Halálos ítélet (Death Sentence)

Alapvetően egy teljesen minimalista akciófilmről van itt szó kérem szépen, amit a Saw (1) rendezője, James Wan követett el. Hogy ez pluszpont vagy nem azt döntsétek el ti. Ezt csak annak a pár Saw utálónak mondtam, aki errefelé ténfereg.

Családapa hazafelé tart a fiával, egy banda pedig megöli a gyereket. Ezt tudtuk már a trailerből, mint ahogy azt is, hogy az apuka, akit Kevin Bacon játszik, kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Persze nem megy olyan simán a bosszú, mint ahogy képzelte…

Death Sentence - Kevin Bacon a bazinagy pusival

Sajnos néhol kisiklott az akcióvonat, mivel a rendező próbálta érzelmes részekkel megszakítani a durva harcot. Csak hát sajnos ehhez Kevin Baconon kívül nem nagyon volt alapanyag, hiszen az ellenséges banda nagyjából nulla volt színészileg (az a House-ból volt az egyik gyakornok, komolyan?), és még Kevin is csak ténfergett néhol, mintha nem tudná pontosan mit várnak tőle.

De tényleg, leginkább a film hosszát tudom felhozni mint nagy negatívum, hiszen így azért becsúszott pár üresjárat. Pedig az első harmadában tök jól megoldották, hogy gyors legyen, de mégis valamennyire legyen súlyos a bekövetkező halál. Később viszont már nem volt olyan ötletes a megoldás, hanem sima időhúzásnak érződött.

Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a film szinte teljesen azt szállította amit vártam tőle. De tényleg, olyan Shieldes down-to-earth akciókat néhol, hogy csak csettinteni tudtam elégedettségemben. A trailerben is látott 5 emeletet zuhanó kocsi nem robban fel (sajnos van egy elrontott kocsis jelenet azért), a golyók mindent roncsolnak és átvisznek, a bunyók elkeseredettek, szóval úgy alapvetően az fordult meg néhol a fejemben, hogy “odabasz”. És nincs tökölés, meg törvényesség, Kevin Bacon nem szarozik a bosszúhadjáratában sőt, egy enyhén meglepő fordulatot is sikerült becsempészni.

Death Sentence - gonosz üvölt gonoszan

Amit még kiemelnék, hogy a helyszínek fantasztikusan eltaláltak. Külön öröm volt a lepukkant külváros, a kihalt épületekben akciózás, ahol a golyóváltások közötti csöndent néha olyan Max Payne-es kiabálás szakította meg, hogy “i’ll kill you, i’ll fucking kill you”. Tudom, hogy ez nem egyedi, de a hangulat csillagos ötös.

Tényleg kár, hogy néha azt lehetett érezni, amint a rendező nyögvenyelősen erőlködik valami mélység bemutatásáért, mert nem elégszik meg a borotvával lecsupaszítottbosszúsztorival. Értékelésileg azt mondom, hogy egy picit bővebb vágással, és egy sokkal jobb zenei szerkesztővel, most egy 8/10 akciófilm megtekintése fölött ülhetnénk tort. Így sajnos csak egy 7/10-et szórhatok el a filmre, pedig még egyszer mondom, az akciójelenetek baromi jól sikerültek.

35 hozzászólás a “Halálos ítélet (Death Sentence)” bejegyzéshez

  1. Az egyetlen jó fűrész film a saw1.
    7/10, akkor ez a film az I am a legend-el egy szinten van?
    (még nem láttam egyiket se, csak kérdem :-P)

    Nem ide tartozik, de azt már a kutya se olvassa
    A beowulf trailer-ében miért a 28 NAPPAL/HÉTTEL KÉSŐBB ZENÉJE MEGY????

  2. én olvasom, és ott is csak azt tudnám válaszolni, hogy trailer alatt azt használnak amit nem unnak a trailerkészítők. De ez itt marha off…

  3. Tweener! Szerintem ez a pontozás dolog nem egyformán alkalmazható minden filmre. A maga kategóriájában 7/10. Igazam van Human ?

