Az Adventureland nem igazán vígjáték. Ezzel akartam kezdeni, mert hiába vannak benne poénok, ez bizony egy marha jó hangulattal rendelkező romantikus feelgood-film. Legalábbis 20-22 évesek keresik benne az útjukat, na meg a szerelmet, miközben szól a Rock Me Amadeus (broá) meg a Just Like Heaven, hiszen 1987-et mutat a naptár.
A történet röviden: a főiskola után James Brennan úgy tervezte, hogy irány egy európai körút, aztán NY-ban a további képzés, de mivel faterját lefokozzák a cégénél, így anyagi okok miatt ebből semmi nem lesz, sőt. Így tehát munkát kell keresnie nyárra, amiből majd összeszed annyit, hogy az a tanulást egyáltalán el tudja kezdeni. Semmi normális céghez nem veszik fel, így végül kénytelen az Adventurelandbe jelentkezni, és a szar munkák majdnem legszarabbikát csinálni. Jobbról hányó kisgyerekek, balról késelni akaró apukák, hátulról meg kicseszett nagy pandák.
Nekem leginkább azért tetszett, mert teljesen olyan volt, mintha a Freaks and Geeks-et folytatták volna, ahogy végeznek a szereplők a iskolában és nyáron dolgoznak kicsit, még az évszám is stimmel. Újoncoknak annyit kell tudni a Freaks & Geeks-ről, hogy a középiskolában játszódó sorozatok egyik legjobbika, és a Dawson-szerűektől mindenben eltér, na meg imádható, olyan szereplőkkel mint James Franco meg Jason Segel meg Seth Rogen. De kanyarodjunk vissza a kalandparkhoz.
Szóval a felnövés határán szar munkát végző fiatalok mivel ütnék el az idejüket mással, mint határtalan ivászattal és spanglikupacokkal, na meg szerelemmel. Bár van dráma, Ryan Reynolds szállítja, de a főszereplő tapasztalatlansága az életben teljesen szerethető filmet varázsol ebből a Kalandparkból. Olyan hibákat követ el, amiket szinte kötelező elkövetni, na meg közben nem csalódni mégsem az életben. A végére teljesen jó kezdő felnőtt formálódik belőle.
James-t valahol a Brick hőséhez szeretném most hasonlítani kicsit, itt persze semmi noir hangulat nincs, ellenben vagányságban közelít hozzá. Konkrétan arra gondolok, hogy vannak dolgok, amiket meg kell tennie az embernek, és hát az Adventureland főszereplője sem habozik olyan helyzetekben, akármennyire is tűnik veszélyesnek a dolog. Na persze itt, a Brickkel ellentétben, humorba fordul a dolog. Mindehhez remek szereplőgárda csatlakozik, de úgy, hogy negatívan senki sem emelhető ki a bagázsból, ami tényleg jó dolog.
Adventureland – Kalandpark értékelés
Gondolom lejött, hogy teljesen személyes hangvételű, szerethető mozi, részemről 8/10. Az biztos, hogy aki a rendezőben a Superbadnél csalódott, az is adjon esélyt ennek a filmnek, mert azért eléggé eltér a két munkája egymástól. Konkrétan az egy vígjáték, ez meg marhára nem. Talán az egyik legjobban félrereklámozott film idén, hiszen a trailerében pont azt a tinihumort emelték ki, ami nem is jellemző a filmre.
Azt sem mondanám, hogy egészen feelgood, inkább amolyan keserédes. Hollywoodhoz képest egészen kicsit szépíti csak a valóságot. Viszont van benne Velvet Underground is, nem csak 80s pop. Összességében nagyon tetszett.
reynoldsot nagyon beszippantották ezek a kis limonádé filmek. remélem nem hagynak rajta mélyebb nyomot :)
bár nem láttam a filmet, de nem tudnak normális trailereket csinálni mostanában? vagy ellövik a valamirevaló poénokat (lásd: terminátor megváltás) vagy teljesen félrevezetik mint itt vagy pl a hurt lockernél, vagy az in bruges-nél.
Teljesen megjött a kedvem ehhez a filmhez
Én tegnap néztem meg. 5-en voltunk a Művész Chaplin termében.
Nagyon tetszett.
Human – Ryan Reynolds szállítja a drámát? Tudom, hogy valamiért nagyon bírod ezt a színészt, de ő nyújtotta talán a leghalványabb alakítást (amellett, hogy még az is jó volt), és az általa szállított dráma is inkább a főszereplő lányé volt. Meg hát minden főbb szereplőnek elég sanyarú élete van.
Mindegy, nem akarok kukacoskodni, mert minden egyébben egyetértek a leírásoddal.
