Resident Evil reboot is lesz

A hétvégén Cannes-ban derült ki, hogy rebootot terveznek. 6 filmes franchise-t akarnak, viszont ezen kívül szinte semmit sem tudni. A rendezőt, a főszereplőt és az eddigi filmekhez való viszonyulást nem fedték fel.

Ha nekem kéne tippelni azt mondanám, hogy a Resident Evil 7 játékra alapozhatnának, mivel az baromi jó lett, elismert a játékkritikusok között, és főleg az első fele simán lenyúl a Resident Evil horror alapjaihoz. Szóval abból akár jó film is lehetne, persze a megfelelő kezelés után. Amit eddig még szinte egyik videójátékfilm nem kapott meg, szóval igazán várni még egyáltalán nem lehet szerintem.

update: James Wan a producer.

Ő valószínűleg nem várható benne:

10 hozzászólás a “Resident Evil reboot is lesz” bejegyzéshez

  1. végül is az első részt 15 éve mutatták be, már matuzsálemnek számít, ha mondjuk pókemberhez hasonlítjuk amiből tavaly láttuk a harmadikat (az is 2002-ben indult)

  2. Most a játékreboot után olyan filmet csinálnak, ami a régi játékokhoz végre hű lesz, vagy wut?

  3. Én azért örülök ennek, mert akkor lesznek még animációs filmek, amik majd megint rátronfolnak az élőszereplős filmekre.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.