Vérző olaj (There Will Be Blood)

Ha egy szóval kéne jellemeznem ezt a filmet, akkor elsőre a szuggesztív jutna eszembe. Mindez a főszereplő, Daniel Day-Lewis miatt, aki olyat alakít a szemünk előtt, hogy öröm nézni. Lássuk a részleteket.

Részlet a There Will Be Blood filmből

A film két és fél órás, ez persze sokakat elriaszthat a másfél órás mozikon edződöttek közül. A Vérző olaj Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis) életének 30 évéről szól, mely során olajmágnássá válik, egyikké az elsők közül Amerikában. Szó van benne még vallásról és ateizmusról, kemény munkáról, és olyan alapvető emberi tulajdonságokról is, mint például a kapzsiság. Ez utóbbi többször megjelenik a filmben, ahogy a trailerbeli idézetből azt sejteni lehetett:

I have a competition in me. I want no one else to succeed.

Az egész történet az előző századfordulón játszódik. Ne egy westernt vízionáljatok, amiben párbajok meg coltok játsszák a főszerepet, mivel pisztolyt szinte nem is látni a filmben, és puskával is csak páran mászkálnak. Nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a kor gyönyörűen lett felfestve a vászonra. Nem akarok szakértőt játszani, de a There Will Be Blood hosszú beállításai – talán így hívják, amikor a kamera le van téve, és a 2 perces jelenet közeledik-távolodik tőle, a kamera pedig utánafordul – fantasztikusak. Ezen kívül vannak a semmi közepén egyszerűen a földre kiöntött olajból képződő tavak, kihalt pusztákon lovaglás, ilyesmik.

Mit lehet szeretni a filmben ezeken kívül? A két főszereplő borzasztó ember, miért néznénk őket? Még az olajmező közelében levő kis közösség (hamis) prófétáját játszó Paul Danonak sem éppen szerethető szerep jutott. Ha esetleg azt hittétek volna, hogy lesz pozitív ellenpólus az olajmágnássá váló Plainview-val szemben. Ez utóbbi annyira könyörtelen és megállíthatatlan, hogy néha a hideg rázza az embert.

A két fantasztikus színész nélkül talán gyengélkedne a film, de ott vannak, és így nincs semmi probléma a két és fél óra alatt. Mondom, szuggesztív. Az első 40 perc után azért néztem az órámra, mert azt hittem még csak 10 perce megy, tévedtem. Teljesen berántott. Most a hangulatom is illeszkedett, így nem kellett semmiféle belerázódási időszak a film közben.

Vérző olaj értékelés

Nálam 10/10 a pontszáma a There Will be Bloodnak végül. Valahol olvastam, hogy olyan klasszikus mozi-érzést adott egyeseknek, amilyen filmszínházi eseményekből mi fiatalokként kimaradtunk. Nekem is valami ilyesmi érzést hagyott maga után. Élmény volt megtekinteni, de abban is biztos vagyok, hogy sokak szerint marha unalmas a film. Még a zenére kell vesztegetni pár szót, vagyis leginkább egyet: felkavaró. Jonny Greenwood, a radiohead gitárosa, félelmetes milyen jó score-t rántott össze a filmhez.

(update: igen, végül felkerekítettem 10/10-re, újranézés, javítások.. ez a film még most is kísért. Két hete láttam, de jelenetek ugranak be csak úgy)

42 hozzászólás a “Vérző olaj (There Will Be Blood)” bejegyzéshez

  1. Szerintem nem unalmas, inkább semmitmondó, és rosszul elbeszélt. Day-Lewis nagyon jó volt, de a pozitívumok listája ezzel kimerült.

  2. nap lajos dániel bácsi azért megmutatja, hogy öregen is lehet jól szerepet játszani, lásd a new york bandáit. arról is írhatnál.

  3. á, ez így nem fair. így gáz az oscar, mert ha engedik indulni daniel day lewis-t, ott nyer.

    na jó, az utolsó 9 filmjéből csak 4-ért jelölték (jól választ, 18 év 9 film) és csak egyszer nyert, de nagyon durva a fickó. de utáltam a new york bandáit és ő mégis milyen hiperjó volt.

    itt meg…, no komment.

    persze az alap akkor is az apám nevében és a bal lábam, de akkor is.

  4. akinek unalmas, azt őszintén (tényleg) sajnálom.
    amúgy ha lehetne linkelni, akkor egy kurvajó tanulmányt passzintanék ide david bordwelltől, aki pont az általad említett filmbéli 2 és további perces statikus beállításokat elemzi a maga profi módján.
    human, neked mi a 10/10, ha nem ez? mert jól mondod: visszaadta a klasszikus filmben elveszni látszó reményt. modern citizen kane! there will/must be oscars..

