Nem lehetett kihagyni. A Disney bátortalanul, 60 percben hozott nekünk egy 2D mesét, ami nagyon gyerekeknek szól, mégis tök könnyű végignézni felnőtteknek is. A történet nagy izgalmakat ígért, hiszen Róbert Gidát elrabolja benne a Rögves, a jól ismert csapat pedig elhatározza, hogy kiszabadítja.
Tényleg gyerekfilm, az oktatás és tanulság részeken ez nagyon érződik, de mondom, simán lekötött végig, sőt, rengeteg helyen mosolyogtam is. Természetesen az egész úgy van megcsinálva, mintha mesélne valaki egy könyvből. A szereplők is gyakran átlépik a 4. falat, hiszen társalognak vele, ugrálnak a betűkön és hasonlóak.
Tigris természetesen ugrál, Micimackó önző, de mégsem annyira, Bagoly írja a memoárját és a többi. Az egyedüli baj, hogy kicsit túl sok volt a dal. Tudom, hogy kell, meg Disney meg mittomén, nem számítottam másra, csak 1-2-vel kevesebbre. A végefőcím utáni jelenetet mindenképp várjátok meg. A maga nemében kíváló volt, szerencsére nem is igyekeztek az egyszerűség megváltoztatásával, inkább hagyták a fenébe a kötelező “legalább 80 perc” formulát.
Nekem az volt az érzésem, hogy az összes eddigi Micimackó filmet akarták egybegyúrni, de valahogy nem jött össze túl jól nekik. Közelébe sem ér az eredeti mesének de tényleg szórakoztató volt.
Egyébként a ‘Rögves’ rabolja el Róbert Gidát.
nekem tetszett, jókat nevettem, bár a malacka a hős a favorit nálam :)
a dalokkal sosem volt bajom, egyedül a krétarajzos rész nem jött be, no de az is amolyan disney-rajzfilmes fogás, és én már dumbóban is utáltam a hasonló álmos részt
Hát, gratula annak, aki felnőtt fejjel végig bírja nézni, de tényleg, engem speciel már gyerekkoromban kínozni lehetett volna a Micimackóval… :D
Aki látta az előző micimackó filmeket attól kérdezem, csak nekem volt csalódás, hogy lényegében ugyanaz történik itt, mint ott?
SPOILER
(nem tudom mi az előző címe, gyereksereggel néztem két három éve) ott róbert gida elmegy iskolába, hagy egy üzenetet az állatoknak, hogy majd jön, bagoly rosszul olvassa el, és az jön ki, hogy elrabolták a fiút, és ki kell szabadítani.
Ahogyan láttam itt sem nagyon más, ez így kicsit bőrlehúzás volt nekem (tudom, hogy nem én vagyok a megcélzott nézőcsoport) bár tetszett, a gyerekeknek meg mégjobban.
“Nem lehetett kihagyni”
De, könnyebben mint gondolnád…
Csak nekem tűnt úgy, hogy ezek a figurák egyre ostobábbak? Engem zavart, hogy össze akarták gyúrni az eddigi történeteket. Őszintén szólva, egyáltalán nem tudom hova tenni ezt a mesét.