A Variety írt egy összefoglalót arról, hogy míg régen a star power számított egy filmnél, olyan neveket toltak mindenbe akikkel dőlt a pénztáraknál a lóvé az egész világon, manapság már csak a brand a lényeg, a színészek lecserélhetőek szinte az összes blockbusterben.
És pont ezért kell elismerni azt amit Jonah Hill, Seth Rogen, Seth MacFarlene és James Franco csinál, tolják a saját szekerüket, nem várnak a sült szerepre.
Csak akkor kell elismerni, ha egyébként jó.
Pl. Seth MacFarlene-től jó a Family Guy, ellenben a TED és a …veszTEDbe nagyon nem.
James Franco is csinálhatna már valami jó filmet, mert tehetséges, de otromba vígjáték(nak tűnő) baromságokra pazarolja el a tehetségét.
Ez szerintem reszben igaz de azt is figyelembe kell venni hogy a 80-as evek filmikonjai gyerekkorunk reszeive valtak egy olyan kort idezve ahol meg nem futoszalagon jottek a filmek ezert kreativnak lenni sem volt annyira nehez mint manapsag.
Adam Sandlert kihagytad a listából. És az ő filmjeiket semmire nem tartom.
És valljuk be, hogy régen elég volt egy nagy név, most kell egy fél tucat. Sajnos leértékelődött a színészek saját tálentuma. Ha ma lenne olyan fiatal Pacino vagy De Niro, nem tudna akkora karriert csinálni, mint régen. Sajnálatos is ez a dolog, viszont minden felgyorsul, cserélhető, fejlődik. Így 1-1 színész csillaga is gyorsan leáldozik.
Kíváncsi vagyok, hogy akik most toppon vannak színészek (Bale, Lawrence, Johansson, stb.) hol lesznek 10 év múlva?
Vagy még az aktuális folytatásokat gyűrik vagy átpártolnak egy másik szakterületre (rendezés, írás).
Más kérdés persze, hogy nekem hiányoznak az ikonok, a korszakalkotók. Régen 1-1 évtizedet is meg lehetett határozni csupán a nevek alapján, manapság ez már szinte lehetetlen. :(
Aha értem. Tehát az rosszabb, ha egy filmet a széria ismertsége miatt néznek meg az emberek, mintha a színész ismertsége miatt tennék… Ami engem illet, ez eléggé krumpli-burgonya szituáció, ugyanis egyik verzió szerint sem a minőség a nézőcsalogató tényező. Azt abszolút elfogadhatónak tartom, ha egy színész mindig jó teljesítményt nyújt, és az alapján jó szerepekkel kínálják meg, ergo szerez magának egy olyan nevet, ami bevonzza az embereket a mozikba, azonban az átlag sztárocskákért nem igazán tud vérezni a szívem. Most őszintén, onnantól kezdve, hogy egy film megnézése után egy karaktert el tudnék képzelni más színésszel is, az vagy azt jelenti, hogy vagy a színész nem nyújtott jó teljesítményt, vagy a karakter volt egy totál sablon valami. Egyik esetben sem érzem azt, hogy olyan nagy szükség lenne a sztárfaktorra.
Jonah Hill felhozását egyébként ilyen környezetben enyhén túlzásnak érzem. A Wall Street farkasát nem láttam, de bármely más filmben totál ugyanazt a karaktert hozza. Seth Rogen pedig olyan mintha betették volna nála a végtelenített Judd Apatow lemezt, mert ő sem képes másra, mint a (gyakran ellenszenves) lúzerek eljátszásra. James Franco legalább tényleg bizonyított több stílusban is, viszont azt a bizonyos sztárfaktort nála sem érzem. Nem hiszem, hogy sokan lennének, akiket csupán az ő nevük bevonzana a moziba úgy, ahogy a nyolcvanas-kilencvenes évben tette Stallone-Schwarzenegger-Willis-Gibson neve.
