Egyszerűen imádom ezt a filmet, ahogy öregszem néha-néha újranézem, és minden egyes alkalommal megragad, aztán nem is ereszt a végéig, pedig “csak beszélgetnek”. Tegnap ejtettem meg negyedszerre, és ismét azt művelte, amit eddig mindig: onnantól, hogy meglátjuk Celine-t, azonnal jön a varázslat, akármennyit is botladoznak a hősök közben. Nem, nem hősök, hiszen pont amiatt jó a film, hogy viszonylag hétköznapi emberek, akik nehezen hiszik el a második esélyüket. Lehet spoileres az írás, így aki még nem látta, az nézze meg marha gyorsan inkább.
— I had this funny— Well, horrible dream the other day. I was having this awful nightmare that I was 32. And then I woke up, and I was 23. So relieved. And then I woke up for real, and I was 32.
— Shit, man. It happens.
— Scary.
Valahogy így képzelek el egy szeretetprojectet filmes közegben. A forgatókönyvbe beleszól a két főszereplő, mert ők is szeretik amit épp csinálnak, és nem akadékoskodva szólnak bele, hanem hogy jobbá tegyék a filmet és jobbá is tudják tenni, hihetőbbé a kettejük közötti kémiát, vonzódást, szenvedélyt, csalódottságot. Még mindig a kocsiban játszódó jelenet az, ahol rádöbbenek, hogy se Julie Delphyt se Ethan Hawkeot nem lehet utálni, annyira.. azt akartam írni, hogy izzik a levegő, de inkább legyen az, hogy üt az a jelenet. Ahogy kiadnak mindent, ami a 9 év alatt felgyűlt, hogy talán elkezdhessék a mindent, ami még hátravan. Egyszerűen békés lesz utána a film, és továbbra is nélkülözi a szájbarágást, ami miatt a legjobb romantikus filmek egyike még mindig.
Vagy a kedvenc filmből a kedvenc jelenetek között említhetném még a kávéházast a sok ugratással, ahogy rágyújtanak, ahogy a nő elmondja a rendőrös történetet. Vagy amikor spontán a hajóra rohannak, vagy…
I guess when you’re young you just believe there’ll be many people you’ll connect with. Later in life you realize it only happens a few times. And you can screw it up, you know. Misconnect.
És persze a komoly témát mindig akkor veszik elő valamelyikük, amikor a másik nem tud elmenekülni. Előtte csak kerülgetik, de a vízen a nő nem tud hova ugrani, amikor Jesse jön a “miért nem voltál ott, tudom miért de miért” vagy amikor a nő a kocsiban kifakad, hogy “a kurva könyved” és előadja mit hozott elő belőle, mélyről, amiket évek óta próbált elfojtani, és ahogy ezen ledöbben a férfi és ő is előadja, ami elől már menekülne a nő, de nowhere to go.
It’s more like I had this— This idea of my best self, you know? And I wanted to pursue that even if it might have been overriding my honest self.
Azért rossz hatása is akad, mivel teljesen olyan film, ami alatt az embernek láncdohányozni támad kedve, úgyhogy egy fél doboz elfogyott az este, de már elmúlt a vágy. Amúgy nekem van egy olyan érzésem, hogyha akkor összefutnak, akkor tényleg az lett volna amit Jesse is említ, és szétmentek volna idővel, kellett nekik az évek súlya a későbbiekhez.
Now you here and I know where I’m going
No more doubt or fear, I’ve found my way klickklick
Valoban kifejezetten nagyon jo film, en is szeretem.
minden idők egyik legjobb folytatása. legyen meg az a harmadik rész is.
szerintem meg ne
[kamu ímélcímesek pápá, főleg ha mellé flameszagú az első kommentetek az oldalon.. ott a figyelmeztetés.]
Nekem is jobban tetszik mint az első rész, pedig az se semmi.
aeon_flux: ha nem is harmadik rész, de a Waking Life-ban (szintén Linklater-film) szerepel a pár egy jelenet erejéig, ahogy az ágyban filozofálnak.
Nekem talán csak az a jelenet nem tetszik amikor először meglátják egymást a könyvesboltban, valahogy az első, a legelső reakciójuk egymásra nem olyan mint vártam, vagy nem tudom…
Sokat számít az életkor és az éppen aktuális körülményeid, melyik része fog meg jobban.
