Ez az a horrofilm, amin én személy szerint elsőre sem ijedtem meg, meg most sem, viszont a nyomasztó hangulata napokig kisért. Carpenter mesterműve. Már az elejétől kezdve beránt, ahogy a kutya fut a végelen hómezőkön, szól a zene, és egy helikopter üldözi. Azért került most elő és támadt kedvem újranézni, mert volt ez a borzalmas remake hír, amire horrorfanok milliói hördültek fel.
A történet röviden annyi, hogy egy idegen lény el akarja puszítani az emberiséget, az Antarktiszon levő Amerikai bázissal kezdve, miután a Norvégokat már lenyomta. A bejegyzés elején már említett kutyát a norvégok üldözik. Miután egy a látszólag megőrült Norvágokat lenyomják, átugranak megnézni, hogy mégis mi van a telepükön, de csak romokat, meg egy nagyon furcsa tetemet találnak. És egy jégtömböt. A többit majd meglátja az a pár ember aki még nem nézte meg a filmet eddig.
Nekem alapvetően nem az agyonbonyolított történet miatt tetszik, mivel nincs is agyonbonyoolítva, hanem a végtelen hómezők és a klausztrofóbiás érzés az egy telepre zárva az idegen lénnyel helyzet miatt. Az Alien-t is ez emeli magasba. Hiába na, sci-fi/horror klasszikus mindkettő.
A szereplők is brillíroznak, főleg Kurt Russell, mintha rá szabták volna ezt a szerepet is. Na persze a többiek is tökéletes hozzák amit kell, azaz ott a feszültség.
A másik, hogy a trükkjeit dicséri mindenki, hogy még ma is megállja a helyét. Ez már azért fanatizmus, nyilván nincs velük gond ha a helyén kezeljük őket, de azért ennél sokkal jobbat tudnának ma már csinálni (gondolok itt a darabos mozgásúakra, ami valszeg stop motion), csak minek. Találjanak ki valami saját sztorit és ahhoz gyártsanak, mert ez a The Thing így teljes egész, mellesleg a díszletei hibátlanok. Amúgy meg el sem tudom képzelni a remakeben ki tudná eljátszani MacReady szerepét, mivel senki.
Most láttam harmadszor, és még midnig könnyedén kijár neki részemről a 8/10. Ami még így külön megmelítendő és pozitívum, hogy nincsenek se nők, se szerelmes jelenet, se semmi. Na és a befejezés mennyire ütős…
Nagyon precíz. Tényleg minden pontosan így van, és zseniális. Nem is értem meg, miért barátkozok olyan emberkkel, akik nem szeretik.
én csak két embert ismerek: aki látta, és tetszett neki, vagy aki még nem látta :D
két fajta embert :)
bazze, kurt russell két l.
baze tényleg. durván elírtam.
Tényleg alapmű. Ott van a horror top fájvban nálam. Egyet sajnálok csak, de azt rohadtul. Hogy valamelyik gané forgalmazó már megvette pár éve a jogokat, csak ül rajta, ezért nincs még itthon dvdn… :(
Jaja, ez alap film. Most gyorsan majd én is beteszem a nézendők listájába…
A film tényleg hatalmas, alapmű, de én pl. nagyon szeretem a folytatásaként elkészült játékot is.
A DVD-t tényleg kiadhatnák már, mert nagyon kéne
A filmtörténelem legjobb horrorja, a zenéje még 24.év után is nyomaszt, legalább is engem!
snake plisskent a fridzsiderben
alapmű! carpenter legjobbja! nagy kedvenc nálam is.
nekem is az egyik kedvencem. meg is fogom nézni megint, úgy kedvem kaptam hozzá. amúgy meg rendszeres olvasója vagyok a blognak – és nagyon tetszik. csak így tovább. még több frissítést, még több jó cikket.
Klasszikus horror remekmű! Izgalmas, jól kivitelezett, hangulata fenomenális és eredeti film. Semmi romanikus hülyeség! A befejezés is teccetős, nem az a romantikus happy end baromság! Kurt Russell legjobb filmje. A zene pedig egyedi és nagyon eltalált. Tökéletes összkép!
Még 20 év után is emlékszem a sztorira meg konkrét jelenetekre. Már egy jó ideje vadászom ismerősök körében, eredménytelenül. Régen a tévében egyszer belefutottam az elődjébe (The Thing From Another World – 1951), abban egy fa szerű növény volt az idegen, ami vérrel táplálkozott. Ahhoz képest hogy milyen régen csinálták kimondottan élvezhető volt. Tényleg kiadhatnák már DVD-n.
kb. 13 éves koromban láthattam előszőr, valamikor 1988 környékén. Akkor is tetszett, most is nagyon tetszik. Kissrác koromban még ilyesztőnek találtam, most már azt mondanám, hogy: “Mestermű” (10 pont / 10 pont). Jelzem: már kiadták DVD-n!!!! Azóta naponta megnézem :D
Én körülbelül 1 hónapos lehettem mikor premierként vetítették az Államokban.Először talán a 80-as évek végén láttam VHS-en,de akkor 2-3 napig nem ment az alvás.A film helyszíne zord,még ha eredetileg Alaszkában is forgatták.A zene egyszerűen rémisztő,ami jól érzékelteti a film nyomását a nézőre hatva.Itt kiemelném hogy valóban jó megfigyelés az egyik hozzászólótól hogy nincsenek női szereplők.Igen.Én rengeteg filmet láttam már,de csak ezt az egy filmet sorolhatom oda amiben nincsen női alakító.Kinyilváníthatom hogy ez a film remek alkotás,és tényleg megadja azt a fajta félelmet annak a nézőnek akiben benne van az az érzés,hogy néha jobb egy kicsit rettegni,és megszorongatni az ijedtségtől a fotel karfáját.
újra kell néznem, mert kb. semmire nem emlkészem belőle, csak arra, hogy rettentően paráztam közben. :)
én a szóközök hiányától poarázok, és Moxica most valóra váltotta a félelmeim
jó film.
Nagyon jó kis film. A kedvenc horrorfilmem. Az alapötlete zseniális. Nem is értem, hogy miért nincs folytatása. :( Az akkori kritikusok nagyon lehúzták, mert bőven meghaladta a korát.
ez maga a tökéletes horror. mint az írták fentebb, semmi felesleges romantika meg érzelmi szál, ingyombingyom papírzsepis ömlengés, ami teljesen feleslegesen vinné félre a filmet, anomáliát képezvén benne.
a lényegre koncentrál, a megvalósítás pedig vitán felül ma is megállja a helyét a trükkök terén. semmi cgi köcsögölés, látni és érezni, hogy ott van az anyag a szörnyekben, az átalakulások alkalmával stb.
ezt még a mai számítógépes technikával sem tudják elérni, egyszerűen nincs olyan cgi, aminek ne lenne egy természetellenes, műanyag hatása.
a minimálzene pedig egyszerűen zseniális. semmi hatásvadászat. egyszerű, de tökéletesen adja.
mind a trükkök, mind a forgatókönyv terén csak tanulhatnának innen a mai rendezők.
10/10, top horror of all times