Hollywood leszámol a vörös hajú karakterekkel

Oda a szólásszabadság! Human mindent tilt! Szerencsére az összes platformon lehet nyilatkozni minden témában, így nem hiszem, hogy pont egy kis, többnyire egyéni blogon történő moderálás lenne a szólásszabadság kiemelkedő harcmezeje. Sokkal inkább a twitter, vagy a facebook és a youtube, amik közösségi terekként működnek — a háromból az egyiknek már baja volt a filmbuzi névvel például, mint láttátok a blog facebook oldalának átalakulásával. De most nem ebbe a kérdésbe akartam belemenni.

Szóval éjjel bejelentették az új kis hableány film főszereplőjének castingját. És egy fekete, jó hangú énekesnő lett. Én meg letiltottam alatta a kommenteket, mivel láttam mi várható. Lehet ez fájó volt, ne haragudjatok, és a “nem akarok offtopikot” dolgokon kívül ritkán írok a háttérről, de itt konkrétan az volt, hogy egy nekem érdektelen témában, a Disney élőszereplős remake-jeiben egyszerűen nem akartam negatív kommenteket olvasni. A hír az hír, kiment, de ennyit terveztem vele. Eredetileg. Értem, hogy egy európai mesén alapszik a Little Mermaid, szóval még rasszizmus nélkül is meglepő a casting, de például a The Princess and the Frog is egy német mesén alapult, és kellő átalakítással lehetett másmilyen. És szerintem pont ez kéne, ha fel akarják emelni a különböző bőrszínnel rendelkező embereket, akkor nem szabad csak simán lecserélni valami másik karaktert. Viszont a témában nem a Disney amorális pénzhajhászata kerül elő a hozzászolásoknál, hanem sajnos sokszor máshogy alakul a vita. Spider Verse-t kell csinálni, meg Black Panthert, meg See You Yesterdayt, meg Blindspottingot, meg hasonlókat, nyilván nem lesz mind jó, de lesz közre új és érdekes. Amúgy fekete embertől már olvastam, hogy ha már nekiálltak, akkor sokkal inkább Ursula-t kellett volna átcastingolniuk, de 2021-ben az marketing szempontból nehéz kérdés, ha csak a film gonosza fekete.

Lehet hibáztam az éjszakai döntéssel, csak ember vagyok, és egyre többször meggyőzhető, de ha valaki csak a rasszizmusát akarja máshogy becsomagolni az Ariel témában, az ne fárassza magát. Aki a most felvetett gondolatokra akar válaszolni, azt szívesen látom. És ha Heimdall szerű átcastingolás lesz a jövőben, akkor ott nyitva lesznek a kommentek, viszont egy tiniknek szóló mesélnél itt nem éreztem fontosnak, amikor az olvasók nagyjából 3%-a 18 alatti személy, de mondom, lehet tévedtem.

Amúgy valaki már össze is szedte, hogy a vöröshajú emberek kiket vesztettek el, mely karakterek távoztak tőlük a remake-reboot és a többi során:

  • MJ (Marvel Cinematic Universe)
  • Annie (the orphan)
  • Jimmy Olsen (Supergirl)
  • Starfire (Titans)
  • Heimdall (MCU)
  • Hawkgirl (Legends of Tomorrow)
  • Wally & Iris West (The Flash)
  • Electro (ASM2)
  • Triss (The Witcher)
  • Ariel (The Little Mermaid)
human
írta
2019. 07. 04. 14:46
megjelenés
49
hozzászolás


49 hozzászólás a “Hollywood leszámol a vörös hajú karakterekkel” bejegyzéshez

  1. Érdekes. Ezért bezzeg nem rinyál senki Hollywoodban, hogy mellőzik a vörös hajúakat.

  2. Ebben a mai világban borzasztó nehéz lehet filmes blogot vezetni ilyen minőségi színvonalon, ahogy Human csinálja. És nem csak a PC, whitewashing, LGBTQ satöbbi dolgokra gondolok, hanem amikor fél évente jön ki egy olyan film, amire egyáltalán azt mondja az ember, hogy igen ez nézhetőnek tűnik, esetleg otthon majd letöltöm ncore-ról – nemhogy moziba menjen miatta. Emlékszem a 2000-es években, amikor hetente jöttek az írások folyamatosan az oldalra. Azok más idők voltak. És ez nem Human hibája. Egyszerűen most ez a helyzet, ezzel kell megbarátkozni. És igen, attól mert Ariel fekete lesz, nem kell ledobni a láncot. Szerintem fontosabb dolgok is vannak az életben, minthogy egy gyerekfilm főszereplője miatt anyázzunk az interneten.Tök jó, ha valakinek munka, suli, család mellett erre van ideje és energiája, hogy a gyűlölködő faszságokat kommentelje. Ennyire azért nem fontos a téma.

