Captain Marvel

Vele kezdődik minden! Végre női szuperhősfilm érkezett a Marveltől is! A kérdés, hogy a sok előzetes botrány után végül is milyen a Captain Marvel, és hát nem túl jó. Konkrétan pénteken láttam, de annyira semmilyen, hogy nem is volt igazán kedvem nekiülni ennek a posztnak.

A történet Carol Danversről szól, aki még a nevét sem tudja, na meg a képességeinek kontrollálásával is gondja akad miközben a Kree-n kiképzik a harcra. Az egyik bevetése félresikerül, és a Földön köt ki rendes adóvevő nélkül. Sőt, még az erősítés is lassan érkezik. De nem parázik, inkább igyekszik elkapni a bolygón levő valamit kereső Skrullokat, mielőtt túl mélyre épülnének a helyi erőkbe. A csaj az akciói közben találkozik a fiatal Nick Fury-val, és izé, vannak fordulatok, nem is ez a lényeg.

A történet még elmehetne, de ez a film tökéletes példa arra, hogy a sok erőlködésnek aranyér a vége? Vagy hogy van a mondás? Szinte biztos vagyok benne, hogy még ha a stúdió terveiben elő is került Captain Marvel karaktere az Infinity War kapcsán, akkor sem akartak neki külön filmet csinálni. Szóval leült összesen 8 kreditet kapó (amúgy 5) ember, és főztek egy vizes zabkását mindenféle ízesítés nélkül. Tipikusan “ez meg az benne kell legyen” “ezt mindenképp jól kell ábrázolnunk” és hasonló módon álltak a női szuperhősükhöz, nem pedig egy értelmes történettel, amit érdekesen el tudtak mesélni. Ennél még az Ant-Man eredettörténete is érdekesebb volt. De még a Thor első része is.

Kezdjük ott, hogy mennyire félrement a casting. Tényleg nem Brie Larsont akarnám leszólni, hiszen a Roomban erős volt, szóval igazából az a tippem, hogy jó színész, de ebbe a filmbe egyszerűen nem illett. Semmi keménység nincs benne, valamennyi játékosság akadt, de ennyi.

Mondjuk a forgatókönyv sem segítette. Szerintem kitalálták a nagy fordulópontot, az elnyomott, addig valamennyire sodrodó karakter talpraállását, aztán igyekeztek megtölteni a többit valamivel. Na de még az a pillanat sem erős igazán. Konkrétan a Mátrixra hasonlított, mármint hogy ott mennyivel jobban megoldották, amikor Neo elkezd hinni magában a metróban. Itt meg pff, egy nulla az amit katarzisnak szántak, ami valamennyire kihúzta volna az addig mutatott dolgokat a szarból. Példát akartak mutatni a sok női nézőnek, hiszen a fiúk már kaptak eleget, ami jogos és nem kéne puffogni, csak jobban kellett volna megvalósítani.

Arról ne is beszéljünk, hogy konkrétan Nick Fury érdekesebb lett a filmben. Samuel L. Jackson bedobta magát, és míg a Rogue One-nál azt mondtam, hogy a CGI karakter simán kiszúrható, amit tartok is, itt félelemetesen jól valósították meg a fiatalítást. Legjobban a 70 éves Jackson mozgásán volt kiszúrható a trükk, nem pedig az arcán. Nincs már sok hátra a valóságból, ha ilyeneket tudnak csinálni egyre könnyebben.

Viszont ha már a megvalósításnál tartok, akkor egy valamit ki kell emelnem, és ismét csak a nulla elképzelést bizonyítja: mi a fene volt ez a zeneválasztás? Nem csak a No Doubt használata, aminél sírni tudtam volna, de már előtte is. Ez összefügg az akciókkal, amik a végső mentsvárai lettek volna a filmnek, de egyrészt túl sok unalmas, néha fontos üzenetes rész választotta szét őket, másrészt semmi erő nem volt bennük. És ismét Brie Larsonhoz értünk, mert megnéztem a videót arról, hogy elvileg miképp készült az energikus verekedésekre, de gyakorlatilag nem hiszem el. Persze itt közrejátszik az is, hogy egy pillanatra sem tűnik sebezhetőnek a karaktere. Túl erős? Konkrétan miért izguljak, hogy verekszik egy metrón, ha előtte iszonyat sebességgel a földbe, vagyis egy blockbuster videókölcsönzőbe csapódott, és simán túlélte? Vagy a Skrullok erejét kellett volna bemutatni előtte, hogy simán ölik a Kree harcosokat, vagy nem egy ilyen “ez de vicces lesz, jól megalapozza rögtön 90-es éveket” jelenettel kellett volna kezdeni.

És a végére hagytam a kegyelemdöfést: tényleg nem tudtak volna dublőröket alkalmazni a futásra? Vagy máshogy megoldani azokat a jeleneteket? Viccelünk itt Tom Cruise-zal, de amikor sprintel, akkor az úgy néz ki, mintha tényleg megerőltetné magát. Itt ugye Samuel L. Jackson a kora miatt nem tudta hozni, na de Brie Larson miért nem? És akkor miért nem használtak tényleg dublőröket? Ebből is csak sütött a “design by committee”, az egységes, a végén projektet egybe rántó vízió.

A Captain Marvel egy tipikusan csak “ez is legyen” módon készült mélypontja az MCU-nak.

human
írta
2019. 03. 12. 13:59
megjelenés
93
hozzászolás


93 hozzászólás a “Captain Marvel” bejegyzéshez

  1. (előre szólok, hogy komolyabban fogok moderálni, mert itt a filmről legyen inkább szó, ne pedig az azt körülvevő dolgokról, azt már kibeszéltük az előzeteseknél.)

  2. Nem lehet lehúzni ezt a filmet, mert az ami, marvel film, középszer…1nek elment

  3. SPOILEREK

    Itt egy igazi új karaktert adtak (Captain Marvel) a Black Panther-hez képest (szintén Avengers előtti uccsó stand alone film volt). Kree-ről volt szó már Guardians-ban. Annyit érdemes tudni, hogy Captain Marvel minden kihívás nélkül összepakol mindent és mindenkit kb. Aztán gondolom majd Thanos ellen megint jön a higyj magadban dolog mielőtt végleg elseggeli… Kihagyható Endgame előtt.

  4. A stáblista közepén lévő jelenet az Endgame-hez szükséges háttér 60%-át tartalmazza, a maradék 40% infóért egyszer nézhető a film

  5. Csak azért néztem meg,hogy az ENDgame-re ready legyek… de kb annyi történés van a filmbe ami kicsit is lényeges, hogy 2 percben elolvasható a neten, és akkor még sokat mondtam.. a filmről meg, amikor Samuel J. nem volt a képben akkor nagyon gáz volt az egész.
    Kérdés: Csak nekem volt problémám a kamerával? sokszor szerintem túl közel volt Larson “fapofájához”.

  6. Én kifejezetten élveztem a filmet, főleg a tavalyi párduchoz képest. Nyilván vannak hibái, de én egy pillanatra sem szakadtam ki a történésekből (oké, a Brie futótechnikáját látva azért igen). az viszont kicsit zavart hogy én egyáltalán nem láttam ebben a karakterben a gamechanger potenciált, ahogy az be lett harangozva, sőt, az erejének az eredete még több kétséget vetett fel. de egynek részemről teljesen jó volt.

  7. Én is pénteken láttam és hááát hasonló érzések kavarogtak(nak) bennem is.
    A fentieken túl ezeket emelném ki (pozití és negatív vegyesen):

    SPOILERESEN

    – SLJ mellett nekem Talos karaktere tetszett még. A szinkron is illet hozzá, jól adta a megtört, de cinikusan humoros figurát.
    – Én az ilyeneket sose veszem észre, de itt még nekem is feltünt, hogy a csaj nem tud futni. …de tényleg!
    – Tetszett a Marvel logo az elején és a metrós rész Stan Lee-vel
    – Az első credit utáni video se volt rossz
    – Totál ki lehetett szúrni már az elején, hogy Jude Law karaktere merre megy, uh zéró csavar volt.
    – Konkrétan uncsi részek voltak benne
    – ez biztos az én hülyeségem, de zavart a feka pilóta csaj foga, furán volt nagy és fehér
    – Coulson karaktere totál kihasználatlan volt
    – számomra nem derült ki, hogy a Supreme intelligence ki vagy micsoda!(?)

