Ismerős az a mondás, hogy “ha nekem fizetnének érte, akkor simán csinálnám én is”? Mert igazság szerint itt a blogon már sokat hallottam, pedig kurva nehéz kigyúrnia magát és betartani az étrendet a legtöbb színésznek, és ez ugye csak az egyik elvárás a sokból, ahol teljesíteniük kell. Személyi edzők és szakácsok mellett is. A csirke az csirke, kicsit megdobhatod fűszerekkel, de akkor is. És nagyon kevés szénhidrát jár mellé.
Itt ez a videó, amiben Hugh Jackamn, Zac Efron, Chris Hemsworth, Sylvester Stallone, Chris Pratt, Henry Cavill beszél a filmekre, és a meztelen felsőtestes jelenetekre készülésről. Utóbbi elég durva, a Man of Steelben az a bizonyos darab 9 hónapos felkészülés után lett lefilmezve. Szóval nem, szerintem nem olyan egyszerű, hogy fizetnek érte, mert a helyes, általában szinte nulla, de az is lassan felszívódó szénhidrátos étkezés és napi 3 óra edzés az akkor is kurvanehéz, ha csak ez a dolgod.
Amen
Mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet.
Nem is minimálbérért csinálják.
Azért mondanak szép számokat. Sly hétvégén 9000 kalória…Hugh az X-men 1 forgatása alatt napi 6000 kalória bazz. Húzós. Ha megfizetnék, én azért tudnám csinálni.
Én ingyen szenvedek az epe diétával :D
Amúgy ja kemény meg akkor is tisztelni lehet, de marha sok az pénz azért én is jobban ellénék az akaraterővel látva, ha ott lebegne a szemem előtt a pénzecske, még kevesebb is
Ne haragudj de nem tudok 100%ban egyet érteni veled. Ez a munkájuk. Azért fizetik őket mert így néznek ki. Rock-ot senki se alkalmazná szenzációs színészi képességei miatt és Cahill sem lehetne Superman pattanásosan, nyurga kezekkel és sörhassal. Ők hónapokat készülnek egy filmre és az hogy jól nézzenek ki benne van a munkaköri leírásukban.
Maradjunk annyiban hogy kivételes helyzetben vannak mert azt csinálják amit szeretnek és olyan fizetést kapnak érte ami lehetővé teszi számukra hogy abból éljenek amit szeretnek. A kemény munka persze benne van de 1000 szakmát tudok ahol sokkal keményebben kell dolgozni a töredék töredékéért és nem adnak mellé személyi edzőt szakácsot dietetikust stb..
Azt ne hidd, hogy ezt a néhány hónapos átváltozásokat naturál érik el. Túróst.
Aki járt már néhány hónapot konditerembe és komolyan vette, az tudja, hogy nem fogsz úgy kinézni, mint Hugh Jackman mondjuk az Eljövendő múlt napjaiban.
Az a reális, ahogy az X-men 1-ben kinézett 2000 körül.
Megnéznék egy Woody Allen vagy egy Dustin Hoffman workout videót.
Ok, fordítsuk meg, most azért nem csinálja senki, mert nem fizetnek érte? Akkor miért is van egy rakás fitness blog, meg youtube videó? Mi a frászért akarnak emberek úgy kinézni, mint az az ember, akinek csak ez a munkája (nem a színésznek, a fitness modellnek), és miből gondolják, hogy ez elérhető egyébként?
Másik, hogy jelenleg egyre több profi edző, nem kevés MMA edzőt láttam arról beszélni, hogy ez a csináld tovább amikor fáj nem igaz, és nem jó. Profi szinten az a fájdalom, a duzzanatok, a gyulladások másnap rosszabbak, ezért pihentetni kell, ami kiesés. Csináld pont a fájdalom előttig, de minden nap. Nem mint ha gyilkolni akarnád magad, csak mindig kicsit többet.
Harmadik, hogy vannak kifejezetten más étrenden levők, akik hasonlóan dekoratív, és nem mellesleg mérésben is impozáns teljesítményű sportolók, erőemberek között van asszem nem is egy vegán, ez sem elvetendő gondolatmenet :).
Szóval, azért ez nem egészen csak annyi, hogy egyél sovány csirkét napi 6x, gyilkolj vasakat a teremben, és vérfarkas leszel. És különben tényleg, mi a frászért?
szpojleres mókus: senki sem kért ilyesmit :D
Kohipeet: a durva, hogy ezek nem csokit jelentenek, ahogy Hugh is mondja, hanem értelmes kalóriát
Gabesz83: az egész csak azért íródott, mert sokak szerint egyszerű és könnyű színésznek lenni. Pont ez a lényeg, hogy ez is egy olyan szakma, mint amiket te említesz. 16 órás forgatási napok meg a többi. Csak azt akartam mondani, hogy nem fekete-fehér a dolog, csak mert hallunk sztárallűrös színészekről és azt hisszük mindenki olyan.