Felhozták ugyan Johnny Depp-et, mint bizonyítékot a sztárkultusz halálára, de szerintem ő azért nem jó példa, mert az elmúlt filmjeivel durván leírta magát. A kétezres évek közepén még simán eladott bármit az ő neve, de az Utazó, Éjsötét árnyék, Magányos lovas féle szarok miatt az emberek bizalma megcsappant iránta. Ha azt vesszük, Depp pont a sztárkultuszra jó példa, mert egy-egy bukás után másokat elfelejtenek, ő pedig sorra szállította a gyenge filmeket, mire az emberek durván elkezdték ignorálni a filmjeit.
sgt: az a helyzet, hogy ha a sztár eladja, akkor lehet próbálkozni ötlettel, mert miatta azért bemennek az emberek, míg most minden szépen lassan arra megy, hogy a franchise ismert legyen: avagy folytatás, reboot, játék adaptáció.
tehát régen mindig minden jobb volt. o_O
Ámen
Nekem azért számít a szinész is. Ott van pl az új Jurassic park, akit most sok anoním pofával nyomtak telibe, nekem hiányoznak a régiek belőle. Sokat levesz számomra a szinészváltás, főleg ha nem bejáratott név. Sorozatoknál is, ha valamelyik fő karaktert játszó szinész kikopik, aztán beraknak egy cserejátékost ÁÁÁáhh!!
kurvára idegesítő. Nem elég csak a jó sztori, vagy a látvány.
De ottvan pl a pozitív példa, Marky Markot nyomták be Shia L. helyett a Transformersbe, talán csak ezért fogom megnézni. Ha a kis majomgyerek maradt volna, felé se köpnék.
Remakek, rebootok is néha holt idegesítőek, mert új ipséket látni, ráadásul a korábbi totál nyerő karakterekkel imázsban nem éppen egyező színvonalú ujrázások borzalmasak. Lásd új Terminator film.
Én pl. nagyon örültem, hogy újraindult a 24, de el nem tudnám képzelni Sutherland nélkül. Csinálja ő, amíg nem kell kerekesszékkel nyakára hágnia a rosszfiúknak!
A kilencvenes évek elején meg pont azon sírt mindenki hogy elég egy nagy név (“a 100 millió dolláros mosoly”), ami elad egy produkciót…
Én az infók és az 1. elózetes alapján szontam megállapítani, hogy az adott film érdekel-e vagy sem. Az, hogy a plakáton milyne nevek vannak szinész/rendező nem mérvadó. Csak azért nem nézek megy filmet mert egy adott szinész van benne, ha a nem érdekel. Ha érdekel lehet benne akárki megnézem.
human: Na jó, de az meg azért barokkos túlzás, hogy nem maradtak nevek, amik eladnak egy filmet. Ott van pl DiCaprio, Christian Bale, Will Smith, Brad Pitt, George Clooney, Jason Statham, vagy a színésznők közül most eléggé futók: Jennifer Lawrence, Emma Stone, Natalie Portman, Mila Kunis (és nem, Scarlett Johansson-t csak azért sem sorolom ide)… Tehát most is megvannak azok akik már csupán a nevükkel is vonzanak be embereket a mozikba (van aki bármilyen filmre, van aki csak a zsánerének megfelelőre) A stúdiók pedig régebben sem voltak hajlamosak nagy költségvetéseket önálló filmekhez csapni. Nagyon nagy ritkaság volt az, hogy százmilliós nagyságrendű költségvetést kapjon valami (ebbe nyilván belejátszott a Waterworld, vagy a Kincses-sziget kalózai bukása is) aminek nem volt előzménye.
Aztán az adaptációknál is láthatjuk, hogy a sikerre még az sem garancia, ha sikeres volt az alapanyag. Ott volt a John Carter, ami egy látványos, könnyen fogyasztható egynyári mozi lett, mégis akkorát bukott, mint a ház. Sőt, az a sztárfaktor hiányára is jól rávilágít, hisz a mozis világban ismeretlen Taylor Kitsch nyakába tették a főszerepet, nem is vált be az ötlet.