    Sajnálom, mert nagyon vártam már, hogy átjárjon az élmény ismét, ami az Infinity war alatt volt. Max 6/10

  8. Tudom, hülyeség, de én sokáig abban reménykedtem, hogy esetleg Thanos is benne lesz a filmben, és elsőre mondjuk legyőzi Carol-t, és még el is tesz láb alól valaki számára fontosat, hogy személyesebb legyen, amikor behozzák az Endgame-ben, mert így kissé Paulo és Nikki-s lett szerintem. Rohadtul ki fog lógni a bandából! Tizenegy év kontra TEGNAP XD

  9. Nekem kellemes csalódás volt, nem vártam tőle sokat. Viszont lenne egy kérdésem:

    SPOILER

    Eddig nem úgy volt, hogy a Captain America első filmje után a SHIELD-hez került a Tesseract? Mert itt meg ugye arról a hajóról viszik le a végén.

  10. Nekem az új SW-vel analóg ez a történet, amikor olyan erős volt az elvárás és a csordaszellem, hogy egy kritikus se merte kimondani, hogy ez a film igazából gyengécske (most a feminizmus szent tehene miatt sem meri senki kritizálni, ez a túltolt polkorrektség is nagyon szomorú szerintem). Helyére fog kerülni ez a film is az idő süllyesztőjében, bár a Marvel jelenség, azaz a mozis szappanopera valószínűleg még hosszú ideig menni és termelni fog, mert akit beránt a sorozat, az nem fog kihagyni egy részt sem.

  11. Kószönöm hogy az általam a Disney kapcsán már oly sokszor emlegetett “design by committee” végre elhangzott itt a blog szerzőjétől is. Egyébként a trollozásos story (sok csúnya buta náci fanboy lehúzza a mi hiperszuperPC gyönyörű filmalkotásunkat) amit a TLJ kapcsán ment múltkor nagyipari szinten itt is előjött, de mivel az összes review nagyjábó hasonló mint amit írtál, így elég erős az összefüggés a nagyon várt, de közepesnél is szarabb sikerült “világpénzemeglettvolnahozzá”film és a rohadéksok negatív, bosszús értékelés feltünése között. Biztoa megint a gonosz orosz hackergárdák nyomatják :-)

  12. SPOILERES

    Nem vagy csak részben tudok egyetérteni a kritikáddal. Egyrészt – számomra (és szerencsére ez egy relatív állapot) a színésznő nagyon jó választás volt, én úgy gondolom, hozta a sebezhető és a nem sebezhető oldalát is a karakterének, és ez így volt jó – itt ne felejtsük el, hogy a karakter ember, úgy kellett eljátszania (és ezt én éreztem is), hogy közben őrlődnie kell, nem tudja honnan jött és hova tart, amit tudott az hazugság + az erejét is korlátozták és “agymosták”. Ami feldobhatta ezt az állapotot az a természete, a makacsság (azt ugye nem lehet elnyomni, konstans) és azt is jól hozta.

    Persze a sztoriban és megvalósításban vannak kivetni valók, nekem három dolog nem tetszett:
    1, Kb. kiherélték a Skrullokat
    2, Összecsapták a csatajeleneteket (itt az utolsó személyek közötti harcot külön kiemelném…)
    3, Furry szeme

    Én jónak értékelem a filmet egyébként (nem tökéletes), de lehet csak azért, mert nagyon várom az END GAME-et és ez csillapította az étvágyamat – főleg az első kredit utáni :))))

  13. Sajnos egyet kell értsek a poszttal. Eléggé semmilyen, tipik filler, karakter be lett vezetve, ennyi. Sam L. a legjobb benne. Látvány oké, de ennyi. Endgame előtt kihagyható. Elég ha mindenki betolja a post credit scene-eket YouTube-on.
    Jóindulattal 7/10 de csak Jackson és pár mellékszereplős poén miatt. Ja, a csaj szinkronja nagyon kuka. (Én by default nem vagyok szinkronellenes, de ez nem jött át…)
    A végen a kiírás meg instant facepalm… -_-

  14. Ugyan nem láttam a filmet, de rohadtul nem értem miért kell őt belerakni az Endgame-be. És rohadtul zavar is. Legyen ő a jövő, a nagy feminista Marvel átalakulás vezére, eddig rendben van, az már úgysem fog feltétlenül érdekelni. De Tony, Steve, Thor és a többiek történetét miért nem lehet nélküle lezárni? Abszolút nem hiányzik bele ez a fölöslegesen beleerőltetett szereplő.

  15. Számomra a film nagyon kicsit a galaxis őrzőije hasonlított,főleg az eleje és utána átment Thor 1be. Megjegyzem azok sokkal jobb filmek

    Samuel nagyon jó volt,én bírtam minden percét.
    Talos is nagyon jó volt,nameg a macska.
    Számomra nyilván való volt hogy folyamatosan átverik.Főleg kiindulva onnan h Ronan a vezérük ,aki ugye gonoszkodik,.
    Az a csavar fuu de meglepő volt,ezekből kiindulva.

    Többre számitottam,ez egy tipikus mérlegen kimért marvel film lett

    10/7.5 kb

  16. Kakarotto
    Nem semmiért lesz benne, valszeg köze lesz a többiek “feltámasztásához”.

  17. totoro: dehogynem merik kimondani, most elég sok a negatív hang kritikus fronton is, konkrétan még rottenen is lejjebb van a kritikus egyenpont. Nem kell ilyen elméleteket tolni, amik már az első adaton megdőlnek. De most nem akarok belemenni, hogy miért pontozták fel a kritikusok a Jedit

  18. Islander: sokszor írtam már a fókuszcsoportozást, de szinte mindegyik filmjük mögött ott volt Feige elképzelése, viszont itt nem láttam a fő tervet.

  19. Azt hiszem kellett már egy (még egy?) rosszabb Marvel film is, hogy értékelni tudjuk a többit.
    Kár, hogy pont a csajosat szúrták el, de várható volt.

    Azt nem tudom csak eldönteni, hogy a Párduc volt gyengébb vagy ez.

    Szinte mindennel egyet értek amit írtál Human.

    Pedig lehetett volna érdekes, vicces film is, de szerintem a rendezőknél/íróknál elvérzett ez a dolog.

  20. A második stáblistás jelenetet nem tudtam megvárni. kihagytam vele valamit, vagy tipikusan egy jópofiskodó jelent volt?

  21. Úgy vélem hogy valamikor az elején volt ebben potenciál (hiszen adtak rá pénzt, ugye), csak a készítés folyamán valamikor, vagy akár többször valaki bedugta a kis pofiját, és elmondta hogy “több feminizmus”, “pilótatárs legyen fekete”, “macsó picsa”, “ne legyen szexista a jelmez”, “menekült skrullok”, “deakkormár legyen benne kisgyerek űrlény is”, “Larson ne nagyon mosolyogjon” stbstb.
    Azt nem értem, hogyan bólinthattak rá a végén, látva a végeredményt? Volt benne pár pozitív dolog, nyilván, de ha az egészet nézem, jelenleg MCU leggyengébb darabja, sajnos.

  22. Két dolgot tudtam értékelni a filmben: Sam Jackson papát és a poénokat. Sztori, látvány, action mind uncsi volt vagy semmi extra. Sima filler epizód a nagy finálé előtt. Coulson rettentő keveset szerepelt pedig őt vártam a leginkább. A macska nagyon túl volt tolva.

    Másnap megnéztem újra a Wonder Womant, nem kérdés melyik a jobb csaj hero film.

  23. SPOILER

    Magam elég erős MCU fannak tartom..minden filmet moziban láttam (kivéve a Hihetetlen Hulkot)..de nagyon felemások az érzéseim..imdb pontszámot nem néztem meg a film előtt…direkt..:)millio dolog nem tetszett a filmben..de Jackson tényleg jó volt..de megérdemelt volna egy méltóbb kivitelezés a szeme miatt(egy “macska” miatt..na nemár!!)..az első bonuszjelenet viszont nagy volt…:)))

  24. Dave: Utána megnéztem az Aquamant is újra és azt kell mondjam kurvára élveztem! Sokkal jobban mint a solo MCU filmek jó részét.

