Terminator: Genisys-előzetes

Arnold is back? Úristen mennyi időparadoxon lesz itt, de ami elsőre egy remakenek tűnik, az érdekes fordulatot vesz a ruhabeszerzéstől. Szóval a jövőbeli csata megint kevés lesz.

147 hozzászólás a “Terminator: Genisys-előzetes” bejegyzéshez

  1. Nincs Swarci film I’ll be back nélkül :D
    Amúgy Sarah Connor ennyi alapján működik. Legalábbis nekem. Gondolom menni a fog a non-stop tisztelgés az eredeti előtt, csak szoruljon bele valami olyan is, ami miatt szívesen emlékszünk majd erre a filmre.

  2. Ennyire nincsen önálló ötlet? A kettesben hármasban is higanyterminátor, itt is.. ehh

  3. Azért a szemvisszaolvadás alapján ez egy kicsit komolyabb verzió lesz :)
    Szerintem lesz itt meglepi :)

  4. Valóban nem rossz így, csak valahol meg tényleg a régi filmek felhasználása, kérdés mennyi lesz benne a saját anyag

  5. Érdekes, hogy a folyékony fém ötletet továbbra sem vetik el, annak ellenére, hogy Cameron maga nyilatkozta még 92-ben, hogy egy szükségszerű baki volt a történet érdekében, hiszen nem küldhették volna át a sima fémet, ezért kellett az élő szövet a fémvázra. Egyébként a 4.ben is eljátszották, muszáj itt is az apokaliptikus jövőt azzal nyomatékosítani, hogy a tönrekent Hollywood feliratot mutatják?

  6. Hát ez most meglepett. Sokkal jobb mint amire számítottam. Jai Courtney talán végre kap egy normális karaktert és él vele. Emlékszem nagy kedvencem volt a Spartacusban, azóta csak rossz szerepei voltak, igaz mindenben benne volt az elmúlt 3 évben, kijárna neki valami jó is :D

  7. Ennél sokkal de sokkal rosszabbat vártam még a trailertől is, felkeltette az érdeklődésemet :D Nálam bekerült a mérséklten várós kategóriába az abszolút nem érdekelből

  8. ndavid pedig teljesen tiszta

    “arnold akarsz szerepelni?”
    “ja alap”
    “akkor gyorsan összehozunk valamit, jövőből lesz egy kis részlet, majd mint mindig visszaküldünk valakit ti pedig futni fogtok egy durván overpowered terminátor ellen”
    “hmm király”

  9. Eredeti ötletek nulla, gagyi CGI, Jai Courtney bambán néz a semmibe…
    ez egy elbaltázott látványfilm lesz sok robbanással, de semmi több.

  10. Félek, hogy ezzel a trailerrel túl sokat lőttek el. Emilia Clarke játéka továbbra is irritál, biztos bennem a hiba.

    Más: Hihetetlen, hogy 3 hónapon belül ellövik ugyanazt a dalt 2 trailer alá, ennyire 0-n van a kreativitás faktor? (megjegyzem, a nightcrawlernél sokkal de sokkal jobban működött)

  11. Nem is tűnik annyira rossznak. A promóképek alapján gyatrább előzetesre számítottam. Persze vannak benne akciófilmes hülyeségek, pl. az a busz is jó magasra repül, de igazán ez a legkevesebb. :) jól látom, hogy Arnold-terminátor öregszik? Amikor kiugrik, csupa ősz a feje. Az élő szövet korosodik a fémvázon? :) végül is miért ne öregedhetne, legalább adnak valami magyarázatot az öreg Arnie kinézetére és nem próbálják meg 25 évesnek eladni a 60 éves embert. Ennyi alapján a The Mother of Dragons is jónak tűnik. Még a végén reménykedni kezdek.

  12. Hát nekem eddig erről egy szó ugrott be,mégpedig az hogy ez gyalázatos…Egybeolvasztjuk az 1-2 történéseit,kifordítva Star Trek módra.Teszünk bele 1000* használt elcsépelt 1 mondatosokat,az egészet megtűzdeljük cgi-vel(ami szerintem ritka gyenge),és kész a Terminator 5. pff…Mellette a színészi játék ami a trailerből lejön Barátok közt szinvonal.

  13. Hát ez így elsőre számomra kurvára gáznak néz ki.
    Emilia Clarke jó Sarah Connor, de a többi színész… atya ég! Nem hittem volna, hogy visszasírom Bale-t.

    És mi ez a hülyeség már megint az Ítélet napja megállításával? Jó lenne már végre eldönteni, meg lehet-e állítani.

    A látványvilág ezek alapján a tipikus, unalmas, elnagyolt CGI-kavalkád.

    De ez még csak egy 2 perces trailer. Szóval ne legyen igazam!

  14. Na ez már trailer! Zene, hangulat, eléggé egyben van!
    Mérföldeket ver a JP4 bemutatójára. Lehet jó is (történet még összeállhat), lehet rossz is (kockázatos a casting nagyon), ez azért megvett arra, hogy moziban esélyt kapjon.
    Mínusz: Én próbálok elvonatkoztatni a klasszikus 1-2 résztől, de a ‘we can stop judgement day from happening’ már nagyon lejárt ebben az univerzumban.

  15. Az már biztos, hogy két külön csapat csinálta ezt és a plakátokat. A fene egye meg, én nagyon elkezdtem várni. Jónak tűnik. Már csak arra vagyok nagyonnagyonnagyonna… kíváncsi, hogy PG13?

  16. “I’v been waiting for you.” :D hahh Tetszik hogy az első részhez nyúltak vissza, viszont ez full alternatív idősík így, de nem olyan gáz. A képek ellenére baromi jó előzetes volt.
    A folyékony robot talán necces kicsit, meg a fémvázak kinézete fura volt, olyan túl véznák valahogy, meg az a a ragyogó fehér fogsor. Ha nincs rajt emberi szövet, minek a fehér fog? :D

  17. Addig nem ítélkezek amíg nem láttam a filmet, főleg nem egy előzetes alapján, eddig végképp nem vártam ezt a filmet, de most hogy láttam az előzetest, felkeltette az érdeklődésemet!

  18. Emilia Clakre nekem rohadtul erőltetettnek tűnik, neki valahogy nem áll jól ez a keménykedés…

  19. Csak remélni tudom, hogy lesz vmi értelme a filmnek, Schwarzi miatt biztosan megnézem, de egyébként a szereplőket sztem baromi rosszul választották ki. Emilia Clarke-ot hiába bírom, nem tűnik elég tökösnek a szerephez, Jai Courtney-ről meg már mindent elmondtak… XD

  20. Mennyire tudtam,hogy megint a jövőben játszódós dolgokkal akarják eladni a trailert….. Én komolyan mondom,hogy fejet hajtok azok előtt, akik a háború helyett egy újabb rókabőr időutazós sztorira áhitoznak. Nesztek, egyétek!

  21. Nos 3 Trailer, Terminator, Jurassic Park, Star Wars. Szerintem jelenleg kijelenthetjük, megerőszakolják a régi kedvenceket. Ne nekem legyen igazam, de Nothing beats the original…

  22. Vegyesek az érzések, látszik hogy próbálnak megfelelni a rajongóknak, azonban így is halmoz akció terén egy két agyatlan ökörséget…Főleg mikor swarci befejeli a helikoptert. Meg a monológ fiatalkori énjéhez…szükséges, és kötelező! Az viszont hatalmas pozitívum, hogy nagyon jó terminator jövöképet vetítettek elénk a filmben, plusz az összezavarodott idősík is jó és érdekes sztorinak hat. Látvány is rendbe van, néhol azért még finomítani kell. Nehéz eldönteni mennyire tetszett amit láttam, egyik része igen másik nem! És hogy mennyire lesz ez elég ahoz, hogy beüljek rá a moziba? Úgy érzem hangulatfüggő lesz nagyon.

  23. te jó ég mennyire übergagyi, a szar filmeknél legalább a trailert megpróbálják jóra összevágni, hogy elhitessék a nézővel, hogy tényleg érdekes lesz a film, de ez, mennyire gagyi számítógépes effektek, és mennyi jelenetet lemásoltak, ugyanaz csak ezerszer szarabbul néz ki, minden vagányságot száműztek belőle, fúj,, idegesítő a színészek feje, és a dumák, pfff, nagyon béna, ki fogja ezt az igénytelenséget megnézni ?

  24. Oh, hogy az a holy motherfucker CGI. Tiltsák már be ezt a kurva szót, mert agyfaszt kapok a csomó baromira hozzáértő CGI szakitól, hogy feszt ezen rugózik mindenki, hogy gáz a CGI. 1-2 filmet leszámítva mindegyikbe gáz a CGI, vagy van gáz CGI elem. Az az 1-2 meg nem mérvadó, mert attól hogy 1-2-nél pont összejött, hogy úgy sikerült eladni a filmet, hogy a többség nem figyelt a “gáz” CGI-ra, attól még nem jó. Jah szép az Avatar csak fos az Avatar. Poccahontast akarok nézni, akkor nézem a Disney verziót, vagy Terrence Mallickét, mindkettő jobb, mint az Avatar. Teljesen átlagos a CGI ebben a filmben is, mint a többi látványmoziban, nem jobb és nem rosszabb. Szóval ez alapján leírni a filmet röhejes.

    Időparadoxon. Ezen rugózni megint hülyeség, mert maga Cameron baszta el az idővonalat még a T2-vel, aminek a történetét 10 évvel az előző után rakta. Jah mert hihető, hogy egy 9-10 éves gyerek crossmotorral hepajkodik Los Angeles utcáin. Erre persze rápakolt egy lapáttal a T3, ami figyelmen kívül hagyta ezt az apróságot és a T2 eseményeit 3 évvel előre tolta (T1 1984-ben, a T2 1994-ben játszódik az Ítélet Napja meg 1997-ben van), hogy kijavítsa a T2 időparadoxonát, de ehelyett generált pár újabb faszságot… Arról nem is beszélve, hogy akkor most melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás. Hogy a hokiba küldöd vissza az apádat a múltba, hogy mentse meg az anyádat, és mindeközben teherbe ejti Veled… Szóval ennyit a paradoxonokról.