  5. jólvanna, én vok a béna:) amúgy szerintem jókat mond az öreg prof.

    sztem kerekíts bátran 9re:)
    csak h megkülönböztesd a …. ööö … a többi 8astól

  6. poljakoffal értek egyet, jobbra számítottam. a zenét még nem mondtátok, hatalmas volt (néha frusztráló, de az is volt akkor a célja)

  7. Ami a legtöbbeknek a No Country for Old Men, az nekem a There Will Be Blood, abszolút MESTERMŰ. Paul Thomas Anderson filmje még feleannyira sem közönségbarát, mint Coenéké, nem is értem hogyan jelölték ilyen sok kategóriában a konzervetív öregapók. Lehet, hogy a minősége miatt? Tuti. A There Will Be Blood egy aprólékos karaktertanulmány, amiben Daniel Day-Lewis és Paul Dano mellett a kapitalizmus és a keresztény vallás is farkasszemet néz egymással. Daniel Day Lewis játékát nem lehet szavakkal leírni, ugyanis ő más dimenzióban mozog, mint színésztársai. Hibátlan hanghordozás, elképesztő mimika, Daniel Plainview karaktere kívül-belül beszél, ez már nem színészkedés, hanem átváltozás. A világ egyik, ha nem a legjobb alakítása, pont. Paul Dano sem szégyenkezhet, ugyanis minden tőle telhetőt megtesz, hogy méltó partnere legyen Daniel Day Lewis-nak és nagy meglepetésre felnő a nem kis feladathoz. Robert Elswitt képeitől nem egyszer állt el a lélegzetem, ilyen gyönyörű pusztulást nem mindennap látni a filmvásznon. Johnny Greenwood cseppet sem szokványos zenéje is rendkívül sokat tesz hozzá a nagyszerű hangulathoz (azt viszont el nem tudom képzelni, hogy önmagában hallgatható lenne). A befejezés az, ami felteszi az i-re a pontot, abszurd, őrült, furcsa és hibátlan. A 158 perces játékidő nagyon hamar elröppent, alig kezdődött el a bányászás, máris véget ért a történet. Instant klasszikus és filmtörténeti mérföldkő, Paul Thomas Anderson-nál jobban senki sem érdemli meg a rendezői díjat, a There Will Be Blood olajtornyaival magasan kiemelkedik az idei Oscar-os mezőnyből. 10/10

  8. Teljesen egyetértek! Az operatőri munka a szinészek alakítása a zene mind kiváló és a történet is magávalránt (szinte azt kívántam bárcsak én is ott lehetnék a sivatagban) és egy kerek egészet alkot (amit hiányoltam a no country-nál csakazértis) bár nemszeretem ha egy film ilyen hosszú de igaz hogy nem volt a filmben üresjárat.
    Tisztelet az alkotóknak többet érdemelt volna mint 2 oszkár.

  9. Ide kellett volna adni az Oscar-t, hatalmas ez a film. Aki ezen unatkozik azt csak sajnálni tudom.

  10. :)) örülök, h megjött a kilencedik csillag is:))
    még egy kicsit várunk, és a 10. is megérkezik. twbb az év, de megkockáztatom, az évtized filmje.

  11. kísért, komolyan mondom. kedd van és még mindig itt peregnek jelenetek a szemem előtt.. főleg az ami a vágásos videóban is van.

  12. A zene (vagy inkább hangkavalkád) nagyon büntet, egy horrorfilm alá is bőven beférne. Néha már kattogott a fejem tőle, de valahogy annyira passzolt a filmhez, hogy el sem tudnám képzelni nélküle.

  13. Hehe, amikor kijöttem a moziból, még én is 8-asnak éreztem, de aztán még vagy 20 percig teljesen a hatása alatt voltam, de aztán nálam is 9-es lett, aztán hogy még egyszer megnéztem, és már egy nagyon erős 9-es :-)
    Daniel Day-Lewis pedig a filmtörténelem (legalábbis amit eddig láttam belőle :-) egyik legnagyobb, legelképesztőbb alakítását nyújtja.
    Ja, és nagyon érdekes volt hallani az Oscaron, hogy MENNYIRE más hangja van, mint a filmben… Döbbenet.
    “Daniel Day-Lewis used oral histories from the time period to create Plainview’s distinctive voice.”
    http://www.imdb.com/title/tt0469494/trivia

  14. hát igen, meg úgy alapban mennyire más ez az ember. Ez is csak azt bizonyítja, hogy mekkorát színészkedett.

  15. Az biztos Day-Lewis nélkül a film nem lenne az ami. Egy epikus mestermű. Az is hihetetlen amit Anderson(Boggie nights,Magnólia) csinált 25 millából. Más rendezőnek kellett volna min.80 misi. A zene, a fényképezés,a vágás.Minden ott van a topon.A No Country for old mannek 10/10-et adtam, akkor ennek a gyöngyszemnek is jár a 10/10.”I’m an Oilman!”

