Memento

Christopher Nolan fogta magát és 2000-ben egész egyszerűen beírta a nevét a filmtörténelembe a Memento-val. Ha egyszer ez a filmje az IMDB top250 listájának a 26. helyén tanyázik jelenleg, akkor már nem lesz csak úgy elfelejtve a jó öreg Chris. Azóta már egy legendát is feltámasztott, ez pedig a Batman:Begins lenne, ha nem ugrik be elsőre (imdb250 #90).

Pedig ha a történetre nézünk, akkor ez egy sima kis jólbevált krimi/thriller recept. Hősünk feleségét brutálisan megölik, ő még verekszik is a gyilkossal, aki végül leüti. Ez alapján a sok szürke film között kéne lapulnia ennek a műnek, a már tízszer elfelejtettek között, de nem véletlenül lett kult a Memento rekord idő alatt.

Memento - Guy Pearce

Az a csavar a történetben, hogy a film azzal kezdődik, amint hősünk elintézi a felesége gyilkosát. Hogy innentől se legyen egyszerű a dolgunk, majdnem az egész film visszafele játszódik. Na nem konkrétan visszafelé van játszva, hanem blokkokra van osztva, és ezek a blokkok normális időben játszódnak, viszont fordított időrendben vannak egymás után. Nemtudom, mit kavarom ennyire a leírását. Tehát az első blokk az, hogy hősünk megöli a gyilkost, a második az, hogy megérkezik oda, ahol ez a gyilkosság megtörténik. Természetesen, hogy még mindig ne legyen egyszerű az életünk, van egy rendes időrendű szál is, de ez megkülönböztethető azért.

Na nem csak a mi gondunk nehéz a kibogozás során (annyira azért nem), a főszerepő Leonard élete sem egyszerű, mivel képtelen új emlékeket elraktározni az agyában, a felesége támadójával történt verekedés során szerzett feji traumája miatt. Ezért polaroid képre rögzíti a dolgokat az emlékezete helyett, a gyilkosra vonatkozó fontosabb információkat pedig a testére tetoválja.

A színészek is remekelnek. A Leonardot játszó Guy Pearce neve nekem itt égett be az emlékezetembe, akkor is ha ez most hülyén hangzott egy memóriavesztő főszereplőről. Bár Carrie-Anne Moss helyett szinte bárki más lehetett volna, annyira semmi extra nincs ebben a nőben, viszont a másik férfi főszereplő, Joe Pantoliano kárpótol minket. Igen, mindketten a Mátrixból jöttek.

Memento értékelés

Egy 8/10 simán, és hát mivel 999-ért árulják a dvd-t így az egy pillanatra semv otl kérdéses, bár pár nagyon elszánt rajongó berendelte inkább az ultimate kiadást kintről.

human
írta
2007. 03. 25. 01:40
megjelenés
32
hozzászolás


32 hozzászólás a “Memento” bejegyzéshez

  1. Lehet, hogy azért, mert nem kedvelem Guy Pearce-t, de nekem annyira nem jött be ez a film. Persze nem volt rossz, meg eredeti a felépítés meg sötöbö, de azért nem biztos hogy újra akarom nézni.

  2. Ez egy olyan film, amit szerintem túlértékelnek. Egyszer megnéztem, többször nem fogom. Egyedi film, az biztos, de nekem nem jött be.
    Nolan másik filmje, a Batman: kezdődik! is csak a feléig tetszett, amíg a főszereplő nem kezdett el batmankedni.

  3. ritka alap film, 8-10-szeri újranézés után is üt. amikor bementem a moziba, szokás szerint fogalmamnem volt, hogy milyen lesz a film és elkezdett visszafele pörögni, akkor egy pillanat alatt beszippantott és nem engedett. a kevés 9/10-es filmek egyike, mese nincs.

  4. human, hol láttad 999-ért? Csak mert már régóta fáj rá a fogam, de az online boltokban szinte mindenhol kifutott, viszont nagyon szeretném már zsákolni ezt a filmet is.

