Pokoli torony (The Towering Inferno)

A minap, mikor olvastam Joe-ker egyik irományát, láttam, hogy új bannere van, és gondoltam, ideje lenne újranézni egy jó kis Steve McQueen filmet. Úgyis valami katasztrófafilmre vágytam, kézenfekvő volt a választás, mivel erősen híján vagyok mostanság a műfajnak. Most komolyan, az nem katasztrófafilm, amikor egy tornádós filmben van 2 perc tornádó és 86 perc túszdráma, és mostanában állandóan ilyeneket fogtam ki.

De ha most el is kezdeném sorolni a szerencsésebb választásokat, akkor is azt kell mondjam, hogy sehol sincsenek a régiekhez képest, és kiváltképp ehhez a filmhez képest, mert a Pokoli torony még mindig a műfaj egyik legjobbja szerintem, mit neki az a 34 év. Megvan benne a feszültség, a dráma (a dráma, és nem a szenvedés, ami sok drámában van drámaként eladva), és egy csipetnyi kaland is. Az igaz, hogy abban a korszakban készült, amikor igazán jól futott a műfaj, gondoljunk csak a Poseidonra, vagy az Airportokra.

Ha valaki még nem látta, gondolom, a címből sejtheti, hogy egy toronyról van szó. Pontosabban egy felhőkarcolóról, mely teszem azt, éppen lángol, mégpedig úgy, hogy közben emberek is vannak benne, valahol evidens a dolog, különben minek lenne a film. Persze a helyzetet súlyosbítja, hogy pont az épület tetején lévő bálteremben vannak, hiszen ünneplik, hogy megépült eme bámulatos monstrum, és persze, mivel a tűz eléggé szereti, ha felfelé haladhat, még a végén komoly veszélybe is kerülhetnek. Ezt megakadályozandó vonul ki szép számmal a tűzoltóság, és megkezdik a lehetetlen elleni harcot.

– I can’t make it. I’ll fall. I know I’ll fall.
– Ok. Then you better go first.

Egy filmnek lényeges eleme a színész (na jó, igen gyakran fokozottan szükséges), és ez a darab igen szép számmal vonultatja fel a nagyobbnál nagyobb neveket. Először is ott a két főbb szereplő, Steve McQueen és Paul Newman, vagy Paul Newman és Steve McQueen, az ilyen átlós kiírásoknál sose tudni, kit említsen az ember előbb. Mindegy is, a lényeg, hogy míg McQueen a hősies tűzoltóparancsnokot alakítja, addig Newman az épület tervezőjének szerepében brillírozik. És őket támogatják a többiek, többek között Faye Dunaway, William Holden, Fred Astaire, Richard Chamberlain, Robert Vaughn, O.J. Simpson és Jennifer Jones, aki ezzel a filmmel fejezte be a filmezést. Mindannyian tényleg jó alakításokat nyújtanak, elég jó összhangot érzek mindig, amikor a filmet nézem.

Ehhez az összhanghoz persze nélkülözhetetlen még egy elem, mégpedig a zene, amit John Williams komponált, de persze elhangzanak egyéb számok is, pl. a Poseidon dallamai is felcsendülnek. Ez persze nem véletlen, hiszen Irwin Allen követte el azt is producerként, és a sikeren felbuzdulva folytatnia kellett a katasztrófaáradatot, ezúttal két könyvből is táplálva a történetet, ugyanazzal a scriptíróval dolgoztatva, Stirling Silliphanttel.

Ez volt a második próbálkozás, hogy McQueen és Newman egyenlő szerepet kapjon egyazon filmben, mármint díjazás és dialógusok számát tekintve, ezért is a feljebb említett átlós kiírás (aki balról jobbra olvas, annak McQueen a főszereplő, aki fentről lefelé, annak Newman), hiszen McQueen hasonló szerepet mondott le a Butch Cassidy és a Sundance kölyöknél.

A speciális effektusok (már ha lehet így mondani) természetesen főleg a tűzre terjednek ki, és az bizony forró, lángoló, igazi tűz. Megdolgoztatták a pirotechnikusokat. Persze a kornak megfelelően azért észrevehetőek a bakik, látszik, ahogy az egyik jelenetnél lángszóróval adagolnak a színész mögött, vagy a rávetítés technikája sem volt még tökéletes a mélység felett mászó jeleneteknél, illetve ki lehet szúrni, hogy hoppá, ott az egy kaszkadőr volt. Mondjuk ez utóbbi nem nagyon változott, hiszen pl. a Die Hard 4-ben is észre lehet venni a sisakos kaszkadőrt a kamionban, amit szétlőnek. De itt tuti, hogy nem érheti vád a készítőket a CGI miatt, hiszen azt se tudták akkoriban, hogy az mi fán terem, eszik vagy isszák.

Are you here to take me on, or the fire?

Mindent összevetve egy vérbeli katasztrófafilm, mely főleg a tűzoltók felé emeli a kalapját, akik nap, mint nap hajmeresztő dolgokat művelnek a mentősökkel karöltve, hogy életeket mentsenek. Mivel van egy tűzoltó ismerősöm, első kézből is hallottam már hasonlóan ámulatba ejtő sztorikat, nem egyszerű munka, az biztos, vagy az talán már nem is munka, ami ilyetén elhivatottságot igényel? Mindegy is, a lényeg, hogy az ő életükbe nyerhetünk némi bepillantást, valahol ritkaság, mert azóta is, ha jól emlékszem, össz-vissz két komolyabb film volt velük, a Lánglovagok és a Ladder 49. Hogy a Pokoli torony szakmailag mennyire állja meg a helyét, sosem kérdeztem meg az ismerősöm, de talán ha összefutok vele alkalomadtán és éppen más se fordul meg a fejemben (nem, nem mindig a filmek körül jár az agyam), majd megkérdezem, de persze jöhet kommentben is a vélemény a kollégáitól.

Akár van benne ilyetén hiba, akár nem, számomra a Poseidon kalanddal együtt ott szerepel a műfaj dobogóján, és ahogy már fentebb említettem, nem hinném, hogy az újabb keletű filmek valaha is ledöntenék onnan. Megunhatatlan.