  4. Nekem nagyon bejött és baromi gyorsan elröppent az idő. Viszont a banda tényleg nullszínészekből áll. Nekem az negatívum ezzel véget is ért, illetve időnként idegesített, hogy miért nem veszi fel azt a k**va puskát! :) De amúgy simán egy 8/10.

  5. 12 egy tucat. Egy újabb kertvárosi bosszúállás. Valahogy sehogy se jó: a Kevin Bacon által megformált karakterrel valami baj van. Nem lehet azonosulni vele, így érdektelenségbe fullad kivel mi fog történni. Akár a Fargós W.H.Macy is rohangálhatott volna mozsárágyúval a kezében. Félreértés ne essék KB jó színész, gyaníthatóan a rábízott feladatot hozta is faszányosan. Ezzel viszont öngólt lőtt a direktor. Az amúgy is híg stílushoz elengedhetetlen “hős” szerephez nem smakkol. Kár érte, most igazán csak szórakozni akartam.

  6. andzso: szerintem voltak azért frankó jelenetei kevin bacon-nek (amikor elhiszed neki, jól), a baj az hogy pár iszonyat gyenge is becsúszott
    erős film lehetett volna, az üresjáratokon kívül sok hülyeség volt, ami irritált. zenét tekintve a végére azért jött be pár metál zene, mondjuk nem rammstein kaliber.
    igen, big love van benne a house-ból, a ben affleck rendezte gone baby gone cuccban is ő a gangsta.

    SPOILER:

    Az azért tényleg fura volt, hogy lefutja-leveri-szétlövi ezeket a benga állatokat. Vagy ez már ilyen playstation-ön edzett skinhead generáció?
    Ami totál nem értettem:
    miután megtámadták, miért nem hívja egyből a családját, hogy menjenek biztos helyre, sőt nem is szól nekik!
    a diplomata táska küldés előtt miért nem rabolták el a családját a pancserek, miért kell rendőrökkel együtt csinálni?
    persze kivégezni se így kell..

  7. elment, a 7/10 jár neki. jól szórakoztam.
    puskát azért nem vesz fel, mert egy öltönyös gyökér, életében nem fogott még.
    a vadászpuska rossz választás volt az épületharcra, ejnye :)
    zene amúgy pillanatokra a saw-t idézte.

  8. Andzso: egyetértek, hasonló volt a bajom: egyszerűen nem volt meg a kellő mélysége a sztorinak, a karaktereknek, nem tudtam azonosulni velük, nem tudtam beleélni magam a sztoriba. Így többé-kevésbé izgalmas volt ugyan a film, de nem ütött, nem volt igazán felkavaró (pedig az alapszitut tekintve bőven lehetett volna). Ebből a szempontból pl. jobban tetszett a History of Violence.

    Szerintem eléggé kiszámítható is volt – de ez önmagában nem feltétlenül gáz, inkább csak úgy, hogy más téren sem tündökölt.

    De talán a legnagyobb gáz az volt, hogy KB-ét leszámítva borzasztó egybitesek voltak a karakterek, főleg a banda tagjai (ahogy már többen is írták).

    SPOILER

    Human: a down-to-earth dologgal a legtöbb akció esetében nem értek egyet (azt leszámítva, h tényleg mindent átvittek a lövések):
    – A garázstető jelenetben milyen már pl. hogy kétszer izomból belevágja a csávó homlokát a betonba, majd szanaszét üti egy baseball ütővel (vagy nemtom mi volt az), végül 2x irgalmatlanul rákúrja a fejére a kocsiajtót, mire az mindegyik után, mintha mi sem történt volna, felpattan, és emberkedik tovább. Szerintem IRL ezek közül bármelyiktől garantál a minimum azonnali eszméletvesztés (ha nem a harangozás..)
    – Vagy amikor KB a végén ezerrel, frontálisan nekirongyol a furgonnak, majd egy karc nélkül kiszáll, és ici-pici szédelgés után megy a csatába :)
    Ezek kiragadott példák, de valahogy nekem az maradt meg, h a film többi részére sem jellemző a túlzott valósághűség.

