A rész ami csak videón virágzott ha jól tudom (moziban nem ették a népek, bár ebben lehet tévedek). Én bírom mert marhajó dumák vannak benne, meg hát egy lepusztult börtönbolygó mindenre jó hely, Főleg az elszigeteltséghez és klausztrófóbiás akcióhoz. David Fincher nagyot alkotott már ekkor is, az első filmjében. Csak említés szinten, hiszen erről már mindenki mindent tud. Az is iszonyat jó, hogy nincs fegyver, amivel lenyomják a lényt. Áhh.
– súlyos az eset?
– mit mondjak, az egyik rabot miszlikbe vágta a ventillátor.
55millió USAban, szemben az előállítási költség 50milkájával. valóban voltak már nagyobb sikerek is a mozi történetében. :-)
jaja, helyben buktázott
1990-ert adjak a dupla DVD-s reszeket a bevasarlo kozpontokban. En a 2. reszt vettem meg tegnap az Auchan-ban.
Az elso lemezen a mozis ill. a director cut verzio talalhato meg, a 2. lemezen meg az extra cumok.
hm….nemsok vélemény jött egy ilyen nagy filmre!
:(
Ez a véleményhiány tényleg írásért kiált!
Az Alien-saga harmadik része mindig is különleges helyet foglalt el kedvenc filmjeim sorában. Tökéletesen szállította a jó thrillerek jellemzőit: feszültséget, sötét hangulatot és az unhappy endinget. A film elejétől a végéig reménytelenséget sugall és egy olyan küzdelemről szól, melynek nem lehet teljesen az első részben megismert hős a győztese. Az előző két rész alatt is volt egy ilyen érzésem, hogy csak irtózatos veszteségek árán élték túl a főhősök (már akik túlélték, nem sok volt belőlük) és egyszer sem jött át a teljes győzelem feeling. A harmadik rész elején, amikor azonnal a képünkbe kapjuk, hogy Hicks, Newt és Bishop megmenekülése alig hosszabbította csak meg életüket, már éreztem, hogy nem egyszerűen a sorozat újabb részével van dolgom.
Az egyik legfantasztikusabb dolog az Alien-trilógiával kapcsolatban, hogy mind a három rész más hangulatú, mást helyeztek az alkotók a középpontba.
A harmadik részt mindegy mennyiszer nézem is meg, már a főcím alatt libabőrös leszek. A Fox logó szokásos zenéjének átkeverésétől a nap lenyugvásáig minden olyan szinten megadja az alaphangulatot, mint kevés más főcím. Az Agnus Dei egyszerűen ide lett kitalálva.
A második rész után a filmbeli akciózás tényleg visszavesz, sokan kritizálták a filmet az akcióhiány miatt, sokan Aliens-féle hirigre számítottak, ám ez itt nem a gyakásról szól. Annyi témát vesz célba a film, hogy nem is tudom mindet összeírni. Végig benne van, hogy Ripley életét a Nostromón történtek óta teljesen tönkretették ezek a lények, azóta mást sem csinál, mint felébred a mélyalvásból és a dögök megint ott vannak.
Ami szerintem megjelent a második részben Ripley és Hicks közt, az újra megjelenik ebben a részben Clemens dokival, ám nincs túlerőltetve és Ripleyt már meg sem rázza, hogy az Alien megint megfosztja őt valakitől, aki esetleg közel állhatna hozzá. 57+ki tudja hány év mélyalvás után már nincsenek ismerősei, barátai, rokonai, senki. Egyedül van egy rakás fegyenc közt, és megint neki kell irányítania és harcolnia. Amikor pedig a Neuroscan alatt kiderül, hogy mindennek vége, az utolsó motivációja az, hogy elpusztítsa az alien-t, mielőtt a cég emberei megérkeznek.
Fantasztikus epizód, ahogy Hicks és Newt „temetését” egybevágták az alien „születésének” kockáival. Adja magát a kontraszt, de a két esemény egymás mellett Dillon prédikációjával hihetetlenül megrázó.
Az egyik kedvenc jelentem az, amelyikben Dillon és Ripley ráveszi a többi dupla Y kromós fegyencet, hogy az elcseszett próbálkozás után igenis szálljanak szembe újra a lénnyel és nyírják ki. Ha eddig nem, akkor itt nyilvánvalóvá válik, hogy túlélési esélyeik elérték a 0-t. Ez nem egy hollywoodi darab abban az értelemben, hogy nem próbál egy kilátástalan helyzetet megoldhatóvá tenni, valahol tudjuk, hogy a helyzet kilátástalan, mégis drukkolunk a szereplőknek, és a végén mégsem csalódunk, mert valahol igenis győztek. Ami nagyon jól ki volt hangsúlyozva, és a korábbi filmekben is nagyon jó elem volt, hogy itt a Weyland Yutani a végső ellenfél. A „mentőosztag” érkezése itt körülbelül olyan hangulatot és időkorlátot teremt, mint az atmoszféra-átalakító robbanása az Aliens-ben.
A film befejezése kemény, mint a koporsószög. Amikor először láttam, csak néztem ki a fejemből és pislogtam, hogy most mit is láttam. Azóta sokszor eszembe jutott, amit a Matrix filmekről olvastam valahol, hogy a három rész tulajdonképpen „a hős születése, a hős élete, a hős halála”. Az Alien-trilógia ugyanilyen. Csak valahogy Ripley halálát mindig tragikusabbnak érzem, mint Neoét.
Nem tudom kinek az ötlete volt, de végső befejezésként a Nostromóról leadott vészhívás visszajátszása és a Fiorina telep további „történetét” elbeszélő képernyőszöveg végén az „end of transmission” szöveg hihetetlenül darkos befejezés lett.
Azóta David Fincher kedvenc rendezőim egyike lett, és töretlenül várom a Alien franchise első három darabjához méltó folytatást (AvP téren is), mely mindeddig sajnos nem készült el…