    Jah és a lényeg. Trailer alapján ide vele azonnal, elég faszának tűnik, de nem merek nagyon hinni benne, szóval majd meglátom a bemutató után, aztán max kellemesen csalódok…

  25. ÁÁÁÁ NNNeee!! Mi a szar ez? na akkor erről ennyit.
    Olyan mintha a régi 3 részt ollózták volna össze, csak ratyibb szinészekkel. Totál katasztrófa az egész. Esküszöm ilyen retkes gagyi koncepciót rég láttam már.

    T1000 est az játsza, aki Storm volt a gi-joeban. Még ő úgy ahogy elmegy, de totál ratyi az egész összhatás. Nem ilyet vártam!!

    Annyit csináltak, hogy ujraforgatták az egyet, + megmutatnak pár jelenetet amit szerettem volna látni a régi elsőből, de nem volt benne, meg nyakonöntötték némi T2ből kiollózott résszel és szevasz…parasztvakítás.
    Am a trailert elnézve még a Connort játszó faszi sem működik úgy igazán…
    Ez a sarah croniklsz sorozat szintet is épphogy csak alulról súrolja.

    Részemről elkapálva…

  26. Nem sok rebootnak örültem még de ez esküszöm jobbank tűnik, mint az első volt. Szó szerint tátva maradta szám. Szerintem simán eredeti ez a fajta paradoxonos ötet. Nem mondom, hogy nem volt még máshol, de Star Trek pl. teljesen máshogy állt hozzá., Ez ütni fog!

  27. Tyberius

    Na ne csessz már fel!
    A folyékony terminátor a 91′-es filmben világszínvonalú cgi volt.
    A mostani meg full müanyag.
    Akkor?
    Nem értem, hogy csinálhatnak 2014-ben szarabb cgi-t, mint 23 évvel ezelőtt?

  28. Tegnap csak poénból írtam arra a pár másodpercre, hogy ez már most szar, de most már tényleg ez az érzésem.
    Salvation-nek a trailere volt jó a film szar, lehet itt pont fordítva lesz.

  29. Tudom, ez blockbusternek készül, ne keressek benne logikát, de az a busz… azzal mi a fene történt? :D No gravity cheat vagy mi?

    Persze egy trailerből nem fogok következtetni, szal várom mi sül ki belőle.

  30. Fura. Az ősz hajú superman Swarzi terminátor elég weird shit.
    de összességében egyre jobban érdekel, és egyre jobb anyagok jönnek ki a filmről.

  31. Ez olyan rossz hogy már jó.

    Szóval röviden, a Majmok bolygója: Forradalom főszereplője kedvéért visszamegy John McClane fia hogy segítsen az eredeti Terminátornak egy GI Joe mellékellenség és Herkules elleni küzdelemben, hogy aztán aztán a legjobb Terminátor film meg se történjen?

    Plusz még Batman és a majmok is besegítenek megpörgetni egy tökeredeti sárga iskolabuszt a Golden Gate hídon?

    Jöhet!

    Ja és gáz a CGI!

  32. a Salvation legalább még B filmként élvezhető és végignézhető, de ez bakker, és tényleg jobban néztek ki az effektek 20 éve, ez hogy lehet ? ezt az igénytelenséget, hatalmas nagy szarnak tűnik

  33. 1977-ben megcsinálták, hogy az a kurva csillagromboló úgy nézett ki, mintha tényleg a fejünk fölött lebegett volna.

    Akkor 2014-ben mi a szarért kell úgy kinéznie egy filmnek, mint egy rosszabb fajta számítógépes játék, amire ráborult az Ázsia kincse áruház?

    Tessék, kimondom: gáz a CGI.

    De ha ez megnyugtat: tudnék olyan filmet mondani az utóbbi évekből is, amiben van bőven, de megcsinálták jól.

  34. én eddig vártam, viszont ezt az előzetest végig sem bírtam nézni… ahogy mások is írták feljebb ez kb. olyan mintha egybemosták volna az első és második film akcióit és ebben ki is merül… pedig én bíztam a színészekben idáig és reméltem, hogy valami újat mutatnak.
    nekem a 4ig rész azért is tetszett még a sorozatból, mert ott olyan oldalról fogták meg a sztorit, ahogy előtte még nem… biztos megnézem ettől függetlenül, de lehet majd csak ha lesz tv-ben…
    a liquid témát meg Robert Patrick után békénhagyhatták volna, ő kihozta a maxot abból szerintem.

  35. Megnéztem már mégegypárszor ezt a szemtet, nem hagy nyugodni.
    Tehát feltételezhetőleg arra akar kilukadni, hogy most Sarah menti meg Reest :D ezen sírjak/nevesek? , nem lesz drámai halála sem talán, és totál belekócolnak az eredeti eseménysorokba Vissza a jövőbe c. film van kiterminatorosítva.

    Ez szó szerint az eredeti film töketlenítése, butítása. Minden drámaiságot kiölnek belőle úgy, hogy közben semmi never seen before dolgot nem nagyon adagolnak hozzá az időgépes pár minijeleneten kívül.
    Ez kb az új Robotzsarunál is lentebb vagy szint.
    Egyetértek azzal aki írja, hogy megy a legendagyalázás ezerrel. Most ez a divat holivudban úgy sejtem.

  36. Terror tarol : én meg veled kell, hogy egyetértsek, én nem értem miért kell mindennek egyre igénytelenebbnek lennie, tényleg ez a jó ?

  37. Engem megvettek kilóra.Sokkal jobb mint amit vártam a képek és egyebek alapján.Nekem Schwarzi A TERMINÁTOR.Imádom hogy benne van és lesz@rom hogy mindjárt 70 éves.Nagyon örülök hogy visszanyúltak régi dolgokhoz.Kyle és a ruhabolt,hosszú ballonkabát,T-1000(férfi),chopper,megmutatják az időgépet,stb..Annak nem nagyon örülök hogy lehet ellőtték a vége poént amikor Schw. befejeli a helikoptert.

  38. Nem örülök. De mint előttem írták, Robert Patrickot egy unalmas Leere cserélni bűn. Sok CGI kellett volna az öreg Robi bát kiretusálni való igaz, de akkor is.

  39. ArnOLD VS. ArnYOUNG? Terror tarol: mi bajod az új robotzsatu filmel? Nem olyan mint az első rész, de minőségbe sokkal jobb mint a folytatások és sorozatok. Ráadásul érdekes, elgondolkodtató körítésbe. Sztem a total recall milliószor rosszabb film.

  40. Én szeretem Arnit! A filmjeit (a régieket), magát mint ember, elért mindent az életben amit lehetett! De könyörgöm 67 évesen ne akarjon már terminátorosat játszani! ÖReg, öreg,öreg!!! Az hogy a salvationba a tiszteletére megcsinálták cgi vel az jó ötlet volt! De hogy ebben öreg terminátort játszik az már sok! Már a 3 rész forgatásán is lesérült a válla a koporsó cipelö jelenetnél! Aki emlékszik a pletykákra hogy ez a rész a második világháború alatt játszódna és Swarci egy tisztet alakított volna,és ő védte volna meg Sarah Conor szüleit!Ezt még érdekesnek is találtam! De ez a rész nem lesz igazi terminátor film……

  41. Lassab Bollywood már nem a kanyarban figyel, hanem a célegyenesbe ér… Hollywood-ban. Komolyan ezek az akciójelenetek már az indiai “csúcs-akciófilmek” szintjén vannak, annyira el vannak szállva. Annyiban egyetértenék Tyberius-al, hogy a CGI-on rugózni lehet, de ha jó a film, van hangulat, karakterek, sztori, és értelmes akció, akkor viszik a hátukon, és az ember szívesebben elnézni ha valahol kikandikál egy-két pixel. Ellenben mostanában minden film a CGI-ra meg a pörgő-szálló levegőben csavarodó szuperlassú akciójelenetekre gyúr, és vajon miért? Azért mert valamit mégiscsak kell adni a népnek, és amíg a nép ezt kajálja és elmegy rá, addig csinálják is.

  42. @Hollingsworth – azta tényleg volt ilyen sztori ötlet? Ez nagyon keményen hangzik, még érdekelne is. De látszik, Hollywood-ban nem merik bevállalni az ilyen tökös ötleteket… kár.

  43. Ez a trailer szánalmasan szar. Ez nem tisztelgés, hanem az eredeti filmek (1-2) meggyalázása.
    A “Come with me if You wanna live” jelenetre egyszerűen nincsenek szavak…

  44. Engem megvett kilóra, százszor inkább ez az idősíkokkal variálás, mint az előző rész beli félig ember félig robot hülyeség.

  45. “dawe86 says: Hol a Doctor?”

    Én is őt kerestem végig!Mire fogadjunk, hogy lesz a filmben utalás a DW-ra? Az előzetes eddig nagyon könnyed, nem ez lesz az év filmje de lehet még egy korrekt tisztelgés!

