Pacific Rim 2-előzetes: most minden látszik

Úgy tűnik arra a kritikára mindenképp hallgattak, hogy túl sok volt az éjszakai jelenet, úgyhogy most nappal harcolnak majd a hatalmas robotok és a kaijuk. Úgy látom a fordulat az lesz, hogy lesz egy csapat robot akik hőseink ellen dolgoznak, összefognak a szörnyekkel valahogy.

Hááát ez a trailer sem győzött meg annyira, de szerintem a CGI fejlődött az első videóhoz képest azért.

40 hozzászólás a “Pacific Rim 2-előzetes: most minden látszik” bejegyzéshez

  1. Ugyanazt várom el, mint a Kongtól tavaly és úgy tűnik azt megkapom, más maximum pozitív csalódás lehet.

  2. Ezek az idegenek meg szörnyek valahogy csak az urbánus környezetben bírnak tobzódni. Otthon nézősnek tűnik.

  3. Keresem a szavakat, de nem találom. A szótárban ez kellene, hogy legyen a “B kategória” definíciója alatt.

  4. Igazából szerintem ez pont az a film, hogy tudod mi fogsz kapni. Robotok vs szörnyek. Egyet bírtam akármennyire is cikizem mindig. Ezért nem tudok haragudni az ilyen filmekre, nem akarnak többek lenni, mint amik. Szerintem. (kivéve TF széria 3 után)

  5. Hegedda: Így sokkal látványosabb,meg az épületek érzékeltetik az arányokat.
    Egy sivatagos vagy sziklák közötti fight hamar unalmas lenne.

    Engem meggyőzött a trailer.Moziban nézős lesz ez is

  6. Súlytalan sajnos. Az elsőben azért még benned volt, hogy a szörnyek szétkapnak könnyedén… Ez meg powerrangers…

  7. Tévedés!Sivatagban és erdőben is lehet szépen darálni ezt a Transformers már megmutatta!

  8. 7.

    Esetleg egy logikai bukfencektől és butaságtól mentes, értelmes forgatókönyvre. Bár nyílván ezzel nem fog szolgálni, így kb Transformers szintre kell belőni az elvárásokat.

  9. Most komolyan, megint egy rakat amerikai kis suttyó a legmegfelelőbb a világ megmentésére? Ők a legjobb pilóták? Ne már… Egyszer lenne már egy normális film, amiben nincsenek gyerekek. Na meg kutyák sem.

  10. A térdig érő vízből előlopakodó gellérthegy méretű csöppség az elején csak hab a tormán.

  11. Jó lenne ez az óriás robotok vs. óriás szörnyek CGI orgia faszság egy szórakoztató délutánnak, DE könyörgöm miért Boyega? Ki is nyírta nekem a filmet. Charlie Hunnam sem egy színészisten, de azért valamivel jobb nézni őt, mint ezt a paprikajancsit.

  12. Azért vicces hogy a célközönségről annyi figyelemhiányosságot feltételeznek már, hogy a trailer elé is kell egy teaser. Tudom, a legtöbb trailer ilyen, csak most bukott ki belőlem :D

  13. Árnyalva a kérdést, az emberiség elpusztítására küldött szörnyek valószínűleg Hong Kong a prioritás és nem a tök üres góbi sivatag.

  14. hkim: nem, csak ezt a trailert használják youtube reklámnak más videók előtt és 5 másodperc után átléptethető, szóval az első 5mp izgalmas kell legyen azért van benne.

  15. Szerintem túl tinis lett…de, hogy miért döntöttek így?! Minden young adult film bukik… inkább vitték volna tovabb del Toro képi világát és hangulatát.

  16. hát oké, de legalább egy 30 körüli alakot betehettek volna a sok gimis arc közé, hogy valamennyire komolyan tudjam venni ezt a bohóckodást. a felénél majdnem kinyomtam, pedig a hibái ellenére az elsőt a mai napig meg tudom nézni, ha olyanom van. mi ez, most komolyan, miért MUSZÁJ ebből is YA (young adult, fiatal tiniknek szóló) nyálat csinálni, az úristen verje beléjük már.

  17. Ez az előző biztos nem volt eléggé Neon Genesis Evangelionos :D túl öregek voltak a pilóták

  18. 23.

