Ilyen amikor egy művészfilmes populáris filmet próbál készíteni? Kevesebb a marás, mint a Hungerben vagy Shame-ben, viszont az utóbbi idők legjobb rablós darabja simán összejön. Mondjuk nem túl erős manapság a konkurencia a stíluson belül.
Vagy úgy is kezdhettem volna, hogy a film, amiben semmi felesleg nincs? 0% Fat, amit durva leírni egy 129 perces darabról. Átlagemberként ritkán tűnik a vágás zsenialitása, de itt teljesen ilyen érzésem volt. Például ahogy a hosszú bevezetőt talán a vágószobában rövidítették így le ügyesen. Vagy a furgon vásárlás. Vagy az átadás utáni autókázás, vagy a gonosz bemutatása. Az erős színészi alakítások, a “hús” kitartva, közben a kevésbé fontos, de szükséges apróságok pedig a minimális adagra szabva.
Lehet nem a technikai apróságokba kellett volna rögtön, de az biztos, hogy a történetbe nem akarok túl mélyen belemenni, hiszen rablós filmről van szó, így nyilván akad pár fordulat. Az eseményeket az indítja be, hogy pár férfi meghal egy rablás közben. Viszont akitől lenyúlták a pénzt, az az özvegyeken igyekszik behajtani a tartozást, akik így szintén bűnözésre adják a fejüket, követve az egyik elhunyt régebben kitalált tervét, szóval nem a semmiből lesznek mestertolvajok a nők. Ennyit szerintem elég is tudni.
Az biztos, hogy itt semmi lazaság nincs, néha egy kis humor azért akad. Már a felütés, hogy pár gyászoló nő összefog, kellő alapozás a drámai szálakra. Ebből, a kilátástalanságból nem is enged ki minket a film. Ez itt nem a lazázó, tolvajbecsületes világ, hanem a valóság keménysége. Nem azt mondom, hogy realista minden a filmben, viszont az érzés, amit a képek átadnak, az közelebb lehet a valósághoz.
Nyilán nem Steve McQueenről lenne szó, ha csak egy sima thriller kaptunk volna. Nem elég, hogy a színészeiből szokás szerint kihozta a maximumot, Colin Farrell ismét bizonyít. Jaj, egy férfit emeltem ki, de csak azért, mert a trailereket legfeljebb fél szemmel láttam, és meglepett mennyit volt előtérben. Érdekes nézőpontot képviselt. De persze a női gárda is parádés, amit úgy mondok, hogy hiába ismerem el Viola Davis kvalitásait, valahogy nem szeretem filmekben látni mostanában. Michelle Rodriguez hasonló helyzet, mármint részemről, de itt egyikőjükkel sem volt bajom, sőt, pozitív meglepetések voltak.
Ja igen, a rendező: szóval szépen lassan összeáll egy társadalomkép is a film végére, tovább húzva lefelé a hangulatunkat, de egyáltalán nincs a képünkbe tolva “Trump rossz” vagy hasonló siralmas módon, inkább csak a kor lenyomata is egyben a film, és hát a mindennapokat, az emberke vektorait azért valamennyire befolyásolja a politika, amit erőteljesen árnyal is a film… pont Farrell karakterével. Meg a gonoszéval. Meg.. Na jó.
9 simán van.
10/10
Nem terveztem megnézni a filmet, de ez és a RT meggyőzött, amit abszolút nem bántam meg. 8/10
Bár elfogult vagyok (McQueen szerintem a ma élő egyik legjobb rendező), nekem eszméletlenül bejött a Widows. A Shame után talán a második legjobb filmje. Így kell tökös women-heist movie-t csinálni, nem pedig Ocean’s 8 módra…
A Widows zseniális volt. Aki tudja, mindenképp jusson el rá. Ez a McQueen egy zseni.
Widows megvolt tegnap, direkt semmit sem néztem előtte a filmről, se rendező se történet még egy előzetes sem. Nagyon jó élmény volt, az elején kicsit sok volt a karakter de nagyon szépen értek össze a szálak, profi munka, színészileg is csillagos ötös. De a legjobb meglepetés a zeneszerző volt, olyan feszültség volt a heist alatt, Zimmer mester ismét alkotott. Kötelező mindenkinek moziban, ne csúcsidőben menjetek minél kevesebb csörgő csattogó ember legyen a teremben.
Valamikor ment az MTV-n egy Özvegyek c. sorozat nagyon hasonló témával, annak van ehhez köze?
