Nem egyedül, Zak Penn (X-Men: The Last Stand) segít neki. Ez két szempontból érdekes, az egyik, hogy ezek szerint a nem túl erős szereplése ellenére van esély a Pacific Rim folytatására tényleg, a másik, hogy az első rész íróját nem engedik a második rész közelébe. Még a végén normális karakterek lesznek?? Elvileg van valami ötletük arra, hogy miképp lehet értelmesen folytatni. “We found a way to twist it around.”
A stúdió vevő a dologra, ha kellően jó lesz a forgatókönyv, egyelőre még nem adtak zöld utat a projektnek.
Ha lesz második, nem valószínű, hogy megnézem. Bár biztos most törekedni fognak a jóra, de az elő után elég nagy kétségeim vannak, sikerülni fog nekik. Az egész egy nagy lassított felvétel volt.
inkább a Hellboy harmadik részét rendezze meg és végre trilógiává válna :)
Ebből komolyan 2. részt akarnak csinálni? Ennyire nincs ötlet? :?
Szörnyes-robotos zúzdához képest azért nem volt annyira rossz a sztori.
Idegesítő szerelmi zsál vagy túlzott ökörködés nélkül ment el a játékidő.
Én nagyon örülnék egy folytatásnak ahol viszont már nappal is megy a fight.
“szál”
Piemaker: Összességében talán csak a végé nem passzolt… Ha a főhős feláldozza magát, úgy jobb lett volna…
Már írja??!! Még nem készült el vele??!! De hisz már eltelt pár nap, annyi bőven kellett volna legyen a befejezéséhez :D
+ elég, sorry :)
nem tudom mi baja a népnek a Pacific Rim-mel.
szórakoztatóbb mozi volt, mint az idei Godzilla!!!!
Hát nem tudom… a godzillan legalább nem aludtam el. Nem túl várós.
Őrület hegyei kell ide nem ez!
egy szalvéta is elég lesz a forgatókönyvhoz,amir ráfirkál egy szörnyet ami egy robottal harcol
El Gigante
+1
El Gigante mondja a tutit! Ezt a sz#rt meg hanyagolja inkább. Nekem legalább is nagyon oda kéne tennie magát del Toronak, hogy újra komolyan tudjam venni.
El tudom képzelni, milyen összetett forgatókönyv készül.
EXT. SAN FRANCISCO
Golden Gate bridge gets destroyed, again. The fucking thing was just finished being rebuilt, God damn it.
INT. JAEGERS HEAD
FIRST PILOT
Second Pilot, we need to do something!
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
Well, the sword worked pretty well last time.
FIRST PILOT
No, not that! That would be too quick! We need to make the Kaiju suffer!
CUT TO: Kaiju stomping on an orphanage, then a hospital. Thousands dead.
FIRST PILOT
We need to make it feel remorse for what it’s done.
CUT TO: Kaiju eating a subway whole, dipping it into the spilt blood of a thousand corpses.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
Yeah, no. Let’s use the sword.
FIRST PILOT
It’s been taken out.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
What?!
CUT TO: Kaiju shitting into the water reserves of the city.
FIRST PILOT
Yeah, we wanted to put in another laser weapon that needs five minutes to load.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
Fine, let’s use that.
FIRST PILOT
Okay.
FIRST PILOT pushes a button on the screen. TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT does the same because dual piloting system nonsense.
EXT. SAN FRANCISCO CITY CENTER
GYPSY DANGER shoots at KAIJU with the laser weapon, misses, destroys three apartment blocks instead.
FIRST PILOT
Whoops, let’s try again.
KAIJU grabs GYPSY DANGER’s arm, and rips it off, because special effets. GYPSY DANGER throws the KAIJU through five additional apartment blocks, a nuclear power plant, a kindergarten and three highways, because who cares about collateral damage anyway.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
I think you just killed more people than Little Boy.