  46. Úristen a tipikus magyar mentalitás…szinte nekem kínos olvasni ezeket a kommenteket. Öreg ez egy film. Ha akarod megnézed ha nem akarod nem nézed meg. A látványról siránkozni meg összehasonlítani a régivel meg már annyira szánalmas mint egy Adam Sandler film. Régebben legtöbbször trükkfelvételeket, bábokat és különböző filmes fogást használtak a látvány megalkotásához, manapság ez leredukálódott annyira hogy meganimálnak mindent számítógéppel, ha a könnyebb utat választod nem mindig kapsz meggyőző eredményt, ami persze nem jelenti azt hogy kis munka megalkotni egy Hobbit vagy jelenesetben egy jövőből jött robotos film látványvilágát. Sok ember sok munkája van ezekben a filmekben, nem egy két ember producer vagy rendező hibája vagy üdve a siker vagy bukás. Na mindegy nem is értem miért olvasok kommenteket, csak felbaszom magam az ember életkedve elmegy a sok negatív károgó varjútól.
    Meg ilyenek hogy ” méé fehér svarci haja a végén??” honnan kéne ezt akárkinek is tudnia??? Majd ha kijön a film járulj hozzá a 4száznyócvanezer ember munkájához egy ezressel, és megtudhatod. Jajj na hagyjuk.
    A film meg igenis érdekesnek tűnik ezzel az alternativ idősík ötlettel. Kiváncsian várom mit hoznak ki belőle.:)

  47. savardi csamu : tipikus magyar mentalitás ? mi ? hogy a szarra kimondod őszintén, hogy szar ?

  48. az a magyar mentalitás, h a film helyett a többi kommentelő oltására megy el 10 sor, aztán a trailerről jön 2

  49. Nem tudom mit láttok ebbe akkora nagy szarnak, sokkal biztatóbban néz ki mint a T3 meg a 4. együttvéve. Nekem meg pont az tetszik benne hogy a régi filmekhez nyúltak, nem pedig valami bullshit “nyírjuk ki Sarah Connor dédszüleit” sztorival jöttek elő. Háború se bírna el egy filmet szerintem abba nincs annyi cucc. A 4. ben se nagyon sikerült.

  50. Nyasgem minden fanyalgónak :P
    Végre egy újabb Terminator-film, a CGI-vel szerintem semmi gond, a színészek is okésak. Öreg Swarczi is meg van már magyarázva a T1-2 filmben: az élő szövet az idő múlásával öregszik és regenerálódik is! Gondolom itt kb a 40-es/50-es évekbe is visszaküld Connor 1 T-t és ezért lesz már vén róka.
    Clarke meg jó színésznő, simán hihető, hogy kemény csaj, függetlenül attól, hogy nem egy ndk-s úszónő alkat.

    Az egyetlen bajom, hogy megint rebootolják az univerzumot ahelyett, hogy végre tökös jövőbeni háborús filmet forgatnának. A 4. rész elment, de béna volt a harc minden téren.

  51. na köszi :))) hova lehet még ennél lejjebb süllyedni ?:))) ez már tényleg a minden mindegy kategória :)))) jó szórakozást hozzá, ez aztán nagy film lesz

  52. úgy látom a T-1000-nél szériatartozék a rendőregyenruha… milyen eredeti…
    És a trailer? háááát… nem.
    Viszont a csaj néhány szögből hasonlít a fiatal Linda Hamiltonra. De ha csak ennyi pozitívumot tudok kiemelni, az azért gáz.

  53. Hááát ez eléggé Expendables színvonal volt. Azt vártam, hogy mikor bukkan fel Statham.

  54. Human nem az a bajom hogy véleményt nyilvánítanak, hanem hogy mindegyik 1. Klasszik CGI fikázó, 2. “Meggyalázza a régit” fikázó, 3. Úgy felpaprikázzák magukat mintha a legnagyobb életfájdalmuk az lenne hogy mennyire lesz szar a következő remake film. Ez a sok tucat komment, negatív hozzáállás..felbasz, ennyi. A filmről meg lehetne 5 oldalas elemzést írni egy 2,5 perces trailer alapján, de úgy vélem felesleges lenne, úgyis majd ha egyben látjuk akkor áll össze minden. Nem szoktam túl gyakran hőbörögni, és elnézést ha nem volt hasznos a kommentem a film szempontjából, de az utóbbi időben egyre inkább bosszant az emberek hozzáállása a mai filmekhez. Ha majd látod az egészet, és elkönyveled hogy szar, akkor kilehet mondani hogy szar, spekulációból néhány felvillanó jelenetből leírni valamit, ami most tényleg jelenleg egyáltalán nem tűnik olyan rossznak, csak egyszerűen..lelombozó.

  55. Amúgy érdekes hogy ugyanazt a zenét használták mint a Dawn of Apesben, hirtelen nem tudtam jót nézek e Jason Clarke miatt :D

  56. savardi csamu : ugyanazt a zenét ? hű, milyen eredeti :)))) ugyanazok a jelenetek, ugyanazok a terminátorok, és még a zene is koppincs, aztaaaaa ez aztán igen

    hidd el megértelek teljesen, én se szeretem ha az emberek állandóan, vagy ok nélkül fikáznak, és csak sírnak meg panaszkodnak, de azért van egy szint, vagy kellene lennie, amit már igénytelenségnek kiáltunk ki, és ez szerintem bőven megüti azt, szerintem okkal vannak itt felháborodva egyesek, és nem csak úgy sírnak a levegőbe, mert unatkoznak megkérdezem, mit tippelnél, melyik lesz jobb film ? ez a 2015ös ? vagy az 1992es terminator 2 ? és vajon ennek mi az oka ? de mindegy, persze, neked is van véleményed, ahogy mindenkinek, és tiszteletben tartom, szóval jó szórakozást meg minden, nekem egyszerűen szomorú, hogy teljesen mindegy mi megy a moziban, az emberek elmennek rá, megnézik, még csak rá se kényszerítik a stúdiókat arra, hogy megpróbáljanak igényesek lenni, egyszerűen elveszett az a moziból ami régen megvolt, hogy korszakos filmeket gyártsanak, vagy kockáztassanak, kiveszett belőle az öröm

  57. Arra esetleg nem gondoltatok, hogy direkt azért ugyanolyanok a jelenetek egy az egyben, hogy azzal érzékeltessék, hogy most ugyanaz történik?

  58. ha jól értelmezem akkor így a filmbe lesz 1 T1000es terminátor, a 2. és az első részből 2db T800as és az 1be visszaküldött nem terminátor csávó, ez így érdekes lesz :D
    Ennél már csak az lenne jobb ha feltűnne poén kedvéért a vissza a jövőből a Dellorean is a dokival, kiszállna miközben a terminátorok küzdenek, benyögne valami poént azt menne is tovább XD

    Amúgy a 3. rész nagy szar volt! De a 4 nekem tetszett, és nagyon sajnálom hogy nem azt a szálat viszik tovább… helyette megint viaszlépés, aztán majd ez is megbukik és 10 év múlva megint kapunk 1 új terminátort ami történetileg, idősíkba megint csak itt fog játszódni és soha nem lesz 1 olyan film ami végre tovább vinné az eseményeket, a 4. rész ép ezért tetszett, onnan kellett volna folytatni!

  59. Zsoltiabéka örülök hogy te is így gondolod, meg még sokan, és nem puncsolunk be a filmiparnak, ami be kell vallani, elég tróger szemétláda “hollywood gazdaságos” metodikával gyártja a tömegszemetet már vagy 15 éve minimum. A lehető legkevesebb ráfordítással a legtöbb pénzt kitaposni a népekből. Valahogy régen nem annyira volt ez szokás.
    Talán ez a magyarázat a szar látványra is.

    Béna majomhuszárokat alkalmaznak mint a szinészi, mint a rendezői oldalról, akkor nincs mit tenni.

    Ebben mi a jó, hogy gyerekkorom egyik meghatározó hősét, Rees-t totál szétbarmolták, az egész drámai történetét széttaposták ezzel a mocsokkal? Nem az animáció a legnagyobb baj ezzel a filmmel, trailerből mindent le lehet szűrni, hogy mire lehet számítani.
    Sarah menti meg a fickót, kicsit olyan “szar húzza le a wc-t hozzáállás ez” amit itt csinálnak.
    Az öreg Schwarzenegger fog majd most farkasszemet nézni az újonnan ismét megérkező T1 jelenetben látható fiatal önmagával. Ez is minek? Kit érdekel, az a két rész már lejátszott meccs, minek kell belenyúkálni a már látottakba pont ilyen módon? Mért nem tudják végre kibontani , megcsinálni a jövőbeli háborút, mennyivel érdekesebb volna mint ez az ötlettelen időutazós kavarás.

    Hercules 2014, Robotzsaru, indiana jones 4, és még most jön a Jurassic alázás, meg a Star wars pusztulat fekete levesként.
    Ezek a filmek le lettek butítva, totál műanyag az egész, súlytalan, semmi hangulat, semmi dráma, semmi stressz,no meglepő jelenet, és jóval gyengébb a szinészgárda is amiket felvonultatnak /új pofák akik nem oda valók meg kivénült sztárok akik már nem oda valók/
    Amiket láttam ezekből is semmi! semmi nem dereng egy jelenet sem, annyira hatástalan volt az egész.
    Mert spórolnak, meg olyan emberek kezébe kerül, akiktől kilóméterekre távol kéne tartani az egészet.

    Címmel úgyis elsózzuk meg az vénemberrel. Kb feltétlezhető, hogy így állhattak hozzá a közönséghez. Látható a végeredmény.

  60. Értelmezésem szerint valahonnan visszaküldenek egy T800as Arni-t 1960 körülre,hogy nevelje fel Sarah Connort…Mire Reese megérkezik,addigra már a csaj készen áll,ezért a nagy arzenál meg a harciasság..Addig jól megöregszik Arni szövetborítása..majd megjön az “első” T800 Arni 1984-be,de öreg Arni elintézi..nem lesz se rendőrörsi mészárlás,se semmi,onnantól tér el az idősík…de akkor nem lesz a végén préselés sem,ergo nem találják meg a kart és a chipet amiből Miles Dyson nem csinálja meg a technológiát..Szépen ki lesz a sarkaiból forítva a paradoxon :)

  61. Ez a Jason Clarke kinek a pélóját kényezteti, hogy így felkapott lett? az eddigi filmjeiben is egy hatalmas nulla volt, még csak meg sem próbálja beleélni magát a szerepbe de ez most a tetőpont:
    “if we die tonight, mankind dies with us”

    és ezt ilyen totál GALLA MIKLÓS stílusban mondja, hát beszarok ezen a nyomorulton. Egy ilyen fontos mondatot, beszédet ilyen komolytalanul előadni, hát ezt díjazni lehet csak.