  3. Én azt remélem, hogy jelentősen megváltoztatják a történetet, lesz egy különálló alkotás belőle (nem azért, mert hogy hát ez egy vörös csajos mese, és szent, hanem mert rühellem a remake-eket, legyenek feldolgozások-átdolgozások inkább). Ami egyúttal meg is lepne, a Szépség és a Szörnyeteget nem láttam, de mindenhol azt olvastam, hogy nagyon nagyban a rajzfilmet dolgozta fel (pár nem kardinális, esetleg vitatható szükségességű változástól eltekintve). Dzsungel könyvéről nincs emlékem.

  4. Hát a Dzsungel könyvében volt pár eltérés és a befejezés is teljesen más volt.

  5. vöröshajúként kikérem magamnak. és az a vicces hogy mindegyik (kb) feketére lett cserélve. értem én hogy a ginger az anagrammája a N….betűs szónak de ami sok az sok.
    (nyilván viccelek)

  6. Redditen nagy a felháborodás a vörösek részéről. Azért tényleg fura, hogy főként őket cserélik le.

  7. Triss még lehet vörös (tudomásom szerint még nem láttuk promóképeken). Meg Ariel is. :)

  8. Ezek a dolgok egy folyamat előre megtervezett részei. Ahogyan az erre érkező reakciók is, a jól megtervezett folyamat termékei, akár elfogadóak, akár elítélőek. Ennek valóságos megváltoztatása csak az egyénen belül lehetséges, mert külső megoldás nincs.

  9. Humán
    Alapvetően értem a félelme, de itt ez felesleges. Egy jelentős többségében intelligens társaságból van itt szó. Óriási kirívó dolgok nincsenek soha. Egy kis vita, nézet utkoztetes meg belefer. Az is ha valaki kifejezi a felhaborodottsagat. Szóval, szerintem szabadon engedhetoek vagyunk.

    A helyzetről

    Milyen evolúciós előny alakithatta ki a fekete bőrű selloket??? A tenger mélyén elolyan erősen süt a nap, hogy a leeges, komoly hátránnyal járna 😂😂
    A sápadt, vörös hajú ábrázolás sokkal “reálisabb”.

    Úristen, most komolyan érdekel bárkit ez a film, és a körülötte lévő kamu dramazas?

  10. Mikor először láttam, hogy le vannak tiltva a kommentek arra gondoltam hogy jolvan Human-nak nincs kedve 10szer is végig olvasni ugyanazokat a kommenteket minden minden Disney remake alatt. De most hogy ez a bejegyzés megszületett lehet hogy tévedtem :)

  11. Nem tudnék úgy kommentet fűzni a témához, hogy ne tűnjek rasszistának, pedig nem tartom magam annak. Úgy vélem azt történik mint a pornó iparban, egy csoport előre meghatározza, hogy most a blacked cuccokat kell nyomni és díjazni, s lassan egy kultúra épül köré. Nincs ezzel gond.

  12. Mindamellett, hogy a Kis Hableány hidegen hagy, erről a szinésznőről meg soha a büdös életben még nem hallottam, úgy érzem identitás politika (de ronda magyarul) túltolása Hollywood részéről nagyon rossz irány. Adaptált karaktereknél kifejezetten zavar akár szexuális identitás, akár rassz változtatás. Bár vannak kivételek: Krypton-Zod, Gotham-Hugo Strange kiváló castingok az eltérő rassz ellenére is, és pl. a Doom Patrol Negative Manjének meleg karakterré alakítása is mélységet adott a történetének. De sajnos ez a ritkább eset, a legtöbbször legyen fekete, hogy az legyen, legyen meleg, hogy több meleg karakter legyen benne. Vannak kifejezetten erőltett dolgok, például egy fekete Achilleus nem tudom kinek az ötlete volt, de már az is beteg, hogy ez felmerült. Egy karakter, ahol nagyon specifikusan körül vannak írva a külső jegyei is. A meleg témának a túltolása elsősorban sorozatokban meg az utóbbi időben komoly viszolygást váltott ki bennem, pedig korábban semmi előítéletem nem volt. Szóval rossz az irány, szerintem, mert Hollywood egy nagyon hangos kissebbségnek akar megfelelni, akik a közösségi média terjedésével tudják hangoztani véleményüket. A fenti felsorolás kapcsán egy kis pontosítás: a Legends of Tomorrow-s Hawkgirl soha nem volt vörös, mert Kendra-t használták. Akkor lenne igaz, ha Shiera lett volna a sorozatban. A felsorolásba viszont beletenném az Exodus Gods and Kings-ből Ramsest. :) (Az is megérne egy misét, hogy mi megy az interneten azzal kapcsolatban, hogy az ősi egyiptomiak milyen bőrszínűek voltak.)