JackBauer
Néhány hónap alatt valóban nem, Hughnak is 14 évbe telt. Nincsenek csodaszerek, még Hollywoodban sem, bele kell tenni a munkát. Azért félreértés ne essék nem fogom sajnálni őket. :D
+1: Egész biztos más a jó minőségű, magas árkategóriás étrenden élő embert edzeni, mint azokat, akik azt a szemetet eszik, amit jelenleg a legtöbb élelmiszerbolt árusít, főleg a legolcsóbb polcokon. Nem hasonlítanám össze Petyát a konditeremből a kolbász alapú étrendjével azzal a sráccal, akinek a házi séfje amúgy tényleg minőségi alapanyagból dolgozik.
+2: Az, hogy egyes emberek izomzata milyen tempóban épül, az hihetetlen mértékben különbözik. Bátyámmal edzettem, abszolút komolytalanul, futás csak úgy, ilyen olyan gyakorlatok, rajtam napok alatt látszott olyan, ami rajta meg se jelent. Étrendre-életmódra ugyan úgy telibe semmittevés volt (középsulis és egyetemista), egyikőnk se ivott, gondolom van Hollywood-ban is, aki rohadt hajlamos izomnövelésre, vannak erre is kategóriák, hogy ki milyen.
@sterling: keress rá arra hogy ” Hugh Jackman Steroid Cycle. Köze nincs az általad említett 14évhez. Tudomásul kell venni, hogy a szerep kedvéért igenis igénybe veszik a szteroidokat. Nekik nem lohol a WADA a nyakukban, komoly edzői és orvosi felügyelettel tolják végig a “felkészülést”.
Így van egyetértek azzal amit human emlegetett.Azért a színészeknek sem fenékig tejfel az életük.Szövegtanulás sok esetben napi 10-12 vagy akár 16 órás felvételek,(ahogy megemlítette)rohadt szigorú étrend stb.Persze lehet mondani hogy sok pénzt kapnak,meg bejárhatják a világot azért mert egy évben elvállalnak mondjuk 2-3 filmet,de ez rohadt kemény élet,főleg ha a szereped ilyen komoly fizikai felkészültségre kényszerít.Jackman is elmondta hogy is azért unta meg a Farkas(vagy Rozsomák,ahogy tetszik) szerepét,mert a forgatás előtt már hónapokkal nagyon kemény diétát,és edzéstervet kellett követni+szivarozás,amit nem szokott,lévén nem dohányzik.Hozzátéve hogy 50 körül brutál nehéz úgy kigyúrnia magát mint 15 évvel korábban.Száz szónak is egy a vége, aki azt mondja hogy annyi pénzért SIMÁN koplalna,diétázna-gyúrna úgy hogy nem ejtene el egy könnycseppet mondván nem bírja tovább mondjuk az 5-6.hónapban az szerintem kamuzik.Bár függ ez az akaraterőtől is szerintem ezt belátom.Gyúrósok kíméljenek az oltásokkal,köszönöm! :)
Amúgy Tom Hardy a Bronson-ra szteroidokkal készült akár csak ED Norton az Amerikai História X-re.Hardy bevallotta,testépítők pedig mondták hogy Norton a rendelkezésére álló idő alatt egész egyszerűen nem tudta volna magát úgy kigyúrni ha természetes módon edzéssel és szigorú diétával készül.Szóval nem azt mondom hogy minden színész kokszol de sokszor egyszerűen a rövid felkészülési idő miatt “kénytelenek” nem természetes szerekhez folyamodni.
Ezért hívják ezt is szakmának. Időt és energiát emészt fel, nem is keveset. Plusz a stressz ami ezzel jár. Talán inkább hivatásnak nevezném már, mint szakmának.
azt se felejtsük el, hogy vannak akik nem hogy fizetést nem kapnak a gyúrásért, hanem még ők maguk fizetnek azért, hogy járhassanak gyúrni munka, család mellett és nem csak hogy lehet, hogy jobban kibasszák magukat, mint pár színész, de még csak nem is egy évre szólóan csinálják, hanem életvitelszerűen, minden évben.
szerintem ez ember függő, ha olyan a színész, hogy szarik bele, akkor hozzávághatnak mocskosul sok pénzt, akkor se fog arrébb tenni egy 5 kilós súlyzót se, ha viszont alapból benne van, hogy érdekli a teste, akkor lehet ingyen is kibaszná magát, nemhogy még ha fizetnek érte.
csesszék ki magukat, ha azt követeli a szerep, csak jó lenne, ha nem ennyiből állna ezeknél az említett színészeknél a felkészülés néha.
testépítőknek kevesek lennének, a színészi képességeiket pedig nem nagyon díjazták eddig, szóval miért is kellene, hogy eldobjuk az állunkat?