    Összességében a maga műfajában részemről 6/10.

  9. down to earth alatt azt értettem, hogy olyna testközeli (furgon félbeszakítás az albaszott autós amit emíltettem). mármint nem grandiózus szinten folynak a csaták, meg nem ny megmentéséért, meg senki nem kap le egy vadászgépet meg ilyemsi, hanem átlagemberek harcolnak átlagemberek ellen. KB adrenalintól maximumra pörgetve elfut a banda elől, amikor több ellenfél van egyszerre a képen akkor szinte esélye sincs. ilyenek. a golyók nem találnak állandóan, mármitn az ő lövései, mint ahogy az ellenfélé sem. szal bejövős. tényleg sajnálom, hogy a dráma részbe nem tudtak erőt vinni, vagy 85-90 percre vágni, mert kicsit máshogy emlegetnénk azt hiszem.

  10. Megnéztem a filmet, sztem nagyon karaj, csak annyit hozzá hogyha jol láttam akkor a Fűrész-ből a bohóc fel van fujva a parkolóházban a falra meg a zene is kicsit Fűrészes a végén, szal érezni ki rendezte…csak észrevettem ennyi :P

  11. jah nem parkoloház és talán nem is a bohóc, de vigyorgó fehér arc piros karikával az arcán :)

  12. Megnéztem és nem bántam meg, egész jó kis film ez. 7/10 az kb. reális sztem is. Igaz, h bele lehetne kötni jópár dologba a valósághűség elnagyolása miatt, de az ilyen filmeknél sztem felesleges (ezzel együtt nekem is szúrta a szemem pár jelenet, de spongyát rá).
    Kevin Bacon-t kedvelem, de sztem erre a szerepre talán lett volna jobb sínész is (jobbat értsd: közelebb áll a karakterhez), bár ez talán szőrszál hasogatás a részemről, hiszen azért különösebb probléma Bacon-nel sem volt. Azért mondjuk egy Russel Crow-val megnéztem volna ugyanezt a filmet, mind1 így is jó volt na. A film zenéje nekem nagyon tetszett végig, az érzelgős részeké is, sőt…

  13. Human:
    Akkor picit félreértettem talán, bocs. Az árnyaltabb verzióval egyetértek. Ide kapcsolódóan, nekem még az jött be, hogy egészen a legvégső akcióig, KB karaktere nem esett bele az “átlagember-a-felszínen-de-ha-basztatják-előjön-a-superhero” kliséjének csapdájába (bár ebben a műfajban is vannak fasza filmek). Élethűen esetlen és bizonytalan volt, többször csinált olyat, ami nézőként az adott helyzetben logikátlannak tűnt stb. Szal tényleg azt lehetett érezni rajta, hogy egy átlagembert baromi értelmetlen veszteség ért, amire bekattant, és csinált sok hülyeséget is, miközben tarolt. Ez mondjuk tényleg down-to-earth.

    Amúgy nekem még bandából a kisöcsi karaktere tetszett. Bár egybites volt, de azt eléggé átérezhetően hozta. Mindenesetre néha bele tudtam volna rúgni a monitorba, mikor a képen volt :))

  14. Épp most néztem meg és tökre bejött. Sztem ez így jó ahogy van. Nem lesz movie of the year de legalább láttam egy jó akciófilmet. Bacon tényleg jó volt ebben a szerepben, és nekem is tetszett, hogy nem lett belőle superhero.