  25. Egyedül Jackson volt jó a filmben, meg ez a kicsit “haveri kapcsolat” és beszólások szerintem jól működött. Egyébként totálisan kiszámítható és dög unalmas volt az egész film, még a Thor 1-2 is jobb volt.

    Az a szem elvesztése pedig, nagyon esetlen volt.

  26. Mate815
    Oké ez a két dc film jó, de attól még a filmes univerzumuk kuka lett. Valóban vannak sokkal jobb filmek az mceu-nal ennél, de nekem simán bejött. Nálam a legalja amúgy a Thor 2, a Vasember 3 meg a párduc. Azoktól fényévekkel jobb a CM. Csak jönne már az endgame. :D

  27. spoiler(?)

    Csak engen zavart a macska? Egy kocka se fert volna el benne, nemhogy annyi ember. Marmint el tudok fogadni urhajokat meg szuperhosoket, de ez egy masfajta suspension of disbelief. Ez mar a bargyu gagyi kategoria.

  28. Dave: Természetesen jobb filmes univerzum az MCU, ez nem kérdés. Thor2, Iron3 nálam is a legalján van de a Panther jobban tetszett mint a Cap Marvel.

  29. Na végre egyszer nem úgy értékelt human, mint én. Már kezdett frusztrálni, hogy a hasonmásom…
    Nekem egész jó szórakozást nyújtott. Korrekt Dragon Ball Z adaptáció lett a maga módján, szóval ez pozitívum, de az amúgy tényleg vicces poénokat kicsit túltolták, tehát sok, komolyan vehető jelenetbe feleslegesen be voltak tolva. Brie Larson játéka tényleg kicsit fapofa volt, de valószínűleg a rendező is ezt várta el tőle, viszont össze sem lehet hasonlítani egy Gal Gadottal vagy Margot Robbieval. Samuel hozta a kötelezőt, és a cicás jelenetei tetszettek.
    Most már tudom, hogy annak idején az egyik macskám nem is macska volt. Goose elbújhatott volna mellette…

  30. Én annak ellenére ültem be tegnap megnézni, hogy nagyon sok negatív vélemény jött szembe velem a neten és… ehhez képest pozitív csalódás. Semmi világmegváltó nem volt benne, de szerintem rendben volt, és nálam a katartikus jelenetek is többnyire működtek.
    Lehetett volna jobb, de nekem simán jobban tetszett, mint a sokak által – nem feltétlenül itt a Filmbuzin – agyonmagasztalt Párduc.
    Szóval kikapcsolódásnak, az Avengers-re ráhangolódásnak simán tudom ajánlani.

  31. Számomra egy igenis élvezhető, aranyos, látványos és humoros film volt. Nem bántam meg, hogy moziban néztem! :)

  32. Az a baj, hogy most elkezdhetném védeni a karaktert de csak a képregényes ismereteim alapján tudnám megtenni, hiszen a film óriási csalódás számomra. Azt tudni kell hogy Marvelnél Pókember után ő a másik kedvencem és tudom, hogy nagy elvárásokkal ültem be rá de azért tisztában voltan vele hogy ez egy MCU film. De még a közepest is alig ütötte meg a film és igazából azt is Sam Jacksonnak és Ben Mendelsohnnak köszönhetik.

    Egyébként maga a karakter igen is kell a Végjátékba. Aki nem ismeri a képregények azoknak elmondom hogy ott is ő segít nekik sőt még a Bosszúállókat is vezette és “alig várom” hogy vele is eljátsszák majd a 2. Polgárháborút. Viszont megértem 100%-ig az embereket akik nem a neme miatt de panaszkodnak hogy miért kellett ő most ide.

    Elvégre (nem akarok DC hasonlatokat mondani de fogok akkor is) Wonder Womanhez mérve, ami miatt alapból elkészülhetett ez film, Carol egy nagy nulla, mondjuk ki nyíltan. És nem az erejét tekintve hiszen erős, ez látszott a filmben is. De mint EGYÉNISÉG még MCU szinten is gyér pedig szerintem a többség egyetért velem hogy eddig se volt az egyéniség az MCU erőssége. És igen egyet kell értenem Humannal még az a ganédomb Thor film is jobb volt mert volt benne karakterfejlődés, megismertük, mármint TÉNYLEG megismertük a főszereplő előéletét és nem csak egy átkozott 1 perces flashbackben mutatták be mi volt vele és azt is csak akkor láttuk mikor az elméjében mászkáltak vagy mikor úgymond “epikusnak” akartak beállítani a harc közben de épp ettől lehet inkább röhejes.

    Gyakorlatilag ami Dianában megvolt anno az úgy ahogy van hiányzik Carolból és igazából Marvel Kapitányból is. Mert hiába erős, a Marvelesek még mindig nem tudnak epikus jelenetet írni de ami fontosabb hogy nem tudnak értelmes női karaktert írni. Eddig se volt és ki tudja meddig nem lesz még. Ha van egy valóban epikusabb jelenetük akkor tuti hogy elcseszik egy rohadt poénkodással. Itt is ez történt és gyakorlatilag az egész MCU-t ez jellemzi, ékes példája ennek a Thor Ragnarok is. Elpusztul a világa de azért nyom egy viccet.

    Az a baj hogy a Marvel még mindig fosik attól hogy kicsit komolyabban vegyék magukat. És igazából ez érthető hogy amikor megpróbáltak komolyabb sztorit csinálni, lásd Doktor Strange, akkor egyből felsültek anyagilag. Bár kritikailag szerették a filmet és mai napig az az egyik kedvenc MCU filmem. És szó szerint ugyan ezt megtehették volna a CM-el is hiszen a múltja adott, ha már feminista filmet akarnak csinálni akkor miért nem vették elő? Még illett is volna a mai trendbe mikor mindenki a nők felé irányuló erőszakról van szó hiszen az egész családja terrorizálta, nem beszélve a kollégáiról. És ha ezt bemutatták volna akkor máris árnyaltabb a karakter és lehetett volna kedvelni de jelenleg csak ott van mert tudjuk hogy kell majd a Végjátékban és legyünk őszinték, akik szerintem a Box Offices sikerének nem ez 98%-ban az oka az vakon van mint Stevie Wonder.

    És tényleg ne jöjjön nekem majd senki azzal hogy hím soviniszta vagyok meg DC fanboy mert bár imádtam a WW-t de annak is volt hibája, de azt legalább a főszereplő vitte a hátán és nem a mellékszereplők. Nem beszélve a közelmúltban moziba került Alitáról ami ugye megint csak mondható “feminista” filmnek. Egy 90%-ban kiborg lányban több érzelem volt mint egy teljes értékű emberben. És ez sajnos 100% hogy nem Brie Larson hibája. A rendezők nagyon nem értenek ehhez sajnos, látszik hogy kezdők, az egész film fényképezése, az operatőri munka nagyon független filmes, vannak olyan jelenetek ahol konkrétan hunyorítanom kellett mert olyan sötét volt a kép.

    Amúgy ha már Alita, a Marvel példát vehetne arról a filmről mert az pl tökéletesen bemutatta hogyan kell egy gyakorlatilag legyőzhetetlen főszereplőt sebezhetővé tenni, nem beszélve arról a sok epikus jelenetről amiktől a hideg is kirázott. EZ hiányzik az MCU-ból. De mivel nem erre van igény maradunk az instant leves megoldásoknál.

    u.i.: Fury szemére meg inkább nem mondok semmit. A “macska” is jó lehetett volna ha nem csak fanservice-re meg hülye poénokra használják. Jude Law-t továbbra se értem minek volt itt. Mar-Vellt inkább meg se említem mert a nők rám támadnak. És akkor ott van még a Legfelsőbb Intelligencia. Azért ne mondja már nekem senki hogy egy 170 millás filmbe nem lehet beletenni az igazi külsejét.

    Ja és mivel eltelt ugye több mint 20 év e-között és a végjáték közt nyilván úgyis fog jönni majd Monica is. A kis lány a filmben ugye.

