Remek üzleti érzékről tanúskodva a Cinema City Aréna Pláza az eredeti Vuk-filmet is vetíti. Én mondjuk nem voltam különösebb rajongó, talán csak egyszer láttam a filmet és az is nagyon régen volt, úgyhogy most kíváncsi lettem, tényleg olyan aranyos-e, mint amilyenre emlékszem. A Fekete István regényéből Dargay Attila rendezésében készült rajzfilm 27 éves, és meglepően jó.
Lefekvéshez készülődő, idilli rókacsaláddal indul a történet, a rendkívül cuki, ám hiperaktív Vuk nevű rókakölyök azonban nem bír magával, és elkóborol otthonról. Ez menti meg az életét, hiszen mire reggel hazakeveredik, a családjának már hűlt helye, „elmentek a Simabőrűvel”. A tehetséges kölyköt Karak nevű nagybátyja veszi pártfogásába, megtanítja vadászni, később kiszabadítják az ember fogságába esett rókalányt, még később pedig további borsot törnek a vadász orra alá. Dargay Attila még ma is emlékszk, hogy Karak halála miatt mennyire haragudtak rá a gyerekek. A történet egyszerű és érthető, más megfogalmazásban valóban nem túl fordulatos, nem vet szét az adrenalin, de lehet, hogy a mesefilmek nem is arra valók.
A film életkorából adódóan a filmszalagon néha látszik, hogy régi, néha kis szürke csíkok látszanak raja, mint a régi filmhíradókon. A rajzok azonban tökéletesek: az összes róka „arcról” egy szempillantás alatt megkülönböztethető, saját, egyéni mozgásuk van, klasszul néz ki például, amikor Karak és a kölyök Vuk egymás mellett haladnak, és amíg Karak egyet lép, Vuk körülbelül hatot, a gonosz Sut-nak pedig már a testtartásából következtetni lehet a jellemére. Arra is időről időre rácsodálkozom, hogy milyen remek mimikája van az állatoknak, zseniálisan kifejezi a látszatra kb három vonallal rajzolt állatpofa, hogy ez a róka most gondterhelt vagy kételkedik, a kutya fáradt és bosszús, a macska valami rosszban sántikál. Valódi színészek sem csinálhatnák jobban.
A szereplők egyébként mind hiteles és többnyire szerethető karakterek, Vuk komoly személyiségfejlődésen megy keresztül, de a legviccesebbek szokás szerint a mellékszereplők: a pletykás kutyákra és a részeg ludakra gondolom, mindenki emlékszik. Nagyon tetszett a két vadászkutya beszédstílusa, úriemberek módján magázódnak ugyanis, a részeg ludakat „a két ittas őrizetes”-ként emlegetik, illetve arról beszélnek, vajon Vahúrnak “hány éve lett volna még a nyugdíjig”. Általában nem nevetek hangosan, de mosolyogtató, apró poénokkal tele van a film, szeretem azt is, amikor a sün parodizálja a kis Vuk vadászati stílusát, a szinkronhangok pedig egytől egyig tökéletesek.
Az egész film a rókák szemszögéből készült, az embereket csak térdtől lefelé látjuk, a különböző állatfajok pedig nem alkotnak testvériséget egymással, hanem a táplálékláncban elfoglalt helyüknek megfelelően viselkednek.
Vuk értékelés
Igényesen összerakott film, egyszerű, nem túl pörgős történet, meglepően profin megrajzolt, hiteles és szerethető szereplőkkel, néha kicsit vicces, máskor kicsit szomorú, nulla hatásvadászattal. 8/10 pontot adok rá, az a fajta mesefilm, ami nem akarja az összes korosztálynak eladni magát, elsősorban gyerekeknek szól, ennek ellenére felnőtt fejjel is jó volt végignézni. Nem akartam olyan közhelyeket írni, hogy kedves meg szívmelengető, de igazából az.
A Vuk az egyik legjobb rajzfilm, bár az akkoriban készültek szinte mind-mind remekművek.