  13. apollo: az a baj h a többi posztnál ment a vita, úgy meg ott offtopik lett. de írom is amit felvetsz.

  14. Meg se lepett, hogy nem volt komment lehetőség, néha olyanok vannak beírva, hogy nekem se lett volna kedvem ezzel foglalkozni, meg azzal, amit mi reagálnánk rá, mert nehéz megállni azt meg.

    Pedig az amcsiknál mégcsak nincs is kick the ginger day :D

    Amúgy Ariel nem lehetett vörös, mert Amber Heard túl szexi Mera volt, ez van az egész hátterében és kész hehe
    Az tényleg gáz lett volna, ha csak Ursula lett volna fekete, arra rákaptak volna nagyon. Neki dagi drag queennek kéne lennie, mint ugye Divine volt, akitől a megjelenését kölcsönözték, de mindegy. Iris West a Justice League filmben is fekete lett volna, de azok a nyomik kivágták a jelenetét.

  15. Őszintén? Én magasról leszarom. Nálam mindig és trágya volt a Disney-s Kis hableány. Egyetlen Kis hableány van az pedig vagy könyvben vagy pedig a japán a 75-ös animében van. Érdekes hogy azt senki se akarja feldolgozni. Nyilván azért mert nem nyálas happy ending ahol nincs tanulság csak mindenki boldog és énekel. :D

  16. @12. Caligvla: Nálam is ez a probléma. A PC túltolás kezdi elérni az ellenkezőjét annak, mint amit valóban szeretnének. Vagy lehet, hogy pont ezt akarják? Nehéz kérdés, és kicsit rémisztő belegondolni.

  17. engem zavart, nagyon, hogy ahhoz a hírhez nem lehetett kommentelni. és persze, értem én, hogy nincs kedved moderálni, meg mindenhol máshol el lehet mondani a véleményünket, de gyakorlatilag minden oldalon ezt mondják, kicsi-nagy, sajátblog-facebook, mindenhol, és ezért szinte mindig azt érzem, hogy mégsem lehet véleményt nyilvánítani.

    Viszont köszönöm, hogy azért valamilyen formában mégis megengeded, hogy a blogodon beszélgethessünk róla.

    szóval amit az Ariel-es hírnél szerettem volna mondani, az az hogy ami engem zavar benne, és páran már írták előttem is, hogy ha adott egy kialakított karakter, akkor rohadtul tud zavarni, ha bármilyen jellemzőjét megváltoztatják. és nem azért mert színes bőrű személyre változtatták, hanem mert egyáltalán változtattak. Imádom a fekete hajú nőket, mégis pl itt a kis hableánynál nálam abszolút kizáró ok lenne, ha egy fekete hajú fehér színésznő játszaná.

    és azt is tudom, hogyha nem tetszik ne nézzem, mert semmi sem kötelező, de ha ezt az érvet hozzák fel, akkor meg egyenek kakit. és tényleg nem fogom nézni, úgyhogy egy jegyet már buktak.

    viszont én sokkal jobban örülnék neki, ha Disney-ék például végre elkezdenék felfedezni a világ többi részének is a ‘mese kultúráját’ (ahogy tették például a Mulannal. igaz azt nagyon régen láttam és nem emlékszem, hogy mennyire PC, viszont azt tudom, hogy akkoriban tetszett), mert az afrikai folklórban is vannak jó és nagyon elborult (Grimm szintű elborultságra gondolok) mesék, amiket érdemes lenne meg animálni. és így talán könnyebb lenne közelebb hozni a két tábort is egymáshoz. bár valószínüleg a rasszista seggfejek akkor alapból kihagynák a filmet, viszont akkor legalább a ‘mindenkiből feketét akarnak csinálni’ érvük elveszne. és akkor tényleg kevesebbet kellene moderálni.

    ja, igen, mégegyszer köszönöm, hogy adtál lehetőséget, hogy beszélhessünk a témáról :)

  18. Én személy szerint le****om, de ezért pont megérdemelnek minden kritikát, sőt. Tetszelegnek a nagy PC diversity mesehűség szentjeiként (Aladdinnál központi téma volt, hogy arabokkal tömték tele, Oroszlánkirály hangok 90+%-át feketék adják, mert Afrika), mondván milyen fontos, hogy a való életben is azonos származású játszon el karaktereket. Erre itt van egy tejfehér bőrű, vörös hajú karakter, amit odaadnak egy színesbőrű kislánynak. Mi ez ha nem a ló túloldala? Justice for redheads!

