Rövid párzások s hosszú ölelések emléke, jelen, múlt és jövendő, most együtt éled bennem: mert csak járjuk a kánkánt a vonagló refrénnel; s táncunk nem ronda, inkább szép és inkább parázna, mint szép – s engem visz, úsztat leheletük szellője, verejtékük patakja, spermám ezüst árja – ahogy Paul Verlaine írná a Shame erotomán főszereplőjének elfoglaltságáról. A filmben látható „erotikus őrjöngés” (déchainement érotique) azonban, bár sok más film tárgya is volt, Steve McQueen rendezésében nem csupán egy témapetting. Története inkább a drámai kiüresedésről, magányról szól, mintsem a meztelen öncélúságról. A Shame esetében pedig az utóbbi idők egyik legjobb sorsdrámáját ismerhetjük meg emiatt, amely nem pusztán élményt nyújt, hanem együttérzést, elgondolkodást is követel. Mint olvasható a felütésből is, ez itt nem egy könnyű filmtéma, és emiatt már magának a filmnek a megtekintését sem ajánlanám mindenkinek, csak annak, aki felkészültnek érzi magát rá.
A Shame kulcsfigurája Brandon (Michael Fassbender), mint jólszituált és magasan kvalifikált New York-i agglegény éli életét. Munkatársai nem is sejtik róla, hogy stílusos fellépése, fegyelmezettsége megtévesztés, mivel Brandon mindennapjait kényszerbetegsége tölti ki. Hiperszexualítása uralja létezését, vágyait nem képes kordában tartani és belső kényszertől hajtva kergeti a kielégülést. Szexuális aktusai száma ellenére azonban mégis beteljesületlenség kísérti és képtelen a normális érzelmi intimitásra. Elszigetelt élete rituáléja, mely az önkielégítés, az alkalmi csábítások és a prostituáltak látogatásának körében zajlik, azonban veszélybe kerül húga megjelenése miatt. Sissy (Carey Mulligan), eleinte szakadatlan telefonüzeneteivel zaklatja bátyját, később azonban már be is költözik hozzá. Brandonra kényszeríti társaságát és keres menedéket saját gyötrelmes magánélete miatt. A bipoláris, ingatag és törékeny Sissy viszont ezzel kéretlenül is elkezdi felmorzsolni Brandon védekezési mechanizmusait. A film egyik csúcspontjától, Sissy énekesnői előadásától („New York, New York”) számítva pedig egyre világosabbá válik, hogy a férfi ellenőrzés alatt tartott érzelmei kezdenek felborulni. Brandon szexfüggősége mind mélyebb bugyraiban süllyed, ahonnan csak alig adhat kiútra való okot az, hogy nyugtalan viszonyukban testvérként is helyt kéne állnia.
A cselekmény ezért sem a szexről szól, bármennyi aktust lássunk is végbemenni a film alatt. Hanem inkább két saját abnormalitásában vergődő ember rossz reakcióiról. Míg Brandon érzéketlen gerjedelmei rabja, testvére Sissy saját reménytelen fellobbanásaié. Mindketten máshogy kezelik rosszul a kimondhatatlan, és a film által lényegében kimondatlant múltjukat, ami meghatározza káros elhárító mechanizmusaikat.
Emiatt viszont, aki klasszikus történetvezetést, felívelő drámát és konfliktusokat levezető tanulságokat vár a Shame esetben egyértelműen csalódni fog. A film egyáltalán nem a klasszikus elvárások szerint van megkomponálva. Fajsúlyos hatása inkább abban rejlik, hogy közönségére bízza eldönteni mennyire és milyen formán ítéli meg szereplőit. Brandon egyszerre komor és hangulatos képekben láttatott közösülései sem az örömről szólnak, a történet egy maghatározó pontján végbemenő „édeshármasa” is csak a legkeserűbb élményt nyújtja.
McQeen kamerája ezért sem fordul el, a leghúsbavágóbb pillanatokban is szereplőivel marad, és nem mulaszt el egyetlen nüanszot sem. Korábbi, Éhség című filmjéhez hasonlóan őszinte figyelmet fordít a hosszan kitartott jelenetekre, melyekben a szereplőktől tartott fókusztávolság szerint növeli a feszültséget. Ez alatt pedig jó érzékkel és kíméletlenséggel váltakoztat jeleneteket, amelyeket néha eksztatikus zenével kavar fel, máskor azonban csupán a puszta csenddel operál. Színészei testbeszédére, tekintetük játékára szereti helyezni a hangsúlyt.