én is utáltam, hogy karakot kinyírták, nem is láttam csak kb. 2x a filmet. sőt, nem is filmet, hanem diafilmet! valahol még most is megvan. :-)
számomra 14/10 pontos a film, azért csak 14, s nem 15/10, mert az örök első a macskafogó marad
de tény, hogy a vuk egy szórakoztató, szerintem tökéletes rajzfilm: olyan, amit boldogan mutogatok majd az unokáimnak.
hja, s nem elhanyagolandó, hogy tele van olyan mondatokkal, kifejezésekkel, amik beleépültek az állandó szókincsembe :D pl. “tás”, “vahúr”, vagy “egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok”
pulykát, libát, meg kakast is!
na en a multkor egy vasarnap az erdo kapitanyat neztem meg pont ugyanilyen indittatasbol…
egyebkent jo volna ha lenne megint ilyen magyar rajzfilm, mert szerintem manapsag nemszuletnek ilyen “kultfilmek” amik felnottkent is elvezhetoek nem csak a gyerekkor utani nosztalgia miatt
Természetesen az időtálló kategóriába tartozik az origin Vuk, időben kimentettem DVD-re h kölykeim is meg tudják nézni. (ha lesznek.)
“szükséghelyzetben más szabályok az irányadóak, ezt én most szükséghelyzetnek nyílvánítom”
Ez a szöveg számomra legaább akkora, mint akármelyik Macskafogóból idézhető mondat.
Még nem is vettem észre, hogy más is ír ebbe a blogba humanon kívül. Sikerült kedvet kapnom, hogy újranézzem. Azán majd összevetjük KisVuk: Rise Of The Machinse-szel. :P
domcsi: semmi értelme a 10-es skálának, ha 14 pontot adsz valamire
A Vuknak szerintem is az egyik legnagyobb erénye, hogy az állatok anélkül válnak szerethető figurákká, hogy édibédi kis plüssjátékot csinálnának belőlük. A kis Vuk ugye megfogja és megeszi a nagy Tást, a varjú meg reménykedik, hogy kiluggatják a rókák bőrét, mert akkor ő majd beebédel belőlük…
Mostanában nagyon nagy divat, hogy szerettessük meg az állatokat a gyerekekkel, csak éppen azok a figurák akiket a mesékbe beletesznek már egyáltalán nem állatok, hanem aranyos kis antropomorfizált szőrcsomók…
(Ja mellesleg nekem is az egyik kedvenc jelenetem amikor a sün fel van háborodva, hogy egy ilyen kis mitugrász róka őt akarja megenni :D)
mennyivel emberibb ez a rajzfilm mint a KisVuk…
egyébként látta vki a Hófehér című zseniális “mesét”?
Nekem a Vuk az első utána a Macskafogó és igazából sajnos nincs tovább! Vannak még jó rajzfilmek de nincsenek maradandóak…
gonoszkiralylany? jujjj, sajnos én, nekem nagyon nem jött be egyszer bírtam kínkeservesen végignézni de az is elég volt nekem :S
De legalább ha nekem nem, másnak tetszik 8)
Jajj, én nagyon szeretem a Hófehért! Talán még a Macskafogónál is jobb… Monty Pythonnal vetekedik, komolyan!
Kijelentem, hogy recece! :)
az Erdő kapitánya, a Szaffi és a Macskafogó után a legjobb magyar rajzfilm a Vuk! és ez nagy szó nálam!
Na és a ludas matyi hol marad? Szerintem mind közül az a legviccesebb.
“hat a tararap-tararappal mi lesz? a hires… meg hogy engem megenni! nezzenek oda!”
Ludas Matyiból a hangjáték a best. “és veszünk a pénzből egy – nagyothalló készüléket” :D
Nálunk a “mi Marcink” a szállóige főleg… :-)
A Hófehér zseniális, haverjaimmal bőven szoktunk idézni abból is a macskafogó mellett.
“Ringy-rongy törpe vagyok!”
10. El-ahrairah:
Miért, szerinted a Vuk rajzai hűen tükrözik a valóságot, és egyáltalán nem akarják aranyosabbnak láttatni a rókákat, mint amilyenek? Ugyan már. Ez meg a ló túloldala. A legkevesebb gond itt a grafikával van (mármint a Kis Vukban), bár az is tény, hogy összeségében elég giccsesre sikeredett. Böszme anime szemek (na, nem hittem volna, hogy valaha ilyen szószerkezetet leírok, LOL :b) pedig a kor következményei.
human- jaj már, domcsi csaak ezzel szerette volna kifejezni, h mennyiredemennyire. na.
“-Az őrizetesek tartózkodnak a hangos megnyilvánulásoktól! Ércsük?”
az Idő urai is magyar volt, csak a koprodukciós, nem? francia, meg kanadai közreműködés rémlik… mindjárt lekapom a polcról… csak francia. :) az is jó volt, én legalábbis imádtam.
a macskafogó zsír, a másodikat még nem láttam, de ráérek vele… viszont ez a második Vuk aggaszt, hogy lehetett ilyet?