ez olyan mintha fognál egy tök átlagos postást és el lennél ájulva, hogy tud autót vezetni vagy biciklizni. ez nagyon hasznos lehet neki (lehet még prémium is jár, mert nem gyalogol), viszont a lényeg még mindig az, hogy kivigye a leveleket rendesen, az tök mindegy, hogy hogyan oldja meg.
tükör már nem azért tény van valami a mondandódban hiszen vannak színészek akik tényleg foglalkoznak a testükkel,így egy “kis”edzés nem vágja őket taccsra,de azért nem alap hogy valaki hónapokig készül egy szerepre mert az fizikailag rohadt nehéz.A hasonlatodnál maradva oké a postás azért nem küzd azzal hogy kocsit kell vezetnie.Egy színésztől is elvárható hogy “kipatintsa”magát ha a szerep megköveteli,és ha eléggé alázatos a hivatásával szemben,de azért nem alap hogy gyúrjon esetleg kokszoljon egy szerep kedvéért.Fizikálisan tehát egy postás számára a kocsi vezetés azért mégsem olyan,mint ha egy színész hónapokig diétázik és edzik mondjuk 8-10 órát,még ha nagyon meg is fizetik érte.
de itt saját döntésről van szó, nem akaraterőről, nem fog bedőlni egy színész karrierje se, ha nem képregény karaktereket játszik és visszadobálja azokat a szerepeket, sőt. azt nem mondom, hogy nincs szükség rájuk, de pl. first blood-ban stallone még nem volt annyira brutálisan kipattintva, mint a john rambo-ban, mégis jó volt. a korábbi superman filmek se voltak azért szarabbak, mert superman-en nem volt 50 kiló izom. van ez a superman karakter is, elméletileg szuper-intelligens is, amit még sosem láttunk a vásznon, mégis mit csinálnak a filmkészítők, basszunk rá pár 10 kiló izmot még, hátha valakinek még nem esett le az, hogy emberfeletti ereje van. érdekes, amikor supergirl-re keresnek színésznőt, nem mondják neki, hogy most 9 hónapig ki se gyere a konditeremből vagy amíg nem úgy nézel ki, mint egy 200 kilós férfi, mert te egy kriptoni szuper-erős csajt kell játssz.
Nekem mindig az étrenddel volt bajom. Az edzés menne. Múltkor néztem egy youtube-os videót, hogy Chuck (khmm…Zachary Levi) hogyan készült a Shazamos szerepre. A Warner Brothers kiporciózva küldte neki az összes kaját (ami nagyjából csirkéből és brokkoliból állt) mert nem tud főzni. Úgy bevállalnám. Az már más kérdés, hogy semmi tehetségem a színészkedéshez, dehát Stephen Amellnek is bejött az Arrow.
Szörnyen nehéz az életük…
Vegyünk egy hazai aktív tűzoltót például, min. 60 kilót meg kell emelnie, elképzelhetetlen forróságot és brutális baleseteket kell fizikailag és mentálisan feldolgozniuk.
Miközben napiasan edzeniük is kell (vagy legalábbis) kéne.
Mindezt a jelenleg balesetveszélyes munkaruhájukban, ami miatt égési sérüléseket szenvednek tűzeseteknél. Kilopták (pardon kispórolták) ugyanis belőlük az anyagot a magyar “gyártók” (lényegében saját izzadságukban főnek meg).
160ezer Ft bérezéssel, túlórát nem, vagy nem fizetik időben.
Szegény színész meg ugye keményen edz és diétázik hónapokig átlag 1-5 millió dollárért minimum…összesen legfeljebb 9 hónap munkáért, edző, kaja, turné, szállás, utaztatás, mind ezen felül elszámolva neki és a menedzsmentjének is.
Szívem megszakad!
Vehetek egy aktív katonát is példának, na nem egy átlag magyart, természetesen.
Mondjuk egy francia légióst, vagy egy amerikait, kb. ugyanennyi edzés (jóval nagyobb megterheléssel!), aktív szolgálatban, ha épp nem harcol, akkor edz rá, és egy apró kiegészítéssel, hogy le is lőhetik.
Éves(!) 25-120ezer dollár bérezéssel!
Ez egy tök jó bejegyzés lehetett volna, ha nem azzal zárod milyen kurva nehéz ezeknek a színészeknek elérni ezt az állapotot, akkora személyi gárdával, amivel ezt megteszik és fenntartják.
Nem, nekik nem olyan nehéz, mint annak akiknek ez nem adatott meg, mégis megteszi.
És természetesen a fizetés és egyéb promóciós kellemességek mellett :)
JackBauer, adam77:
Hol láttátok leírva, hogy márpedig tuti minden színész “fullnaturálba” nyomja?
Lehet, hogy nem ezt akartátok mondani, de a hozzászólásaitokból inkább az jön le, hogy “Á, nekik könnyű, hiszen tolják a kokszot.”