  16. Lehet, hogy velem van a gond, de rengeteg filmet láttam már, és vmi gond van mostanában a filmiparral…
    Az rendben van, hogy jól játszik egy színész, de a filmet nem élmény végignézni.
    A zene meg egyszerűen gáz (kb mint a “2001 – Űrodüsszeia”-ban) már azon gondolkodtunk, hogy amikor nem beszélnek nyomok egy mute-t.
    Idén ezt kb 3-4 film produkálta is Amekican Gangster/No Country For Old Man/Jesse James/meg ez…
    Unom már, hogy a “gonoszt” magasztalják.
    Még azt várják neki drukkoljunk? Ugyanis a “jónak” esélyt sem adnak.

  17. Kicsit késve néztem meg a filmet, mert meg akartam találni a megfelelő hangulatot, és tudom már senki nem olvassa ezt a bejegyzést, de akkor is írok.
    Az első kérdés ami felmerül: He?
    Tudom még fiatal vagyok, hogy kritizáljak valamit ami ilyen komoly, ezért is várok, hogy leülepedjen kicsit, és persze ezért is siettem ide, hogy lássam mit gondol a többi lélek, mert én teljesen el vagyok tévedve. De hiába gondolkozok már vagy 10 perce, egy szó sem jut eszembe, és azt hiszem ezt annyiba is hagyom, csak ki kellett adnom magamból valamit.
    Mindenesetre DDL nagyon jól játszott, le a kalappal, és nekem is feltűntek azok az effektek amiket dícsértek (kamerabeállítások, zene, stb), de semmi más. Csak kusza gondolatok.
    De azért tetszik, hogy Human annyira csípi a filmet, hogy bármilyen rossz kommentre egyből reagál. :D

  18. poljakoff 1 hozzászólása sok is volt, a film DDL alakítása nélkül értékelhetetlen. Unalmas, a történet kiszámítható, a zene alatta hallatlanul pocsék, és nem oda illő (abban a korban meg a ’20as évek sanzonjai mentek nem komolyzene, az Eu-ban volt!), szóval a zene pláne idegesítő volt, az egész film az Oscarral nagy blődség, ahogy a Nem vénnek való vidék, mindenki odavan, h Oscar, halálra dícsérik és mind2, jó ha 2/10-es alakítás. Bánom, hogy időt pocsékoltam a filmre…

  19. DDL nagyon jó volt, maga a történet kiszámítható. A zene pedig rettentően rossz, esetleg a Cápa 4. részében jó lett volna.

  20. Az utolsó két kommentre csak azt tudom reagálni, hogy nem kell minden filmet megnézni amit attól függetlenül, hogy mindenki agyondícsér, de közbe pontosan lehet róla tudni, hogy kb. milyen filmélményt fog nyújtani. Én vagy 2 hétig rá sem szántam magam, hogy meg merjem kockáztatni a megnézését.

  21. Nincs különösebb bajom a filmmel, de szerintem nem nyújtott annyira kiemelkedőt amennyire itt néhányan dícsérik.Nevetséges amikor a zenéjéről áradoznak.Egyszerűen pocsék.Nem illik a filmhez egyáltalán.70-es években még elment volna, de azok az idők már elmúltak.Összesítve a film átlagos.Csatlakozom az előttem szólókhoz akik szerint a cselekményt előre ki lehet találni.Túl lineáris..Ilyen forgatókönyv tucat számra van már a filmpiacon.Egyszer megnéztem de isten őrizz,hogy mégeszer:)
    Szerintem itt a bizonyítéka a média hatalmára.Egy átlagos filmet is el lehet adni egy kis marketingel.

  22. Hazafelé vonaton jól megnéztem végre a filmet. Hát azt kell mondjam, nagyon tetszett. A színészek, a zene, minden rendben volt. Hamarosan újranézem magyar felirattal is, egy-két részt nem értettem pontosan, néhol kevés volt az angol felirat, nem tökéletes az angolom, meg azért volt tájszólás is. Szóval jó film volt.

  23. HATALMAS film!!! Nagy filmrajongó vagyok, sokat láttam már életemben, de tényeleg nagyon ritka az olyan mint ez. Sokadszorra láttam és nem akarok belemenni mélyebb elemzésbe, de ha valakinek nem tetszik az maradjon a proligyártó tv-s sorozatoknál. Sorolhatnám a pozitívumokat a korképről, a színészi játékról, a hangulatelemekről, a mély mondanivalókról, de inkább mint minden igazi remekmű esetében, csak annyit mondanék: nézd meg ha nem láttad, ha láttad, akkor meg nézd meg még1x másképp és érezd, hogy ilyen világ nem csak volt, hanem van is. Örülök hogy a cikkírónak is tetszett! A fő húzóerő tényleg a kiváló sőtt frenetikus színészi játék. Én 11 est adnék.. és beállhat a sorba a No Country for Old Man mögé. Instixx

  24. hát én 55 percnél már vártam hogy vmi történjen, aztán rá 5 percre bealudtam:\ nagyon unalmas volt, majd talán egyszer folytatom… sztem No Country for old men sokkal jobb, az abszolúlt 10/10-es.