  15. sziasztok!
    a kedves kritikus elfogult! kit érdekel itt a saw? ez egy másik film haló!…

    jobb zennei szerkesztő? tessék fogni egy FL-t, vagy Reason-t, és csinálni egy jobb orchestral témát mint a filmben volt! aztán tessék kopogtatni a rendezőnél!…
    könyörgöm…

    rühellem az ilyen kritikákat… amikor vkinek fogalma sincs arról amit lehúz!
    na byez!

  16. nulla érvelés? bocsánat T. Admin Úr! 14 éve csinálom a zeneszerkesztést, dolgoztam az RTL klubnak is! talán jobban meg tudom ítélni, hogy mennyire jó ez zene vagy sem, mint Te!

    továbbra is tartom: ne fikázzál semmit, amíg nem tudsz jobbat készíteni, sőt utána se nagyon, inkább tiszteld aki a te szórakoztatásod miatt készít vmit!
    na ennyi!
    ha további kérdésed lenne: geronkt@hotmail.com az msn-m!
    üdv.:
    Geron

  17. Geron: az a nulla érvelés, hogy “csinálj jobbat”, de szerencsére megismételted. Gondolom akkor te minden téged érő negatívumra befogod a szád. Szar a kaja? Told be kétpofára baszki, ha nem tudsz pont olyat főzni. Lefagyott a Win? Írj jobb oprendszert!

    Most mondjam azt, hogy írj jobb kritikát, vagy maradj csöndbe? Ugye milyne nevetséges “visszavágás”. Amúgy is a dalbetétekre értettem a zenei szerkesztőt (hiszen nem zeneszerzőt írtam baszki, aki az orchestrát csinálta), ha másvalaki választja ki a számokat, akkor őt kell alatta érteni.

  18. ne túlozzál már könyörgöm, a bajom a hangnemmel van! lehet ám kritizálni nem bántó módon is! a zenei szerkesztő szemébe is mondtad volna ugyanezeket? nem hinném… valszeg szóba sem állna veled! ez nem egy b kategóriás szarság volt már elnézést!

    ezért írtam csak: “Így sajnos csak egy 7/10-et szórhatok el a filmre”… nem tudom kinek képzeled magad, h így lehúzz vmit! még jó, hogy nem minden kritikát író személy ilyen mint Te! hol lennénk akkor?…

    egyébiránt nem hiszem, hogy ez egy emberen múlott! valszeg többen válogatták össze a track-eket a filmhez!
    de akkor légyszives sorol, Te miket tettél volna bele?
    üdv.:
    Geron

    Msn-n talán jobb lenne, és akkor nem itt kapna el minket a hév… de nekem mind1!

  19. ok, részemről itt vége mert elbeszélsz mellettem! nem fogod, hogy a hangnemmel van a bajom! nem a 7 a baj! hanem ahogy írtad azt a 7-et! ennyi!
    byeZ!

  20. bosszuvagy, meg lecsupaszitott tortenet hmm.
    lehet nem veletlen, de a hihetetlenul kiterjedt es bonyolult nyomozasom eredmenyekepp kideritodott h. a bosszuvagyat is ennek az iroja hozta elenk novellailag. azert meglepodtem picit.

  21. én többet vártam tőle, számomra tipikusan olyan film volt, amikor a trailerben látok minden jó jelenetet, a filmben semmi jó nem maradt. Értem én hogy átlagember megvivja a háborúját a gonosz banditák ellen, nem gondolkozik racionálisan, de
    SPOILER:
    amikor megfenyegetik a családom, akkor otthon ülök a házamban egy baseball ütővel egyedül és várom őket?? nem hívok segítséget (rendőrökön kívül), nem megyek el biztos helyre?? John Goodman karaktere minek volt a filmben? csak hogy legyen? totál irracionálisan viselkedett…
    Kevin Bacon feje meg teljesen olyan volt néha, mintha valami gumimaszk lett volna rajta. Nagy csalódás volt az egész film… a végén amikor egymás mellett ülnek a padon, hangosan felröhögtem…
    geron: arra vágsz fel hogy a szartéelnél dolgoztál?? lol