Pedig pont azt kellene hangsúlyozni, hogy:
– Ha testépítésbe kezd az ember, ne számítson arra, hogy gyorsan látványos eredménye lesz a beletett munkának
– A szteroidok NEM csodaszerek, még azokat használva is egy csomó melót bele kell tenni a dologba. Alapból is botorság a szteroidokkal rombolni az egészségünket, de aki lusta dolgozni, az pláne felejtse el a kokszot, mert úgy fog ártani magának, hogy közben tényleg semmi értelme nem volt.
No igen,vannak emberek,akiknek nem készítik ki a kaját,nem Audi terepjáróval mennek a kondiba,akkor mikor épp kedvük tartja(Henry itthon forgat/ott,láttam róla Facebook bejegyzést ahol épp így tett)+olyan emberek tartják rajtuk a kezüket, akik bárkit hegyomlássá varázsolnak a lehető legrövidebb idő alatt.
Nyilván nem könnyű,de kinek az,nem hinném hogy többet beletennének ezek az emberek a munkájuk ezen részébe,mint az átlagos postás Józsi,aki lejár egy héten 3x,és még fizet is érte a minimálbérből.
Én csak azt mondtam, hogy a fentebb említett első X-men és a days of future között eltelt időszakban Jackman folyamatosan edzett. És nyilván egyre jobb formában volt. Simán szterkózhatnak de az nem úgy működik, hogy beszúrod, ledőlsz a kanapéra, végignézed a Facebook feededet és mire felkelsz 6% a bodyfated meg rádrakódott 15kg izom. Ezt szerintem sokan nem tudják/akarják elfogadni. A másik fontos dolog ami eddig nem hangzott el, hogy maximum pár napig kell tartaniuk ezt a nagyon durva formát (12 kocka stb.) hiszen megvan a jelenet és utána póló alatt már nem látszódik, hogy becsúszott egy-két sör vagy pizza. :D
Ennyi irigy embert. Hogy a faxba jon ide Jozsi, a postas, a tuzoltok meg a katonak??? Miert is kell itt helyettuk sirankozni? Ha hogy esetleg valakinek itt ilyesmi szakmaja van es o tokosebb, mint egy szinesz, mert a kemeny fizikai munka mellett elmegy edzeni es meg a kajat is sajat maga fozi meg, amit az X ezres fizetesebol vesz meg?? Ez mind nagyon dicseretes, de nem ez a cikk lenyege, nem a hasonlitgatas miatt irodott. Illetve, ha olyan konnyu nekik…plane 10 millio dollarokert (ami nyilvanvalo azon az elerszinvonalon nem annyi penz, mint nekunk)…Ti miert is nem lettetek/vagytok szineszek…???
Ui.: Amugy Edward Norton b@szottul nem nagy, vagy extrem izmos az Amerikai Historiaban. Esetleg egy 12-14 eves kisfiu szemenek igen, de akkor ideje ujra ranezni. Ahhoz a formahoz plane az egvilagon semmi kox nem kell.
Peace
symor: senki sem kérte, hogy szakadjon meg a szíved. igen, egy tűzoltónak tuti nehezebb, ez 100%, és senki sem vitatta, de amikor az irodisták elsütik, hogy milyen egyszerű és könnyű egy színésznek, az szerintem nem teljesen tiszta helyzet.
Challenger igazad van ne tereljük már el a bejegyzést mindenféle hülye irányba.symor most ne tereljünk hogy x ezer forintért milyen marha sokat dolgozik ez meg az és a színészeknek milyen fene jó életük van,ami részben igaz,de az egy másik bejegyzésre vonatkozik.
Amúgy képzeld nem 12-13 éves fiúk mondták (szóval a leereszkedő stílusból azért visszább vehetsz), hogy és ha jól emlékszem olyan 2 hónap alatt kellet kigyúrnia magát(lehet hogy még kevesebb ideje volt) ami nála inkább szálkásítást jelent,és nem tömegnövelést mert ugye nem kellett felszedni 25 kiló izmot.Amúgy képzeld vannak olyan emberek akik hiába gyúrnak nehezen”marad”meg az izom rajtuk,és nem azért mert az edzés után bedobnak egy egész pizza-sör kombót,hanem ilyen a felépítésük,génjeik.Nem azt írtam hogy bazi nagy izmokat szedett fel vagy extrém izmosra gyúrta magát,hanem azt ha szinte csak pár hete van a felkészülésre,természetes módon lehet hogy nem tudta volna megcsinálni.Csak ennyit akartam mondani.
Peace
Gyusz: a 12-14 evest egyreszt azert irtam, mert annyi idosen en magam is tatott szajjal neztem a filmet es azt a fizikumot, masreszt egy olyasmi idos, vagy picit idosebb fejletlen testtel rendelkezo egyennek szinten izmosnak tunhet. Csakhogy azota reszemrol eltelt jopar ev, illetve van 13 ev tapasztalatom etkezes es edzes teren, szoval kepben vagyok mit hogy lehet elerni…
Amugy letezik egy kulon cikk az amerikai sztarok atalakulasairol, melyek kozul 1-2 szinte csak illuzio.