    Dettó

    Sokkal feszültebb,fenyegetőbb volt a légkör az éjszakai harcokban, mint ebben.Továbbá a robotok lassú darabos mozgása,koordinálása nekem sokkal befogadhatóbb volt, mint a mostani pörgő,forgó, ugráló artista robotokké.

  19. Ez miben más mint egy transformers? És miért kell megint kisgyerekeket bevonni? Értem én, hogy amúgy se kell komolyan venni, na de hogy 10 éveseket ültetnek dollármilliárdos gépekbe…jahjjj…

  20. Siralmas, pedig az első imádtam. Fizika messziről lesajnálva, mindenki úgy pörög meg repdes a millió tonnás robotokkal mintha csak valaki felkapott volna egy robotruhát. Inkább Power Rangers 2, mint Pacific Rim. Az meg már csak hab a tortán, hogy egy normális szinészt sem találtak a filmhez. Low budget = B movie..

  21. “Úgy tűnik arra a kritikára mindenképp hallgattak, hogy túl sok volt az éjszakai jelene”

    ebben meg túl kevés lol

  22. Nah… a dialógusok látom nem sokat fejlődtek. Már így előzetesen keresztül is kínos az az “epic” szónoklat.

  23. oriasi csalodas ez a trailer is :\ sztem ennel meg az elso resz is jobbnak fog szamitani.. bohoc kolyok szineszek, gagyi cgi..

  24. Én nagyon fogok röhögni, amikor a film felénél a legynagyobb kakiban, meghalljuk azt, hogy:
    -Én vagyok Optimus fővezér!
    Ez semmi. Ez gagyi. Mint a fröccsöntött kínai koppintás Súlytalan kis lepkefing. Ezen még trollkodni is égő….

  25. Végig szenvedtem ezt a trélert. Kicsit jobb a cgi. De a gagyi az gagyi, ezen nem segít semmi.

  26. nekem az első rész is nagyon bejött, ez is nagyon tetszik a bemutató alapján. én nagyon várom! :)

  27. Srácok, lehet bennem van a hiba…
    De basszus ez jó lesz. Bemész egész heti meló után. Veszel egy popcornt és kikapcsolsz teljesen. Szerintem igen is kellenek ilyen filmek. Óriás robotok harcolnak óriás szörnyekkel, mi kell ennél több egy fáradt hét után ? :D

    Amúgy meg persze, ott van Dunkirk, Tűnj el, A víz érintése, amik hoznak is valamit. De ezeket nem tudod fáradtan megnézni, mert súlyosabb filmek és kikapcsolni sem tudsz rajtuk, hiába szórakoztatóak.

  28. Tocso

    Akinek nincs agya annak nincs mit kikapcsolni. Ez most nem neked szól egyébként, hanem általánosságban írom. Az ilyen emberek megnéznek egy buta, üres, de látványos filmet és áradoznak, hogy milyen jó volt. Pl az új Transformers. Két részletbe néztem meg, de így is megfájdult a fejem, annyira ostoba. A saját univerzumán belül is, de mint blockbuster önmagában is. Nem azt mondom, hogy legyen egy agyoncsavart sztori mély mondanivalóval, de legálább illeszkedjen szépen az első részhez és értelmesen gondolják tovább a sztorit. Namár most az első rész végén felrobbantották a kaijuk világát és ha jól emlékszem nem említették egy szóval sem, hogy lenne egy fia Idris Elba karakterének. Erre most itt vannak a kaijuk és a kölök is. Vajon mivel magyarázzák mindezt? Az ilyen apróságokon (is) múlik majd, hogy egy értelmes folytatás lesz vagy pedig egy szar.

  29. Szerencséd is ! :D

    Persze, a Transformers pont egy jó példa, hogy lehet elbaszni valamit.

    Egyelőre bizok ebben, mert sztem baromi jó világa van. Robotok-szörnyek ellen. Most robot-robot- szörny harc. Ha tényleg nem nézik tök hülyének az ember, akkor jó lesz ez.

    Max az jön ki rossz szájizzel, aki Nolenes történetett vár.

  30. De miért vár bárki Nolanes drámát egy olyan filmben amiben óriásrobotok és szörnyek gyepálják egymást?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.