Én jó pár évvel ezelőtt láttam az első részt -éppen két nő között sodródva. Talán ezért is hatott jobban rám.
A második rész -logikusan- szerintem csak jóval érettebb fejjel élvezhető igazán. Amikor már van mire visszatekinteni az életedben és van mit értékelni/átértékelni a korábbi döntéseidből…
én a természetességet szeretem a legjobban a filmben, meg az apróságokat, például ahogy julie birizgálja a haját, attól mindig szerelmes leszek, hjajj…
kötelező, imádom
az első is jó
illetve akkor még a Julie Delpi által rendezett, és játszott 2 nap párizsban is kell ha valakinek ez bejön
2 daysről van írás, go kereső
ritkán fordul elő, hogy egy filmet megnézzek kétszer, és talán 5-6 film van amit több, mint kétszer, de ez közte van. érdekes módon az első része meg nincs.
Mindkét rész kedvenc. Bármikor, bárhol, bármennyiszer. És ez nagyon ritka.
A minap néztem meg én is mindkét filmet, mint kötelező pótlást, és annak ellenére, hogy Linklater többi filmjét kifejezetten szeretem, mégis fenntartásokkal ültem neki, ám így még jobban ütött. Fantasztikus élmény volt, főleg a karakterek, amik nem csupán hitelesek és élnek, hanem eredetiek és izgalmasak is. A változásuk, felnőtté válásuk pedig lenyűgözően lett megoldva, így a Before Sunset még jobb lett, mint a Sunrise. Minden egyes perce csordultig van érzelemmel. Biztos hogy én is megnézem még párszor.
Jó látni, hogy nem csak nők vállalják be, hogy szeretik ezt a két filmet:) nekem is nagyon bejön mindkettő, remek alkotások, egyszerűek , a két fsz-szel pedig könnyű azonosulni. Többször nézős.:)
miért jó látni? ezt nem értem. A pasik (és a jó csajok) csak a gagyi filmeket nem szeretik, és hát ez nem gagyi; nem 27 dresses szintű romantikus film.
Én nem is hallottam az első részről, anélkül is nagyon jó volt. De most akkor bepótolom azt.
És még van benne egy kis Budapest is!
“A pasik (és a jó csajok) csak a gagyi filmeket nem szeretik”
jaj, ez fájt. szószerint.
kategóriáknál mind a 9, mind a 10 *-nál is szerepel.
Én a Before Sunrise-t 1996-ban láttam először és rögtön kedvenc lett! (Na jó, megosztva az Army of Darknessel, de ez most nem ide tartozik : ) Kicsit féltem, a folytatástól, merthogy úgysem lehet ugyanolyan. Hát nem is volt, de pont ettől tökéletes. A Before Sunset 10 év múlva képes volt engem – aki egy évtized alatt jócskán változtam világnézetben, gondolkodásban stb. – ugyanúgy a képernyő elé szögezni, mint anno a bécsi városnézés.
Aki nem látta pótolja mind a kettőt, bár szerintem akkor értékeled igazán, ha tényleg hagysz közte 9 évet ; )
Hoze77: igen, sztem is úgy az igazi, ha több év telik el a két rész között. Én sokáig nem mertem megnézni a folytatást, mert féltem, hogy lerontja az első részt, mely az egyik legkedvesebb filmélményem volt. De amikor öt év után megnéztem a Before Sunsetet, arra gondoltam, hogy talán nem véletlen h most került az utamba. Mert hogy Céline-t idézzem, a Before Sunrise csak annak a mementója hogy “how genuinely romantic I was”, a Before Sunset viszont a jelen.
mostláttam ezt a 2. részt és nagyon tetszett, szerintetek van értelme ezután megnézni az 1.-t?
FCancellara: szerintem van.
nagy tisztelet human ezért az ajánlóért is!
sikerült szert tennem eme remekműre
és a 7en meg is tekintjük;)
gulliverfoyle hozzászólására reagálva:
Ahogy a könyvesboltban újra találkoznak, az a rész saját, nagyon hasonló élményeimből kiindulva teljesen hitelesre sikerült. Úgyértem biztosan van olyan, aki máshogyan reagált volna, de én (és ez rettentően meglepett) pontosan ugyanígy. Mondom mindezt úgy, hogy a hosszú évek alatt rengetegszer gondolkodtam azon a bizonyos (egyébként teljesen véletlen) “első” összetalálkozáson, és soha nem így képzeltem el.