Az is tetszett, hogy az 1987 ellenére csak elvétve volt benne gáz zene (az is inkább dramaturgiai céllal – Falco). Mondjuk már a Superbad-ben is nagyon ügyes volt, aki a zenéket összeválogatta.
Ja, és Kristen Stewart nagyon szép! Már az Út a vadonba-ban, és azelőtt a Zathurában leesett tőle az állam. Előtte Jodie Foster eléggé fiús lányaként láttam a Pánikszobában. Szépen kivirágzott!
A filmet ezek után meg fogom nézni, ám halkan jelzem, a Rock Me Amadeus igenis jó szám…:)
Plakát alapján nem érdekelt, de meghoztad a kedvem :) hétvégén check.
Ez a film nagyon rendben van. Végre egy rendező, aki nem akarta beleverni a nézőbe, hogy _most_dráma_ van és ez nagyon tetszett.
barrystrepsil: arra gondoltma, hogy szinte minden dráma az ő karakterével van kapcsolatban a parkban
én 20 percig bírtam, valahogy nem jött be.
Baromira érdekel! Eddig is nagyon várós volt, de így msot mégjobban.. főleg, ha azt mondod, hogy tényleg feelgood akkor azt hiszem hamar meg kéne tekinteni!
eddig is meg szerettem volna nézni, de most, hogy ilyen egész jó vélemények vannak róla, még kiváncsibb vagyok rá
Kellemes limonade, 5/10.
Nálam valamiért ez eddig az év filmje…Meg nem tudnám mondani,miért…
Amúgy nem középiskola után vagyunk, hanem már az egyetemen is túl…(Em az NYU-n, James meg grad school az NYC-n)
tényleg, főiskola után, pedig olyan 18nak tűnt a fő pár.
nekem is tetszett, bár vígjátékot vártam, de kellemesen csalódtam.
egyébként valahogy olyan Nick & Norah érzésem volt az egész film alatt (ami nem baj, mert az is bejött :))
direkt ezért az az első mondat, hogy nem vígjáték. haragszom a marketingkampányra.
Ritka rossz film. 3/10 A történet érdektelen, poénok alig vannak, 3-an ültünk a moziban!!! Gyenge alakítások, kiszámítható végkifejlet (az első 2 perc után)… romantikus vígjátéknak is kifejezetten rossz.
nekem nagyon tetszett, a történet oké, sablonos picit de nehéz ma már újat kitalálni romantikus film terén. a zenék nagyon jók, a rock me amadeust eddig szerettem, de már kezdem érteni miért utálják annyian:D:D:D
amúgy kicsit tényleg freaks and geekses, kristen militaris kabátjáról konkrétan a f&g főszereplő csaj ronda zöld kabija ugrott be…
@17 ha te 2 perc utan kitalaltad, akkor minimum zseni lehetsz, tekintve, h meg a szereploket sem ismertuk :D
Emiatt a kritika miatt és az első néhány pozitív hozzászólás miatt néztem meg ezt a filmet a moziban. Hiba volt. Vígjátéknak kifejezetten gyenge, romantikus filmnek is. Feelgood filmnek sem megy el, mivel NULLA hangulata van. Történet nagyon gyenge.
superbadet utáltam, ezt imádom. ezt azoknak írom akiknek szintén nem jött be a superbad és civódnak, hogy megnézzék e ezt. ;)
Vicces, hogy nálunk (Debrecen) valahogy ez a film kimaradt. Egyszerűen nem tették műsorra a szinemaszitiben. Viszont neten fenn van az 1080p angolul, szóval láttam.
Imádom a filmet! Hihetetlenül tudtam azonosulni az egésszel. Anyagi gondok, munka keresés, költözés (mondjuk inkább a végén NY-ba, mert én is majd BPre fogok), az esetlenség, a sok hiba a másik nemmel … És Jamesnek hívják!
20as évei elején járó férfi társaimnak kötelező.
Egyetlen egy kritika: Kristen játéka néha Bellás volt, az a film meg nekem ugye mint vámpírnak a foghagyma :D De nem zavaró, csak azt idézte.
Baszki, ütött ez a film, pedig a föhös bambáskodása néha már idegesítö is. Telitalálat volt a történetet 1987-be rakni, a “béna” poénok teljesen átjöttek, a magnókazettákkal és a soundtrackkel engem megvettek kilóra. Most is a Bastards of Young szól:) 8/10
Végigküzdöttem, nem jött be. Sajna nem volt nálam kéznél más film úgyhogy nem tudtam hangulathoz választani, ez volt csak. Kissé melankólikus, lassú film. Valami friss szerelmi bánat kéne hozzá hogy jobbat adjak neki mint 5/10 :)
Lehet hogy majd újranézős lesz egyszer, ma éjjel nem jött be, sry.
bakker, akor inkább a Házibuli 20x ezen elaludtam
Szerintem hogy valaki élvezni tudja ezt a filmet, ahhoz régen át kellett élnie pár tinédzserkori/fiatalkori nyomort. Nekem nagyon tetszett, Hüsker Du-t hallani a filmben pedig külön gyönyör volt :)
Nekem kifejezetten tetszett, baromira kikapcsolt erre a 100 percre. Számomra nosztalgikus hangulata volt, és ez bejött. Egyébként csak nekem volt olyan a srác karaktere, mintha a Michael Cera játszotta volna?! Totálisan ugyanolyan reakciók, személyiség, durva.