Így ámulhatunk rá arra is, ahogy Carey Mulligan bájos arca örvényszerűen megtelik kétségbeejtő érzelmekkel. A színésznő tehetségével egyértelműen méltó partnere Michael Fassbendernek, aki már az Éhség alatt is felejthetetlen teljesítményt nyújtott a rendezővel kialakított együttműködése eredményeként. Itt viszont szuggeszcióval bíró játéka egy egészen különleges, őrlődő személyiséget állít elénk, annak összes vonását uralva. Ebből a már-már morbid módon, taszítóan is szépséges alakításból pedig örökre az emlékezetünkbe véshetjük Fassbender áttetsző pillantását, amellyel úgy néz a nőkre, mint, amikor a macska felméri az egeret.
Színészei segítségével McQeen ismét csak az önpusztítás drámáját állítja középpontba, ahogy nyers közvetlenséggel, hipnotikus nyugalommal halad előre történetében. Ez alatt pedig nem könnyű odafigyelni, nem könnyű nézni a beavatkozás lehetősége nélkül ilyen önsorsrontó embereket. A film kétértelmű végkifejlete sem segít. Az alkalmazott dramaturgia így egyszerre zavarba hozó és lenyűgöző. Akár az a fejekben zakatoló kérdés az utolsó jelenet alatt: Vajon Brandon kívánhatja-e jobban a változást?
A film inkább azoknak szól, akik néha olyan élményt keresnek, ami éppúgy felemelő és maradandó, mint amilyen fájóan belénk vájó. A Shame ennek megfelelően egy impozáns egyszeri film. Ezúttal azonban a miatt, mert megterhelő ábrázolása folytán kétszer már kevesen tudják majd megnézni ezt a 8/10-es értéket felmutató produkciót.
Fassbender óriásit alakít és még mindig nem tudom feldolgozni, hogy egy nyamvadt Oscar jelölést sem kapott érte.
Egyébként a kritikával egyetértek… tényleg “nehéz” film, de nagyon-nagyon jó!
szokatlan itt a filmbuzin egy ilyen részletes és tartalmas kritika. máskor írjon ide a kolléga!
Nincs olyan olvasó, aki ilyen kritikáért jár a filmbuzira. DE KÉRÜNK MÉG ILYET!
Jó ilyen értelmes,átgondolt kritikákat olvasni.
Nekem is nagyon tetszett a film, és a kritikával is teljesen egyet értek, jöhet még ilyen :D
Mikor a kritika vége felé jártam, magamban már Human-t dicsértem a szokatlanul remek írásáért, aztán mikor végeztem az olvasással látom h nem is ő a hunyó. Ejj ejj…
sjbee
pedig a poszt címébe egyből ottvan:)
Human kritikái azért jók mert segítenek eldönteni, hogy érdemes-e elmenni egy filmre moziba, s teszi ezt spoilermentesen többnyire. A részletező kritika inkább azt teszi lehetővé, hogy a megtekintés után, esetlegesen más nézőpontján át láthassunk, vagy a spoilerektől kevésbé menekülő embereknek elégítse ki az információéhségét. Ehhez a kritikához meg majd még visszanézek a film megnézése után, hogy elolvassam a képek közötti részt is.:)
robi110:
Az írás SPOILER MENTES!
Bár valóban legalább annyira elemző, mint amennyire ajánló jellegű.
Kérem ne riasszon el senkit a “képek közötti” rész nem árul el egy fordulatot sem a filmből erre odafigyeltem.
Ízlés szerint olvasható megtekintés előtt és után is, nyugodtan!
Az első két bekezdést el lehetne felezni. Irtó idegesítő, hogy olyan hosszúak és egybefolyik az egész.
Nekem kicsit túlzás volt ez a kritika (bár a stílusával nincs gond), de én nyilván a human jellegű egyszerű megmondás miatt járok ide, h el tudjam dönteni, h érdemes-e egy filmre rászánni az időt. (persze nem értek vele mindig egyet, d emár ismeres a stílusát, így könnyű dönteni)
Mondjuk már láttama filmet korábban, és egyet is értek a kritikával, de akkor is túlzás.
Én nem a legjobb pillanatot választottam a filmre, ennek megfelelően rettenetesen unatkoztam és vártam a végét.
Majd egyszer újra előveszem ha már nem él bennem ennyire a történet.
“Mondjuk már láttama filmet korábban, és egyet is értek a kritikával, de akkor is túlzás.”
Ennek így semmi értelme.
A kritika stílusa tetszett, a film viszont már kevésbé. Nekem túl nagy falat volt. Szó se róla, a színészi játék zseniális, a rendezés sem mindennapi, néha már-már úgy éreztem, hogy Brandon ruhásszekrényében bujkálok, annyira életszagú volt az egész.