  19. Én csak azt sajnálom, hogy itt is a társadalom által generált mű-ideológiáknak kedvezünk a féltő-SJW-támogató moderálásokkal ahelyett, hogy teret engednénk – vagyis inkább meghagynánk azt, mert az a normális – annak, hogy az egyéni vélemény minden oldalról képviselve lehessen (bármilyen erősségben és durvaságban is).

    Meghallgatom én a dekadens, elburjánzott társaadalmi megfelelőségben “önmagukra” találókat is, ugyanúgy ahogy a most tiltott dolgokat, és én magam majd eldöntöm, hogy szimpatizálok-e bármelyik gondolattal is.

    Ha már a rasszizmusnál tartunk, a keményvonalas ultrarasszistákon kívül a mai világban már inkább pont hogy ezek a mesterségesen generált rasszizmusra figyelmet felhívó cselekedetek, mint a kötelező megfelelőségi kényszer a filmekben az, ami szándékosan generáltatja a negatív visszhangot, amire rá lehet később húzni ezt a jelzőt, függetlenül attól, hogy az eredeti szándék olyan volt-e.

    Rohadtul bírok rengeteg más színű embert, abszolút semmi köze az egésznek ahhoz, hogy egy karaktert miként ismerünk. Ha ez a karakter egy vörös hajú fehér lány, akkor itt le kellene hogy záruljon a történet. Nem, generálunk belőle egy figyelemfelkeltő, műbalhét.

    Hogy a filmnél maradjunk, személy szerint fejcsóválva legyintek egyet, és a filmet kihagyom az életünkből. A kislányom kifejezetten a vörös haja miatt kedveli Ariel karakterét, nyilván semmi közünk nem lesz a filmhez.

  20. nem vágom, amúgy bármit hozzátesz a karakterhez, hogy vörös és fehér, hatással van bármire a történet szempontjából? nyilván, ha a herceg masszívan kkk fan, az bajos, de nem hiszem, hogy ez a szitu

  21. Aki a PC túltolására panaszkodik, az nézzen már ki a kis magyar buborékjából :).

    Az évente készülő _sok_száz_ hollywoodi filmből egyre több olyan van, ahol rendes főszerepet játszanak feketék (spanyolok/arabok/kínaiak/melegek/etc), de még mindig nagyon-nagyon messze vagyunk attól, amennyien amúgy a világban vannak ilyen emberek. A fehérekből van sokkal kevesebb a Földön, mint mindenki másból, ehhez képest az amerikai filmekben még mindig mi vagyunk erősen felülreprezentálva.

    Eszemben sincs olyan hülyeséget írni, hogy mindenképp patikamérlegen ki kell számítani, hogy pontosan hány ázsiai szereplőnek kell lenni egy filmben, csak megmosolyogtató, amikor valaki a túltolásra panaszkodik, miközben a filmek sehol nincsenek attól a sokszínűségtől, ami egyébként a világban van. Csak ez nem látszik a mi kis magyar játszóterünkön, ahol elvétve vannak színesebb bőrűek. Melegek persze vannak ugyanúgy, csak őket meg nem látod, mert nem mernek előbújni.

    A konkrét esetről: a hableány-sztori nem bőrszínhez kötődik, ezért jó példa A hercegnő és a béka, ott is jól működött a más környezetbe helyezés. A legtöbb cukormázas Disney-mese simán univerzális, nagyon ritka az olyan kultúra-specifikus, mint a Mulan. Ezeket simán újra lehet mesélni más környezetben, más karakterekkel.

  22. Hát tényleg kicsit mosolygásra késztet az Aladdin és a Lion King után :)

  23. Csatlakozom tüskéhez, az elnyomó PC-vel szembeni siránkozás 1000-szer jobban túl van tolva, mint maga a PC.

    Direkt megnéztem, 2010-2018 közötti 9 év top20 legtöbb bevételt hozó filmjét (Amerikában, összesen 180 film), hogy ugyan hányban alakítják a főszerepet feketék, és a lista egészen lehangoló:
    Black Panther
    Jumanji
    Get Out
    Hidden Figures
    Straight Outta Compton
    Men In Black 3
    Django Unchained
    The Help

    Ráadásul ezekből csak a Jumanjiben és a Men in Black 3-ban nem számít a főszereplő bőrszíne, azaz bármilyen színű ember alakíthatta volna a karaktert (bár utóbbinál a franchise miatt kihagyhatatlan volt Will Smith).