Nagyon bejött.
A kritikád előtt még hezitáltam, hogy megnézzem-e vagy sem, de a 8/10-es értékelésed átbillentette a mérleget.
Feelgood a javából, nagyon jó karakterekkel.
10/10
Szerintem szuper, mondjuk én a Superbad-et is vagy 10x láttam… :))
Szerintem nagyon rossz film volt, bár lehet azért, mert vígjátékra készültem.
Elég rég néztem már, így csak a rosszra tudok visszaemlékezni, ami szerintem sok volt benne.
25 másodperc tetszett a filmből (nem túlzok, tényleg 25), unalmas volt.
Volt benne dráma meg néha azért jó dolgok is, de rossz volt nézni, mert mi a jó a drámában?
Órákon keresztül nézni, ahogy az ember szenved, nem a legizgalmasabb.
Lehet ha másodjára megnézném a filmet jobban tetszene, de már elsőnek is alig bírtam ki, így már neki se kezdek a letöltésnek.
Biztos sokaknak tetszik, de nálam 10/1, legrosszabb film volt amit láttam (illetve az egyik legrosszabb, mert azóta megnéztem az alkonyatot is).
nem tetszett: oké, 1/10: mit szívtál? Láttál te már szar filmet? Ezek szerint még nem. Kis Vuk akkor mennyi, ha az 1/10 az Adventureland?
A kritkát meg mivel is kezdtem? Hát igen.
nekem tökre bejött a film, annak ellenére hogy a főszereplő gyerek rohadt idegesítő volt, lehet azért, mert Michael Cera #2. Aki viszont nem idegesít. Érdekes.
7/10
Ritka rossz film 3/10. A színészek próbálnak jól alakítani, nem sok sikerrel.. maga a sztori fapados.. örülök hogy nem moziban néztem meg.. akkor már Days of summer.
ez 3/10, és a 500 Days meg tetszik?
Jesusfuckingchrist.
@31
Nem sok szar filmet láttam, mert amit tömegesen fikáznak ritkán nézem meg (meg alapból inkább sorozat-párti vagyok).
Kis Vuk-ot sem láttam, mert arról is sok rosszat hallottam, meg nem is érdekel.
De az a kevés film közül ez tetszett a legkevésbé.
Meg nem mindenkinek ugyanolyan az ízlése, nekem a drámák nem jönnek be, így ez alapból rosszul indult.
És lehet, hogy azzal kezdted a kritikát, hogy ez nem vígjáték, de én a kritikát 2009.12.18-án olvastam elsőnek, filmet meg akkor láttam amikor megjelent dvdrip-ben.
Tegnap olvastam a listát. Felkeltetted az érdeklődésemet.
Egyet tudok veled érteni. Olyan igazi jó mozi. Bele tudtam élni magamat a szereplők életébe. Bár lehet azért van, mert vidéken, hasonló problémákkal küzdve nőttem fel.
Sima 10/8.
jo a film, de ha 1987ben játszodik akkor hogy kerül bele egy oylan ford mustang ami csak 2006-ban jött ki?
Nekem nagyon tetszett, tipikus önéletrajzi ihletésű filmnek tűnik..(a rendező is stimmel korban, hatvanvalahányban született) tetszett, hogy végig teljesen életszerű volt. azoknak nem tetszhet, akik az előzetes alapján egy tinivígjátékot vártak, meg azoknak, akik korban annyira messze vannak már ettől az életérzéstől, hogy túl komolytalannak tűnik a film. pedig csak annyira komolytalan, amennyire az élet maga is az ennyi idős korban..miért menne neki valaki részegen egy fának az apja kocsijával, miért fűzne egy mindenkivel kavaró ribit, amikor ottvan a szívszerelme, miért ütne meg valakit, aki magasabb és erősebb nála, stb..dehát 18évesen erről szól az élet :D nagyonnagyon tetszett a film, az pedig külön óriási plusszpont, hogy a zenék (Lou Reed és társai) mennyire rendben voltak…nem akart a film ráerőltetni a nézőre egy hamis 80as évek képet…. egyértelműen többszörnézős 10/10 nekem