    Byung-hun Lee-t nagyon bírom, miatta nézem meg majd egyedül a filmet mert totál 0 Terminátor feelingje van az egésznek, hiába erőltetik Schwarzit.

  62. No én anno 2.részén is tudtam röhögni,főleg a kicsi Jonh okfejtésein,ohh anno 1991 ben moziban láttam,és esztis ott fogom megnézni,és élvezni fogom ,mindeneggyes másodpercét,végre valahára egy idöutazást is bemutatnak nekünk.

    Szerintem ,a jövöbeli eseményekből is, kapunk szépen.

  63. Jó ez csak egy trailer zene, és valamelyest más lett egy idő után, nem teljesen ugyanazt adták le.:D Koppintások másolások mindig voltak és lesznek is, sőt eleme a fejlődésnek,..már ha nem teljes koppintásról van szó, hogy jelen filmnél ez mennyire jön össze az majd jövőre kiderül. Félreértés ne essék én nem ezért a filmért kardoskodok, nyilván az ember előbb választ valamit amit ismer és szeret és azon nőtt fel.Így mivel nem láttam természetesen énis a ’91est!! választanám.Viszont lehet a mai gyerekek pár év múlva meg ezekhez a filmekhez fognak ragaszkodni,( sok esetben sajnos :D nyugi a végén úgyis az lesz mint az Idiocracyben :D ). Nemtudom pölö öregapám, öreganyám mennyire élte meg kultuszfilmként annó a Terminátort, vagy épp a Jurassic Parkot, nekik ilyen Sean Connery, Roger Moore, Walter Matthau meg hasonló vén rókák munkái voltak meghatározóbbak. Na mindegy az értékrendek változnak.
    Azért születnek mostanság is igényes filmek, csupán legtöbbjük nem kap akkora reklámot,és legtöbbjük rated R. például itt van a Predestination..zseniális volt szerintem, de lehetne még sorolni jó párat.Nem az a gond hogy elmennek a “szarokra”, hanem hogy nem keresik a jókat :) Szerintem a legnagyobb istenkáromlás és ami elront mindent az a pg13, azért nem sikerülnek jól ezek a blockbuster filmek mert mindegyiket leredukálják ilyen cukormázra nyelvezetileg, történetileg, látványilag. Főleg nyelvezetileg, az ilyen a-hole, meg s-fejezésekkel megőrjítenek. Na eleget téptem a klaviatúrát, ideje egy “szar a CGI kommentnek” :D

  64. Ezzel a másik idősíkkal olyan, mintha az első két rész nem is létezne. Ötlettelen az egész. Próbálnak visszanyúlni a klasszikushoz helyette inkább szembeköpi azt. Persze ettől még lehet jó film, de így elveszik a hangulat, az értelem. Nem hiszem, hogy pont Cameron jelen lett volna, mert ha igen, akkor mindenhova nagybetűkkel írnák a nevét és ha ő még nem hülyült el, akkor ehhez nem is adta volna a nevét, olyanhoz, ami teljesen átírja az ő megálmodott történetét. Komolyan pont ugyanakkorra kellett a sztori, ami már volt? Rengeteg alternatíva lehetne, ja de ahhoz már gondolkodni is kell, azt hiszem értem.

  65. Hatereknek:
    Ha a JP4, a SW4 és ez, mint filmek ugyanazt a színvonalat hozzák, amit a bemutatójuk, akkor bizony a Genisys lesz a legjobb a 3 közül! ;)
    Én a Bale-félét is moziban láttam, nekem bejött 1nek, elvárások nélkül…
    Aki meg úgy látja, hogy az elmúlt 15 évben nem készülnek a classik franchise-okhoz méltó dolgok, az üsse be youtube-on a következőt:
    “WTF Happened to PG-13?” – human már kilinkelte korábban. Benne van szerintem a fő ok, hogy miért változott ekkorát az ipar.
    Ebbe az irányba mentek el, sajna senki nem mer bevállani egy nagyobb szabású rated-r dolgot… Amíg PG-13-ba rakják ezeket a filmeket, addig NE várjatok el tőlük “tistelgést” meg “hasonlatot” a régi filmekhez. Sima, agykikapcsolós popcorn mozi lesz (ez is), és annak teljesen megfelel a maga módján.

  66. Könyörgöm, nem akarja felülírni az előzőeket. Ez egy MÁSIK idősík. Az is megtörtént egy idősíkban, és ez is megtörténik egy másikban. Ahogy végtelen idősík van az univerzumban. Az időutazással meg lehet ugrálni közöttük. Úgy látszik ezt az emberek gyomra nem akarja bevenni, pedig könnyen megérthető lenne. A sorozat is egy alternatív idősíkban játszódott…Az idősíkok közötti lépegetés legalább egy olyan fontos alappillére a saga-nak, mint Connor. CGI-n még egy kicsit javítanak, és jó lesz ez.

  67. én kurvára nemtudom mi folytik itt,de ez a john connor szinész,ez jéééééézus atya úr isten….

  68. engem is rohadtul idegesít már a cgi hiszti, semmivel sem szarabb mint bármi másban. na meg az így meggyalázás úgy meggyalázás… nem lehet meggyalázni semmit, a régi film akkoris ugyanolyan fasza és kult státuszú marad még ha ezt el is basszák. azt meg ne mondja már senki, hogy a T2-ben jobb volt a T1000:DD tény és való, hogy a saját korában baromi jó volt, és még mai szemmel sem zavaró, de nem jobb. nézzétek meg még egyszer azt meg ezt. nem jobb és kész, ez tény. elmaradottabb akárhogy is nézzük, ezt csak a szimpla felháborodás mondatja az emberrel. Elhiszem, hogy nem tetszik de azért ne ferdítsük már a valóságot.
    Ebből még bármi lehet, nekem a legzavaróbb a dumák újrahasznosítása volt, az tényleg olcsó húzás de amúgy meg egy teljesen korrekt akciófilmnek tűnik ennyi alapján, a promóképek után ez felüdülés. Az meg, hogy befejeli a helikoptert miért lenne annyira elszállt? Ez a rohadt terminátor az istenért:DDD semmi baja nem lesz attól ha szétbarmol egy helikoptert, max leszakad róla a bőr:D

  69. érdekes, tetszik és várós…jövő tuti kevés lesz, de az jónak nézz ki (t4 simán veri így kinézetre)

  70. Lehet velem van a baj, de én elvoltam mind a 3. résszel mind a 4. résszel. Persze a 2-höz képest szarok voltak, de amúgy egynek elmentek, és engem ez az előzetes is megfogott, kíváncsian várom mit hoznak ki belőle, na meg hogy fölsülnek e vagy sem.

  71. Na! Ez nem is tűnik olyan rossznak, bár mindenki kedvenc Khaleesi-je kifejezetten irritál. Itt is meg a GOT-ban is. Részemről nem vagyok se Terminátor, se Star Wars, se Jurassic Park fan, szóval nincs semmiféle érzelmi kötődésem ezekhez a franchise-okhoz. Emiatt nincs elborulva az agyam, nem habzik a szám, és túl nagy elvárásaim sincsenek. Szerintem, így kívülállóként, mindhárom film akár még jól is elsülhet.

  72. Hmmmmm … az előzetes hírek alapján rosszabbra számítottam, de a trailert látva még valami jó is kisülhet a dologból …

  73. de hiába idegesít titeket a CGI hiszti, ha egyszer megnézed a trailer és megagagyin néz kiiii, hát komolyan mondom, legyetek már észnél, persze, hogy fikázom ha egyszer nem képesek igényesen elkészíteni egy filmet

    na mindegy, nekem speciel a star wars teaser nagyon tetszett, az indiana jones 4 is, a jurassic park új trailere az nem nagyon, mert szerintem abban sincs semmi újítás, ahogy ebben a filmben sincs, ez nem fejlődés, ez pénzlehúzda, ugyanazt eladni újra valami ócskasággal és ez egyre szarabb lesz

    Schwarzanegger beleugrik fejjel a helikopterbe előtte elnyomja ezt azt Ill be back dumát ? ez mennyire erőltetett már ? hanyadszorra kel még ezt hallanunk filmen ? olyan az egész mint a terminator paródiája, menjünk vissza a régi jelenetekbe mert ott lesznek az új terminatorok, mint egy rossz saturday night live paródia, pont olyan ez a trailer mint azok a béna promo képek amiket pár hete láthattunk, iszonyat bóvli, és nem igaz, hogy nem veszitek észre, vagy nem érdekel titeket nem tudom, nem vagyok mérges, mert tudom milyen jó filmek voltak ezek régen, és ezt nem tudják megváltoztatni, de ha egyszer már folytatni akarják, akkor miért nem lehet normálisan ? minek kell ez a tv sorozat szintű baromság ?

  74. trailert, na mindegy, én nem azért sírok, mert ideges vagyok, csak egyszerűen azért, mert szeretnék jobb filmeket látni, minőséget, nem azért akarok moziba járni, hogy ezeket a tucat ökörségeket kelljen néznem, és bizony fogynak a jó filmek, mindegy, nem fontos, gondolom ez sem, mert a fiataloknak ez kell ( ???? ) , ami egy baromság mert a fiatalok kretének

  75. Nekem már Jai Courtney miatt bukott az egész a trailert pedig látván én inkább zsebkendőt fogok venni a moziba nem pedig popcornt! Eddig hatalmas csalódás….