Maradjunk Nortonnal. Ha jol megnezzuk lenyegeben hát-vállizom nincs. Karok veknyak. Mellizom van.
Tehat sokszor csak kiemelten fontos, latvanyos izomcsoportot celoznak meg amely nagyban elut a tobbi izomtol, de mivel szembe tuno, ergo azonnal izmos latszatot kelt az atlagember szamara.
Ryan Reynolds – Amityville Horror: fejlett mell/vall/csuklya+kockas has=latvanyos.
Kozben azt sem szabad kifelejteni lehet mellette a szinesz 170-175 cm 70 kg vasaggyal egyutt, viszont jo szogbol van filmezve. Plusz filmezes elotti bedurrantas, jo fenyek, stb…
Ezek csak peldak h sokszor illuzio is lehet. Aztan persze van aki fullra bele rakja a munkat. Es van Stallone, Dwayne Johnson es a tobbiek, akik akkor is edzenenek, ha egy ugyvedet kell eljatszani, hisz nekik ez az eletuk, egy masik eletuk a szineszkedes mellett, amit azert csinalnak, mert imadjak, ha kerik ra, ha nem.
@human:
Kihez képest egyszerűbb és könnyűbb?
Mondjak olyan irodistát, aki keményebben dolgozik, mint Dwayne Johnson?
Van egy kolléganőm a suliban, 52 éves és sorra nyeri fitness-versenyeket, a helyi szövetség mindig hozzá küldi a doppingvizsgálót, mert kis hazánkban ez így működik és mert róla tudják, hogy nem kokszol.
Letanít 7 órát, még 3 óra különórát és minden este 21 óráig edzi magát és diétázik.
Tőle tudom mennyiféleképpen lehet egy csirkét elkészíteni, ha már csirke a csirke (nem fizetett mesterszakácsoktól, magának csinálja).
Csak egy pedagógus, már majdnem “irodista”.
Igazad van, nem szakad meg szívem egy keményen dolgozó színészért sem, pár színész alkalmazottért mondjuk lehet megszakadna :)
@BerserkerGyusz:
Nem én hoztam fel az anyagiakat, hanem human (szerintem: hiába fizetik meg, de kemény témával) és az ilyen anyagi, technikai és kémiai feltételek mellett összehasonlíthatatlanul könnyebb ezt a szintet elérni és fenntartani egy sztárnak (megint csak szerintem), mint egy ennél jóval szűkebb feltételek között mozgó személynek, aki ennek ellenére ugyanúgy képes rá.
Színésznek, pláne testépítő sztárnak lenni sem (annyira) könnyű lenni természetesen, nehéz munka van benne.
Elkerülhetetlen viszonyítás alapján mégis egy testépítő átlagemberhez képest elképzelhetetlenül megkönnyítik a számukra a céljaik elérés, a személyi gárdával ami csak ezt hívatott elősegíteni – pont
Hogy érzékeltessem miről beszélünk:
Vegyünk egy egészséges emberpéldányt.
Mondjuk azt neki, hogy az elkövetkező 3-6 hónapban nem kell külön munkába járnia, de minden nap 3-4 órát kell edzenie.
Ehhez az időszakhoz a következőket biztosítjuk neki:
°Személyi edzők (nem egy, kettő legalább asszisztenciával)- csak neki
°Személyi asszisztensek (beosztás, étkezés, edzés, külvilág szabályozására)
°Saját masszőr és csontkovács (24 órában elérhető)
°Saját étkezési tanácsadó
°Saját szakács (még egy szendvicshez is)
°Saját “lódoktor” (ne legyünk naivak) – felügyelt kémiai turbózás
°Saját edzőterem (akár több országban, több helyszínen)
°Saját támogató tréningcsapat (vele gyúr, vele fut, vele étkezik)
°Saját sportpszichológus (mentális dopping-díler)
Mindez teljesített fél év végén minimum 100 millió Forint jutalom.
Na így csinálják a sztárok a testépítést.
Mások, az egy darab személyi edzőt leszámítva (talán?!), aki 10 másik emberrel is foglalkozhat – ezek híján (is).
Kinek könnyebb?
Jól mondod Challenger,én kérek elnézést hogy magamra vettem:)
Én is kb.13 körül láttam az Amerikai História X-et és kb.Én is tátott szájjal néztem olyan hatással volt rám.Akkor ez pipa.
Na már most ok,rásegítenek sokszor a ruhával fényeléssel ahogy említetted ugye,sokszor meg csak bizonyos izomcsoportokat edzenek.Pl.Chris Hemsworth a Thor:Ragnarök előtti edzésén inkább karra gyúrt mivel nagyrészt olyan vértekben volt a filmben,aminél a karjait kellett kiemelni.Nos nem vitatkozom a tapasztalatoddal,és tény hogy a neten rengeteg kamu cikk van ilyen-olyan témakörben(lásd sztárok átalakulása egy szerep kedvéért),csak Norton azért maradt meg mert valóban nem tűnt izmosnak,de amikor a háttérinfók között olvastam,vagy hallottam egy videóban (már nem emlékszem) hogy annyira kevés ideje volt,hogy valószínűleg illegális szerekhez nyúlhatott.És ezt hozzáértő mondta dietetikus vagy személyi edző,arra már nem emlékszem pontosan,jó pár éve volt.
