Némi gyanakvással kezdtem nézni a filmet, különösen, miután elolvastam a fülszöveget a dvd hátulján. A Coen-fivérek 2000-ben készült mozija alapjául Homérosz: Odüsszea című hőskölteménye szolgált, és három szökött fegyencről szól, akik összeláncolva erednek valami kincs nyomába. A gazdasági világválság (nem a mostani, hanem a klasszikus, 1930-as évekbeli) idején játszódik Délen, értelemszerűen tele van távoli görög mitológia-utalásokkal, bizarr alakokkal, meg folk-, gospel- és blueszenével. És iszonyú jó.
A leleményes Ulysses Everett McGill (George Clooney) és két fegyenctársa megszökik a kényszermunkából, mivel meg akarják keresni a kincset, amit McGill még bebörtönzése előtt ásott el valahol a völgyben. Sietniük kell, mert a völgyben vízierőművet terveznek és ezért négy nap múlva az egészet elárasztják vízzel. A fegyencek tehát indulnak a kincsért, útközben pedig csomó veszélyes vagy szimplán hülye kalandba keverednek és csomó érdekes és vicces figurával találkoznak. Mindjárt az elején elbénázzák a tehervonatra való felugrást és kénytelenek beérni a szintén a síneken közlekedő kézi hajtánnyal, amit egy vak öregember vezet. A vak öregember (lásd még: Teiresziasz, a vak jós) megjósolja nekik, hogy viszontagságos utuk végén fognak találni valamit, ami nem a kincs. Később kocsit szereznek és felvesznek egy stoppost az útelágazásnál – Tommy, a néger folkzenész épp most adta el a lelkét az ördögnek, hogy cserébe az megtanítsa gitározni. Tommy (Chris Thomas King) tud egy rádióstúdiót, ahol tíz dollárt is fizetnek egy dalért, úgyhogy beugranak és eléneklik a Man of constant sorrow című számot.
Találkoznak egy óriás termetű, félszemű Biblia-ügynökkel (John Goodman), aki nem mellesleg Ku-Klux-Klán-tag, és a fenti szervezet fehér ruháiba öltözve próbálnak túljárni az eszén (lásd Küklopsz meg a birkái). Egy bankrablás erejéig a bipoláris George „Babyface” Nelson nevű hírhedt gengszterhez csapódnak, Babyface egyébként valóban létező személy volt. Vannak szirének, akik elcsábítják őket énekükkel, és az is kiderül, hogy McGill felesége, Penny (Holly Hunter) már az új kérők közül válogat. Mindeközben Mississipi államban kormányzóválasztás zajlik, valamint üldözi őket a rendőrfőnök, aki pont úgy néz ki, mint amilyennek Tommy leírta a sátánt.
Clooney szokásához híven remekül játssza a piperkőc bűnözőt, aki általában jó taktikus és a szavakat remekül forgatja, de elengedhetetlen, hogy mindig legyen nála Dapper Dan márkájú hajzselé. És hajháló is. A film road-movie, kalandos, vicces és egészen meseszerű, simán belefér olyasmi, hogy a szirének esetleg békává változtatnak elcsábított férfiakat. Az Odüsszeiához viszonylag kevés köze van, inkább csak utalások formájában jelenik meg a sztoriban, és nem hiszem, hogy sokat levonna a filmélményből a görög eposzok hiányos ismerete (a Coen-fivérek azt állítják, hogy ők se olvasták az eredetit). Jó történet és jó színészek, de a legklasszabb a filmnek a hangulata, a harmincas évek Amerikája, válság, ku-klux-klán, blues, vasútépítés. Utólag digitálisan átszínezték a filmet, hogy a régi fotókhoz hasonlóan az a kissé barnás, szépia-színű legyen, ami nagyon szép és kissé valószerűtlen látványt eredményez. Valamint Oscar-jelölést az operatőrnek.
Külön bekezdést kell szentelnem a zenének, ami nagyon sokat ad a filmhez: végig folk, blues, country és gospel-dalok szólnak, remekül illeszkednek a történethez és a vintage látvánnyal meg a néhol meseszerű sztori-elemekkel együtt egészen különleges hangulatot eredményeznek. A nem-kortárs filmzenéket állítólag nagyon ritkán szereti a közönség, az O brother zenéje ezzel szemben Grammy-t kapott és számos slágerlistát is vezetett. Meg én is ezt hallgatom ma egész nap, nagyon klassz.