  76. >Jurassic Park 5
    >Star Wars 7
    >Terminator 5
    cant wait,ftw, rip me off, (when Bruce Willis was dead at the end of sixth sense I) jizzed in my pants

    >Cloud Atlas
    >Interstellar
    >Gravity
    >Avatar
    >Prometheus
    muh dick

    Nem mintha érdemes lenne megérteni, de hogy? meg mi?
    Mindenki jár vissza a heidiklum/cindycrawford-jához, a szépségipar kasszájába fizetett tetemes összegek ellenére, ugyanazért a menüért, ami 25 éve nem változott. Sőt már a csak az emlékek szépítik…
    Viszont egy caradelevigne/kendalljenner kaliberű szeretőt már megvetünk mert esetleg kiköpi, de ezek mellett engedi bárhová és még a prosztatát is megtalálja.. oh god why?

    A trailer egyébként megnyújtja a bemutatóig hátralévő napokat. Nekem a cast list is fekszik. A Governatornek ki nem örül, az adrenalin pumpa is be van kötve és még jó helyről is lopkodtak (The Lost World:JP, The Dark Knight)…

    (sorry ha túl proli voltam, felállíthattam volna egy hasonlatot stephan dedalusszal meg meursault-val is, de akkor még magasabb lóról pofáztam volna)

  77. Jó lesz ez bakker! Akinek meg már most nemtetszik az nézzen csingilinget! Csácsumicsőváz!

  78. Azt hittem a starwars 7 trailer-énél nincs lejjebb, de tévedtem.
    Emily Clarke? Te jó ég. Még miley cyrus is jobban játszaná sarah connort.

  79. Miért van olyan érzése az embernek, hogy ez a második rész koppintása lesz?! Mintha újra lett volna csak gondolva stb! A robotos akció jelenetek nagy része gondolom az elején lesz! Eldurrantják az összes puskaport!?
    Meg akkor itt még előrébb mennek az időben, ahol a csaj még fiatal?! Akkor ez így inkább egy újra gondolás, és dobták az előző részeket a szemétbe?! Írták máshol, hogy lesz elvileg még két rész!!
    A képi világ mondjuk nagyon jó! Igaz a buszos jelenet! :D Nem tudom minek ment neki, de hogy egy több tonnás busz úgy megpördül, mint a haverom trabantja fénykorában! Ez vicces jelenet volt! :D

    De a végén “I’ll be back” szabadesés a helikopterbe! Az csúcs! :D :D Extrém sport, újragondolva!! :D

  80. Hűha…Nagyon vicces, de ami valamiért rohadtul utálatos számomra: az a dagadt nyominger, mint John Connor. Mozi kilőve, pedig Isten a tudója, hogy én szurkoltam annak ellenére, hogy feleslegesnek éreztem. Annak örülök, hogy sokaknak tetszik és én se szoktam állandóan fikázni, de ez most annyira nem…

  81. Ez bizony Zsééé kategória, ez nekem még egy letöltést sem ér meg. Majd ha adják a TV-be, pff :)

    Ahogy látom megy a vita rendesen, én eléggé remake ellenes vagyok, legalábbis ami a mostani remake hullámot illeti, az szerintem már több a soknál.

    Azért nem panaszkodhatok, számomra 2014 az egyik legjobb filmes évnek tűnik mostanában. Remélem ez így lesz a következő években is, és akkor termeljék csak a remake-et, azt meg nézze aki akarja, én meg maradhatok a minőségnél.

  82. Az előzetes alapján szerintem nagyon jó lesz.
    A cgi-val nincs különösebben gond, de nekem nem is ez a legfontosabb, ha hozza a mostani átlagos látványfilmek cgi-jét, akkor rendben lesz ez.
    Ami a lényeg, hogy Schwarzenegger is benne van Terminatorként.
    Moziban nézős, utána meg Blu-rayen megvevős lesz.

    Egyébként meg el lehetne kezdeni cikizni a Bosszúállókat (nem a trükkök miatt) is, de nincs értelme, komolyságban, meg úgy általában szinvonalban ez sem lesz rosszabb.

  83. A kovetkezo par sort a trendekrol egy teljesen random netes forrasbol masoltam ide (sajnos nincs ekezet a billentyuzetemen):
    “A trend bizonyos, a piacon zajló jelenségek, folyamatok felerősödése, elterjedése a társadalomban, mely jelentős hatást gyakorol a fogyasztók magatartására, szokásaira a belátható jövőben. A társadalom egyes csoportjainak életmódjában, életstílusában, vásárlói magatartásában, attitűdjében is változást idéz elő, így pl. befolyásolja a termékválasztási döntéseket, a szolgáltatókkal/termelőkkel szembeni elvárásokat, stb.”

    Szerintem ha ehhez hozzatesszuk a 92. kommentben is helyesen emlegetett video mondandojat plusz azt a tenyt, hogyha szembemesz egy picaci trenddel akkor exponencialisan no meg az eselye annak, hogy uzleti kudarcot konyvelhetsz el akkor eleg racionalis az, aminek a szemtanui vagyunk manapsag. Plane egy ilyen projekt orientalt iparagban mint a filmkeszites. Kvazi minden filmnel uj lappal indulnak a keszitok, gyakorlatilag az osszes probalkozas elore megjosolhatatlan kimenettel bir, a jelenleg meglevo tudasanyag alkamaza (brandek ujragondolasa, korhatarbesorolas, fokuszcsoportok etc.) pedig a beruhazasi kockazat merseklesere van. Nem veletlenul gondolkodik mindenki ma mar franchise-okban. Ebbol a szempontbol nem tudok nem egyeterteni a studiok es a befektetok oldalarol azzal, hogy a tortenet vegere szeretnenek profitot termelni lehetoleg a piaci kamatlab felett. Ha ez csak nagyon kockazatosan teljesulne akkor biztosabba fekteti –> pl. berakja a bankba a penzet.
    A 80as 90es evek stilusanak az ujboli eloretoresehez trendfordulo kene (azert irom ezt a korszakot, mert altalaban mindenki ezt hozza fel) a fogyasztasi szokasokban, azonban jelenleg nem az latszik, hogy a piac kiigazitasra keszulne –> ergo nem nagyon bunknak egymas utan az ilyen termekek a penztaraknal, a nezok nem mondjak azt, hogy eleg volt. Egyebkent tipikusan ez az eroszakosabb vonal kb kizart, hogy visszaterjen, ahhoz szerintem a kulonbozo civil szervezetek tul nagy nyomast gyakorolnak a korhatar bizottsagra az Egyesult Allamokban. Amennyiben persze ez a trendfordulo bekovetkezne valoszinuleg ujragondolnak felulrol, hogy hogyan tereljek ujra a profitkepes mederbe az iparagat. A jo hir viszont, hogy a trendek nem tartanak orokke, idovel szuksegszeru es elkerulhetetlen a valtozas (kerdes hogy a kovetkezo lepcsofok jobban fog a tetszeni a jelenleg elegedetlen nezoknek vagy akar meg a jelenlegi helyzet is rozsasabbnak fog-e tunni a majdaninal).
    Ez most valamiert kikivankozott, bocsi erte.

    A trailerrol, hogy ne csak off legyen: az elso promokhoz kepest kilalakult helyzetbol sikerult azert viszonylag szepen visszajonniuk a marketingeseknek, szerintem sokak erdeklodeset felkeltette. A regi idovonal ugy tunik rendesen meg lesz kavarva, ez akar meg jol is elsulhet. A cgi szerintem nem igenytelen (bar gyengebb jelenet itt is van mint a JW-nel) a bemutatoig valoszinuleg meg ugyis gyurnak rajta.

  84. Óóó… Nem tűnik ez rossznak. Igaz túlzásba vitték a CGI jeleneteket, mint a mostani filmek mindegyikében. Nem is értem minek erőltetik ennyire, én a helyükben csak kiegészítésként,”sminkelésként” használnám. Megcsinálni modellekkel, sminkesekkel, maszkmesterekkel igazi anyagokból a szörnyeket, robotokat, épületket, díszletet, azaz mindent, amit csak lehet és úgy forgatnám le a jeleneteket majd később CGI-vel szebbé, folyékonyabbá tenném, kiegészíteném. Legjobb példa erre a The Thing 2011 filmes végleges cgi szörnyek vs a maszkmesterek által létrehozott szörnyek. A cgi-s kb. semmi reakció, a maszkmesteres azért már parább,..lett volna, számomra. De sok más példát mondhatnék pl. Legenda vagyok-ot is kissé megölte a CGI, már ami a lényektől való félelmet illeti, mert hogy az nincs, lévén annyira műanyagok, hiteltelenek. Sokan mondják, hogy bezzeg az Avatar. Ööö..NNEM! Az Avatar is csak azért néz ki jól (jobban), mert nem embereket cgi-ztek, hanem hupikéktörpikékmacskaemberpocahontasokat. Ezzel csak azt akarom írni, hogy nem kellene helyettesíteniük a fizikai dolgokat full számítógépes effektekkel, mert az emberek agyát nem lehet becsapni, legalábbis még nem jutottak el technológiailag arra a szintre. Ami meg kevésbé emberi, kevésbé akar valóságos lenni, azt könnyebben elfogada a szemünk, mert nincs viszonyítási alapja (már ha nem igénytelenül van elkészítve).

