Erőszakos múlt (A History of Violence)

Aztajóbüdös. Ez bizony odacsapott. Igen, csak most láttam, ez van. Először azt akartam írni, hogy iszonyat profin egyben volt az egész, vagyis most ezt is írtam, de leginkább a hangulat miatt tetszett. Talán a frizurája miatt, de végig teljesen naiv feje volt Viggo-nak benne, ilyen jóllakott óvodás, és akkor egyszer csak kirobban belőle az erőszak. De ne szaladjunk ennyire előre.

Erőszakos múlt - ölelkezés a napfényben

A történetet gyorsan össze lehet foglalni. Békés kisváros a nem is tudom hol, tök mindegy melyik államban. Lakói nyugalomban élnek, amikor a kis vendéglőbe betér két pszichopata gyilkos, és hát a kassza tartalma kell nekik. Innen nem megy át túszdrámába, mivel a vendéglő tulajdonosa, Tom egész egyszerűen kinyírja mindkettőt, mint egy profi. Ebben csak az a bibi, hogy elvileg semmilyen kiképzése nincs és mégsem jelentenek neki kihívást. A média felkapja a kisvárosi hős történetét, bekerül a tévékbe. Erre feltűnik a rosszarcú Ed Harris is a helyen, és azt állítja, hogy Joey a neve, és hogy van egy kis múltbeli elszámolni valójuk. A többit majd meglátjátok.

És itt jön be, hogy egyben volt az egész. Nagyon tetszett, ahogy a két pszihopata is kapott egy rövid előzményt, lássuk mire képesek, mire “hősünk”, Viggo Mortensen színe elé kerülnek. Mi meg addig is etetve vagyunk Tom átlagos életével, szerető feleségével és gyerekeivel, akik látszólag teljesen aludtej életet élnek, boldogan. Ezért is üt a nagyvárosi gengszter, Ed Harris feltűnése. Látszólag hétköznapi emberek mit tudnak ilyen helyzetben tenni? Hát semmit. A szeretettel teli unalmas életük gyökerestül felborul és számukra pont jó irányba változik?

A megvalósítás meg hát Cronenberg szinten remek. A filmben van pár durván erőszakos jelenet, ez csak ilyen figyelmeztetés féle a gyenge gyomrúaknak. A történet szerves része az erőszak, nem feleslegesen, öncélúan teszi oda, hanem csak bemutatja. Durván. A rövid időkre amikor feltűnik, akkor energikus és zsigerbemarkoló a vérzivatar. Végül pedig a színészeket is megemlítem. Ed Harris marhajó volt, de még ő sem lopta el a show-t Viggo Mortensentől. Tényleg annyira ártatlan naiv arcot vágott 1-2 jelenetet kivéve, hogy kudos neki. Alapvetően férfifilm (talán nem a legjobb szó), így hiába valami határozott ügyvédet játszott Maria Bello, méhozzá baromi jól, ebben a világban csak asszisztálhatott Ed és Viggo mellett.

Erőszakos múlt értékelés

Tényleg nem tudom miért halogattam idáig, de ennek most megy egy 8/10-es pontszám. Egyedül a zene volt az, ami nekem kicsit sok volt. Mármint a kisvároshoz illett, meg minden, de valahogy a film alatti hangulatom picit rombolta. Persze ez most szőrszálhasogatás volt, hiszen a picit az ilyen 0,25 pontot jelentett kb. (Eastern kritika holnap, ne keverjük ide légyszíves.)

24 hozzászólás a “Erőszakos múlt (A History of Violence)” bejegyzéshez

  1. Nem egy megszokott Cronenberg film, de a zárójelenet egyszerűen zseniális. És igen, Bello nagyonis tud játszani.

  2. szar remakeje a long kiss goodnightnak ami ugy 27szer jobb film csak. bello inkább menjen vissza a vészhelyzetbe

  3. ez a film bennem sem hagyott mély nyomot. Ettől jobb alakítása volt Vigonak az E.P-ben, de a Tűz Óceánja (vagy Hidalgo, nem tudom pontosan mi a címe) az igazi.

  4. Csodálom hogy ca most láttad. Nekem is nagyon bejött a film innentől kezdve szerettem meg Cronenberg fimjeit. Aztán jött az eastern promises az talán még jobb lett.

  5. na tudom mit nézek délután:) már egy pár napja gondolkodom rajta h nézzem-e meg de most már tudom h megfogom

  6. Végre egy emészthető film Cronenbergtől…
    azért William Hurtöt is illik kiemelni, 20 évig nem csinált semmit, most meg maffiavezér, jobbnál jobb filmekben lubickol. Hulkban is benne lesz.

  7. Hamár mindenki ilyen marha okos abban hogy milyen film ez, szimpla thriller, vagy remake, akkor közlöm, hogy feldolgozása a Vertigo, History of Violence című képregényének, nem olvastam, nem láttam, nem tudok véleményt mondani, de kiváncsi vagyok rá.

  8. igen, a film John Wagner / Vince Locke képregényének feldolgozása. a képregény fekete-fehér, elborult hangulatú, amit szerintem a film jól visszaadott.

  9. tőlem 5/10-et kapott anno, nekem nem jön be a mortensen/cronenberg duó (eastern promises sem)

  10. közép-jó, a végét azért nagyon eltalálták. Közvetlenül a 90es évekbeli Cronenberg filmek után következik, h úgy mondjam a legjobb 2000es filmje.

  11. na most már tényleg újra kell néznem ezt a filmet: elsőre emlékszem, h majdnem mérges voltam az egyszerűsége miatt, kb 5-6-ot adtam volna 10-ből. aztán jönnek a jobbnál-jobb kritikák, meg visszajelzések autentik helyekről, szóval see u soon mr cronenberg

  12. Huh, ezt a filmet ki nem állhatom. Áááááásítós, végtelenül üres, Ed Harris és William Hurt játékán, valamint az operatőr 1-2 megoldásán kívül nem is tudok pozitívumot említeni, zsigerből gyűlölöm. 3/10, az is nagy jóindulattal. Az Eastern Promises jobb (5/10), de ezt a Cronenberget nem szeretem.

  13. Nem rossz film ez, nekem csak az akciojelenetek Viggo Mortensenes reszevel volt bajom(eleg valoszinutlenul mozgott). Viszont Mario Bello…mar regen lattam ilyen termeszetes szepseget, mint o. Lenyugozoen szep.

  14. 1értelműen jobban tetszett az EasternP. izlések és pofonkák, de ez nálam közel bealvós volt, leginkább a vége miatt. nem húznám le a francba, de 6/10-nél nem adnék többet.
    bár az EP sem volt 7nél feltétlen jobb, de így visszagondolva sokkal jobban bejött. ez van. (1ébként Maria Bello az igen..;))

  15. bizony, Maria Bello nagyon szép nő, én még a Sakáltanya idején figyeltem fel rá…(L)

  16. tegnap elkezdtem nézni az hbon, de anyira rossz volt hogy 1 óra után inkább kikapcsoltam
    nem értem hogy miért ez a sok jó kritika

  17. Szerintem remek film, minden szempontból.
    Érdekes hogy rögtön felfigyeltem a nézése közben hogy mint ha 1:1-ben másolták volna ki a LOTR filmzenéjét, megnéztem és tényleg Howard Shore nevéhez fűződik az OST.
    8/10

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.