenek, akik a keménységükről híresek. A sztori ugye már ismert, kurváknak adják ki magukat, így jutnak be valami diktátor szigetére, aztán nekiállnak rendet rakni.

A forgatás tél végén-jövő tavasszal lesz.

13 hozzászólás a “Alakul az Expendabelles” bejegyzéshez

  1. Cikket olvasva milyen már,hogy az Asylum megcsinálta a maga verzióját Stallone tényleges exfeleségével?:)))

  2. Az asylum verziót végigpörgettem, még a fightok is elég gagyik voltak, erre viszont kíváncsi leszek, ha legalább olyan minőségű lesz, mint a Expendables. Ha viszont “kurvának adják ki magukat” a sztori szerint, akkor az idősebbek már nemigen jöhetnek szóba, bár a középkorúak között is van elég sok kemény nő: pl Gina Carano, Lena Headey, Jessica Biel, Jennifer Garner, JeeJa Yanin, Katee Sackhoff, stb, hogy csak olyanokat említsek, akiknek sokszor volt fegyver a kezében a vásznon, vagy tudnak bunyózni.

  3. Wittgen: Kate Beckinsale.

    Ha ez is ilyen PG-13 megoldas lesz baromira nem erint. Rettenetesen vartam a Exp3-mat, de mar latom elore lelki szemeim elott, itt bizony nem lesz Rambo4 szintu bodycount annak megfelelo mennyisegu paradicsomlevel, hanem a szokasos melkason lonek valakit es majd ver helyett por szall fel belole, meg mindig belelog a noveny levele a durvabb jeleneteknel. A pG-13 akcioban nekem olyan mint az erotikus film, van de minek XD.

  4. Hát én inkább rájuk gondoltam: Michelle Yeoh,Cynthia Rothrock,
    Rosamund Kwan,Brigitte Nielsen,Sigourney Weaver,de ugye ki mikor születet kinek, mi jön be.80-90 évek v.90-20-es évek akció filmjei.

  5. “kurváknak adják ki magukat”

    Sigourney Weaver 65 évesen???

    Ez csak nekem sántít?

  6. A régiekből kellene:

    Sigourney Weaver
    Linda Hamilton
    Rene Russo
    Daryl Hannah
    Angelina Jolie

    Az újjabbakból kellene:

    Yvonne Strahovski
    Jennifer Garner
    Zoe Saldana
    Charlize Theron
    Milla Jovovich
    Kate Beckinsale

  7. Hát, amilyen minősíthetetlen szar lett az Expendables 3, én már semmin nem csodálkozom. Stallone brilliánsan oldotta meg az utolsó Rocky és Rambo filmeket, de ezek után már tartok bármitől, amihez nyúl. Nagyon sajnálom pedig, felőlem jöhetett volna még egy Rambo, de már attól is félek. Remélem, azért nem ment el végleg az esze az öregnek.

  8. Nemsoká’ Stallone csinál egy Oscar 2-őt is. Travoltáék meg leforgatják megint a Grease-t, aztán jöhet egy iraki balhéba átültetett Hair feldolgozás, meg ilyenek. Az mennyire szánalmas már, amikor valamiből megcsinálják a “női változatot” is. :D Oké, akkor jöhet a Dirty Mary is…

  9. Uuuuh:
    Sigourney Weaver, Linda Hamilton, (régi) Angie Jolie, Milla Jovovich, Kate Beckinsale, Gina Carano, Michelle Rodriguez… Alap. :P

    EpicZurg: :_DDDDDDD

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.