  22. SPOILER is cseppet:

    Nekem addig a jelenetig, amig ki nem jött a kórházból (meglépett az ablakon keresztül), nagyon bejött a movie! Pörgött, ha lehet ilyet mondani “életszerű” volt, nem az volt az érzésem, hogy na, bosszút akar állni és egyből szupererő szállja meg…szval addig a részig, minden egyben volt. De onnantól kezdve, haj leborotvál, puska beszerez, nem is kevés, kemény vagyok, gyilkolok, halálosztás-miegymás…Az üres elmegyógyintézet k*rva jól nézett ki :)

    szval melyik gyakornok a House-ból? Mert még mindig nem tiszta :)

  23. Geron elég lol, amúgy HI-vel értek egyet a zenei témában (“told be kétpofára” ^^ ) – már az Invisible-nél is olyan volt mintha egy videoklipet néznék, meg itt is. Meg amikor az egész család a földön fekszik akkor sem volt a legjobb az aláfestés… Nagyon sok múlik a zenén, nagyban hozzájárul az atmoszféra megteremtéséhez szerintem… Amúgy 6/10-et adnék rá, de csak a fasza akciók miatt, amúgy gyengécske volt.

  24. Hát a film amúgy kurvajó, szórakoztató, pont ilyen hétfő esti tévédélután, nekem bejött.

    Viszont SPOILEREKKEL TELI ÍRÁS:
    ha elhagyod a táskádat miközben 1 gyilkos banda üldöz, benne az irataiddal, lakcímeddel, akkor te utána nyugodtan hazamennél és kérnél két fánkzabálót a házad elé (illetve azt is csak utána, miután beviszi neked a melóhelyre az egyik ganger a tatyódat egy fenyegős éllel?). Na ugye. Békön egy kuki, mert a felesége miatt halt meg, már az elején emigrálnia kellett volna a családjának valami tanúvédemis lepusztult motelba, nem otthon ülni egy bézbólütővel.

    A fickó végigszerencsétlenkedi a filmet, kb. akkora mákjai vannak, hogy öröm nézni. És hogy a végén amikor kap egy golyót a felesége és gyereke után, miért nem kap egy tárat is a fejébe a macsó gengertől, azt nem értem, minimum vártam, hogy kap egy tárat.

    És a végén pedig bekattan az oké, és vesz egy sporttáskányi fegyvert, de könyörgöm, miért sörétes vadászpuskát, miért nem gépfegyvert, és miért higgyem el, hogy 1 órányi barátkozás után már ráérez a fegyverek kezelésére?

    Mindegy, a film pont amiatt bukott el egy kicsit, akitől többet vártunk volna, a főszereplő karakter alakítása miatt. Chuck Norris nem ért rá, vagymi?

  25. Most néztem meg a filmet. Nekem először a Megtorló jutott eszembe, annyi hogy ez szerintem élvezhetőbb! Az jelenet a végén hogy egymás mellett ül a két “főhős” az nagyon komoly volt! Nekem is egy csomó gikszer eszembe jut, de nyilván megközelítés kérdése. Én jól szórakoztam! 10/8

  26. mondjuk, az rtl klub elég vicces referencia szerintem. jó helyen van ott a Geron, hasonló a színvonal.

    a film erős 5/10. az akciójelenetek és a rendezés igen ügyes(8/10), a történet nem annyira (3/10).

    a fűrész első része jobb azért (6/10), a többi mind rosszabb.

  27. A Halálos Ítélet egy jó kis akciófilm, drámai elemekkel tálalva. A cselekmény helyszíneit jól eltalálták, ütött a lepattant külváros feeling. A sztori ugyan nem egetverő, de nem is ezen van a hangsúly, hanem a film hantulatán. Bejött ez a menekülős, üldözős, bosszúállós téma!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.