@korum
Igen, egy 1983-as brit sorozat már feldolgozta ezt a sztorit.
7-8 körül van nálam a film. Már ez a 4. filmje Steve McQueen-nek, de eddig nem csinált rosszat. Ez szép teljesítmény. Viszont a film olyan mintha nem is ő rendezte volna hanem inkább Denis Villeneuve.
Kiváló darab. A dél körüli vetítésről kifelé jövet azon tűnődtem, hogy McQueen ezzel a filmmel sokat fejlődött. Szerintem ő se gondolta, hogy egy ilyen heist filmet össze tud hozni, de csuklóból hozta.
Viola Davis eszméletlen jó, de az összes fontos mellékszereplő is nagyon rendben volt. Külön feltűnt, hogy úgy voltak erős női karakterek, hogy nem próbálták meg a szokásos klisékkel férfias tettekkel, szövegekkel heroizálni őket, még az akció közben is végig nők maradtak.
Iszonyat tetszett a sztori, hogy sok mindenről mesélt és meg sem próbált semmit szájba rágni. A vágónak meg külön pacsi, mert 1 percig nem nyújtotta el a filmet.
Abszolút az év egyik kellemes meglepetése.
Épp most jöttünk ki a filmről.
SPOILERS?
Az elején rögtön belecsapott az actionbe, de aztán egy picit az volt az érzés, hogy lesz itt még valami?, de lett ám :-).
Fasza kis film, aki CSAK vagy főleg” akciós rablásos “filmet szeretne az erre ne üljön be.
Mindenki másnak igen
Ja, Collin F. Király volt még az összes özvegy plusz a kis feka a Get outból.
Jó a csavar nem számítottunk rá.
Human ez most egy nagyon szép írás lett.Bravó.Ez igen!Respect!
Most jöttünk ki a moziból és nagyon élveztük. Végre kaptunk rendesen megírt női karaktereket akik emberek maradnak végig, nem valami túltolt politikai üzenet képviselői. Nagyon jól írta Human, vannak benne a mai helyzetre történő utalások, de azok csak adalékok a történethez, nem ragad le a film, hogy a szádba rágjon bármit. Talán annyit sajnálok, hogy a férjek nem kaptak egy kicsivel több játékidőt. De így is sima 8/10, csak ajánlani tudom.
Röviden és picit spoileresen mivel több órával a vetítés után is még elemezgetjük és emésztjük a látottakat és még mindig akadnak nyitott kérdések…
SPOILER
A Widows esetében a heist szót meg se említeném, mert itt a rablás csak egy ürügy volt egy kőkemény társadalom kritika bemutatására. A lányok közül Debicki karakterét sikerült a legjobban bemutatni. Ha színészileg kellene választanom akkor Daniel Kaluuya lubickolt a vadállat szerepben. De az év szemétládája címet a Neeson-nak írt karakter viszi.
Spoilerrel kérdezném Neeson mennyit van benne? Köszi!!
Pár napja néztem, én is osztom Human véleményét, valóban nincs semmi fölösleg a filmben, hamar elröppent a több mint 2 órá játékidő. Visszagondolva nem ülte meg a gyomrom annyira mint a Shame vagy a 12yrs a slave tette, de lehet nem is baj. Olvasgatva mások véleményét a filmről, bennem is felmerült pár kérdés a plottal kapcsolatban, de lehet csak még egyszer meg kéne néznem. Külön öröm, hogy felirattal ment.
Nem is reméltem, hogy ilyen remek filmet fogok nézni, ilyen remek alakításokkal. Persze szigorúan eredeti nyelven.
Le a kalappal az alkotók előtt.
A mozi nem halott, ha ilyen alkotások születnek adott témában.
Na, Human “ajánlása” miatt ezt is pótoltam. Nem botrányosan gyenge, de amolyan erős közepesnél jobbat nem adnék rá. IMDb-n kifejezetten szarul áll, és azt kell mondjam indokolt. Néhol feleslegesen lassú, szájbarágós, unalmas. Ha eu McQueen legjobb filmje, sokat nem várok tőle.
?? zsáneren belül nem erős és ilyesmivel kezdem
Human
Nekem sajnos nem csak zsáneren belül voltak vele gondjaim. Én pont azt nem éreztem, amit írtál, hogy semmi felesleg nem volt benne. Bár tudod mit, lehet ez igaz, csak amit láttam, az nem kötött le eléggé. Nekem a feszes tempó, izgalmas történet építés nem jött át. De hát van ez így.