A film címe egyébként utalás a Sullivan utazása c. 1941-es mozifilmre, amelynek a főszereplője, egy rendező realista filmet készül forgatni a Nagy Gazdasági Világválságról az átlagember szemével, mivel azonban semmi tapasztalata nincs a témában, csavargóként útnak indul, hogy élményket szerezzen a Délről és a szegénységről. Sullivan tervezett filmjének a címe O Brother, Where Art Thou?, bár Sullivan közben rájön, hogy valójában nem realista dokumentumfilmeknek, hanem komédiák készítésének van több értelme. A Coen-fivérek tehát a fenti címet adták a Válságról szóló realista komédiájuknak.
Ó testvér, merre visz az utad? értékelés
Elég különös és szokatlan road-movie a harmincas évek Amerikájában, misztikus-meseszerű elemekkel, mitológiai és (pop)kulturális utalásokkal, valószerűtlen látvánnyal és fantasztikusjó countryzenével. Legyen 8/10. Azért nem adok rá többet, mert elég furcsa film, és mert sok rejtett utalás van benne, amik a hozzám hasonlóan felületes műveltségű néző számára elveszhetnek.
kellemes írás, előjegyzem megtekintésre a filmet
Régebben láttam már. Amellett, hogy a countryzene miatt nagyon bejött volt jónéhány olyan duma és esemény ami megnevettetett. A békás rész sírva röhögős :P Aki kicsit is kedveli a countryzenét az biztosan jót fog szórakozni rajta. ;-)
Délelőtt olvastam a blogod és megfordult a fejemben, hogy ezt a számot vajon miért most szedted elő? Így már érthető. Jó kis film. A vonatról való “lecsúszás” az annyira Tom&Jerrys jelenet. Fetrengve röhögős.
A gitáros egyértelműen Robert Johnson-ra utalás. Róla terjedt el, hogy eladta a lelkét az ördögnek és így lett fantasztikus gitáros. Erről szól a Cross Road Blues című dala.
Fantasztikus film, csodálkozom, hogy eddig kimaradt Neked!
Egyértelműen remek zenék, fergeteges színészi játék, remek sztori! Bármikor újra tudom nézni. :)
Kis korrekciók a cikkhez:
1) Nem a gazdasági világválság idején játszódik, hanem 1937-ben, vagy utána, mert van benne egy újság, az 1937. júniusi dátumot mutat.
2) Babaarcú Nelson 1934-ben halt meg Chicagoban és nem 1937-ben Mississippiben. A mi Nelsonunk teljesen ki is van akadva, amikor őt ezzel az elődjével azonosítják.
3) Ismereteim szerint ez volt az első digitálisan módosított színű film.
váú jó kis cikk,jó kis filmről van neki hangulata és Clooney is baromi jó.Ja és a gitáros annyira egyértelmű utalás,hogy nem is utal semmi másra mint arra hogy Tommy Johnson valóban élő bluesgitáros volt, Robert Johnsonnál pár évvel idősebb és több kortársával egyetemben ő is ezt a közkedvelt legendát terjesztette magáról.
az író nevét figyeltétek ugye? mármint aki csodálkozott, hogy kimaradt, csak mert én csodálkozom h isolde filmes kimaradásait ennyire tudjátok :)
Amúgy hasonló kategória persze kicsit másképp az Outkast Idlewild című filmje.azt is ajánlom mindenkinek,aki ezt szereti azt is fogja!
idlewild film? az nem csak egy klipp? ami amúgy nagyon tetszik
Csak 8/10? :)
Ha jol tudom a soundtrack cd-je nagyon sokaig mindenfele eladasi listat is vezetett.
Sokáig nekem is kimaradt ez, de aztán szerencsére pótoltam. Nálam 9/10, a constant sorrow pedig azóta nagy kedvenc. Amúgy ez tipikusan olyan film szerintem, amit a szinkron tönkrevág. Egyszerűen nem lehet visszaadni azt ahogyan beszélnek.
Bazzeg, pont tegnap előtt vettem elő és néztem meg :D
Ez az egyik legjobb Coen-film szerintem. (Van amúgy egy hasonló fausti “bluesgitáros eladja a lelkét az ördögnek” film 1986-ból a Karate Kides bébiarcú Ralph Macchio-val, szintén Robert Johnson figurájával, és még Steve Vai is brillírozik egyet benne.)
Nagyon hangulatos film. Imádnivaló.
A 8/10 helytálló.
Bár nekem 9/10-ig nőtt a szívemben.
múlthéten néztem meg pont megint ezt a filmet :) én nagyon szeretem :)
a 8/10 értékelés szerintem is reális!
Kb 2 hete találtam rá a tecsóban, komoly 950Ft-ért. Úgyhogy ezzel a remekművel is bővült a gyűjteményem….