    Sosem értettem azt sem, hogy miért istenítik annyira a régi T filmeket és James Cameron-t, oké, tech buzi és nem kicsit köszönhet neki a filmes ipar, meg igencsak jó filmeket rakott le az asztalra ezekkel. Na de azért ne viceljünk és ne emeljük már hatalmas szintre, mert már akkoriban sem volt ott. Belegondoltatok már a sztori, pontosabban az időutazásos részébe? Mert azután hülyeség lenne hibátlannak kikiáltani. Szóval: van a jövőben valaki, aki visszautazik oda, ahol még nem is létezett és gyereket csinál valakinek, a születendő kölök lesz az, aki vezeti a jövőben az ellenállást és küldi vissza emberünket, azért, hogy megakadályozza, hogy kicsinálják az anyját, majd az emberiség pusztulását, majd magát a skynet létrejöttét. Tényleg nem tűnt fel senkinek, hogy ez írtózatos nagy baromság? Amit a SKYNET-nek és az embereknek is ugyan úgy tudniuk kellett volna az az, hogy ez így tökéletesen lehetetlen. Tipikus időutazásos baromság. Tegyük fel, hogy lehet időben utazni, ami szín tiszta ökörség, de tegyük fel. Oké visszautazik és..? és mi lesz? Ha megölik anyucit, akkor lehet hogy Kyle Reese nem is lesz a jövőben, mivel John Connor sem létezik és így nem tudja megvédeni, de az is lehet, hogy egy sor láncreakció indul el, “véletlenek sorozata” (nem sors, de nem is véletlen..) és sok ember, aki a jövőben létezne már meg sem születik, hiszen sokan nem akik előtte túlélték most nem, így nem lehetnek ott és akkor, ahol amúgy lenniük kellett volna.. De ha lenne más, aki nem John és nem Kyle, akiknek ugyan úgy vissza kellene utazniuk, mivel vannak más fontos személyek, akiket a gépek likvidálnak, szal visszamennek és kiiktatják a gépet\gépeket. Oké. Aztán mi lesz? Elindulnak kiiktatni a skynetet? Helyes. Na de akkor nem lesz időgép sem és akkor ők nem utaztak vissza, hogy ezt megakadályozzák. Vagy ha visszautaznak, de ezeket tudják, akkor miért nem helyzetelőnyhöz juttatják inkább az emberiséget? Mert ha létezik időutazás bárminemű egyetemes megsemmisülés meg mindenféle ilyesmi nélkül, akkor számomra igenis ez lenne a logikus lépés. Nem a az Apokalipszis megelőzése, hanem a felkészülés rá és az azt követő helyzetre (fegyverek felhalmozása, óvóhelyek építése, emberek kiképzése stb.).
    Mindezen bakik ellenére én tudom élvezni az időutazásos filmeket, sőt el is gondolkodom a logikájukon, de komolyan venni nem tudom, legyen magát akármilyen okosan előadó is.

    Arnold Schwarzenegger-t szeretjük, de azért egy kicsit még várhatott volna ezzel a filmmel is. Most már jobban beleillene:

    http://www.nutrimuscle.com/forum/hebergeur_images/Upload/images/realere.jpg

    Jó húzás ez az öregedő terminátor (bár az eredeti filmekben is utaltak az igazi húsra a fémvázon, tehát élő, öregszik és regenerálódik is), kíváncsi leszek ki volt az, aki visszaküldte és hogyan, hogy ha az emberek mindig próbálják megakadályozni az időutazós gépek létrehozását, nehogy a gépek kiokoskodjanak valamit. Legalábbis számomra ez jött le a filmekből.

    A full folyékony terminátor Cameron igen nagy hülyesége volt már akkor is, elvégre korábban arrol volt szó, hogy csak hús tud utazni, ezért és a beépülés miatt küldtek nem csak sima fém terminátort az első részben, szal ez nem logikai bukfenc, hanem baromi nagy hiba ! De ettől függetlenül elfogadom, legyen, mert jól működött a vásznon az a trutyi és Robert Patrick nagyon jól hozta a szerepet, remélem ebben a filmben is hozza amit kell az új arc..bár nem értem, hogy miért új, de oké..

    Szurkolok Jai Courtney-nek, a Spartacusban nagy kedvenc volt és remélem, hogy végre itt összeszedi magát és színészkedni is fog, nem úgy mint a többi egybites szerepében. Ne bántsátok Őt, tud ha akar.

    Emilia Clarke-ot nem ismerem, de a trailerben néhol emlékeztetett Linda Hamilton féle Sarah Connor-ra, remélem el is tudja majd hitetni, hogy Ő az.

    Bízom hát a filmben és abban, hogy nem lőttek el minden meglepit -netalán tán fordulatot…- és nem is fognak a későbbiekben sem.

    Szeretnék már egy igazán jó Terminátor filmet látni, mert a 3 és 4 csak szimplán elment kategória volt, nálam. Egyikkel sem volt különösebben gondom. A 4.-et felfogtam afféle felvezetőnek, egy sokkal veszélyesebb és sötétebb jövő következett volna, egy olyan amilyet az első filmben is leírtak, számomra ez volt a film üzenete.

    Kéretik Schwarzinak végre jó szerep és jó film, ami sikeres mind kritikailak mind anyagilag. A Maggie “zombidráma” is nagyon érdekel, remélem nem szúrják el azt sem.

  85. Szegény John Connor tiszta skizofrén lehet már ott a jövőben, mert vagy négyféle ember játszotta…………………:D

  86. NBZ86 : de miért az a trend, hogy minden egyre igénytelenebb és bénább ? hol lesz ennek a határa ?

  87. (bocs a helyesírási hibákért..)

    NBZ85 hozzászólását olvasva a trendekről és a megújulásról ..

    nekem nincs ilyen pozitív érzésem a jövővel kapcsolatban.. Minden kornak megvan a sajátossága, a történelem során történt események, már amit a kisemberek észrevesznek, éreznek (elhitetnek velük) mind rányomja a bélyegét a hétköznapjaikra.

    Az előző generációra az otthonteremtés, életben maradás, család volt a fontos, és sok esetben nélkülöztek. Ezek az emberek ebben a rendszerben nőttek fel. Most szülők és nem akarják úgy nevelni a gyerekeiket, ahogyan őket, nem akarják, hogy utódaik nélkülözzenek, bármiben is hiányt szenvedjenek, sajnos azonban átesnek a ló túlsó oldalára. Persze az anyagias világ sem könnyíti meg a fiatalok dolgát a profithajhászat (bármi áron, aminek követketében gazdasági válság jön létre, ami mondjuk a hatalmasoknak pont jó..), a tervezett elavulás, a marketing bullshit, a köznép manipulációja már az Interneten keresztül is, mely korábban nem is létezett, mármint az Internet, mely mindenkinél ott van, akár a zsebben is, persze vannak jó dolgok is, de a sok szemét és féligazság közül megtalálni azt, ami valóban fontos, hasznos az nem egyszerű, pláne egy olyan új generációnak, aki ebben nőtt fel és nem élt meg olyan dolgokat, mint az idősebbek (főleg, ha nem is érdekli, inkább félrenéz). Szóval minden, de tényleg minden hat az emberekre és ha azt látják, körbenézve a világban, hogy az kőkemény és bizony szar, akkor nem akarnak a moziba rohanni ugyan ezt látva. Hanem inkább kíváncsiak arra, hogy a valóságtól elvontabb, viccesebb, könnyedebb, de azért egy kicsit megmondós legyen, semmint kőkeményen az arcodba dörgölő. Szerintem pont ezért olyan népszerű Nolen, mert előbbit hozza, azaz mindenki számára érthető, elérhető, ugyanakkor azért szokott némi kritikát is beletenni a filmjeibe. Jók az ilyen filmek is, nem mondom, de az igazán jó az lenne, ha nem csak ilyenek lennének, hanem kellenek a tökösebb, bevállalósabbak is, ahol igenis folyik a vér és a rossz nem fekete, hanem szürkének látszó, romlott ember, akire ha ránézel nem feltétlenül mondod meg, hogy gonosz, pont ahogyan a valódi bűnözők, gonosz emberek, fehérgalléros bűnözők a valódi világban, de ugyanakkor maradjon film a film, azaz ne dokumentumfilm legyen, hanem legyen kissé elrugaszkodott. Most legutóbb a John Wick volt ilyen film, de pl. a Street Kings, Sabotage is hasonló, ami most így eszembe jutott… Az embereknek kellenek ilyen filmek is, ezzel a rendezők tisztában is vannak, de nem hoznak túl sok bevételt, márpedig nekik az a fontos. A befektetőknek nem elég 5 autó a garázsban egy ház, egy nyaraló és egy lakás kiadandóba, nekik még több és több kell, arról nem is beszélve, hogy mindezt fenn is kell tartani. Ugyanakkor az emberek azok, akik ezt hagyják, ahogy az embereak azok, akik hagyják, hogy olyanok legyenek hatalmon akik nem érdemlik meg, nem értenek hhozzá, nem hallgatnak a helyes, a jó szóra, csupán beültek a székbe, amibe korábban már mások is a kapcsolati tőkéjüket felhasználva, majd ugyan azt folytatják, amit elődeik, hiszen ugyan azok támogatják őket és súgnak a fülükbe..már pedig ha olyat akarnak, amit a nép nem, akkor a népet meg kell győzni, így manipulálják őket\minket, féligazsáégokat vagy hazugságokat terjesztenek, kiksapukon keresztül szítanak vitákat mindenhol és mindenben, ha az érdekeiket szolgálja és ez így volt és így is lesz, egészen addig, amig ki nem halnak vagy valamit a nép nem tesz ellenük. Amit úgysem fog, mert itt nem csak politikusokról van szó, hanem olyan, a háttérben lévő emberekről, akik látszólag kívülállóak, holott mindenki ismer mindenkit és minden kéz kezet mos, pont mint a John Wickben vagy a Street Kingsben.

  88. Rém rossz,gagyi, sokadkategóriás bűncselekmény. Kár, hogy Arnold a nevét adja ehhez.

  89. zsoltiabeka:
    Engedd meg, hogy az elso kerdesedre kerdesekkel feleljek es az erre adott valaszod alapjan konnyebb lesz velemenyt formalnom: Mit ertesz pontosan az alatt, hogy minden egyre igenytelenebb es benabb? Milyen szempontok alapjan definialod es milyen sulyokat rendelsz hozzajuk?

    Masodik kerdesedre: A trendfordulonal ez biztos. Jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy mikor erunk oda.