sgt: Nem arról van szó, hogy totális apokalipszis történt a sztárok terén, és nincs már olyan név, akivel el lehet adni egy filmet. Hanem arról, hogy ma már nem ez a divat, és nem ez a domináns. Igen, Leo, Pitt, lehet sorolni, hogy kikben bíznak még mindig az emberek, azonban mindenki inkább a franchise-ok felé megy. Bár ezek a nagy nevek is nehezen tudnak már filmet összehozni: Pitt úgy kaparta össze a Plan B-vel a pénzt a 12 years a Slave-re, akárcsak Leo, aki 2007 óta próbálta összehozni a Wolf…-ot, hiszen sokan még Scorsesevel együtt sem akarták megcsinálni (!). Végül a Red Granite mentette meg őket, kis, független stúdió, beleölték a zsozsót…
Erről írt az Empire is egyébként, bár nem ilyen kitüntetetten, csak egy, a főszerkesztőket összegyűjtő nagyinterjúban említették meg. Kérdezték, hogy mi a legnagyobb változás, amit a magazin borítói kapcsán észrevettek, és a válasz az volt, hogy az első kb. 10-15 évben a borítók 95%-án egy sztár portréja szerepelt. 2002 körül változhatott meg a dolog, onnantól kezdve ugyanis jöttek a brandek, egészen máig, amikor is mindegyik címlapon szuperhős, vagy franchise van.
vagy ott van Tom Crúz is mint húzóember :)
Ennek a cikknek csak szerintem nincs semmi értelme?
Csakis olyan tag írhatta, aki mostanra már nagyon unja a szuperhősöket!
Még, hogy nincs ma már sztárfaktor? Látta ez egyáltalán hány filmet csinált Kristen Stewart a tehetségtelen bamba fejével?Túl sokat!
Sajnos azt is elfelejtette, hogy manapság egy film nagyon rövid időn belül kerül fel a netre és a mozibevételek már nem olyan maghatározóak, mint régen!
Miért csinál mindenki franchise-t? Mert arra lehet építeni, nem csak játékokat, kiegészítőket, bögréket, de közönségtalálkozókat meg mindenféle olyan bulit, ahol a rajongók pénzt fognak költeni!Ez lehet nem a legkóserebb, de most ez éri meg a filmgyáraknak a legjobban!De amíg ez nem jelenti azt, hogy hanyatlani fog aminőség, addig nincs is gond!
A Wolf Street azért nem volt jó példa, mert ott nem az számított szerintem, hogy az emberek nem bíznak Leóban, hanem inkább az, hogy senki se akar 3 óra hosszú filmet nézni egy Wolf Street-i tőzsdeügynökről.
Ami MacFarlenet illeti, majd akkor fogom méltatni, amikor végre olyan dolgot is letesz az asztalra, ami ( végre!) nekem is tetszik! Addig is várom a Guardians of the Galaxy-t!
Talán most kezdik helyén kezelni a sztárokat. Sose szimpatizáltam egy egymilliós mosoly fogalmával. Nekem a történet mindig fontosabb, mint a főszereplő. Persze ha meghallom, hogy Dicaprio, Bale vagy Mekkkánegi felkapom a fejem, odafigyelek, elolvasom a sztorit, rápillantok a rendezőre és meglátjuk :) iránymutatóak, de csak miattuk nem ülök be egy filmre sem.
sgt: Jonah Hillről a Wall street után változott meg a véleményem, mégpedig pozitív irányba. Előtte pontosan úgy láttam a szerepei alapján, ahogy írod. :)
Copperhead: Crúzról volt már szó nem is olyan régen itt az oldalon. Engem irritál a civil énje, tenyérbemászó majom, de nagyon jó színész, imádom amit csinál. Ezt a kettősséget nehéz értelmezni a jelen témájú posztnál. Most akkor bevonz? Elriaszt? :) de megint csak a sztori jön képbe: legalább abban biztosak lehetünk, hogy a film minősége nem Crúzon múlik.
Hát igen, nem tudom ki lesz a következő kiégett zsaru.