9/10, mindenképpen. A hangulatot nem lehet semmihez hasonlítani, hogy napokkal később is dúdolja az ember a melódiákat. Meg hogy a karakterek és a színészek is szerencsés kézzel lettek összeválogatva, kezdve a rokonságtól (Júdás Iskariop Hogvalop) a sírásó négerekig.
Fantasztikus.
ezt írod: “Azért nem adok rá többet, mert elég furcsa film, és mert sok rejtett utalás van benne, amik a hozzám hasonlóan felületes műveltségű néző számára elveszhetnek.”
ezt most így hogyan? tulajdonképpen ezzel a megjegyzéssel magadnak adtál 8/10-et, nem a filmnek!
A zenéje tényleg jó, sokat ad a hangulatához. Jó volt nézni, nem bánom a ráfordított időt.
Így akkor újranézős, mert elsőre nekem csak amolyan “van benne potenciál, de hiányzik nagyon nem is egy valami” ütött be. Nem volt rossz, de…Makó és Jeruzsálem.De talán kap eccer egy második esélyt.
Bartolomeo: nem ez volt az első digitálisan módosított színű film, hanem Hollywoodban (de a világon nem) ez volt az első olyan film, amelynek minden egyes kockáját digitálisan módosították. Nelsont az én értelmezésem szerint Babaarcúról mintázták, és azért van kiakadva, mert utálja, ha így hívják, szerintem ebben a filmben meglehetősen sok “nem passzoló” dolog van, például Penelope az Odüsszeában hűséges, meg a szirének se isznak töményet. Nekem is feltűnt az 1937, bár az összes angol nyelvű forrás, a NY Times kritikáját is beleértve úgy fogalmaz, hogy a “Great Depression” idején játszódik – gondolom, a harmincas években még érezhető volt a válság hatása, de a történészek erről biztos többet tudnak.
Hát tényleg egy feelgood film. És nem mellesleg Britney Spearst nyomta le az amcsi slágerlistán talán nem is csak 1 hétig a soundtrack.
Szenzációs film, bár marha régen láttam. Clooney tájszólása pedig iszonyatos! Jómagam keveset értek angolul de még így is külön szórakoztató volt. Szóval tessék belehallgatni eredeti nyelven!
Uraim:
sokadik alkalommal szembesülök ugyanazzal a félreértéssel, ezért szeretnék korrekcióval élni: amit a film kapcsán minden fórumon következetesen countrynak írnak, az voltaképpen bluegrass. Egyébiránt a film is, a soundtrack is imádnivaló.
1937-ben az Egyesült Államokban gazdasági visszaesés volt az előző évek javulása után. A válság csak a második világháború kitörésével ért véget.
Ezt a filmet már nagyon rég megszereztem és azóta is az egyik kedvencem. Zseniális, engem is a látvány és a zene fogott meg…
no comment. isolde-minőségű kritika, zseniális hangulatú Coen film, tuti zene.
ezt is köszi!;)
8/10, bár tény h annyira szerethető, az apróságok annyira klappolnak, és a zene annyira húz, h biza ez felkúszik suttyomban 9/10-re. no comment. :)
Tegnap néztem meg. Nem volt rossz film, de nekem speciel a zene jobban tetszett. Az éneklős-zenés részeken különösen jót nevettem. :) A színészi alakítások is színvonalasak voltak.
7/10
A Coen-fiúk szerintem zseniálisak, minden filmjük egy újabb meglepetés, mindig mással állnak elő és nagyon jól csinálják. Ez a film 9/10, imádom a humorát, képileg gyönyörű és tényleg ütős a zenéje.
A szereposztás pedig telitalálat, ebben a Coenek sosem tévednek.
Már vagy egy éve nem láttam, de most újból leveszem a polcról :).
ma láttam a filmet, miután tegnap a Burn After reading után rájöttem, hogy látnom kell Coenék összes filmjét.
kicsit lassúnak tűnt az eleje, de aztán a hihetetlen cselekményével, karaktereivel, képeivel és zenéjével megfogott, nekem 9/10.
Én csak most láttam ezt, és nekem a coenekkel felemás a viszonyom: vagy nagyon tetszik egy filmjük, vagy nagyon nem. Pl. a Fargót nem szerettem és a Nagy Lebowskit sem, de ezt imádtam (meg a No country for old ment is). Pedig kimondottan nem vagyok oda a countryzenéért, de még az is remek volt benne. Nekem eddig a legjobb filmjük. A kritika is tetszett, de én már régi isolde-fan vagyok :-)
nagyon tetszett, hihetetlen jó zenék voltak benne…