  90. Scoob:
    Nem gondolom, hogy pozitivan allast foglaltam volna az elozo hozzaszolasomban. Szerintem egy objektiv velemeny, nem tobb.

    Igazabol egy dologhoz szeretnek hozza szolni nagyon a kommentedbol:
    “Persze az anyagias világ sem könnyíti meg a fiatalok dolgát a profithajhászat (bármi áron, aminek követketében gazdasági válság jön létre, ami mondjuk a hatalmasoknak pont jó..), a tervezett elavulás, a marketing bullshit, a köznép manipulációja már az Interneten keresztül is, mely korábban nem is létezett, mármint az Internet, mely mindenkinél ott van, akár a zsebben is, persze vannak jó dolgok is, de a sok szemét és féligazság közül megtalálni azt, ami valóban fontos, hasznos az nem egyszerű, pláne egy olyan új generációnak, aki ebben nőtt fel és nem élt meg olyan dolgokat, mint az idősebbek (főleg, ha nem is érdekli, inkább félrenéz).”

    Abszolut egyetertek azzal, hogy nehez a sok feligazsag kozott megtalalni a valosagot, de ugye minden ermenek legalabb 3 de a tapasztalataim alapjan sokkal inkabb n+1 oldala van. Azt felejtik el tomegevel az emberek, hogy nem csak az adott dolog egyik oldalat kell megvizsgalni, hanem az osszeset. Ha ez megvan akkor sikerulhet nagyjabol egyensulyban es a realitashoz kozel allo kepet kialakitani barmirol. Ja es sok tortenelmet kell olvasni es ertelmezni hozza! :)

  91. NBZ85 : pontosan így értem, hogy igénytelen és béna, valaminek az ócska verziója és változata, ami utánozni próbálja az eredetit, megfigyelhető zenében, filmekben, öltözködésben, stb szerintem eléggé világos fogalom a gagyi bóvli, mondjuk a terminator kínai piacos verziója, vagy asylum jellegű paródia, mindenféle őszinte elszántság nélkül készített pénzlehúzda, az emberek hülyítése, ilyenekre gondoltam konkrétan

    nekem a második kérdéssel az a baj, hogy nem is nagyon látom, hogy az emberek küzdenének azért, hogy legyen bármiféle trendforduló, ez a mindent elfogadás, beletörődés a jellemző

  92. Engem eddig megvettek, tetszenek a kikacsintások a második rész irányába és szerintem Emilia is jó lesz mint Sarah Connor.
    A fanyalgókat egyelőre nem értem, 2 perc alapján eldönteni, hogy milyen lesz egy két órás film…..

  93. A film viszont…na most mi van? Vissza küldenek egy folyékony Terminátort meg ölni sarah-t, és az emberek vissza küldik Reevs-t hogy megvédje…de ott van Schwarci is? Mint mi? Mint öreg termintáor? Sarah gyermekkorából? És ő Sarah-ra vigyáz, tehát Swarci ismét jó terminátor?

    Jól értettem? Oké lehet ez gagyin hangzik, de szerintem meg tök poén ötlet. Az összes Termintátor gagyi volt valahol, a feszültség, az erőszak, a sok bumm-bumm és a akkor igen durva trükkök tették jó filmmé. Manapság ez már lehet kevés, de majd meglátjuk.
    Az hogy milyen lesz a színészek alakítása, két percből nem lehet leszűrni.
    Milyenenek lesznek az akciók, nem lehet leszűrni.

    Aki meg már most tudja, mennyire rossz film lesz, árulja már el a lottó számokat…

  94. NBZ85: befektetői szempontból szerintem minden értelmes ember érti miért van ez így, ettől még lehet többet várni. Nekem továbbra is az a bajom, hogy eltűnt a középkategória, a 40-50-60 milliós kicsit kockáztatósabb film, mert jelenleg vannak a 10-20 milla körül indie rated R cuccok, meg a 200 milliós legalább 600-at kell hozzon blockbusterek, amiknél érthető amit csinálnak, míg régen volt közöttük valami, ami próbálkozhatott. Persze szar is született ott, mint a Doom, de jó is, mint a District 9, ami nagyjából a lezárója ezeknek, bár 1-2 próbálkozás még volt utána (Dredd 50 milla, bukott is:(. A John Wick is csak 20 milla, szóval nem lépett a középkategóriába.

  95. Hogy a Star Wars jó lesz az nem kétséges. Nem értettem a rinyálást amiatt. Ez meg jobb lesz mint a 3. 4. rész, ez már bőven elég. Aki azt várja hogy T2 meg T1 szintű folytatás jöjjön, az várhat… olyan nem lesz soha. Brad Fiedel, James Cameron, Stan Winston nélkül pláne… Szóval csodát felesleges várni szerintem. Én ott leszek moziban az tuti. Terminator kész. kötelező nézés.

  96. Kezdem azt hinni,hogy a “gyenge CGI” megjelenítés kivitelezésének hiányosságai abban rejlenek,hogy ezek az emberek akik felelősek a munkájukért,nincsenek megfizetve rendesen.Most ezt halál komolyan gondolom.Egyszer mintha már írta volna valaki hogy anno sztrájkolni is akartak emiatt /vagy meg is tették?/…
    Youtube-on van “egy-két” rövidfilm amiket megnézve az ember csak a száját tátja hogy “aztaku***”…

  97. zsoltiabeka:
    Koszonom a valaszt probalom leirni, hogy hogyan latom.

    “pontosan így értem, hogy igénytelen és béna, valaminek az ócska verziója és változata, ami utánozni próbálja az eredetit, megfigyelhető zenében, filmekben, öltözködésben”
    Azzal egyetertek, hogy ha valami az eredetinek egy ocska valtozata, az szora sem erdemes, es el kell kerulni. Viszont ennek van a remake-ek ellen szolo vetulete is amivel nem ertek egyet.
    Ket pelda:
    – Johnny Cash szamos zenet dolgozott fel mas hires eloadoktol es megsem lett soha bovli
    – The Departed cimu film DiCaprio-tol peldaul ami szinten feldogozas, es azert kar lenne erte, ha nem letezne ebben a formaban

    Vannak jo, vannak rossz probalkozasok. A jonak orulni a rosszat elfelejteni kell!

    “terminator kínai piacos verziója, vagy asylum jellegű paródia, mindenféle őszinte elszántság nélkül készített pénzlehúzda, az emberek hülyítése”

    Az ilyen kinai terminator meg asylum filmeknek is megvan a kozonsege, en emiatt nem itelek el senkit (asylum filmeken szakadni lehet a rohogestol megfelelo mennyisegu sor es idealis tarsasag mellett :D).

    Ez az egesz egy kicsit az izles temakore, es az mindenkinek egyed. Ilyen szempontbol azert annyira nem rossz a mai kep, mert szerintem mindenki talalhat kedvere valo szorakozast. Valamibol tobb van (gagyi tucat blockbusterek) valamibol kevesebb (Inception szintu moka, na johetnek a Nolan hater-ek :D). Bar fordulna az arany, de evi max 1 ilyen film nem csinal nyarat.

    A penzlehuzdaval abszolut egyetertek.

    “nekem a második kérdéssel az a baj, hogy nem is nagyon látom, hogy az emberek küzdenének azért, hogy legyen bármiféle trendforduló, ez a mindent elfogadás, beletörődés a jellemző”

    Erre meg azt tudom mondani, hogy Te peldaul kuzdesz ellene itt a kommentekben egy gyanitom a penztaraknal is (szimplan nem mesz el ra) es sokan masok is igy vannak vele. Viszont amig a piac nem igazolja a befektetok fele ez nem fog valtozni sajnos.

  98. human:
    Nincs azzal baj, hogy tobb az elvaras felre ne erts. Tokeletesen igaz amit irsz a kozepkategoriarol (Dredd nekem kulonosen fajo pont). Viszont abbol amit irsz is mar latszik, hogy azert vannak probalkozasok, csak nem annyi amennyit szeretnenk (de legalabb van).
    Ehhez igazolnia kene a piacnak – tehat nem csak Denzel uj filmjeire kene elmennie a tomegeknek – a kategoria letjogosultsagat. Ha mar a tomegek szot hasznalom, akkor azt is hadd tegyem hozza, hogy az Allamokban eloknek kene megmozdulni elsosorban. El tud-e billenni erre fele a merleg nyelve? Nehez kerdes…

  99. Hát ha ide tart a divat trend a filmiparban, akkor én kénytelen leszek búcsút mondani a “fő sodorra” és a folytatásokra keresztet lehet vetni. Fordított keresztet, megátkozni az egészet a fenébe! Mozit ilyenkor kilóméterekre kerülni. Rozzant kanyilót se a szemetek zsebébe!
    A tililinzsateknőcökre sem mentem el, szartam rá, és számos más ilyen kaliberü mocsokra sem, amikor megnéztem, megveregettem a vállamat, hogy micsoda fasza döntést hoztam.

    Azért csinálnak jóféle erőszaki szaki filmeket is hébe hóba, azokat legalább nagyobbra tudom értékelni ennyi kiovodásított szarkupac mellett.
    Mire gondolok? The Divide pl, Michael Biehnnel, vagy a Rec filmek, és a 28 as filmek is mind az utóbbi tíz éven belül lettek legyártva, és hozták amit elvárok. Vagy a Hobo with a shotgun stb… vannak azért jó villantások, a Predators legutóbbit is próbálkoztak véresebbre venni.
    Ezeket sokkal többre értékelem, mint ez a mai kor mainstream gyökérkedését.