SPOILER
De nekem iszonyatosan hiányzott valamiféle lezárás, vagy a testvérpár múltjának kibontása (persze lehet sejteni milyen gyermekkoruk volt, gondolom apuka lelépett, anyuka kinyírta magát, őket meg besuvasztották egy árvaházba, ahol ki tudja miket kellett átélniük), de akkor is. Vége lett a filmnek, én meg ültem, hogy “Most akkor mi van? Mi lesz??!”, teljes frusztráltság.
Ami viszont nekem baromi fura volt, az az ahogy viselkednek egymással. Néha komolyan azt néztem, mikor esnek egymásnak. Rögtön be is ugrott a Jóbarátok 5. évad 10. része, mikor Rachel egy olyan sráccal randizik, aki együtt fürdik a húgával, meg teljesen úgy viselkednek egymással, mintha egy pár lennének. Senki ne mondja nekem, hogy normális mikor a srác rányitja a fürdőszobaajtót a húgára, és ahelyett, hogy lesütné a szemét, vagy esetleg kimenne, elkezdi stírölni.
SPOILER
Ott viszont teljesen elvesztettem a fonalat, mikor Brandon nem húzza meg a kolléganőjét, helyette szexel két csajjal, összevereti magát egy bárban, és bemegy egy melegekkel teli helyre, leszopatni magát. Értem én, hogy szexfüggő, de ha előtte egy órán keresztül nézzük, hogy bárkit lefektet a nézésével, vagy max. rendel egy call girlt, akkor végül is mit keres egy meleg bárban?
“Fajsúlyos hatása inkább abban rejlik, hogy közönségére bízza eldönteni mennyire és milyen formán ítéli meg szereplőit.”
Ezzel semmi gond, de ha nem ismerem meg a karaktereket, csak látom, ahogy szenvednek, de voltaképp se múlt, se jövőképem nincs róluk, akkor az ítélet, hogy is mondjam nem lesz igazán mérvadó. Épp ezért érzem úgy, hogy a Shame szuggesztív képsorai ellenére borzasztóan unalmas, rideg és távolságtartó. Szép hasonlóság ez főszereplőjéhez, ugyanakkor a film számára előnytelen jelzők. A film legjobb jelenete, amikor Brandon randevún van, és néhány mondatban kifejti a kapcsolatokról alkotott nézetét. Előtte és utána tátong az ürességtől. Túlértékeltnek, és a fontosságát abszolutizáltnak tartom.
BTW: symor kritikát többször! (netán van blogja is a kritikaírónak, vagy a Junkien illetve itt olvasható kizárólag?)
SPOILER
meva: Brandon azért nem húzza meg a kolleginát mert egyszerűen nem tudja, hiszen vele ismerkedett vacsoráztak együtt és többről lett volna szó mint csak egy dugásról, ezzel a jelenettel is arra akartak rávilágítani, hogy normális /egészséges/ intim kapcsolatot egyszerűen nem tud kialakítani.
A meleg bárt azzal magyarázom, hogy gyorsan kellett csillapítani az éhségét /előtte be is próbálkozik egy másik helyen de ugye oda nem engedik be/ és a melegbár volt a legközelebb.
SPOILER VÉGE
Nehéz film, több értelemben is, maguk a képsorok is erőteljesek, plusz a befogadást a lassúsága és minimalizmusa is nehezíti, de aki munkát fektet bele, annak nagy élményben lesz része. Remek film.
A karakterek maguk is ilyen nehezítő tényezők, de nem ellehetetlenítik a befogadást. Valóban nem ismerjük meg a minden tettüket mozgató, a lelki sérüléseiket okozó múltjukat, azonban ez nem azt jelenti, hogy nélkülözik ezt a karakterek. Biztos, hogy volt valami elképzelés a rendező részéről, vagy a színészek alkottak meg maguknak valami konkrétumot. Mert nem üres figurákat látunk, hanem felépített karaktereket, akiknek a múltja nem fontos, egy “általános, elcseszett gyerekkor”. Plusz a hiányzó információ szimplán behelyettesíthető a nézői tapasztalattal, ami még személyesebbé teheti az élményt.
meva
SPOILER
A rész a meleg bárban azt hívatott megmutatni mennyire nem az élvezetről szól a szex Brandonnak, hanem az addikciója kielégítéséről. A kolléganőjével megpróbált “normális” kapcsolatot létesíteni. Érzelmileg bevonódni. Szeretkezni. Amire annyira képtelen, hogy impotensé tette, még a lehetőség is. Ezután a következő kép, hogy egy kurvával dug, ami szimpla koitusz, semmi más. A meleg bár és a hármas, már a legmélyebb pontig lecsupaszítva az “ürítésről” szól.
