Kairó bíbor rózsája (The Purple Rose of Cairo)

Igazán kellemes meglepetés a film, előzetes gyanakvásommal ellentétben a legkevésbé sem emlékeztet a „szokásos” Woody Allenre, teljes mértékben hiányzik belőle a rendező védjegyévé vált neurózis. Talán tiszteletlenség ilyet mondani, de az is előnyére válik a filmnek, hogy Woody Allen nem szerepel benne, ő csupán megírta a később Oscarra jelölt forgatókönyvet és megrendezte, mindkettőt hibátlanul. Az eredmény egy, a 30-as évek New Jersey-jében játszódó, kissé szürreális, valóságot és fikciót összemosó romantikus vígjáték. Tényleg romantikus és tényleg lehet rajta nevetni.

A történet 1935-ben játszódik, a gazdasági válság hatása még bőven érződik, New Jersey szegényes, lepukkant környék bezárt gyárakkal és munkanélküliséggel. Monk (Danny Aiello) is munka nélkül maradt, emellett iszákos, brutális és bunkó is, lelkiismeretfurdalás nélkül elkockázza a kis pénzt, amit felesége, Cecilia (Mia Farrow) pincérnőként megkeres. Ceciliának így aztán egyetlen öröme marad az életben, illetve menekülése a lehangoló valóságból, a Jewel nevű mozi. Mia Farrow tökéletesen alakítja az ágrólszakadt szürke veréb lánykát, rosszul szabott kabátban és elképesztő mozirajongással: Cecilia minden filmet többször látott már, és jobban otthon van a sztárok magánéletét illetően, mint ők maguk. Folyamatos álmodozás mellett persze nehéz hatékonyan felszolgálni, ezért munkahelyén sem mennek tökéletesen a dolgok, de sebaj, mert új filmet játszanak a Jewelben, a Kairó bíbor rózsáját. Cecilia meg is nézi vagy ötször áhítattal, ahogy Tom Baxter (Jeff Daniels), a jóképű, becsületes kalandor és felfedező Egyiptomból Manhattanbe repül, hogy eltöltsön ott egy görbe hétvégét. Mígnem az ötödik alkalommal Baxter beszélni kezd hozzá a vászonról, majd pedig le is jön onnan, és közli, hogy a valóságban szeretne élni ezentúl Ceciliával, akibe egyébként szerelmes.

Tom Baxter tehát New Jersey-ben lófrál panamakalapban és bricseszben, és megpróbálja megérteni a valóságot, vicces félreértésekbe keveredve ezáltal. A vásznon maradt szereplők pánikolnak és szerencsétlenkednek, mert nem tudják Tom nélkül folytatni a filmet – egyébként köztük, egy mellékszerepben a fiatal Edward Herrmann is feltűnik (idősebb korában Lorelai Gilmore apja). Hollywood is értesül a dologról, és végül Gil Shepherd, a Tom Baxtert alakító jóképű színész (szintén Jeff Daniels) Jersey-be repül, hogy megpróbálja valahogy rávenni a saját maga által életre keltett szereplőt, menjen vissza a filmbe.

A Kairó bíbor rózsája 1985-ben készült, és bár azóta (gondolom) számtalanszor ellőtték a „film a filmben”-megoldást, Woody Allen az elsők között volt és igazán jól csinálta. Kicsit szüreális, ahogy a kalandor lemászik a vászonról, de valahogy mindez a legnagyobb természetességgel történik. A filmvilág és a nézők reakciói a vicces és a groteszk között változnak, a valóság és a film keveredése nevetséges buktatókkal jár. Végül Ceciliának természetesen választania kell fantázia és valóság között. A film egyik nagy erőssége a befejezése, amit nyilván nem lövök le, de nagyon a helyén van. Többen próbálták rávenni Woody Allent, hogy írja át a végét, ám ő szerencsére nem volt hajlandó.

Kairó bíbor rózsája értékelés

Hangulatos, romantikus, néha esetleg szomorkás vígjáték, ágrólszakadt mozirajongó lánnyal, igazán nagyon jóképű és bátor férfihőssel, valamint valóság és fikció közötti szürreális keveredéssel. Nem az a film, ami megváltoztatta az életemet, de jó volt nézni, 8/10 pontot ér nálam. A Time magazin pedig feltette a valaha készült legjobb 100 film listájára.