  33. Ja még annyit mert ez érdekelne nagyon. Valaki sötétítsen már fel pls és magyarázza el hogy mégis miért mondják az emberek hogy örülnek ennek a filmnek mert a lányaik felnézhetnek majd egy női hősre. Mármint amit mondanak nyilván értem de mit láttak a karakterben ami kiváltotta ezt belőlük hiszen nem sok pozitív tulajdonságot láttunk tőle.

    A film rögtön azzal kezd hogy nem tiszteli az elődjeit, aztán mikor lekerül a Földre csak azért mert egy barom beszól neki ellopja a motorját sőt még egy boltot is kirabol. Ja ez valóban követendő példa. Diana legalább elment ruhát venni a boltba, még ha nem is a saját pénzén. :D

  34. @DarkEagle kicsit nekem úgy tűnik mintha felültél volna a shitstorm hullámra. Ennyire azért nem volt rossz film.
    Én úgy ültem be a moziba, hogy előtte azt hallottam 1-2 helyről, hogy nem jó, csalódás stb. Ehhez képest meglepődtem, mert nekem tetszett. Nem azt mondom, hogy nincs jobb marvel film, de a Thor első részénél és az age of ultronnál biztos jobb. Kb a Blackpanther szintjént van.

    A zenével se volt bajom, sőt az only happy when it rains-t rögtön meg is hallgattam film után.
    Szerintem valahol olyan 10/7 körül van.

    Szóval nekem mindegy, hogy milyen mellékzörejek voltak előtte és utána, hogy feminista filmnek akarták vagy sem. Jól szórakoztam.

  35. Meglepett, hogy ennyire gyenge lett a film. Azt hittem, hogy egy erős közepes szintet fog hozni nálam (ahogy a legtöbb Marvel film). Inkább egy Fury előzményt kellett volna csinálni. Én is sajnálom, hogy az első női főszereplős Marvel film nem lett jó, de legalább 1 dologban nyert a DC. Majd a Végjáték kárpótol.

  36. Elkepesztoen gyenge lett ez a film.
    Kb a Thor 2 szintjen van, szimpatikus foszereplo nelkul.

    Egyedul Jackson miatt erdemes megnezni, es mert az MCU resze.

  37. SPOILER

    jó lett volna, ha meg merik húzni, hogy a végén a nagy mentés közben véletlen megöli a skurollok egy részét, ezért bár nyer, ellenségeket szerez magának, ezért mondjuk önkéntes száműzetésként megy el űrt járni, nem azért, hogy rendet tegyen. de nyilván nem lehetett épp ez a film az, amiben a hős részben elbukik, pedig remek alapozás lett volna a secret invasionhöz. btw ez a film nagyon blőd, unalmas, szájbarágós és egyszerű volt, tényleg csak samjack dobott rajta. kár érte, de hátha a russoknak van ötletük, hogy mit lehet kezdeni kapi kettővel.

  38. A marvel filmek jobbik felébe tenném, egy képzeletbeli rangsorban. Nekem semmi különösebb bajom nem volt a filmmel, lekötött és elszórakoztatott. Brie Larson és Jackson remek volt, a sztori és a hangulat is rendben volt. Na meg az intróért egy óriási pacsi a készitőknek! 7,5/10

  39. Lefordítva a fent leírtakat. A 0 intelligenciával rendelkezo Marvel fanok es a veres szájú feministak szeretik es bálványozzák ezt a filmet a többiek pedig bcsak szomorúan csovaljak a fejuket, hogy manapsag egy ennyire közepesnek sem mondható film blockbuster lehet. Elszomorító…

  40. @Datsyuk: Nem ültem én fel semmire sem. Brie-t szerettem már amennyire szeretni lehet valakit ugye akit nem ismersz és nekem nagy csalódás volt amit mutatott magából az elmúlt hónapokban de ez nem befolyásolta a filmhez való hozzáállásomat. Mint írtam is gyerek korom óta Póki mellett ez a másik kedvenc karakterem a képregényben. Épp ez az oka hogy nagyobbat csalódtam mint kellett volna. Nyilván nem a legrosszabb Marvel film de közelében sincs a TOP 5-nek.

    Amúgy én 6 pontot adtam rá de ennek a fele kb kedvesség.

  41. Nekem tetszett a film. igazából mindent megadott amit egy képregény filmtől várok. A Fekete Párducnál jobb volt. Simán elment az idő, nem néztem az órám. Mindenki most minden filmtől Végtelen Háború szintet fog várni?! Mert akkor sok csalódás lesz mostantól.

  42. Tökéletesen egyetértek minden sorával a kritikának.
    Kár volt ezt beerőltetni a Végjáték elé.

  43. Köszi a kritikát! Haverok se voltak elájulva, és hozzád hasonlóan egy maximum közepes marvell-ként jellemezték. Ami totálisan kihagyható. Akkor ezt majd egyszer itthon, ha nincs jobb, megtekintem.

  44. Najó nem. Szerintem is gyenge közepes a film, az MCU 21 filmjéből kb. 15-16. helyre soroltam a saját listámon, a javarészét már leírtátok sokan, miért.

    De DarkEagle ezt a mérhetetlen baromságot, amit te össze tudsz hordani a tények kifordításával és a saját elfogult agendád tolásával, ezt nem fogom szó nélkül hagyni. Tudom, hogy esélytelen rád bármilyen józan ésszel meg logikával hatni, prezentáltad az elmúlt 1-2 évben, viszont azt sem akarom, hogy te legyél itt a megmondó atyaúristen ezzel a sok hülyeséggel.

    “Egyébként maga a karakter igen is kell a Végjátékba. Aki nem ismeri a képregények azoknak elmondom”

    – Senkit sem érdekel. Képregény adaptációkról van szó, egyik sztorit sem dolgozzák fel egy az egyben, ez az érv már réges régen halott, épp úgy, mint bármilyen másik médium adaptációjánál. Hagyd abba, minden képregényes filmnél előhozod, nem mérvadó.

    “Elvégre (nem akarok DC hasonlatokat mondani de fogok akkor is) Wonder Womanhez mérve, ami miatt alapból elkészülhetett ez film”

    – Mind a két filmet 2014 októberében jelentették be, két hét csúsztatással. Biztosan az akkor egyedüli Man of Steel-t felmutatni képes DCEU-t akarta másolni a 10. filmjén túllevő Marvel, akik akkor épp franchise-t csinálták egy beszélő fából. Also:

    – A Wonder Woman nem volt atyaúristen és nem az tette lehetővé, hogy női főszerpelős filmeket meg franchise-okat gyártsanak a stúdiók. Alien, Twilight, Hunger Games, az új Star Wars trilógia, számtalan példa volt már rá korábban. Sőt, volt Elektra meg Catwoman is, ha mindenképp képregényeknél akarunk maradni.

    “Mert hiába erős, a Marvelesek még mindig nem tudnak epikus jelenetet írni de ami fontosabb hogy nem tudnak értelmes női karaktert írni. ”

    – Nem tudom, nálunk tapsolt a mozi mikor Thor megérkezett Wakandába. Vagy a reptéri jelenetnél/végső csatánál a Civil War-ban. Vagy az első Avengers végső csatájában. Igazából sorolhatnám 21 filmből a jeleneteket, de totál felesleges.

    – Fekete Özvegy, Gamora, Nebula, Shuri, Okoye, Peggy Carter, Skarlát Boszi…

    “Az a baj hogy a Marvel még mindig fosik attól hogy kicsit komolyabban vegyék magukat”

    – Ezt a sablon dumát is egyébként már századjára látom tőled (Grace Randolph?), a konkurenciánál is nagyon jól kamatozott a komolykodás :) Btw. épp most halt meg a fél univerzum, a Winter Soldier, a Civil War, a Pókember: Hazatérés és a Black Panther is mind komolyabb témákkal foglalkozó filmek voltak, a Guardians 2 is hiába egy vígjáték az egész, de Yondu temetése pl. szerintem kellően komoly. Hiába magyarázod, hogy uramisten használnak humort, blockbustereknél ez gyakorlatilag nem árt, és nekik ilyen a stílusuk. De tudod, miben vannak még poénok? A Dark Knight-ban.