Iszonyúan hangulatos, 10/10.
Nekem ez valahogyan nem…vagy csak a hangulatommal volt baj…majd egyszer végignézem:)
gulliverfoyle:
Igen, pont azért üt annyira az a jelenet, mert nem ezt várod: az gondolod, hogy az újbóli találkozás majd különleges lesz, de nem. Mert viselkedni kell, emberek vannak körülöttük, nem lehet a másik szemébe vágni rögtön, hogy “miért nem jöttél el?”, vagy hogy “miért írtad meg ezt a fuckin’ könyvet?”… Hiszen sok idő telt el, emberi számítás szerint már nem kéne lényegesnek lennie, h Céline ott volt-e a pályaudvaron v sem. A szabályok szerint kell viselkedniük, és így is tesznek: puszi-puszi, hogy vagy? jól, és te? én is.
De nézd a szemüket. Abban minden benne van.
Én is azt mondom, hogy n hiteles lett.
És azért szeretem az egésznek a dramaturgiáját, mert az elején, amikor kiderül h Jesse ott volt a pályaudvaron, akkor úgy csinálnak mintha az egész nem számítana, de már akkor se hiszed el nekik, és ahogy megy előre a történet, úgy kerülnek felszínre a sérelmek, hogy aztán az autós jelentben kitörjön az összes. Másfél óra kellett nekik, hogy a szabályokat hátrahagyják.
kicsit SPOILERES!
egész nap sz*r kedvem volt, szakadt az eső, nem tudtam menni edzésre, be voltam zárva a szobámba. – mit kezdjek magammal? – kérdeztem magamtól. itt volt ez a film, valami könnyű romantikusnak gondoltam, pont jó lesz, hogy elcsordogáljon a nap hátralevő része. elkezdtem nézni, és már az eleje megfogott, interjúvolnak valami palit, aki írt egy könyvet egy nagyszerű találkozásról. megjelenik a nő, és a kezdeti félszegség után megállíthatatlan folyamként, vagy inkább mint egy lavina, lezúdul a múltjuk a képernyőről, a tapasztalataik, a vágyaik, gondolataik, de nem szájbarágósak, pont olyan esendőek, mint akárki. a szemem és a fülem is elkezdett tapadni a képernyőre, hogy úristen, mit látunk itt? csak beszélgetnek meg sétálgatnak, de olyan odafigyelve egymásra, egymás jelenlétét maximálisan érezve. marhára ritka az ilyen. aztán egyre mélyebbre és messzebbre jutnak, a sokat emlegetett autós jelenetről már azt mondtam volna, hogy katartikus, de az igazi az, ahogy végződik. “baby! u r gonna miss that plane”
nem tudom, voltatok-e már úgy, hogy nem bírjátok abbahagyni a vigyorgást. percekig nevettem, miután vége lett a filmnek, és a sz*r napból egy nagyon jót csinált nekem. odafigyelős nagyon, de megéri a fáradságot. imádom :)
úgy jártam, mint blabla. Annak ellenére, h nem tudtam a 2. részről, így is teljesen megállta a helyét..Szívszorító volt, mert icipicit mintha a saját életemből is merítettek volna. Nem is tudok mit írni, sokkolt..
Nekem a 2. részt volt szerencsém megnézni először. Egyszerűen letaglózott, féltem megnézni ezek után az elsőt, de megnéztem. Szerencsére nem csalódtam, egyszerűen visszagondoltam, hogy milyen voltam ’94-ben, amikor a Before Sunrise-t forgatták, kb. ennyi idős, mint ők, és ugyanilyen álmodozó.
Before Sunset igaz jobban tetszik, de azért mert közelebb vagyok érzelmileg és korban hozzá. Megtudnám többször is nézni egymás után, attól a pillanattól kezdve, amikor a könyvesbolttól elindulnak, egyszerűen nem lehet abbahagyni. Julie Delphy jobb, mint az első részben, Ethan Hawk pedig érettebb és úgy tűnik megtanult egyet-mást színészetről időközben. Szóval úgy érzem, hogy “két gyöngyszem” akadt az utamba.