Gondolom ismét jön majd pár komment, hogy kell, mint szar a szatyorba, vagy ilyesmi, és valamennyire igazuk is van. Főleg, hogy a producerek egyike marad Bay, szóval valószínű, hogy az ő szájíze szerint szabva, mint az előző Tini Nindzsa filmek, amik úgy néztek ki, mint a Transformers művek.
Amúgy a Paramount által felfogadott író nem is rossz: Andrew Dodge (Bad Words). A film figyelmen kívül hagyja a legutóbbi részeket, és teljes reboot lesz. (Lemondhatunk Megan Fox látványáról is.)
kicsit sajnálom mert tetszett a hangulata az elsőnek (2 már gagyibb volt) de hát csökkenő bevételre persze hogy inkább új lapot húznak. azt mondjuk nem értem, hogy ha marad Bay mibe várnak változást
Szerintem lenne igény jó Tini Nindzsa filmekre. Amúgy az első még a nézhető hulladék kategóriába esett, a második már abba se, szóval kellett is a reboot. Meg Megan Fox mint intelligens nő… Ez azért húzós casting volt Bayéktől.
Ha nem baszakodnának az eredettörténettel, hanem csinálnának egy olyan jellegűt, mint a régi filmek voltak (abból az első kettő) akkor biztos lenne rá kereslet. Csak a Bay iskolát kéne elfelejteni.
Én még csak az elsőt láttam, de az teljesen jó volt egy TMNT filmnek. A tekik fejét kicsit elszabták, lehetett volna barátságosabb. Olyan reboot lesz ez is, mint a TF4, 1-2 új eember szereplő, de amúgy ugyanaz a stílus marad szvsz, főleg ha marad Bay.
Szar a zsebbe. :D Amúgy jöhet.. én csak azt nem értem, hogy a pár éve lett rebootolva EZ a változat:
https://www.youtube.com/watch?v=irZO93oPLbY
Mért kell folyton rebootolni? Pláne 2 rész után…
wtf, az első film egyenesen nézhetetlen mocsok volt, amit el lehetett rontani, simán elrontották, pont azért lett valamivel jobb a második rész, mert a rajongói visszajelzések is szénnéoltották az első filmet, a másodikban már nem úgy nézett ki shredder, mint az expendables logoja kaptunk rocksteady-t és bebop-t, krang-et, több humort és javították egy picit a teknősök megjelenését. én nem védeni akarom a második részt, de szerintem rosszul emlékeztek, ami érthető, mert egyik sem volt igazán emlékezetes, de az elsőnél különbet szarik bárki.
szóval kell a reboot, mert még második nekifutásra sem sikerült egy átlagos filmnél jobbat összehozni, de Bay-jel a házban nem sok értelme van..
nekem bejött mind a kettő, egynek elment kategória.
De ezt a folytonos rebootolást én se nagyon szeretem :(
kell mint szar a szatyorba…
Az első nekem is bejött, a másodiknál már bekarmolt néha a WTF… :D
Én kíváncsian várom.
Egyetlen dolog mentené meg ezt az egészet, ha vállalnák a sötétebb hangulatot, amilyen a képregény és menne R-rated besorolásra.
Ez gyerekeknek, tiniknek való cucc.
Én is 10 évesen lelkesedtem a teknőcökért, a gyerekgeneráció meg kicserélődik pár évente, szóval nekik lehet gyártani ezeket folyamatosan.
Persze mert a darkos hangulat eddig is bevált …. pont hogy nem az kell
Nekem bejött mind a két rész.
A képregény sötét? Ne vicceljetek már! :D
Köszi, inkább maradok az eredeti filmnél, attól jobbat úgy se tudnak csinálni.
nekem még mindig van vagy 10 képregény eldugva a padláson, de azokban voltak beszélő két lábon járó cápák, krodokilok, rókák, ruhában járkáló kiborg párducok és sas emberek, rájaember, cápafogakkal felfestett tengeralattjáró meg amit csak eltudsz képzelni… a tini nindzsa teknőcökre inkább a karikatúra volt jellemző, minthogy valami mély mondanivalóval teletűzdelt sötét dráma. rocksteady és bebop, hogy lenne már darkos a pánk séróval meg óriási kiugró pocakokkal. az első film is ott lett elrontva, hogy valami olyannak akarták eladni a teknőcöket, amik sosem voltak, ezeket a karaktereket fiatalabb, kb. 7-11 éves korosztálynak találták ki, többieknek meg ott a spawn, haunt, avp, watchmen, the crow, wanted, stb.
*krokodilok
“kell, mint szar a szatyorba” :D
Amúgy ezt én sem értem. Ha PG-13 agyatlan Transformers-klónként sem kellett a népnek, akkor hogyan akarnak ebből sikert faragni, pláne a régi Michael Bay-es alapokon? Lehet hogy még azzal járnánk a legjobban, ha csinálnának egy Pixar-szerű gyerek animációs filmet, az “élőszereplős” folytatásokat meg hagynák a francba.
Hollywoodban néha megpróbálhatnának JÓ filmeket csinálni, és csak azután nekiállni reboot/franchise/univerzum méretekben gondolkodni.
Jaj.Nem.
itt nagyon tévedésben vannak páran.
Az EREDETI képregény egy fekete-fehér véres képregény volt, amit követett a higított, sokak álltal ismert TMNT rajzfilm ÉS képregény.
Azóta nyilván volt 100 féle verzió, de ott van például a Tini Nindzsa Teknőcök legújabb kalandjai 2003-ból, amikoris egy kicsit komolyabb irányba vitték a sorozatot, pedig volt benne humor is. Onnantól kezdve viszont lejtmenet. A képregényekben is vannak elég durva dolgok: pl amikor ez a két behemót halálra veri Donatellot.
Szóval: a teknőcök igenis voltak darkosak az előző két film viszont vállalhatatlan. Jöhet a reboot de Bayt is kikéne vágni a francba
az eredeti fekete-fehér verzió nem is volt mainstream még, senki sem ismeri, nem az miatt szerették meg az emberek.
nyilván két táborra oszlanak a rajongók. valaki azt szereti, amit a nickelodeon és a 4kids művelt a szögletes teknős sorozataival és vannak akik a “higított” pop verziót, ami 11 évig folyt a csapból is, amikor az első filmek, teknős képregények és műanyag figurák is megjelentek Magyarországon, vagyis az eredetit, ami pont azért volt jó, mert nem vette komolyan magát.
Nem is azt mondtam, csak hogy ettől függetlenül AZ az eredeti :)
Részemről az lenne a legjobb, ha a 2003-as hangulatát hoznák, a többi kuka
Kellett, mint éhezőnek a fosás
AZ első rész teljesen TNMT idegen volt számomra. A második rész valamivel jobb lett főleg, hogy behoztak pár régi barátot de az se volt az igazi. Nem kellene ezt a filmes TF szart erőltetni. Nem tudom kivel dvg Bay de nagyon nagy ember lehet XD
Lehet fekete-fehér volt, de dark soha.
https://youtu.be/IgaSkHRBc88
Felesleges a remake, a viccesen túl vagyunk, a Bayes-darkos nem vált be.
felrobbant az agyam