    Az pedig különösen vicces, hogy egyesek hangos “kisebbséget” emlegetnek: 2016-ban Észak-Amerikában a mozibajárók 50%-a nő volt, a 15%-a fekete, 21%-a latino. Tényleg megbotránkoztató, hogy szeretnének ők is olyan közönségfilmeket látni néhanapján, amikben saját nemükhöz/rasszukhoz tartozó játssza a főszerepet :D

  24. Nekem errol az jut eszembe es biztos kitargyaltatok mar, csak nem lattam, de pl a voros haju Scarlett az endgame-ben miert szőkén virított?:D sokkal jobb volt vorosen

    Visszaterve az Ariel temara, sokkal inkabb erdekelt volna, ha octavia Spencert castingoljak Ursula szerepére.:D

  25. Egy szerepet tudok, ahol fajdalmas volt a szinesboru casting: Roland a Fekete toronybol. Mashova nem fajt soha. A hableanynal sem.
    Meg Jack Reacher casting volt meg dafuq, de ott nem a borszin, hanem a magassag miatt.

  26. Amikor én azt írom, hogy nem tetszik a fekete Ariel, eszembe sem jut a két rassz, vagy hogy egyik jobb lenne mint a másik, az zavar, hogy az eredetit meghamisítják. Egy fekete bőrű Ariel nem Ariel, csak egy Arielnek hívott fekete bőrű lány. És elhiheti nekem minden elkötelezett fajvédő, hogy ugyanennyire zavarna, ha fordítva történne, és egy jó fekete karaktert cserélnének hirtelen fehér színészre, mert csak. Nekem, és sokaknak azért is érzékeny pont ez a történet, mert amikor kimondom, hogy gáz, hogy Ariel hirtelen fekete lett, akkor kapásból rám van sütve, hogy rasszista vagyok, és nem tudom megvédeni magam, mert ez az ítélet abban a pillanatban megszületett, pária lettem, aki szégyellnivaló. Ez a színesre festés pedig gyakorlatilag trend lett, és sajnálom, én már csak olyan vagyok, hogy ha valamit újráznak, akkor az eredeti élményt keresem, de ha a néven kívül minden más lett, akkor hogy hívhatom ugyanannak, és hogy mondhatom azt, hogy hülye vagy hogy neked nem tetszik, hiszen ez is Ariel meg az is. És amikor már huszadszor nyomják le a torkomon ezt, a klasszikusok kiherélését és aprópénzre váltását – mert szerintetek mi másért cserélnek színt az új karaktereken, ha nem pusztán az eladhatóság miatt – akkor egyre dacosabban írom le a véleményem. Igen, előfordul ez is. De ez még mindig nem rasszizmus.

  27. Nos, igen érdekesek a vélemények.
    Nekem az a kiinduló pontom, hogy Hollywood =/= globális filmgyártás. Hollywood az az USA saját filmgyára. Mint ahogy van indiai filmgyártás is, meg kínai, meg magyar, stb. Ergo számon kérni rajta, hogy miért nem jeleníti meg jobban a világ népeit vagy rasszait, elég fura igény. Magyar filmeknél miért nem követeljük ugyan ezt?
    Az a tény, hogy történetesen az usa-beli filmgyártás nem csak a belföldieket (USA) érdekli, hanem a legtöbben erre vannak rákattanva a nagyvilágban (színészek, rendezők, filmnézők, kb. mindenki), az egy súlyponteltolódás. Hollywood piacvezető lett az elmúlt 100 évben, ezen belül is a Disney.
    De a Disney ettől még egy amerikai cég. Számonkérni rajta a diverzitást majdhogynem olyan, mintha a Mizse ásványvíz reklámjából hiányolnám az ázsiai meg afrikai rasszú embereket a bolygón található rassz-arányok figyelembevételével… Tehát ha a Mizse vagy a Disney úgy dönt, hogy megcéloz rasszcsoportokat, valószínűleg a profitmaximalizálás, a piacnyitás miatt teszi (mint pl. az egy-egy kínai szereplő szerepeltetése némely filmben a kínai piac kedvéért).
    Nyilván organikus történetből is lehet pénzt csinálni – Mulan-ban hülyén néztek volna ki szeplős szőkékként a szereplők :D -, de ha hozzányúlnak valamihez, akkor azt _szerintem_ elsősorban anyagi-politikai érdek miatt teszik, nem pedig azért, mert érzik magukban a sürgető vágyat, hogy piacvezetőként leképezzék a filmjeikkel az egész bolygó lakosságát bőrszín, hajszín, nemzetiség vagy akármi alapján. Nem gondolom, hogy bármilyen norma szerint is _kötelező_ lenne egy magáncégnek azzal foglalkoznia, hogy nem fedik le az egész világot diverzitásban bármilyen szempontból is. A saját jól felfogott érdekében persze megteszi – de nem dolga, ilyet rákényszeríteni, elvárni nem lehet.

