Az ég kék, a víz nedves, és Indy 5

Meg lehet nyugodni, az Indiana Jones 4-ért felelősek egyike, aki eladta a Star Warsot a Disneynek miután megcsinálta a prequel trilógát, George Lucasnak nem lesz köze az Indy 5-höz. Ez jó hír, hiszen Spielberg és Ford vele ellentétben visszatér. Már ahogy, mivel a forgatást 2017 októberében kezdenék, és a forgatókönyv még sehol nincs, Ford meg folyamat öregszik.

Ebből igazából csak a dátum érdekes, az hogy a nyugdíjas rendező visszavonulva marad az várható volt.

az indy 4 forgatásán

human
írta
2016. 10. 25. 04:06
megjelenés
17
hozzászolás


17 hozzászólás a “Az ég kék, a víz nedves, és Indy 5” bejegyzéshez

  1. Hát én nem tudom, mintha múltkor is úgy volt, hogy Spielbergnek voltak az ufós elszállt ötletei, és Lucas vitt egy kis “realitást” a dologba… Bár ő benne sem bízok ez esetbe, de főleg nem Spielberben, ő több mint 10 éve nem rakott le maradandót, csak unalmas iparost. Egyébként is akármennyire bírom Fordot, ő már a 4-ben is elégé “trottyosan” festett, nem hiszem, hogy azóta sokat fiatalodott, és itt a mozgáskultúrában értem az “időt”, mert kinézetre tud ő is Connery lenni, ha akar.

  2. Elég lesz ha az öreg Ford fintorogva hasba lő pár kardos alakot, nem kell már itt ugrabugrálni. Nincs baj a korával szerintem, csak ne egy kis mai buzgómócsing csíragyerek legyen a partnere.

  3. “Meg lehet nyugodni, az Indiana Jones 4-ért felelősek egyike, aki eladta a Star Warsot a Disneynek miután megcsinálta a prequel trilógát, George Lucasnak nem lesz köze az Indy 5-höz.” érthetöbben is körül irhattad volna :D

  4. Majd iszik a Fiatalság Forrásából és tadam… átalakul Chris Patté. Vagy esetleg Ford csak a mesélő lenne és felelevenítené egy fiatalkori kalandját, de ezt meg a sorozatban lőtték már el. Remélem jó lesz a sztori, de utána tényleg James Bondhoz hasonlóan adják át a karaktert egy fiatal színésznek.

  5. Mivel már olyan öreg ezért egy ápoló vagy nővér lesz a társa,emlékezteti hol van az ostora(ami az övén van ugye),gyógyszerek,és segít neki felállni a kanapéról

    Indiai Jones 5. Drágán add a professzorod

  6. Az, hogy a tokás kiszállt annak kifejezetten őrülök, ne is adja a nevét ehhez. Én jobban örülnék már ha a másik inkompetens rendező is kiszállna ebből. Fordnak sincs sok keresni valója már ebben a produkcióban. Vén trottyos nem értem minek erőltetni őt egy akcióhős szerepben. Vagy azt hiszi a ráncfelvarrás egyenlő a csont, szerv, és izomátültetéssel?!

  7. Platschu: Nem csak a sorozatban, hanem a második vagy a harmadik rész is úgy kezdődik, hogy Indy fiatal. De ettől függetlenül szerintem is ez lenne a jó megoldás. De a legjobb az lenne, hogy ha ezzel a résszel lezárnák Indiana Jones történetét. Han Solo karakterével is ezt kellett volna csinálni. Most Ehrenreich-ról higgyem majd el, hogy ő Han?

  8. “De a legjobb az lenne, hogy ha ezzel a résszel lezárnák Indiana Jones történetét. ”

    Én is ennek örülnék, de sajnos tuti rebootolni fogják egy másik színésszel.

  9. Kurvára ne játssza el senki más Indiana Jones szerepét. Indiana Jones nem más, mint Harrison Ford.
    Ugyanez van Han Soloval is. Rohadtul nem érdekel ez az új szálgép, akármilyen lesz a film. Donald akárki meg a másik. Nálam ez kb a Maszk fiával, meg a Dumb és Dumber egyetemre megy epizóddal egyenlő…

  10. Szerintem se vigye más tovább ezt a karaktert. Ford megcsinálja az ötöt, a filmben nyugdíjazzák a karaktert egy méltó búcsúval aztán szevasz. Nem kell több Indy filmet csinálni.

  11. Ne legyen igazam, de van egy olyan kellemetlen megérzésem, hogy a végeredmény az Indy 3 újraforgatása lesz, Connery szerepében Ford, Ford szerepében Lóf@sz Jóska. Ami elég méltatlan lenne azért.

    Utána viszont jöhetnek az új filmek Lóf@sz Jóskával rogyásig, prequel, sequel, meg ami belefér. Szép új világ :(
    (De legalább Shia LeBüfi pofáját nem kell viszontlátnom benne.)

  12. ez tipikusan az a frencsàjz, amit illett volna szépen csendben, méltosàgban megöregedni hagyni, dehàt mint tudjuk ez màr igyis ugyis el van b@szva…
    én viszont nem vagyok annyira biztos benne, hogy Jàtékhegynek kéne még ezen dolgoznia, Lukas bàcsi csak az egyik fele volt a problémànak, a South Park ota làttuk is, hogy ök együtt eröszakoltàk meg Indyt :D
    Dehàt Mr. Mouse kifizette az àràt, hasznot akar belöle. Lesz itt még ifju Indy film.

  13. Kár hogy új ötletek helyett régi klasszikusokról húzzák le a(száz)ötödik bőrt. Tanulhattak volna a negyedik epizód hibáiból…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.