Stallone,Schwarzenegger,Johnson meg olyan állatok(bírom őket amúgy:) hogy ahogy írtad még egy ügyvédet,családapát,stb.szerepére is full kipattintják magukat mert ez a színészkedés mellett a az életük és a hobbijuk is egyben.
Akkor tiszta vizet öntöttem a pohárba remélem.
symor,abban totál egyetértek hogy ha egy EGÉSZ team figyel rád és az edzésedre hogy minél tutibb formád legyen egy filmszerep kedvéért,annak sokkal könnyebb mint ha “egyszerű”magánemberként edzel,gyúrsz,ez tény és valahol nagyobb dolog is hogy ha mindezt egyedül gyakorlatilag segítség nélkül éred el.De human-nek is igaza van sokszor olyanok mondják meg a tuti hogy egy színésznek milyen egyszerű az élete akinek rohadtul nincs rálátása az ilyenekre.Csak példaként hozta fel szerintem az irodistát mondhatott volna bolti eladót,közmunkást,CNC esztergakezelőt vagy fodrászt,tök mindegy és tény ha egy irodában melózol egész nap (a hivatalokban olyan 60%-ban nők dolgoznak)akkor könnyen rávágod hogy milyen könnyű egy színész/színésznő élete az irodából szemlélve.Ellenpéldát persze lehet találni(ahogy a te ismerősöd is bizonyítja)de nem ez az átlagos.Legalább is én így gondolom.
symor: de hát ugyanarról beszélünk :) mármint tényleg, páran lesajnálják a semmit sem dolgozó színészeket, csak mert Willis a semmi munkáért és faarcért napi 1 millát kap, és ez ellen hoztam pár keményebben dolgozó ellenpéldát. Páran pedig leszólják az irodistákat és tessék, van aki amellett is kemény (pl tanárokra mindig azt mondják, hogy nyáron sok a szünetük és délután korán végeznek, ami szintén nem igaz ugye). Csak egy másik nézőpontot akartam behozni, hogy a színészéletnek is vannak komolyabb dolgai.
@Fishi : nincs köztünk vita. Amit írtam, azzal csak arra akartam célozni, hogy ne legyen senkinek se illúziója azzal kapcsolatban, hogy a csirke+rizs kombóval érik el ezt a formát… Természetesen, a szteroid önmagában semmit sem ér. Tudatos kaja, edzés és esetükben mindenképpen kell egy vagy több személyi edző.Illetve egy orvos a szer miatt.De ezt vállalták, ebből élnek. Ha nekik belefér a kokszolás, akkor csinalják.Az ő testük, az ő életük.
Nem konnyu, de konnyebb, mint ugy edzeni, hogy napi 8 ora az irodaban, 2×1 ora ingazas, es meg a csaladdal is szeretnel lenni, meg valami kikapcsolodas. Es jobban meg is fizetik.
Szoval az atlagember nem fogja sajnalni oket.
Szoval oruljon neki, hogy bejott az elet es megteheti! Ez a munkaja.
Nekem az talán a legdurvább hogy mennyit változnak az elvárások… Régen a színészet az volt hogy bementél és színészkedtél. Most meg alap, hogy válj azzá, akit játszol. Fogyás, hízás, izomzat, haj, piercing, akármi… Mint egy verseny hogy ki tud jobban azzá alakulni, akit játszik. Nem (csak) színészileg, hanem fizikailag is.
Nem könnyű, nem könnyű persze. Színészkedni meg egyenesen nehéz is de ez az edzés része ezen nem sajnálkozom. Ha adott karakterkinézet kell valakinek akkor miért nem keresnek egyből olyan alkatút pl. . Ha meg bevállalják az edzést/diétát/fogyást akkor meg ők akarták. Annyit fizetnek nekik 1 év alatt amit nekünk egész életünkben nem. Lényegében az egyszerű ember ezzel az egy mondattal lezárja az egészet.
Ez kb olyan, mintha azért dícséred meg a szakácsot, mert jól tud krumplit pucolni. Ez a munkájuk része, persze, hogy nem könnyű, de nem ettől lesz nehéz. Egy full teammel, anyagilag finanszírozva ez messze nem olyan nagy teljesítmény, mint az, aki azt 8 óra meló után nyomja egyedül saját idő, pénz és energia befektetéssel.. ez most nekem kicsit bulváros lett.
Én alpin favágó vagyok és minden nap 20+ méteren lógok egy szál kötélen láncfűrésszel a kezemben a lehető legszarabb pózokban és 20-150 kg ágakat, rönköket eresztgetek le egy zsebkendőnyi területre már lassan 15 éve napi 10-14 órában az ő pénzeikhez képest gombokért.