    Btw, az USA lakosságának egy jó része afroamerikai. A napszemüvegen át nézett Kis hableány lehet, hogy rájuk való tekintettel történik – végső soron a plusz dollárokért. Egy random ázsiai moziba járónak meg lehet, hogy kb. mindegy, hogy éppen a vízi Meridát látja -e, vagy sem.

    Mindazonáltal nagyon kíváncsi vagyok, hogy a színésznőről hallunk -e még majd – eddig nekem ismeretlen az illető ugyanis. Legyen ő az új Tom Holland, és szerettesse meg magát, tényleg azt kívánom. De ha ennyi lesz az extra, hogy élőszereplős ÉS afroamerikai a főszereplő, akkor talán nem fogom mozijeggyel támogatni…
    Természetesen minden fenti dolgok csak az én – adott esetben nem feltétlen széles látókörű – véleményem.

  28. Szerintem azzal nincs baj ha színesbörüt castingolnak egy fehér szerepre, ha ő szerepelt a legjobban castingon, de ha csak azért mert így akarják annak a közösségnek a lóvéját az erkölcstelen

  29. Triss nagyon rossz példa. Ő pont vörössé vált a játékokban a könyvekbe barna a haja, egészen pontosan gesztenye barna.
    A sorozat meg a könyvet adaptálja szóval pont hű az alapanyaghoz.

  30. Nekem is az a bajom ,hogy ezt már tényleg túltolja a Disney. Semmi bajom a feketékkel de miért nem lehet új történeteket előadni velük? Miért kell az átcastingolást erőltetni, főleg régi kalsszikusoknál?

    Amúgy nekem a vörös haju csajok a gyengéim szóval emiatt is kicsit dühös vagyok ,hogy hanyagolják őket. Sejtem mitt tett volna a Disney szegény Mara Jade-el még jó ,hogy kihagyták az új SW-ből ezek után.

    Triss sem lesz vörös? Ne már ez biztos?

  31. A Titans-ban kapott vörös hajat végül is a színésznő, ha jól rémlik :D
    Kimaradt a listából még Carnage és Lex Luthor :d

  32. Amúgy engem is zavar, ha egy karakter a filmvásznon máshogy néz ki, mint ahogy megismertem. Sok esetben egyszerűen nem érdekel, hogy ki játszik mit, ha nem ismertem a karaktert korábban egyáltalán. Pl. Heimdall-ról fogalmam se volt, hogy kicsoda a Thor filmek előtt, így nekem az lenne most fura, ha nem fekete karakter lenne. Szerintem sokan vannak hasonlóképpen, azokkal a karakterekkel, amelyekről sohasem hallottak, egyszerűen leszarják, csak az első benyomás számít.
    Ha valaki úgy nő fel, hogy az első Superman amit meglát és megkedvel az ázsiai, akkor valószínűleg számára az lesz furcsa, ha valahol utána nem úgy látja a karaktert, de lehet, hogy akkor is nézne, ha a Black Panther-t meg egy norvég 2 méteres cingár csávó játszaná.
    Ugyanígy, ha én most lennék kis pöcsös és szüleim rángatnának el kis hableányt nézni, és netán tetszene, akkor utána engem nem érdekelni, hogy 1000 évvel ezelőtt a vén tahók milyen kis hableányt szerettek.
    Úgyhogy szerintem ez ilyen szinten teljesen normális, ha valakinek nem tetszik és csak Hollywood a felelős érte, hogy folyamatosan variálnak azzal, hogy egy adott karaktert ezerféleképpen bemutatnak, de közben ugyanazzal a névvel és eredettörténettel.