Copper: amerikában hasalt az Edge mint a ház, jack reacher sem a sikerről volt híres
Kisame: Nem értem, hogy Kristen Stewart szerepeltetése hogyan jön ide… A lényeg itt az, hogy az emberek már nem a sztárok miatt mennek a moziba, mint régen, nem pedig az, hogy kit hányszor szerepeltetnek egy filmben. Mellesleg Stewart filmjeire sem omlottak az Alkonyat rajongók, ők is a franchise-ért rajongtak, nem pedig a színésznőért. 10-20 évvel ezelőtt nem így lett volna.
Mellesleg akármennyire is probléma volt azzal, hogy a Wall Street 3 órán keresztül szól egy Wall Street-i fószerről, 20 évvel korábban Leo-Scorsese ripsz-ropsz megkapta volna érte a pénzt. Pont úgy, mint ahogy DeNiro-Bertolucci páros megkapta a pénzt anno az öt és fél órás Novocento-ra, vagy a szintén maratoni hosszúságú Volt egyszer egy Amerikára, Leonéval, csak azért, mert DeNiro játszott benne…
Ez is egy eléggé összetett probléma. A színészek akiket ti is felhoztatok a 80-as, 90-es évekből szinte mind R-kategóriás sztárok voltak. Kivéve Cruise, vagy a csajok közül Julia Roberts. Ők még sikerre vittek másabb szerepeket is. Az Rated-R pedig kihalt már szinte, kivéve pár vígjátékot évente sajnos. Statham sem húzónév, csak az európai piacon inkább. Manapság pedig már Cruise sem az, sőt…nem hinném h Will Smith-nek is adnának ezek után 100-200 millát egy filmre, Clooney-nak még annyit sem. Még rendezőként sem a Műkincsvadászok után. Említettétek a 24-et is, de Kiefer sosem volt se húzónév, sem megasztár. A 24 kb élete legnagyobb szerepe, amit jól is csinál. Ma már az átlag mozinéző annyit gondolkodik, hogy “nézzünk vmi vígjátékot/kardozósat/romnatikusat/állatosat, mondjuk azt ott aminek az a címe”, szarik rá, hogy ki játszik benne. Ráadásul régen a sztárokra épített filmeknél egyértelműbb volt, hogy mire ül be az ember . Régen ha ráírták a plakátra, hogy Schwarzenegger, tudták h vmi jó kis akcióra ülnek be és nem kell gondolkodni sem sokat. Most meg pl ráírják a Batman plakátra, hogy Christian Bale, amire tódulnak az emberek, utána meg nagybetűkkel az Out Of Furnace-re…kicsit hoppon maradnának a nézők :) Nincs már akkora beskatulyázás, mint régen volt.
Ahhoz pedig, hogy egy olyan film sikeres legyen manapság, ami se nem remake, se nem reboot, se nem folytatás, inkább k nagy szerencse kell, meg jó reklám, nem egy szupersztár. A Gravity-re sem a Sandra sexy segge miatt mentek el az emberek ennyien :)
Pont erről beszélgettem egy barátommal tegnap, milyen érdekes. :D
Teljes mértékben igazuk van szerintem.
Nálam talán jobban számít hogy egy adott filmben ki fog játszani, mint az, hogy most minek a folytatása, vagy spin-offja. Pl. Leo di Caprioval bármit megnéznék, Tom Hardy-val szintén. Ha elém tolnának egy Vasember filmet Robert Downey nélkül akkor az tuti felejtős lenne.
sgtGiggsy: Szerintem fuss neki mégegyszer. Jonah Hillék nem azért vannak emlegetve, hogy ők sztárok, hanem arra vannak példának felhozva, hogy sokan rájöttek már a színészek közül, hogy a sztárkultusznak vége, és ezért nem várnak arra, hogy majd csak valakitől kapnak szerepet, hanem idézőjelben maguk csinálják maguknak a filmeket. (Ők a forgatókönyvírók, producerek, stb.)
nem lehet az a nyitja a dolognak hogy a 90-es évektől egyre több mozifilmet és látványfilmet csinálnak ? túl sok a film, kevés a néző.
és az is lehet hogy azóta megsokszorozódott a színészek száma is.
mindenki színész akar lenni, így felhígult a szakma.