Igen az ő életmódjuk számomra pihentető kis üdülés lenne.
Persze nyilván nem könnyű nekik sem, de az ő szakmájuk éppen az, ahol a bér nagyon nincs köszönő viszonyban a teljesítménnyel :)
Fejenállva fél kézzel megcsinálom amit ezek
Szerintem ez teljesen normális, ez a munkájuk része.
Amiért nem irígylem őket, azok a paparazzik.
Milyen okos itt mindenki aki életében edzőterem közelében sem volt :D
@43
Vagy inkább a fitneszfasizmus piedesztálra emelését utasítják el páran?
Ez meg valami nagyon két dimenziós gondolkodás lehet, hogy “ha nem értesz egyet vele teljes mértékig, akkor csak a másik véglet lehetsz”
@lazypants: Napi több tonna megmozgatásával és famászással köszönöm szépen én jó formában vagyok edzőterem nélkül is. Meg nekem nem kihívás a légkondis edzőteremben ergonómikus és párnázott súlyokat emelgetni. Kint a mínusz 10 fokban, hóban emelni,cipelni,húzni-vonni egy 70 kilos farönköt, ami húsig szántja a tenyered, ha rosszul fogod meg ( persze megfagyott átázott kesztyűben) az én szememben sokkal nagyobb teljesítmény. Meg ugye az én munkámhoz (igazi) erő kell nem pedig felpumpált izmok, amik csak 1-2 órányi erőkifejtésre vannak berendezkedve. Ha 10 órán át dolgozok egy fán, akkor az izmaimnak 10 órán át kell tartan a láncfűrészt és a súlyomat… nem tehetem meg, hogy na már 2 órája farad az izmom, akkor mostantól nem kapaszkodok :DD
Yo-Ker: lol
@lazypants: Tényleg csak azért mondom, mert mivel kamasz koromban én is sokat jártam edzőterembe így van összehasonlítási alapom. De ha Te, nem próbáltál még erdészeti/építőipari/bányászati munkát huzamosabb ideig (évekig), akkor viszont neked semmilyen összehasonlítási alapod nincs.
Na mindegy elkanyarodtunk a lényegtől ……….. szóval nem a legkönnyebb szakma a filmipar, de minimum 40-50 munkát tudnék sorolni, ahol nagyobb igénybevételnek van kitéve az ember nagyságrendekkel kisebb pénzekért.
5 éve kezdtem változtatni az életemen, 120 kilóról jöttem le, 80nál állok jó ideje, mondjuk már nem járok terembe, nincs kockás hasam, de ultra futó lettem. Baromi kemény meló volt és iszonyat kemény meló ilyen szintre feljönni. Ha fizetnének csinálnám, de ehhez idő kell, iszonyat fókusz és sok kitartás, ki kell zárni a sok napi xart. Fun nélkül ez baromi kemény és lehet ez a dolguk, de minden tiszteletem ezeknek a színészeknek, hogy végig nyomják, a forgatás mellé.
Yo-Ker: ne haragudj, de olyanról beszélsz aminek itt semmi relevanciája. Attól, hogy erős vagy, mert fűrészelsz egész nap, még nem vagy olyan alkat amit elvárnak egy szerephez. Az tudatos testépítés, nem csak az erőről szól. A “lol” pedig annak a magas lónak szólt amiről nyilatkozol, még most is nevetek rajta.
@lazypants: a magas lóra én legalább fel tudok mászni. Akkor is ha 3 emelet magas is ;)
Egy szerep kedvéért elvégzett testépítés pedig sokkal kisebb teljesítmény, mint amit a hivatásos testépítők művelnek. Inkább elismerek egy testépítőt, mint egy kondiba járó színészt. És akkor is állom, hogy az átlag emberek 80%-a utánuk tudná csinálni akkora támogatással, mint ami a színészeknek van.
Yo-Ker: igazán kíváncsi lennék, hogy szerinted mi a különbség a “kondiba járó színész” és a “testépítő” között :D :D :D
Én meg azt mondom, hogy ugyanezt, amit a színészek megcsinálnak pár szerep kedvéért, megcsinálják hétköznapi emberek is, úgy hogy nem hivatásos sportolók, saját szakács nélkül, család és munka mellett csak a saját kedvük miatt és még fizetnek is érte és ezzel nem azt mondom, hogy színésznek lenni baszott könnyű dolog, de nem a testépítés/evés miatt nehéz.
De ha már testformálásnál tartunk, számomra sokkal durvább az, amit Bale csinál. Ő nem kibassza magát egy szerep kedvéért, hanem szándékosan elcsúfítja a testét, meghízik vagy lefogy szándékosan olyan szintre, hogy az eszméletlen. Na az valami, aminek van is súlya és sokan pénzért se csinálnák utána szerintem, vagy megfelelő felügyelet nélkül bele is döglenének.