  33. Igazából nem az a gond itt hogy Ariel fekete lett hanem hogy Ursula meg fehér. 1 nappal később minden 2. Tweet vagy poszt amit látok hogy egy fehér gonosz egy fekete lányt fog majd zaklatni és szó szerint elveszi a hangját. NA, nekem ezzel van tele a tököm. Szerepeket akarnak a feketéknek? Oké, nagyon helyes, ne csak kicseszett rabszolgákat játszanak. De könyörgöm ha szerepet kapnak nekem ne kezdjenek el rinyálni hogy egy fehér nő miért veszi el a hangját és ez a mai világra nézve milyen durva utalás hogy el vannak nyomva mikor kurvára nincsenek elnyomva. Gyakorlatilag manapság pont ellenkezőleg élünk. Elvégre egy fehér hetero ember bármit is mond, ahogy azt fentebb írta valaki, egyből megbélyegzik rasszistának vagy homofóbnak. És utána hiába mondja hogy neki nincs semmi baja senkivel mert úgysem fognak hinni neki.

    Nem mellesleg ha egy fekete karakter nyom el egy filmben egy fehéret senki sem csápol soha hogy ez milyen dolog már szóval hajrá Amerika meg hajrá világ! Nem beszélve arról hogy a herceg castingja lesz majd érdekel. Megmerik-e lépni hogy ő marad fehér vagy muszáj feketének lennie hiszen a feketék sosem keverednek fehérekkel. Megszámolni sem tudom hány soriban vagy filmben hallottam olyan mondatokat hogy ők biza nem keverednek fehérekkel mert nem értik meg őket.

    DE az ellenkező fél mondhat olyanokat pl hogy a fehérek nem értik meg őket, meg alapjáraton, miért hívják az embereket fehéreknek? Az nem rasszista ugyan úgy mint feketézni? Akkor mondják a fehérekre is hogy European American vagy mittom én. :D És ugyan ez a melegeknél, transziknál meg tudja tököm még mi van.

    Megszámolni sem tudom hány soriban vagy filmben hallottam olyan mondatokat hogy ők biza nem keverednek fehérekkel mert nem értik meg őket és hogy amúgy is milyen szánalmas népség a fehér. Mintha a bőrszín szabná meg ki milyen ember.

    Én magasról teszek arra hogy kinek milyen a bőrszíne, vagy a vallása, szexualitása de nekem senki se akarja lenyomni a torkomon hogy márpedig ezt nekem el kell fogadni. Elfogadom de ne folytassanak hadjáratot a nagy cégek mintha ezeknek az embereknek az érdekeit védenék mert akinek van agya az tudja hogy Hollywood magasról tesz a feketékre és más rasszra is és a melegekre is. Csak pénzt akarnak keresni és így tudnak még többet.

    Szóval hogy érthető legyen engem a kamu kampány zavar de nagyon az ilyen castingok körül nem maga a casting. Ha már fekete lett Ariel akkor legyen fekete az összes szereplő, legalábbis ami a családját illeti.

    Amúgy tényleg durva belegondolni ebbe és ez elég komoly téma azért, hogy ha egy fehér ember játszana el egy fekete vagy más rasszú szerepet akkor abból milyen botrány lenne, nem is kell messze menni elég megnézni pl a Ghost in the Shell filmet pedig abban még meg is magyarázták a váltást.
    Abba meg bele se merek gondolni mi lenne ha egy fehér játszana el egy fekete rabszolgát pl. De mondhatnám azt is hogy sima szolgáló hiszen általában feketék a szolgálók de mikor egy fehér ember az akkor azzal nincs semmi baj. De ha más rasszú, spanyol, kínai, fekete stb akkor az rasszizmus és általánosítás hogy ezek a nemzetiségű emberek csak szolgákat játszhatnak.

    Egy szóval körülírva a mondandómat: KÉPMUTATÁS!

  34. Jajj ne, Triss is?!?! :)
    Nekem nincs bajom azzal, ha változtatnak a bőrszínen vagy hajszínen, ha beleillik a dologba. Pl. MJ lehet kicsit fájt, mert nagy Pókember rajongó voltam kiskoromban, de aranyos az új csaj is a saját stílusával és hát miért ne lehetne egy karakter Queensben fekete.

    Engem inkább azok csesznek fel, amik nem illenek oda, mint pl. Heimdallr, “the shining god and the whitest of the gods”, egy fekete norvég isten… Az ilyeneket látva csak egy dolog lebeg a szemem előtt, hogy “szemét producerek, csakis azért csinálják, hogy megfogják a fekete célközönséget és hogy a fekete gyerekek is kapjanak akciófigurát a Disneytől karácsonyra!”
    Az ilyen felbasz és nem is tudom hogyan lehet fogalmazni, hogy a rasszizmust lovagolják meg, hogy pénzt és népszerűséget szerezzenek, ami szerintem gusztustalan. És lehet tagadni, de ezt nagyon sokan érzik akik valamennyire film rajongók…

    Listáról lekerült amúgy Johnny Storm (FF), akitől még a testvéri köteléket is el kellett kicsit venni, hogy beleférjen a fekete bőrszín.

