Olvasnivaló arról, hogy a 3D még a 2D filmeknél is kiszúr velünk

Az egészet a Boston Globe cikkénél érdemes kezdeni: A movie lover’s plea: Let there be light.

Röviden összefoglalva arról szó, hogy a 3d-re kihegyezett digitális vetítőgépeken kisebb fénnyel mennek a filmek, ami a nézőnek nem jó, mert sötét a kép. Konkrét példaként kiemelik amikor ugyanaz a film két teremben ment: az egyikben filmszalagról gyönyörű fénnyel, a másikban pedig a digitális vetítőgépből sötéten. Nem az jön ki, hogy bizony az analóg az ász, hanem az, hogy a 3d-képes gépeken lencsét kéne cserélni. Ez hosszadalmas, ami azért baj mert akkor több ember kell, nem tudja 1 ellátni az összes digitális gépet; és a 8 általánosnál nagyobb végzettség kell hozzá (bár tuti be lehetne tanítani) így inkább simán rajtahagyják a 3D vetítésre használt lencsét, ami bizony eldobja a fény egy részét 2D vetítésnél.

Természtesen a 3D-t nem túlzottan kedvelő Ebert kapott a témán: The dying of the light.

Többek között arra jutott, hogy a stúdiók mentőmellénye, a nagyobb jegyárral bíró 3D tulajdonképpen még akkor is rossz nekünk, ha 2D filmre megyünk. Különösen kegyetlen a példa amit ő is átélt a Social Network sajtóvetítésén, amikor is egyszerűen tojtak rá a Sonynál, hogy a legjobbnak hangoztatott vetítőtermükben milyen sötéten megy a film a kritikusok számára. Ugyanúgy tojik rá rengeteg mozi is.

Amúgy könnyen kiszúrható, ha nem vették le a polarizálót, avagy rosszul vetítik digitálisan: két fényforrás van, ha hátranézel.

Természetesen a Sony válaszolt erre az egészre, hiszen főleg az ő gépeikről volt szó a cikkekben.