  5. Torrenten megtalalhato az un. Otnemem verzio is (memento visszafele), ahol idorendbe rendeztek a reszeket. Csak igy erdekesseg szintjen emlitem, az eredeti mindent visz. Kedvenc reszem amikor uldozi a gyilkost (legalabbis azt hiszi), utana meg kiderul, hogy ot uldozik, csak kozben elfelejtette, hogy mi van :)

  6. Az Otnemem rajta van a DVD-n is rejtett extraként. Kisebb bódéknál, újságárusoknál talán még megtalálod ezen az áron, én neten szereztem még anno.

  7. noshát.
    nekem is teccett. nagyon.
    de másodszorra már nem nézném meg, mivel már 1x láttam a végét, tudom, mi lesz a poén, így nemtúl izgalmas..
    nemis értem, h tudjátok megnézni 8-10x.. :)

  8. Mondjuk úgy hogy az apróbb szálakat csak másodszorra harmadszorra értettem meg. Vagy mert ez az egyik kedvenc filmem a Fight Club után. Vagy mert egy jó filmben nem az a lényeg hogy tudod mi a slusszpoén, hanem az egésze lebilincselő. Soroljak még érveket? :D

  9. Nekem a 3 lemezes ultimatehiperüberspecial edition van meg és egyik legkedvesebb DVD-m. Az amúgy sem egyszerű filmre még rátész pár lapáttal, rendkívül érdekesek az extrák, a film rajongóinak kötelező. A normális időrendű változat viszont gyengébb 2 ponttal, itt ütközik igazán ki, hogy milyen jó az alapkoncepció. Nolan a feltörekvő rendezőgeneráció egyik legtehetségesebb tagja, akármihez nyúl a végeredmény kiemelkedő lesz. A Memento a legjobbja, aminek a legnagyobb erőssége a zseniális forgatókönyv és az erőteljes színészi játék (Guy Pearce és Joe Pantoliano). Hibátlan film, ami sokadik nézésre is meg tud lepni, egyértelműen 10/10.

  10. 10/10
    Hogy újra jöjjön, azóta is ezt a feelinget várom egy-egy film elé leülve. Életem legnagyobb film-élménye. Meg tudott. És már azt hittem, hogy nem tud meglepni, rosszakat is, jókat is, rengeteg filmet láttam.

  11. 10/10, egyértelmű. pantoliano mindent visz.

    hasonló felépítésű még az irreversible (visszafordíthatatlan) c. francia múvi… fordított időrend, csak milliószor sokkolóbb, ultrabrutál, megrázó, szívbemarkoló. ez az a film, ami után be kell dobni két felest (csajoknak négyet), monica bellucci számomra itt értékelődött fel kíváló színésznővé (bár a melleit eddig is szerettem)…

  12. sztem irreversible annyira nem üt. mondjuk a csaj akivel néztem moziban anno az full kikészült rajta.

  13. Az Irreversible engem is letaglózott, nem tudtam/tudom hova tenni azt a filmet… Főleg persze a 2 legbrutálisabb jelenet miatt. De azért DVD-n befigyelt. :)

  14. Hát jó kérdés, hogy melyik a jobb. A Memento nagyon következetes film, de az Irreversible szerintem a legjobb francia film, amit láttam.

  15. Az Irreversible nálam shift+del-t kapott kb. 20 perc után, Bellucci ellenére. Kell, hogy történjen valami egy filmben az első 20 percben sztem. :)

  16. memento nagyon alap, mar az is spoiler ha a film szerkezeterol beszel az ember. az az igazi mikor ugy ulsz ele hogy fogalmad sincs a csavarrol, a szerkezet miatt pont ugy erzed magad mint a fohos

  17. Én csak egyett nem értettem a filmben:
    Amikor a végén a kocsijával a tetoválószalonba tart, a monológja közben bevillan egyszer-kétszer az, hogy a feleségével az ágyban fekszik és már teli van a tetse tetoválással (tehát a film cselekménye után történik), a bal mellkasán egy “I’ve done” tetkó is van…
    Szóval a kérdésem az, hogy a felesége ÉL???
    De lehet csak én vagyok hülye a filmhez…
    Ha valaki elmagyarázná nekem azt megköszönném.
    Amúgy a film nagyon tetszett.