Yo-Ker:
Azért le a kalappal előtted, nem gyenge naponta ezt így csinálni. Én bevallom, ilyen munkát esélyes, hogy nem is bírnék hosszú távon. (Ezért dolgozom irodában, ami azért sokkal egyszerűbb fizikailag.)
Sajnos, fél év alatt én nem tudnám magam kipattintani, hiába nem vagyok kövér, vagy ilyesmi, inkább csak átlagos testalkat. Szinte napra pontosan két éve járok edzőterembe, ha esik, ha fúj, heti háromszor ott vagyok mindig, de két év alatt is alig látszik rajtam valami. Így tudom, hogy fél év alatt mondjuk egy X-Men I-es Hugh Jackman fizikumot kiépíteni sem egyszerű, sőt, számomra sajnos lehetetlen, de olyant, mint ahogy kinézett az Eljövendő múlt napjaiban, vagy a poszt indexképen Henry Cavill Acélembere számomra lehetetlen. Egyszerűen genetika nem enged meg néhány embernek ilyesmit, ezt el kell fogadni. Nekem pl. a cél egy X-Men I-es Hugh Jackman mondjuk, de még attól is nagyon messze járok.
@lazypants : Mi a különbség? Nézd meg mondjuk Schwarzenegger testalkatát amikor Mr. Olimpia lett és mondjuk a Predator forgatásán, amikor már nem készült versenyekre mert leállt a profi testépítéssel……….. csak annyi a különbség. A testépítőknek minden napjuk arról szól …… mígy a színészek 2-3 évente elvégeznek egy 5-8 hónapos gyorstalpaló izomépítést és annyi.
Bale transzofmációi viszont valóban lenyűgözőek.
superr0x: grat!
@ Zoli : utólag elolvasva tényleg nagyképűnek jot le, hogy a saját példámat írtam….. így lazypants sem érzékelte rosszul, mintha magas lóról beszélnék………. Mást kellett volna példának hoznom, nem magamat. Igazából arra akartam tenni a hangsúlyt, hogy rengetegen hozzák azt a teherbírást és akaraterőt napi szinten apró pénzért, amit a színészek is csinálnak. Nagybátyám egész életében favágó volt és tavaly még kivágott velem egy 30 meter magas fenyőt, amire Ő is felmászott ( idén tölti be a 72 évet) ……. na az Ő teljesítménye az igazi :) nekem 72 évesen már a járással is gondom lesz szerintem :DDDD
Yo-Ker: “mígy a színészek 2-3 évente elvégeznek egy 5-8 hónapos gyorstalpaló izomépítést és annyi.” Najó, sztem ezt a témát lezárhatjuk, kezd elmenni paródiába :D
@lazypants: miért? Cavill elérte a formát ami Superman-hez kellett. Innentől már jóval kevesebbet kell edzenie, hogy megmaradjon ez a forma. Egy testépítőnek nincs végleges formája…mindig több és több kell ezért az edzések intenzitása sem csökkenhet (sőt növelni kell ha lehet) Mit nem értesz ezen? Schwarzenegger napi 6-9 órát edzett Mr. Olimpiára készüléskor heti 7szer. A Predator forgatásakor már csak heti 4 szer 2 órát.
Szerintem Bale ebben a mester amúgy. Ő aztán tényleg minden szerephez átalakul és nem is kicsit.. Vicehoz is jól felhízott. Aztán a kövi szerepre megint leszálkásítja magát. Na Az a fajta munka pl többer ér, mint Cavill belerakott munkája 2-3 filmre.
Na mire ideértem tükör és A Próféta leírta amit még napközben terveztem: Bale a csúcs ebben, egyszerűen hihetetlen ahogyan most a Vice-ban is kinéz. Nem is tudom hogy lehet-e ezt a szintű bűvészkedést a testsúllyal büntetlenül csinálni. Még úgy sem biztos hogy belemennék hogy orvos meg komplett apparátus felügyeli a folyamatot. Női szemmel nekem már Zellweger hízásai is rémisztőek voltak anno a Bridget Jones első két részéhez.
Évek óta járok edzeni és szinte lehetetlen egy ilyen alkatot természetesen módon elérni,ha nagyon komolyan veszed akkor is évek kellenek hogy kigyúrd magad,a koksz hatalmas segítség,ha rövid idő alatt akarod elérni ezt a formát.Mondjuk én sosem éltem ilyenekkel,mert komoly hátrányai vannak senkinek nem ajánlom a kokszot.
Ettől függetlenül a világ egyik legjobb melója,ha csak sportból jól megtudsz élni,ha tehetném én is ezt választanám.
Évek óta csodálom Bale-t, hogy miket művel magával. Nyilatkozott róla, hogy ha nem alakulna át az adott karakterré és ha tükörbenézve önmagát látná, nem tudná eljátszani a szerepet. Neki sincs ki mind a négy kereke:D