    “És igazából ez érthető hogy amikor megpróbáltak komolyabb sztorit csinálni, lásd Doktor Strange, akkor egyből felsültek anyagilag.”

    – Igen, egy C listás karakterből csináltak 670 millió $-t, óriási anyagi felsülés. Honnan a picsából szeded ezeket az infókat ember? 165-ből készült, rádobok neked 150 milliót a marketingre, 315 misinél járunk. Ha csak 50%-ban részesedtek világszerte a bevételből, akkor is van rajta 50 millió profitjuk. Ha ez felsülés, akkor a konkurencia all star csapatának team up movie-ja, ami ennél is kevesebbet ért el, tuti óriási siker lehet a szemedben.

    “És szó szerint ugyan ezt megtehették volna a CM-el is hiszen a múltja adott, ha már feminista filmet akarnak csinálni akkor miért nem vették elő?”

    – Figyelj már, tisztázzunk már valamit, mert szerintem fogalomzavar van a fejedben. A NŐI-FŐSZEREPLŐ-NEM-EGYENLŐ-A-FEMINIZMUSSAL, oké? Hülyék lettek volna a feminizmust az arcodba toló blockbuster-t csinálni, nem ez a céljuk. Ha tele lett volna “Future is female” felkiáltással, most azon lovagolnál épp.

    “Nem beszélve a közelmúltban moziba került Alitáról ami ugye megint csak mondható “feminista” filmnek.”

    – Lásd előző komment.

    “Amúgy ha már Alita, a Marvel példát vehetne arról a filmről mert az pl tökéletesen bemutatta hogyan kell egy gyakorlatilag legyőzhetetlen főszereplőt sebezhetővé tenni,”

    – A Captain Marvel-ben a főszereplőnek gyakorlatilag amnéziája van, ezen felül pedig nem tudja kontrollálni az érzelmeit és forrófejű, amiből ő és más is sérül. Ezen felül egész életében visszafogták, ami ellen küzdenie kellett folyamatosan. Nem a legerősebb karakterív, ezt én is elismerem, de az OP karaktereknél tipikusan mentálisan/érzelmileg kell őket visszább fogni, hogy kezelhetőek legyenek. Erre úgy gondolom, mutatott a film példát.

    És mint mondtam, én sem csipáztam a filmet. De az üres, légből kapott hülyeségeket amiket így ide tudsz fosni magadból néha, még kevésbé bírom.

  45. Ahogyan előttem sokan leírták amivel egyezik az én véleményem is: nem volt jó film – a párducnál is gyengébb számomra. Az a baj ezzel a két filmmel, hogy csak azért néztem meg miként kapcsolódik az infinity warhoz mert nem érdekelt a karakter sem. De míg a párducban megismertem a csata helyszínét, a karaktereket A CM-ben csak a szereplőt, de azt nem mitől lesz ő nagy segítség.

    Emiatt meg baromira zavar, hogy Thor-nak klasszul végigvitték a jellemfejlődését, igazi “istenné” válását több filmem keresztül. Amire most jött a semmiből egy még brutálabb hős (komolyan mint a dragonballban). De amíg ott elvoltam vele 10-en évesen kicsit idősebb fejjel engem ez már zavar. Remélem nem kap Marvel több játékidőt az eddigi alaptagokhoz képest. Majd a következő fázisban paradézhat, de az alapító tagok szépen búcsúzzanak az univerzumtól – ha így lesz egyáltalán.

    Egyetlen pozitívuma a filmnek ami tényleg aranyos volt az a Stan Lee cameo.

  46. Az a bajom hogy az összes Marvel filmre ez a jellemző jó jó de nem elég jó és persze kivétel a Végtelen háború.Ja a kivétel erősíti a szabályt.Amúgy alaphanhangon tetszett is volna de hiányzik az epic Brie Larsonbol persze a Végjátékban meg simán az lesz.Kitudja

  47. Én nem vártam sokat és így egy közepes filmként élveztem. Egy 7 pontnak jó. De most őszintén egy black Panther is olyan volt hogy egy 7 pont és semmi kedvem újra nézni mert egy jelenet sem fogott meg igazán. Azt viszont istenítette még az is aki nem látta. Itt azért szeretnék egy újra nézést ha kijön dvdre.
    Érződik hogy miért nem szimpatikus néhány embernek a főszereplő, de nekem az volt még akkor is ha látszólagosan nem tud futni és küzdeni. (De pont a Daredevil börtönös 11 perces bunyóját néztem meg előző este szóval azt semmi bunyó nem tudja toppolni)

    Egynek jó, ha nem Marvel lenne és nem lennének hatalmas elvárások, senki nem ugrálna.

  48. ááááááá! háromszor aludtam el a filmen ! értem én hogy kell egy mozi Captain Marvelnek de ez nagyon gyenge lett ………..

  49. Egynek elment a film, de a másik női főszereplős eredtfilmhez viszonyítva (WW) sehol sincs ez a mű. Egyszserűen a DC a csajos filmjét oltári szórakoztatóra és többször megnézősre csinálta, ez meg egynek elmegy, csak hogy ne nézzünk hülyén a moziban, mikor megjelenik Mar-vell és szétrúgja Thanos tarka zittyóját.

    Amúgy SLJ és a macska nagyon adta, a legjobbak voltak.

  50. Szerintem jó lett a film. Igaz nem lett olyan, mint az Amerika Kapitány 2-3 és a Végtelen háború, de nem lett olyan szörnyű, mint amilyennek “egyesek” hónapokkal ezelőtt megjósolták. Nálam a legrosszabb MCU még mindig a Vasember 2 és a Thor – Sötét Világ. Most az, hogy a főhősnő az első szoló filmjében nem lett olyan menő, mint amilyennek beharangozták ez igazából várható volt. Mert például Hulk, Thor (és Fekete Özvegy) az első Bosszúállóktól lettek olyan acélos karakterek. Akárcsak Amerika Kapitány a Tél katonájában, vagy a Hangya a Polgárháborúban és Doctor Strange a Ragnarökben. Szerintem Carol az Endgame-ben (meg a későbbi filmekben) már tuti jobb karakter lesz.
    Tény Larson kisasszony eléggé csámpásan futott a filmben, de valahogy én ezt nem éppen bakinak, hanem sokkal inkább szándékosnak tűnt (mert hát azért ne akarják bemagyarázni nekem, hogy egy 29 éves nő, aki nagyon jó táncos is, annyi edzés után nem tud rendesen futni). Csak azt nem értem, hogy mi értelme volt ennek. Sőt még azt sem értem, hogy miért kellett az első Marvel Kapitányt, azaz Mar-Vell-t nővé tenni. Mert ha filmbéli jeleneteit nézzük, akkor nyugodtan maradhatott volna férfi, mint a képregényekben. Nem osztott nem szorzott volna.

  51. szszfilm: amerika kapitány gránátra ugrása az első részben > bármi amit a captain marvelben láttunk.

  52. human: az igaz. De ha későbbi filmjeihez viszonyítjuk a karaktert (Tél Katonája, vagy Ultron kora), akkor az első részbéli kapitány sokkal gyengébb a mostani önmagához. És itt nem a fizikai erejére és a harci tudására gondolok.

  53. human: Szerintem a Marvel Kapitánynak a legnagyobb negatívuma a rendező páros volt. Jó volt a 90-es évek feeling, meg a főhősnek az a minimális karakter drámája (bár én úgy hallottam, hogy ők ehhez a részhez jobban értenek). De inkább olyan rendező kellett volna, aki ezek mellett még nagyon jól ért a látványhoz és akcióhoz is.

  54. Sajnos a macskán kívűl semmi pozitívumot nem tudok felhozni,csak az endgame miatt néztem meg és a figurás pohár miatt amiből egész szép gyűjteményem van :) sajnos van egy olyan fura érzésem,hogy az endgame után lefelé fog ívelni az MCU és a DC jobb filmeket fog csinálni ezt biztosra veszem.

  55. Megnéztem a kölykökkel. Ők jól szórakoztak én meg…….el voltam. Volt pár jó poén de nem ragadott el túlságosan. Ehhez nagyban hozzá járult az,hogy nem bírom Larson kisasszonyt, nem szimpatikus. Ez persze nem a film hibája és nem is mondanám hogy Brie Larson-é hisz nem tudok rá konkrét okot miért nem szimpi. Valahogy nem jön be a kisugárzása.
    Na mindegy, a mozijegyet nem sajnáltam de nálam sincs az első 15-ben.