  18. “Az a csavar a történetben, hogy a film azzal kezdődik, amint hősünk elintézi a felesége gyilkosát.”

    Human, nézd meg újból a filmet, és akkor talán lesz az 10/10is, mert nagyon el vagy tájolva

  19. Hmmm…

    Azért, ha bele akarunk mászni, meg akarjuk teljesen érteni (már ha szükséges, és lehet ennyi információból), akkor azért szerintem…

    Szóval: Honnan lehet tudni, hogy a felesége gyilkosa Teddy volt? Ez szerintem egyáltalán nem egyértelmű…

    Illetve tulajdonképpen Leonard azért ölte meg Teddyt, mert Natalie Teddyt állította be gyilkosnak. (Papírok…) De miért, ha Natalie nem is találkozott a filmben Teddyvel?…

    Natalie is kihasználta Lennyt. Méghozzá nagyon durván, a fene egye meg!…

    És hogy lehetne a történet után a feleségével fekvő jelenet, amikor a felesége meghalt? Tehát nem halt meg a felesége? És ha Teddy hazudozik, akkor miért vesszük biztosra, hogy a Sammy Jankis történet az csak képzelgés?… Azt Teddy akarta vele elhitetni, hogy “Lenny” egyenlő Sammy-vel.

    Nem akarok jobban belemenni. Ezt még meg kell néznem.
    De nekem az jött le, mint “üzenet”, hogy ha az emlékezet nem fix, csak a tények, akkor minden, amit látunk, hamis lehet. Illetve ha emlékezetből ír le mindent, akkor az miért lenne igaz? Az egész történet lehet hazugság…

    A lényeg, állati jó sztori, engem marhára elgondolkodtatott…

    Üdv!

  20. Az írásban nem akartam spoilerezni, ennyi. Ha jól emlékszem szerintem sem Teddy volt, viszont mondja a csávó h megölte a felesége gyilkosát

  21. spoiler

    nem teddy volt a gyilkosa, saját maga volt, és mindig mások használták fel ahhoz, hogy megöljön egy nem kívánatos személyt azzal, hogy “segítettek” neki a nyomozásban és úgy terelték a szálakat hogy lenny tegye el őket láb alól (pl, natalie drog díler hapsija, vagy éppen maga teddy)

    natalie azért ölette meg teddyt, mert azt hitte, hogy ő nyírta ki a pasiját, közben “lenny” volt még a film elején (végén)

    natalie kihasználta lenny-t ez tény, de ő meg megölte a pasiját aztán lefeküdt a csajjal (bár ezt ő nem tudhatta)

    nincs a végén a feleségével lévő jelenet, az az emlékek és a képzeletének a keveréke. mint az “ive done” tetkó is amit oda szeretett volna csináltatni

    sammy jankis meg szélhámos volt, erre rájöttek az orvosok és nem ő, hanem saját maga ölte meg a feleségét inzulinnal.

  22. Nagyon tetszet a film!
    Elégé figyeltem hogy megértsem de végül értettem!
    sammy jankis története meg lehet az ő élete meg nem is (lehet hogy lenny skrizo:D).
    Mondjuk nekem pár dolog nem stimmel: amikor a film elején meg a végén is abban az elhagyatott házban van az szerintem az ö háza mert amikor ott sétál akkor beugranak azok a képek a feleségével.

    Az a film vége ugy fejeződik be hogy a 6.tényt akarja magára tetováltatni… ugy hogy ezt sem érrtem…mert az 57. percnél a papírj azt írja fel: 5.tény drog díler… és a történet vissza fele halad, kimarad ezek szerint a 6.tény amit írtam előbb hogy a film legvégén akarja fel tetoválatatni… legalábis én így értelmeztem… ha rosszul modnom javítsatok ki!! :D :P

  23. JÓ volt, és szivesen megnézném még legalább 2szer de nem tetszett a filmzene illet6ve szerintem zavaró volt és unalmas, jobbat érdemelne az alkotás. 10ből 8pont meg egy fél. sajnálom a zene miatt.

  24. Az egyik kedvenc filmem.
    A zenéje hatalmas.
    Tegnap este újranzézem kb. tizedszerre. De lehet sokkal többedszerre.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.