Azoknak, akik hiányolják a történetet, vagy a végkifejletet, esetleg a múlt kibontását a filmben: itt mindez teljesen és tökéletesen fölösleges, ugyanis ez egy character-study, semmi több. Nem érdekes, hogy mi történt Brandonnal, vagy hogy mi fog vele történni, itt az az érdekes, hogy megismerjük a mai embert, ezt az üres, céltalan figurát, ami a mai társadalmunk nagy részére sajnos ráhúzható. A szex itt totálisan érdektelen, ugyanúgy lehetett volna ez alkoholizmus, drogfüggőség, vagy bármi más, talán ezzel egy kicsit érzékletesebben lehetett megformálni a karakter vonalait. De úgy, ahogy a cég is névtelen, itt az érdektelen dolgok ki vannak dobva, nincs jelentőségük. Megértem, hogy ez egyes embereknek, akik úgymond csak átlagnézők (akinek nem inge, ne vegye magára), ezt nehéz megérteni, de a filmművészetbe, ahogy a popcorn, ez is beletartozik, csak tudni kell ezt is feldolgozni, agyműködés is kell hozzá (mégegyszer, akinek nem inge…). Szerintem a tavalyi év egyik legjobbja, simán 10/10.
10/10
Nincsenek szavak rá . .
Human nem kritikákat ír én úgy tudom…
Nagyon komoly film volt,ahogy írtátok,súlya van, szerintem sok mondanivalója is sokak szerint szerintem igen beteg is valahol,nekem személy szerint nagyon átjött 10/9
Nagy reményekkel ültem le a film elé, sokat vártam tőle és általában vevő vagyok a művész filmekre.
De ez vmi borzalmas volt.
Fassbender tényleg remekül alakít, de hiábavaló, ha az egész film egy nagy rakás f….
Egyszerűen öncélú és üres, se mondanivaló, se tanulság, se fejlődés, semmi.
Kíváncsi lennék azért Human véleményére is, legalább egy pontszámban, ha jól tudom eléggé várta ő is a filmet.
Zirowe
Azért a tanulság/fejlődés hiánya nagyon nem egyenlő a mondanivaló hiányával. A film szándékosan nem ad választ, csak kérdéseket tesz fel, sőt azt is csak közvetve, inkább bemutat, ítéletalkotás nélkül vizsgál, szemlél. A válaszokat, az ítéletet a nézőnek kell meghozni.
Már láttam hasonlót… Ez volt végig az érzésem a film alatt. Minden jelentét, minden dolgát értettem és indokoltnak éreztem, és nem hagytam volna ki, mert nagyon érdekes szemszögből láthattunk egy nagyon érdekes embert – mégis unalmasan. Egyszerűen unalmas volt.
Hol láttál hasonlót?
Nekem is nagyon tetszett,Fassbender remek!!! 9/10
Johnyyy jól látod a film lényegét! Pedig fincsi volt a kollegina…:)Szegény Michael hogy szenvedhetett hogy nem tudta meghúzni…
turando:
Kis színes ugyan, de ha már így átérzed a lehetőség elmulasztását megsúgom, hogy Fassbender, bár szerepen kívül a magánéletben becserkészte Nicole Beharie színésznőt :)
Ez egy fantasztikus film, fantasztikus alakításokkal. Nem értem, hogy az egész szakma és a nézők is leborultak előtte. Erre az Akadémia nem jelöli. A Drive ugyanez. Csúf sebhelyek ezek, amelyek sokáig megmaradnak.
A kritika egyébként nagyon jól szerkesztett, átgondol. Lehetne több ilyen is. kéne egy külön rovat neki, hogy “Azok a kritikák amiket a film megtekintése után olvass.”
Human kritikáival így kellemes egészet alkotna.
Remek film. Az egymásba ékelt jelenetek az elején és a végén, illetve a hosszan kitartottak mind nagyon szépen vannak megkomponálva. A főszereplők színészi teljesítménye előtt pedig le a kalappal.
hangulatos film es gyonyoruen fenykepezett. az pedig, hogy vegre nem a karakterfejlodes es a nagy palfordulas volt a mondanivalo meg kulon udito volt.
a film egyik csucspontjakent aposztrofalt New York, New York viszont szerintem bunrossz volt, szemely szerint tobbszor csak a fejemet fogtam es kinosan ereztem magam.
A New York New York számnál nem azért sírt Fassbender, mert elmondása szerint legszívesebben zenész lenne a 60-as években? csak tipp…