  56. @gore: Ígérem röviden fogok válaszolni, hogy neked ne kelljen fölöslegesen regényt olvasnod.

    1. Én nem mondtam, hogy 100%-ig másolják a képregényeket, csak a fentebbi kommentelőnek írtam, hogy nem légből kapott ötlet hogy CM csatlakozik a Bosszúállókhoz Thanos ellen.

    2. Gal Gadotot mint Wonder Woman 2013-ben jelentették be, ha nem rémlene akkor elmondom, hogy előtte még villantott egyet a BvS-ben is amit ugye szintén 2013-ben jelentettek be. Ekkor még sehol nem volt Marvel Kapitány. Nem mellesleg maga Kevin Feige mondta hogy a Civil War azért készült el mert akart egy választ a BvS-re és most a WW-re. Szóval ezt nem én mondom ez tény.

    3. Azok közül a filmek közül amiket te felsoroltál 2 db a képregény film. Itt képregény filmről van szó hiszen mindkét filmnél ezt emelték ki hogy ezek az első képregény filmek amikben egy nő a főszereplő. És igen egyet értek hogy volt Macskanő meg Elektra is. De egyik sem egy univerzum része volt. És nyilvánvaló hogy mindkét cég így gondolja. Ráadásul mindkét filmet nő rendezte. Illetve csak a WW-t mert a CM-nek csak társrendezője egy nő. Elhiheted nekem hogy nincs WW akkor nincs CM sem. Legalábbis nem mostanában.

    4. Ami az epikus jeleneteket illeti én a szóló filmekre céloztam. A Russo testvérek valóban csináltak pár epikus jelenetet, az egyik kedvenc épp az említett Thor belépő. Ők gyakorlatilag majdnem minden karaktert helyre hoztak amit mások elcsesztek.

    5. A nők közül talán Peggy az egyetlen aki ér valamit és mondjuk úgy kidolgozott karaktere van. Az összes többi csak húsárú kellék. Hiába erősek csak ott vannak hogy legyen nő is a vásznon. Özvegy gyakorlatilag haszontalan. Bárki megcsinálná azt amit ő. Skarlát Boszi meg kb az MCU szégyene, mármint azért mert le se szarják. Pedig van olyan erős kb mint Marvel Kapitány de totál le van butítva ő is.

    6. Nem vettem senkitől a dumámat ez mind saját. Kösz. És ez így van, a Marvel nem akar újítani mert bevált nekik ez a recept. És igen a DC bár inkább Warnert mondanék a DCEU felét elcseszte de ők legalább próbálkoznak és nem ugyan azt akarják kiadni minden évben. Egyébként nézz már fel kérlek Box Office Mojo-ra és nézd meg a Strange adait jó. Otthon alig szerzett többet mint amiből készült. A világszintű bevételből pedig ha jól tudom csak 25%-ot kapnak de majd @Human kijavít ha hülyeséget írtam. DE még 50% esetén sem fényes a helyzet.

    7. Nem az én fejemben van fogalomzavar, te nem fogtad fel amit írtam. Nem én mondom hogy feminista a film hanem ők mondták magukról. Így reklámozták a filmet. Pedig semmi feminista nincs benne. Egy Thor Vasember szerelem gyereket láttunk csak fele olyan jól kb. Ha nem tűnt volna fel azt írtam hogy mivel kihagyták a múltját épp ezért nem lett feminista a film mert ha beleteszik akkor kapott volna igazi feminista töltetek és jót is tett volna a filmnek mert akkor tudtunk volna azonosulni a karakterrel de így olyan volt mint Groot csak nem olyan aranyos és mond más szavakat is.

    Az Alita hasonlat sem véletlen mert ahogy írtam is, gyakorlatilag mindkét karakter olyan amilyennek te is leírod, erősek, forrófejűek és mennek a saját fejük után ezzel bajba sodorva másokat is ráadásul mindkettő amnéziás. De míg ezt Alita megértette idővel és fejlődött a karakterének EGYÉNISÉGE, addig ezt Carol Danvers nem mondhatja el magáról hiszen az 1. perctől az utolsóig ugyan olyan maradt.

    Szerintem ha máskor belém akarsz kötni nézz utána a dolgoknak. Látható hogy tetszett a film vagy nem tudom mi másért védenéd ennyire.

    Úgy fest mégis csak regényt írtam. Bár nyilván üres fülekre talál majd.

    “szszfilm: amerika kapitány gránátra ugrása az első részben > bármi amit a captain marvelben láttunk.”

    Ezt adom. Ez az egyetlen jelenet epikusabb és emberibb tele érzelemmel mint az egész Marvel Kapitány film.

  57. szpojleres? (human erről lehetne valami szabály ha mondjuk +80 hsz van hogy akkor is ki kell e még irni)
    Marvel 10 éven át építette a filmes univerzumot. Minden egyes színész telitalálat volta képregényhez képest. Am kap, Tony, mindenki. Minden egyes pont amit csináltak gyönyörűen egymásra helyezkedett.

    Aztán jön ez……..és az egész leomlik mint a kártyavár.
    Nem értem egyszerűen, nem értem. Brie Larson hatalmas 0 ebben a szerepben, semmi de semmi érzelmet nem tud kimutatni….rendesen ellenszenves. Olyan mértékben Mary Sue (amikor átmegy a űrhajókon olyan mértékben a fejemet fogtam….Rey a diznivárszból nulla mary sue hozzá képest) hogy fáj, egyszerűen nincsen semmi gyengéje. Nincsen benne semmi olyan amitől a karakter felépülne, semmi, csak eleinte is erős volt, de amikor erősebb lett hogy legyőzte a férfidominanciát a fejében és hisz magában akkor meg iszonyat erős.

    Ennek szurkoljak az Endgameben? Ennek lesz a legnagyob szerepe Thanos legyőzésében? Rendesen közömbös lett a film amit ennyire vártam.

    Arról nem is beszélve, hogy az egész loret tönkrevágta. Fury miért nem hívta amikor Loki jött? Fury miért nem hívta Ultronkot? Ne mondja nekem senki sem amit Kevin Feige, hogy azok nem voltak vészhelyzetek. Az összes civil áldozat aki meghalt ezáltal az Fury hibája.

    Skrullokból jókat csinálnak? Miért édes istenem??
    Thanos után a skrull wars lehetett volna a másik nagy mű amit kiadhattak volna. Mekkora lett volna már hogy thor vs thor skrull.
    Borzalmas csalódás. Remélem a pletykák hogy az avengersz szereplőgárdája sem akarja Briet igazak, és eltakarodik a karakterével az Endgame után valami messzi messzi galaxisban, és nem veszi át Tonyék helyét.

  58. FeelGood: Már Thanos miatt is érezhető volt, hogy a Endgame után lejtmenetbe fog menni az MCU, mert utána már nehéz lesz nála nagyobb fenyegetést találni.

  59. Nagyon rég volt ilyen velem :) kb 15 perc után kijöttünk a moziból, hogy ez mi a szar volt :)

  60. @szpojleres mókus: Egyet értek veled abban amit írsz kivéve egy dolgot. A Skrullok nem gonoszak a képregényben. Ők is és a Kreek is ugyan olyanok mint bármelyik ember, hajlamosak a jóra és a rosszra is. Csak ezt a film baromira nem jól ábrázolta. A Marvelben amúgy is trendi hogy nincs középút. Valaki vagy jó vagy rossz.

    Amúgy ez még nem is a teljes ereje Carolnak, a film 90%-ban le volt korlátozva. Az érzelmei kimutatásának hiányát én megértem mert ott volt ugye a chip a nyakén plusz hat évig arra tanították hogy ne mutassa ki őket de látszott hogy ellenállt azért. Viszont ez szerintem nem Brie hibája. Aki látta a Room-ot tőle az tudja miért mondom. Egyszerűen kapott két nagyon kezdő rendezőt és egy nagyon rossz forgatókönyvet. Ebből egyik Oscar díjas színész se hozott volna ki többet szerintem.

