Jó pár ember szerint a jelenleg még trilógia, de már nem sokáig, leggyengébb darabja. Remélem nem vagyok egyedül amikor azt mondom, hogy még így is bőven marhajó a film.
Mármint minden megvan ami kell. Karácsonyi hangulat. Reptér (imádom a reptereken játszódó filmeket). John McClane mint Bruce Willis. Humor, meg beszólások. És még a rádiózást is máshogy oldották mint a Drágán add az életedben. Szerencsére. Az egyedüli ami gyengébb az a gonoszok csapata. Na nem Franco Nero mint drogbáró hehe, hanem az ezredes.
A helyszín ezúttal Washington, annak is a reptere, ahol John várja a nejét, hogy egy kellemes karácsonyt eltöltsenek a gyerekekkel és a családdal. De persze itt sincs sokáig nyugta, rögtön kiszúrja a gyanúsan viselkedő rosszarcúakat, aztán lövöldözésbe is keveredik velük. Ez egész hátterében a drogbáró Franco Nero megszöktetése áll, bármilyen áldozatok árán. Úgyhogy az ezredesék átveszik a reptér irányítását. Na csak távolról. A többit meg az idők során mindenkinek meg kellett volna tanulni, ne basztasd McClane-t, mert odacsap.
Bírom, hogy összekötik a részeket, beszólásilag. Az egy kettőben kickass, a kettő háromban meg jippijáé madafaker. Ez utóbbit mondja a Még drágább az életedben Bruce amikor ledobja az öngyújtót.
It’s time to kick ass!
Értékelésnek én ide is kiszórok egy 8/10-et, bármennyire is hullámzó a film tempója néha. Ha nem imádnám a repteres helyszíneket akkor csak hét pontot kapna szerintem. De imádom így.. Amúgy az akciójelenetek nagyon rendben vannak ismét.
Ja szinkron vs eredeti hang. A szinkben nem azt mondja a végén, hogy úgyis le akartam szokni a dohányzásról? Mert itt nem. Meg a hangeffektek is jobbak, például amikor elkapja Francót, a szinkronosban ott csak a golyók becsapódása látszik, itt hallani is rendesen. Na meg vágatlan volt.
szerintem meg messze ez a legjobb rész
Egyet szeretnék érteni teljes mértékben az előttem szólóval. És nekem a szinkron is bejött.
A kedvenc beszólásom az volt ebben a filmben(rég láttam így pontosan nem tudom):
McClane: Ha eldurvulna a helyzet, csak hívd a tengerészgyalogosokat!
Afroamerikai nemtomki: De azok nem szárazföldi egységek?
McClane: Bánja a fas*om, csak hívjad őket!!!
A szinkronja nagyon jó a filmnek, és messze a legjobb akciófilmek közé sorolható. :)
Nos… először is az eredetiben “yippee-ki-yay”, tehát van benne egy “k” :), másrészt ezt már az első részben is mondja, mikor Gruber-ral beszélgetnek … “Another orphan of a bankrupt culture who thinks he’s John Wayne, Rambo, Marshal Dillon? – I was always kinda partial to Roy Rogers actually. I really liked those sequinned shirts. – Do you really think you have a chance against us, Mr Cowboy? – Yippee-ki-yay, motherfucker.”
De hogy a kickass mikor van az 1-ben azt meg én nem tudom :)
Coce, nekem is az a kedvenc beszólásom :D (Bár nem pontosan így mondja… :))))
Raven: mindenkinek az a kedvence :D
a kickass az egyben akkor van, amikor a rendőrfőnök beküldi a kommandósokat. Akik ugye tudjuk hogy végzik . Az első rész kritikámban a teljes kickass idézet :D
Közeljövőben számíthatunk egy Die Hard 3 kritikára is? :)
Persze. Nyilván az 1-2 után már azt is újranéztem és írok róla :D
Alig várom! :D Samuel “Hészeusz” Jackson -nal mindig nyerő páros Willis. :)
És valóban… Pont a napokban voltam ilyen céges karácsonyi rendezvényen és egyből a Die Hard ugrott be :)
Az első és második rész alap. 100 %os mindakettő. Ez sajnos a harmadik részre nem mondható el, ami már nyomába se ér az első kettőnek. De legalább az első kettő ütős volt. Kár, hogy Renny Harlin is már csak rossz filmeket csinál
Ember?! Te mégis hol nézted meg a filmet???
Én mikor elösször láttam akkor még az eredeti szinkronnal lehetet beszerezni itthon is annak a végén tényleg azt mondja: “úgyis leakartam szokni…”
Pár évvel ezelöttig vagy havonta adta le az RTLklub s minden alkalommal máslett a szinkron és a film is rövidebb lett szal nem az utánynomot verziókat kell mindig beszerezni a jobb minőség érdekében…
Angolul néztem, mint a szövegből és idézetből is kitűnik ha figyelmesen olvastad, és pont a le akartam szokni a nagy melléfordítás.