    A terminator 1 része csak ugyanannyira szenved a logikai marhaságoktól mint az összes többi időutazós film. Ilyen nincs, soha nem is lesz valszeg, csak max előre az időben, ahogy az interstellarban és kész.NEm kell belőle nagy ügyet csinálni. Viszont hangulatfilmnek a mai napig verhetetlen a T1. Mestermű. A kedvenc filmem. A folytatása csak egy elbaszott popkornfilm volt, mellesleg az igényes jófajta, de már ott megindult az egész a lejtőn a komolyan vehetőségben. Azóta meg gőzerővel nincs megállás. Játékprogik, rajzfilmek ,képregények, nyikhaj tv-sorozat, a 3 rész! most meg ez mint a legrosszabb mindközül, azért gratula ,eljutattak valahova, igazi evolúció, hogy végképp ne lehessen komolyan venni. Pedig az 1. rész az kömény volt!

  100. 127. simán le lehet szűrni ebből a trélerből nagyon sokmindent.
    Pl azt már alapból leszűrtem, hogy a vágyálmom szertefoszlott, a 4 et ugyanis nem folytatják, és a jövőbeli háború kibontásához még csak felé se finganak ebben a részben sem igazán. Itt is csak néhány mini jelenet és csók.
    Simán le lehet szűrni, hogy takarékoskodtak, occcsóbb volt megvariálni az első két rész eseményeit, összeturmixolni mindent mindennel, és mai környezetbe helyezni, töredéke annyi CGI kell hozzá, már két rész alap eseménysora is adott volt, csak csinálni kellett hozzá egy ilyen vizipók csodapók vegyes felvágottak. Ehhez se sok ész, se sok pénz nem kell.
    A Címel meg a vén tatával bőven el lehet nyomni. Ezt tudták! MEg is eszik a népek, érezhető.
    Ennél a szerényke vacaknál azért jóval nagyobb ráfordítást igényelt volna egy meggyőző gépszörnyekkel meg koponyahegyekkel teli világkép megalkotása. Csak ugye lusta disznók voltak hozzá.
    Ezek a szinészek akiket a trailer felvonultat játszhatnak csócsszínvonalon, egyik sincs akkora egyéniség mint a régi szinészek, akkor meg baszhatják az egészet. Ez a szimpátiáról is szól tudod.
    Nekem Biehn, meg az akkori fiatal, ereje teljében lévő Schwarz, meg Linda sokkal szimpatikusabbak voltak személy szerint mint ezek a szerencsétlenek.
    Ez is milyen már, hogy egy öregemberről kéne látványügyileg beszarni? Schwarzenegger annyira elrettentő azzal a sörétessel meg a kis kapucnijával mint mikimanó az álommanó. lófasz. Am a jelenetet sem értem, hogy mit is szeretne a régi T101 esnek ártani azzal a sörétes puskával? Sarah is remekül ki lett képezve, ha maroklófegyverrel luggatja a T-1000 est. Vicc minden képkocka.
    Legalább akkora blódség, minthogy a jurassicworldban mér nem harapja le a dinókrokk a kisvasutat meg a nézőket. Eléggé benézték a dolgokat, vagy át se gondolták igazán….

  101. Amikor megláttam a képeket azt mondtam, na ezt ne, ősszar.

    Aztán megnéztem a trélert és rohadtul tetszett!
    Miért? Mert szerintem emögött igenis van ötlet. A Salvation mögött kevesebb volt az ész.

    Visszamennek és totál retro feeling az egész. Most először éreztem azt, hogy úgy csinalnak remake-et egy klasszikusból, hogy nem szarul előveszik a régi tuti beváltat és új designal új szereplőkkel (feketére festve pl) leforgatják szarabbul, hanem keresztülfolyatják rajta az új sztorit és összemossák azokat a történéseket, tenyleg “újratöltik”.

    Aki eddig szerette Arnoldot, az ezután is fogja. Pont ezekért a low poénokért, amiket általában ráadásul maga irt bele a forgatokonyvekbe.
    Tehát ha meghallom a szájából, hogy I’LL BE BACK, vigyorogni támad kedvem, 20 év után is!

    Jó lesz ez!!!

  102. petimarci

    Eggyetértek,no örömmel olvastam,persze ok lehet negatív dolgokat emlegetni,meg hogy mért erre felé halad a történet.

    Negyedik résztöl már jobb,hogy csatáknál vannak robotok is is nemcsak a nagy semmire lönek.

    Persze nemcsak ennyiben merül ki,és nekem ezaz időutazás is rohadtul tetszik……

  103. @NBZ: nem okvetlenül értek egyet azzal, hogy csak az állambeli potenciális mozinézőknek kéne hozzáállást váltani. Van hogy az USA-n kívüli bevételek húzzák fel a rátát. Szóval ha USA-n kívül elindulna a változás, lehet már az is tudna némi kényszerítő erő lenni, bár akkor meg kérdés, hogy a stúdiók mennyire mennek majd kompromisszumra, mennyire merik megkockáztatni hogy bukjanak USA bevétlet, szemben a világ többi részéről várható bevétellel.

  104. BeryG:
    “nem okvetlenül értek egyet azzal, hogy csak az állambeli potenciális mozinézőknek kéne hozzáállást váltani. Van hogy az USA-n kívüli bevételek húzzák fel a rátát.”

    Nyilvan, de oda is irtam hogy elsosorban. A nagyobb arany a mozikbol meg mindig onnan folyik be a gyartokhoz. Ha szelsoseges peldaban a merleg ket szelere teszunk 100-100 millio USD-t akkor akar milyen hulyen is hangzik de az USA-ban realizalodo tobbet er a studioknak mint nemzetkozi oldalon keletkezett. Ettol fuggetlenul nyilvan mind a ketto bevetel.

    “bár akkor meg kérdés, hogy a stúdiók mennyire mennek majd kompromisszumra, mennyire merik megkockáztatni hogy bukjanak USA bevétlet, szemben a világ többi részéről várható bevétellel”

    Hat igen az szep kis dilemma lenne, de szerintem pont a fentebb emlitettek miatt nem engedhetik meg, hogy az international javara bealdozzak a domestic-et. Hozzateszem a forditott sem jarhato ut, azert csilingel onnan is a dollar! :)

  105. NBZ85 : de nekem nézőként miért kell, hogy érdekeljen a befektetők véleménye ? plusz, régen az emberek imádták a véres filmeket, vagy ha kockáztattak, az Ördögűzőre sorok álltak, az emberek tömegével mentek el megnézni, minden véres horror, meg akció kult film lett, mert imádták , miért kell ezt visszafogni ? minek kell ez a pg 13 szarság ? félnek a stúdiók? ugyan mitől ? alig várják a nézők, hogy újra ilyen filmek legyenek a mozikban, itt megint arról van szó, hogy pár hülye teszi tönkre a normális emberek a szórakozását, de már nagyon unalmas

  106. Ha nem lenne az első két rész, még jó is lehetne, de ennek így abszolút nincs létjogosultsága, pláne úgy, hogy felül fogja írni(?) a régebbi történetet.Erőltetett és felesleges.

    Amúgy meg nevetséges hogy lassan 2015-ben még ott tartunk, hogy jurassic park, terminátor, star wars, és még kismillió remakelt, rebootolt régi film. Ha neadjisten ezek sikeresek lesznek akkor pedig lavinaszerűen jönni fog minden, tekintet nélkül az eredeti filmekre, rajongókra, történetre, minőségre.

  107. zsoltiabeka:
    Nem kell hogy erdekeljen de mivel az o penzukbol keszulnek a filmek igy azt tudjuk nezni amit tamogatnak. Azert hobbibol nem szoktal huszezresekkel begyujtani telen gyanitom, ahogy oket sem lehet szamon kerni, hogy mibe fektetnek bele. Szabad piac –> szabad tokearamlas. Normal esetben senki sem szol bele mert azt mar nem kapitalizmusnak hivjak.
    A beveteli adatok alapjan ezeket a filmeket is imadjak az emberek.
    Tobben tudnak ra beulni –> tobb bevetel. Ennyirol szol a PG13. A mai tinik zabaljak. Tomegevel…
    Szeritnem az Ordoguzo meg a sok hasonlo regi horror nem jo pelda, mert manapsag is durva beveteleket hoz nehany film ebbol a tipusbol. Azert sem fair, mert anno ezek uttoroek voltak, elottuk hasonlo meg nem letezett (lasd pl Halloween vagy akar az emlitett Ordoguzo). A maiak alapbol hatranybol indulnak raadasul gagyi regen is volt, ahogy ma is van.
    Az akciobol valoban rengeteget elvett a PG13 itt a legnagyobb a negativ hatas. De regen meg voltak sztarok, akik miatt az emberek beultek a moziba, raadasul mindez a net elotti idoszakban. Ezek csak tovabb toltak a studiokat ebbe az iranyba.
    Hidd el nem csak Te orulnel ha nem igy lenne…

  108. Eddig szerintem senki sem vetette fel, de ebben a fiatal – LA csillagvizsgálóba megérkező – T800-as kimondottan életszerűen néz ki. Olyan, mintha tényleg lenne egy 30 évvel fiatalabb Schwarzi is valahol a közelben. Szóval, aki a rossz CGI-vel jön, nézze meg ezt a fiatal Arnoldod, meg a T4-ben látható – full műanyag és CGI – változatot…

    Ami tényleg nevetséges, hogy egy koccantástól egy ilyen óriási busz nem fog szaltót ugrani. Ezért kár volt.

    De egyébként kimondottan javult a véleményem róla az előzetes promó képekhez képest. Szerintem van benne ötlet, és ez akár még sikerülhet is. A helikopteres részről meg azt tudom csak elképzelni, hogy a film utolsó 10 percében lesz, és az öreg Arnie akkor vagy átadja a lelkét a gépteremtőnek, vagy lenyúzza szépen ráncos pofikáját és onnantól csupasz géptestként teszi helyre a gonoszokat a fináléban.

  109. a tréler végén mekkorát repül már a busz :)

    már a T2 nél is sokat gondolkoztam azon hogy hiába folyékony fém, azért egy kis valaminek lennie kell benne ami irányítja.
    és ha azt kiszedik belőle akkor halál :)

    és hogy a francba került vissza a múltba egy újabb T800-as :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.