    Amúgy ha szerencsénk lesz akkor talán a Russo tesók majd az End Gameben helyreteszik a karaktert kicsit hiszen Thorral is megtették, Skarláttal is, Kapitány is remek volt stb.

  61. SZSZFilm: Nagyjából 10 olyan másik karaktert tudnék mondani akik SOKKAL nagyobb fenyegetést jelentenének mint Thanos. Ha nincs nála a kesztyűje akkor Thanos egy senki kb.

  62. Szerintem teljesen vállalható film lett. Sokkal rosszabbat vártam, de Larson kisasszony a kampánybéli hibái ellenére pozitív meglepetést okozott a játékával.

    A történet is érdekes mederben haladt, ahogy vele együtt állt össze a kép, hogy mi is történt vele pontosan. Nagyon jónak gondolom, hogy így keretbe foglalták az egész MCU-t, tehát az egész kezdetét éppen a befejezése elé rakták be. Érdekes volt látni a Galaxis Őrzőinek gonosz karaktereit is, de még mindig hiányérzetem volt, hogy nem volt minden elmesélve velük kapcsolatban.

    Ugyanakkor többet vártam a macskától. Nem volt megmagyarázva, semmi. S erre ő ok nélkül kikaparja Fury szemét? Ennél azért többet vártam, mert nem volt hiteles a reakciója.

    Két kisebb hiba volt még a filmben. Az egyik a vége felé, amikor bezuhan a légkörbe és lábbal a levegőben csapkod, ott rémisztően látszik a bevetített háttér. A végén pedig odarepül a hajóhoz mindenféle sisak vagy védőfelszerelés nélkül.

    Ami érdekes lesz, hogy ha egy ennyire erős szuperhőst bemeséltek, akkor milyen lesz a csapatdinamika? Most a kiírandó karakterek ellenére, hogy fog egy Captain Marvel csapatban játszani? Tehát úgy nem tudom elképzelni, hogy még hősök között is egy kategóriába legyen a többiekkel, hiszen kvázi sebezhetetlen és elpusztíthatatlan lett.

    Még egy gondolat. Nyilván ő nem öregszik, de azért ciki lesz, hogy 20 évig rá se nézett a barátnőjére és a lányára. Én őszintén szólva azt vártam, hogy összehozzák Furyval, illetve az immáron felnőtt kislánynak is lesz esetleg szerepe a phase 4-5-ben. Tehát mit csinált Captain Marvel közel 20-25 éven át, hogy nem sikerült a Földre visszajutnia? Bebörtönözték volna?

    Az már a képregény hibája egy csöppet, hogy zavaró volt a 2-3 Marvel/Mar-vell nevű karakter, tehát én is kicsit bele voltam zavarodva, hogy ki kicsoda.

    Ennek ellenére azt mondom, hogy sokkal jobb film lett, mint vártam. Szép, látványos, szórakoztató és korrekt iparosmunka az MCUn belül, amiért egyáltalán nem kell szégyenkezniük. Volt ennél sokkal gyengébb filmjük is már. Remélhetőleg Captain Marvel új színt hoz a következő generációs hősök közzé, de mint mondtam, eléggé túltápolták, mert kvázi ilyen Superman szintű hős lett belőle.

  63. igazad van, szinte mindent a dceutol masolt az mcu, sirok. feigeek konkretan tobbek kozott a cpt marvel film miatt vesztek ossze ugy perlmutterrel, hogy kileptek a marvel alol. de hogyne, tuti a szinesznonek csapnivalo gal gadot bejelentese atrendezte a terepet nekik is, amugy eszukbe se jutott volna.

    ismerem a boxofficemojot koszi, a 25% netto hulyeseg, teljesen valtozik az aranyszam konkretan filmenkent. 680 millio dollar pedig ilyen budgetvel sehol sincs a bukashoz, de probalkozz csak.

    utolag viszel bele extra infokat es valtoztatod meg a kijelenteseid az eredeti kommentedhez kepest (jajj en ott szolo filmekre gondoltam, jajj ott meg csak kepregenyfilmekre), ezt en igy nem is folytatnam. te pedig nezz utana a szalmabab erveles fogalmanak vitakulturaban :)

    nem reklamoztak a filmet ugy, hogy ez egy feminista film. lesz. a legerosebb kijelentes kb az volt, hogy fontos a noi nezok szamara, csókolom. es ha egy masodpercnyi feminizmus is lett volna a filmben, amiatt tepned itt a szadat, hogy miert kell politizalni, bezzeg a wonder woman nem tette (#mensworld aztan tenyleg nek volt az. )

    a dc mivel is probalkozott? először masoltak Nolant, utana meg az MCU-t, nice. utobbi pedig elkezdte keverni a zsánereket a filmjeiben, hogy ujszeru maradjon meg a kepregenyes adaptaciok vilaga.

    mint leirtam direkt az elejen es a vegen is a komment ek, nem voltam oda a filmert. az ilyen baromsagokat viszont nem hagyom szo nelkul, amit itt vagy barmely mas portal alatt muvelsz :)

  64. – avagy cpt marvel nyitó hétvége cikkek alatt megjelenni “dE a WoNdeRwOmAm dUpLa eNnNyIt hOzOtT oSsZeSeN” kommentekkel nem erositi tulzottan az objektivitasod teso.

    tudom meglepo, hogy egy film 4 honap futas alatt tobb penzzel buszkelkedhet, mint egy olyan, ami 3 napja vt a mozikban. de orulok, hogy te adsz nekem boxoffice tippeket.

    what a fkin joke.

  65. DarkEagle: Hát én esetleg Galactus-t tudnám elképzelni, vagy még a Sötét Bosszúállókat. Utóbbi még eredeti is volna (plusz még Marvel Kapitány egyik ellenfelét, Moonstone-t is betudják hozni).

    Platschu: “mit csinált Captain Marvel közel 20-25 éven át, hogy nem sikerült a Földre visszajutnia? Bebörtönözték volna?”
    Azt még elmesélhetik az Endgame-ben, vagy ha a Marvel okosan csinálja, akkor esetleg a Captain Marvel 2-ben és 3-ban elmesélhetnék, hogy mit csinált 20 év alatt.

  66. “Tehát mit csinált Captain Marvel közel 20-25 éven át, hogy nem sikerült a Földre visszajutnia? Bebörtönözték volna?”

    amnéziás volt meg a nyakába beépített ízé sem segített
    ha nem tudja, hogy kicsoda hogy látogassa meg őket? A barátnő is akkor villant be ha jól rémlik, amikor már a Földön volt, előtte csak a dokiról álmodott :D

  67. Spoiler!
    Engem a végső “fight” idegre tett, olyan egyszerűen csicskította be Ronan-ék hadát, hogy az botrány. Értem hogy meg kellett mutatni mennyire OP, de pont emiatt semmi akció nem volt a filmben, a flashbeckelés szétrágott csont, a mellékszereplők zöme értékelhetetlen, engem itt Jackson is irritált főleg a szemkikaparós rész miatt, az meg, hogy ennek is Infinity Stone-ből van az ereje külön kitüntetést érdemel “Well that’s just lazy writing” kategóriában…
    Spoiler vége!

    Összességében ebben most csalódtam. Valamiért nagyobb dolgot vártam ettől így az endgame előtt.

  68. Az akciók voltak sótlanok. A többi része rendben volt a filmnek. Amúgy nagyon sokan szerintem azért csalódtak, mert itt van a seggünkben az Endgame és annak farvizén jött ez a film.

    Mielőtt beültem, tisztáztam magamban, hogy kb. milyen lesz a film. Mit várhatok, milyen lehet majd, ha fel kell vezetni egy nulla karaktert. (Akit sose láttunk).

    Az előző Marvel eredetsztoriktól ez messze nem tért el oylan nagyon minőségben. A kötelezőt bőven hozza, itt inkább az előbb említettek miatt van össznépi csalódás

  69. @gore: Te beszélsz nekem érvelésről mikor kiforgatod a szavaimat? Egy szóval nem írtam, hogy az MCU a DCEU-tól lop mindent. Maga a Feige nyilatkozta hogy a Civil War a BvS miatt készülhetett el mert eredetileg nem akarták megcsinálni. Ugyan ez igaz a Marvel Kapitányra is.