  25. A film hangulata egész jó volt, a főszereplő alakítása nagyon ott van, tisztára a nagyfaterom feelingjét hozta, akit már Isten nyugosztaljon. A zene nekem nem jött be, mert nem egy thrillert vártam, de valószínű illik ezekhez a karakterekhez. Minden pozitívuma ellenére én az egyszer nézhető kategóriába sorolom.

  26. jelentkezzen aki látta DDL-t rosszul játszani! (senki?)Akkor meg min kell csodálkozni? Garancia,mint Anthony Hopkins, vagy Tom Hanks.

  27. En csak most jutottam el a megnezeseig. Kellemes film, 7/10re ertekelnem (remelem ezzel nem sertem meg senkinek az erzeseit). DDL valoban jot alakit, de Javier Bardemtol nalam nagyon messze van (oke mas Oscar kategoriaban indultak, de azt hiszem osszehasonlithatoak). Human a hosszu vagas nelkuli beallitasokra a szakszot csak angolul tudom: long take. Magyar megfeleloje sztem kifejezetten nincs, csak korulirni lehet szvsz. Szoval jo film, de a NCFOM nalam mindenben allva hagyta.

  28. “Csatlakozom az előttem szólókhoz akik szerint a cselekményt előre ki lehet találni.Túl lineáris..Ilyen forgatókönyv tucat számra van már a filmpiacon”

    mondj egy pár példát, amivel összehasonlítanád kérlek. ilyen szépen felépített történet, amiben ennyire erős a központi szereplő, aki tulajdonképpen nem változik és mégis fejlődik. szerintem ha a linearitás annyiban merül ki nálad hogy: a gonosz végül győz, és ez kitalálható, akkor grats! ennyire összetett, utalásokkal teli filmet nagyon ritkán látni mostanság, valaki nagyon jól megfogalmazta, egy modern citizen kane! magasan az utóbbi évek legjobb filmje. pont.

  29. most néztem meg épp, huhh nagyon vegyes érzéseim vannak..
    abban biztos vagyok,hogy a No country for old men-től rosszabbnak tartom sokkal, az 10/10 maximálisan,ez 10/7 talán.. unalmas volt véleményem szerint és tul vontatott.
    egyszer nézós mindenképpen:)

  30. Szerintem meg 2008 legnagyobb filmje. Jobb mint a The Dark Knight és több a Nem vénnek való vidéknél.
    Egyszerűen azt kérdeztem magamtól, másfél óra után, hogy nem kéne még unnom ezt a filmet…

  31. Osztom a negatív véleményeket. Sajnos. Talán minden idők legtúlértékeltebb opusa. Amolyan ál művészfilm. Pedig bírom azt a kategóriát is. A No Country… fényévekkel jobban megérdemli a dicséreteket. Az egész film tele van motiválatlan, váratlan cselekedetekkel, kidolgozatlan vázlatos karakterekkel. A végén az a milkshakes jelenet inkább viccesnek hatott, na meg mi a fenéért jött megint a képbe az a fiú ? Egyetlen egyszer sem kerített hatalmába az a váóóóóó ! érzés.
    Ugyan Daniel – Day Lewis szerintem is megérdemli a dicséreteket, de már az ő karakterét is motiválatlannak tartottam. Misfire.

  32. Ez egy jó film, csak számomra nincs 2,5 órányi mondanivalója, lehet hogy ez csak engem jellemez, de így éreztem, voltak zseniális jelenetek, a színészek nagyon jók voltak, a zene néha viszont nagyon elütött. De szerintem mindenképp túl volt nyújtva, 1,5-2 órában ugyanúgy el lehetett volna mesélni ezt a történetet, és akkor se kevesebb, sőt talán több. Nálam 7/10.

  33. 10/10 pont!

    SPOILEREK ESETLEG

    Bár a filmhez bizonyos életkor kell, hogy nem tűnjön vontatottnak. Nekem egyedül a hollywood-i módra kihegyezett szélsőséges jellemek nem tetszettek. Szerintem nincs olyan ember, akinek minden tettét gonosz indítékok vezérlik. És a kuglis-gyilkosos jelenet a végén kissé színpadiasra sikeredett – nem illett a főszereplő személyiségéhez. Ennyi negatívumot tudtam összeszedni hirtelen… amúgy az utóbbi idők legmaradandóbb filmélménye volt számomra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.