FIRST PILOT
THAT’S BECAUSE WE NEED TO STOP THE KAIJU BEFORE IT KILLS PEOPLE!
GYPSY DANGER walks through at least a dozen houses.
FIRST PILOT
WE CAN’T LET THAT HAPPEN!
EXT. BIRD VIEW
FLYING KAIJU appears out of nowhere, and flies toward GYPSY DANGER. It grabs GYPSY DANGER and throws it into Moscow. Just like that. Because special effets.
EXT. THE KREML
GYPSY DANGER picks up the FLYING KAIJU that followed it for no discernible reason. They fight for 22.5 minutes, with explosions and shit. I dunno, ILM will figure it out.
FIRST PILOT
I know, let’s throw it – into the Moon!
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
You do know there’s another Kaiju in San Francisco still.
FIRST PILOT
We injured it enough, I’m sure the authorities have taken it down by now.
CUT TO: San Francisco in ruins. The cries of orphan and dying people fill the air.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
We didn’t even hit it once.
FIRST PILOT
Shh, Second Pilot, it’s fine. Now let’s throw this sumbitch into the Moon.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
Man, I should’ve been a lawyer.
GYPSY DANGER grabs the FLYING KAIJU and throws into the Moon. Explosions and sparks accompany because $200 million budget. The FLYING KAIJU crashes into the Moon, and makes a crater in the form of meticulous character development and well-thought out plot.
FIRST PILOT
We did it, Second Pilot. We killed it.
TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT
Yeah, I’m pretty sure the other one just decimated the entire Western hemisphere.
FIRST PILOT
Don’ matter. Let’s stare away into the distance as jets fly by.
FIRST PILOT and TOTALLY NECESSARY SECOND PILOT stare away into the distance as jets fly by.
THE END
THANKS FOR THE MONEY
Hát nem is tudom. Amikor néztem a Godzillát pont arra gondoltam,hogy jó,jó….dőlnek az épületek….jó,jó benga szörnyek….de én ezt mintha már láttam volna nem is olyan régen….jaaaa Pacific Rim….
Szerintem a Godzillát “közvetlen” a Tűzgyűrű után ellőni….
Amúgy én is inkább azt mondom Dear Del Toro,hogy tessen már nekiesni annak a rohadt Hellboy 3-nak! Köszi!
Venom basszus. :D
Venom: Néha eszembe jut, hogy rossz embereket bérelnek fel forgatókönyvírónak :D
Venom!….JAJJ
A folytatas meg lehet inkabb nem kellene…..
Pont tegnap este néztem meg, sokkal jobb, mint a Godzilla, bár hemzseg a hülyeségektől. Én megnézném a folytatást, bár mint láttuk, az 5-ös osztályúj monsztának már nem ellenfél 1 jager (mech), de már a 4-es szintüek is aláztak. Főleg, ha nem a főszereplő vezette azt.
Nekem a Pacific Rim sokkal jobban tetszett, mert végig lekötött, a gondzillán meg kb. majdnem végig uncsiztam.
Szerintem igen is kell az a 2. rész (természetesen nem a minőség romlására).
A “monszták” folyamatosan fejlődtek, a robotok pedig nem mert leállították a gyártás. Sztori lehet hogy a film végi események után újrabeindítják a projectet, az sem kizárt hogy megoldják azt hogy egy pilóta is vezethesse a gépeket mellékhatások nélkül.
Szerintem böven van mit kezdeni a sztorival. Csak tanulni kell az első film hiáiből, és odafigyelni hogy a második részben ne forduljanak ismét elő.
A godzillát, szerintem kár ehhez hasonlítani, mert a pacific rim inkább egy mecha film szörnyekkel, a gondzilla meg egy “szörnyes” film.
Abu
+1 pont
Venom :D:D:D:D:D:D:D:D B@szod ez kegyetlen :D:D
forgatókönyvírók és szalvéta-ötlettel előállók: you made my day! XD