    Egyébként ha ismernéd a képregényeket akkor rájöhetnél hogy baromira nem újdonság ez az egymástól való másolás. Gyakorlatilag a kezdetek óta ezt csinálják. Ékes példája ennek pont a Marvel Kapitány/Shazam esete. De mondhatnám a Superman klónokat is.

    Ami a Box Office-t illeti most direkt rákerestem neked. Remélem tudsz angolul, bár ahogy látom magyarul sem hiszen nem értetted meg amit írtam.

    “Traditionally, during the opening weekend of a film, the larger chunk went to the studio, while as the weeks went on, the theater operator’s percentage rose. So a studio might make about 60% of a film’s ticket sales in the U.S., and around 20% to 40% of that on overseas ticket sales.”

    Tehát még az otthoni jegyeladásokból sem részesül a stúdió 100%-ban, csak 60%-ban, legalábbis az első hétvége után. Külföldről pedig 20-40% között tendál ez a szám.

    Egyébként most nem azért de mi a franc köze van Gal Gadot színészi teljesítményének ahhoz hogy a Wonder Woman film igen is az a film ami elindította ezt az egészet? És igen Brie nyilván jobb színész de valahogy mégis Gal Gadot a kedvelhetőbb karakter mind a filmben mind pedig a való életben. És baromira nyilvánvaló volt az is hogy a szóló és az MCU/DCEU filmekre céloztam hiszen a gyártók is ezekről beszélnek. Senkit nem érdekel már a Macskanő vagy az Elektra. Mert akkor felhozhatnánk azt is hogy rohadtul nem a Fekete Párduc az első fekete képregényhős akiről film készült hiszen ott van a Penge is. ;)

    Innentől pedig le is zárom a vitát mert beszélhetsz te nekem itt arról hogy nem jött be a film de majd meghalsz hogy védhesd és utálhasd a DC filmeket. :D

    Még annyit hogy ha a legutóbbi kommented az Aquamanre irányult akkor az baromira nem Marvel másolás, az kb egy az egyben a képregényen alapszik. Olvasd el a New 52-es Aquaman sztorit és meglátod. És azt is elismertem hogy a DCEU-ben van pár szar vagy közepes film, de most nem azért de az MCU annyival van jobb helyzetben hogy több filmjük van de nagyjából ugyan annyi az arány ott is a szar/közepes és jó filmek közt. Azt nem lehet rájuk mondani hogy nem próbálkozik a DC mert igen is próbáltak más irányba menni. Lásd Öngyilkos Osztag. Ami akár jó is lehetett volna egy normális rendezővel.

    Az MCU-t meg nem véletlen neveztem instant levesnek, mert gyakorlatilag bármelyik filmet veszed le a polcról ugyan azt az élményt nyújtják mint egy zacskós leves. Egyszer megeszed, talán jól is laksz vele egy időre de utána úgyis elfelejted mert nem igazi leves.

  70. human ebből is látszik, hogy nem ismered a képregényeket, sőt, angolul se vagyok benne biztos, hogy tudsz

  71. gore? darkeaglenek mondtam, hogy nem igaz amit állít. bár lehet csak a várható válaszát figuráztad ki

  72. A filmet azóta sem láttam, de jó idejárni kommenteket olvasni, valahogy szórakoztatóbb, mint a munka :D

  73. Igen, Human, nem teljesen azt írtam amit Feige mondott de gyakorlatilag ugyan oda lyukadunk ki amit én mondtam. Hiszen ha nincs BvS akkor valószínű nem mennek el abba az irányba. Ott írják a cikkben szó szerint hogy a BvS miatt döntöttek a CW mellett. Szóval lehet hogy nem így fogalmaztam meg de amit mondtam az ugyan azt jelenti.

    Egyébként én ezzel most nem azt mondom hogy: “Hú de király a DCEU mert a Marvel miattuk lépett 2 dologban is mást.” csak annyit hogy van amiben a DC előrébb jár náluk. És ez igaz. És még mindig nem a filmjeik minőségéről beszélek.

    Gore meg továbbra is csak személyeskedik meg nagyképűsködik. Pedig látja hogy amit írtam az igaz.

    Egyébként igaz nem mondta senki de azt is elismerem hogy az Aquaman stílusa sokban hasonlít a Marveléhoz de ez sem véletlen. Miután Hamada átvette az irányítást, és aki tudja ki ő is kiket ismer, lásd James Wan pl, az tudta hogy a DCEU most totál más irányt vesz fel. Elég megnézni a Shazam előzeteseket. És maga a film nem másabb mint a képregény, sőt gyakorlatilag az is a New 52-es Shazam történetét csinálja meg viszont maga a tény hogy elővették ezeket a lazább, poénosabb tónusú karaktereket a DC-ből nyilván arra utal hogy látták mivel szerezhetnek sok pénzt. És ez be is igazolódott, lásd Aquaman 1 milliárd. Bár szerintem ez inkább Wan sikere mint a DC-jé mert Kínában ő egy isten kb. Láttuk mit csinált a Fast7-el is.

    Tippre egyébként a Shazam is hasonlóan sikeres lesz. Főleg a mai előzetes után gondolom ezt amit Kínában adtak ki.

  74. Ja és ha már Marvel “vs” DC, most jött az újabb hír hogy a 4. fázisra készítik a Shang-Chi mozit amit a Wonder Woman 1984 társ-írója fog írni, és egyébként ő írja majd a Pókuniverzum animáció folytatását is. Szóval ja, a Marvel egy újabb etnikumot fog kipipálni. Mindenki döntse el hogy ez jó irány-e. Mármint hogy csak ki akarják pipálni a PC listán levőket.

  75. Én csak annyit kérdeznék, hogy miért van kree aki kék, aki fehér, és aki afro? Vagy ők is egy olyan faj, akik összelopják a tagjaikat mindenhonnan?

    Egyébként nekem tetszett, egynek elment.
    A lánynak a keménykedés annyira nem ment, meg vicces volt mindig az az egy kitartott póz (“Ez az, most legyél mérges, fintorogj, még tartsd, még, még…”), de egyébként jópofa, laza, amolyan tipik MCU-s :)
    Én azért fogadni mernék rá, hogy a Russo tesók jobban kezelik majd ezt a karaktert is az Endgame-ben.
    De remélem a rendezőpáros nem jön vissza ehhez a folytatáshoz ahogyan azt szokás ilyenkor csinálni.

    (és most külön zavar, hogy tökre nem figyeltem hogy fut :( )

  76. Ezt elég hosszú lenne elmagyarázni de lényegében annyi hogy a kékek az alap Kree faj és ők a felsőbbrendűek is. Van a Pink ami ugye az emberekhez hasonlít. Ők úgy jöttek létre hogy egyes Kreek más fajokkal is szaporodtak a fejlődés érdekében.

    És van a Ruul a szürkék, na ő róluk nem mondok semmit mert ki tudja mi lesz a filmben és elég komplex a sztorijuk is. Ők a szürkék. Gyakorlatilag ők a legerősebbek.

  77. Őszintén nekem kellemes meglepetés volt a sok negatív hozzászólás után.

    Tetszett, hogy in medias res belecsaptak a lecsóba és nem a szokásos módon mutatták be a karaktert, hanem a főszereplővel együtt ismertük meg a háttértörténetét. Brie Larson szerintem nagyon vagány volt, kicsit meglepődtem, amikor elvállalta az indies filmjei után, de baromi jól állt neki a szerep.

    A soundtracket pedig külön imádtam, végre nem a 70-es 80-as évek dalait hozták vissza, így számomra zeneileg sokkal kreatívabb volt, mint a többi marvel film. Főleg, hogy a tinikorom kedvenc zenekarait és dalait rántották be. Sokat hozzátettek a korábrázoláshoz, ami kifejezetten jól sikerült, az ebből adódó poénokon szakadtam. :D

    Samuel L. Jackson fiatalítása félelemetesen jól működött, a filmben szereplő csavar meglepett, a cica pedig halálcuki volt.

    Számomra mindenképpen a jobban sikerült Marvel filmek listáját bővíti. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.