Sztem meg Die Hard 3 a totális legjobb. Ez kicsit sötétebb talán az egész film. Az egy meg nem olyan látványos. A 3 a legjobb sztem. “Simon said…”.
Nálam is a harmadik rész adja a legjobban. :) Utánna a kettő, és utánna az egy.
Már régen láttam és nem emlékszem, hogy a harmadik részre miért kopott el a felesége?
Nekem Fábry poénja tetszett a harmadik részről, a hollywoodi akciófilmek kicsit másképp:
“Bruce Willis másnaposan ébred és visszafekszik, a világ elpusztul.” :)
mert McClane nem hívta vissza
“John McClane mint Bruce Willis. ”
Ez kész, ezen borultam. :)))
Nekem is a 3. rész a kedvencem.
Ízlések és pofonok, a harmadik rész nagyon gyenge, ha az első kettőhoz viszonyítom, de a csak magában nézem, akkor is csak átlag. A negyedik rész már felesleges lenne, de hiába, mert úgyis lesz. Az első és második rész : 100 %.
Én kérek elnézést akkor félre értettem azt a kérdőjelet, sorry…
semmi gond. Én csak kérdeztem, hogy a magyarban mit mond, mert a cigisre emlékeztem.
Azt gondolom, hogy a három Die Hard megítélése attól függ, ki mikor és milyen sorrendben látta őket. Mivel én anno sorrendben, sőt itthoni bemutatásakor végigültem többször is moziban az elsőt, nekem az tetszett a legjobban, ahhoz képest a második bár gyorsan jött, kicsit ismétlés-szagú volt, a harmadik azonban megint ütött. Szóval 1. 10/11, 2. 8/1, 3. 9/10.
A nejétől meg tényleg elvált a 3. elejére… aztán megpróbál ugye békülni, csak valami közbejött.
Én annyira szeretem mindhármat hogy nem tudok különbséget tenni. Az 1-2-ben kicsi plusz a kriszmösz fíling :) De a 3-ban meg szerintem király a Samuel.
Jaja Raven, a három legjobb karácsonyi film a Die Hard 1-2 és a Halálos fegyver első része :]
Nalam is 3-1-2 a sorrend…
Az 1. és a 3. volt a legjobb. A 2. nekem durva lett. A hó és a repülőtér viszont tényleg szépek.
A 4.et ha nem Wiseman csinálja, jó lett volna. McTiernan börtönben van jelenleg. De remélem elvállalhatja majd az 5. rendezését.
Wiseman maradjon csak az Underworldnél, de a Die Hardba ne nyúljon bele :) Azt se tudja hogyan kell kivégeztetni egy főellenséget :) Persze: A főellenség se volt legény a talpán ám :)
szerintem ez leggyengébb die hard de azért még mindig jobb mint egy két mai film
Jó lett.
Még mindig jobb, mint a 4.
Ha leveszem Willis kikötéseit, akkor a 4-re 5-ös skálán 2/3-ot adok, a 2-re pedig 4-est.
Szóval éljen John McClane rendőrfőnök!
Én is rangsorolok. Ez kimaradt a kommentemből:
1. Die Hard 1 és 3 ( mind a 2 egyformán jó, itt nemtok különbséget tenni)
2. Die Hard 2
3. Die hard 4
hát srácok, biztos bennem van a hiba, de mind közül nekem a 2 tetszett a legjobban. voltam vagy 16, amikor kölcsönkaptam videókazin az első két részt (lp-ben fért csak fel a 240-es kazira – régi szép idők). az első rész utáb tátott szájjal pislogtam, hogy ez komoly volt… aztán nekikedztem a másodiknak, és totál odalettem tőle. imádtam, felüdülés volt az akkori akciófilmekhez képest. a harmadik rész nekem csalódás volt, az első és a második rész is jobb nála, dacára Samuel L. beugrásának. sőt, számomra a negyedik, kipofozott, megjavult McClane-ről szóló rész is jobban bejött. bár azt csak egyszer volt alkalmam megnézni, de az abban ábrázolt grandiózus csapás elég gondolatébresztő volt számomra. szóval nálam 2, 4, 1, 3.
ja, a legnagyobb dum szerintem a második részben, amikor a repülőn a kommandósok már úton vannak el, de van egy kakukktojás, akit az öreg feka ezredes intéz el. valami olyasmi a duma, hogy a legjobban a rágót szereti, az ad erőt ehhez: és nyissz, elvágja a torkát a srácnak.