  35. Egy szempont még kimaradt az indokok közül: marketing.
    Ha random fehér színésznőt bejelentenek, hogy ő játsza Ariel-t akkor kb egy hír lett volna a sok közül aznap. A mostani döntéssel meg 0 USD elköltésével feltették a “térképre” a filmet, mindenki erről beszél.
    Aladinnál is bevált…
    Aztán lehet én gondolom túl és ennél egyszerűbben működnek (Ursula legyen Octavia … okkéé, de akkor fekete antagonistája lesz egy olyan filmnek amiben mindenki fehér… őőő izé, akkor legyen Ariel fekete és Ursula fehér? Jaja, menjünk biztosra :D )

    Egyébként sokan úgy állnak hozzá, hogy ki nem szarja le, hogy egy Disney feldolgozásban mi történik, hiszen vannak sokkal jobb filmek és különbensem vagyunk már 10 évesek stb.
    Viszont azt gondolom az embereket ez nem azért zavarja mert még 40 évesen is mindig kint van a műhely falán a 89-es Kis hableány poszter, hanem szimplán az elv miatt – klasszikus történetekben fehér karaktereket lecserélnek pénzügyi érdekekből, nem azért mert a castingon egy színesbőrű teljesített a legjobban. Elfogadom, hogy fordítva ez hatalmas felháborodást kelt, de akkor ne legyen kettős mérce és egyik oldalon se variáljunk bőrszínekkel, nemi identitásokkal csak ha a forgatókönyv kifejezetten ezt igényli, vagy így írták át.
    Támogassák az alulreprezentált bőrszínűek vagy gender művészeket abban, hogy létrehozhassák a saját maguk szája íze szerint kitalált történetet és ne meglévő popkulturális alakokat változtassunk meg hozzáadott plusz nélkül (lásd hercegnő és a béka esete, ahol nem szimplán bőrszínt változtattak, hanem új közegbe helyezték az egészet). Ennek látom értelmét.
    Annak nem, hogy James Bond nő legyen, vagy hogy 30 év múlva a Fekete párduc fehér vagy ázsiai egy új feldolgozásban, ahogy mondjuk Thor vagy egy skandináv mondankör ismert szereplője se legyen fekete.

  36. Az a baj, hogy valószínűleg fel sem merült a fehér Ariel gondolata (persze biztosan nem tudhatom). Az 1978-as a The Wiz-ben a koncepció lényegét képezte a fekete színészek szerepeltetése és működött a dolog. (Persze biztos akkor is voltak fanyalgók). Ma viszont ott tartunk, hogy ha valaki kritikát vagy véleményt fogalmaz meg nyilvánosan egy ilyen filmmel kapcsolatban, rögtön magyarázkodni kényszerül, hogy nem rasszizmusról van szó, persze hiába. A Mary Queen of Scots-ban is piszok zavaróak voltak a fekete főnemesek, de nem a színészek, hanem a történelmietlenség miatt. A példa kedvéért: miért nem játszotta Máriát egy ázsiai, Erzsébetet meg mondjuk egy őslakos ausztrál színész?
    Mert közröhely lett volna.
    Nyílván van, ahol működik ez az “átszínezés”, de kár erőltetni, mert könnyen visszafelé sül el. Kunta-Kinte se legyen fehér és bár Orson Welles kiváló Othello volt, ma már senkinek se jutna eszébe ilyen casting, mikor, szerencsére, könnyedén találhatnak karakterhű színészt.
    Szerencsésebb lenne azon fáradozni, hogy a különböző népcsoportok színészei számára írjanak forgatókönyveket, adaptáljanak eredeti történeteket és akkor nem kell majd tiltással indítani egy filmes posztot, csak mert nem vagyunk mindenben egy véleményen.
    Ennek a kislánynak se tesz majd jót, ha amiatt bukik a filmje, hogy a nem megfelelő színész választás miatt egy, amúgy szép történetbe belekeverik a rasszizmust, a multikultit, meg a kvóta-szereposztást, aztán a sikeres koncertturné beszámolói helyett azt olvashatja majd, hogy mennyire nem volt vevő a közönség a fekete hableányra.
    Hát kinek jó ez?

  37. A lényeg: lemondtak a kínai piacról. Ott nem nagyon mennek a full feka cuccok.

    És a herceg szintén fekete lesz? Mert egy afro hableány nem lehet csak úgy szerelmes egy fehér fiúba.

  38. közben gondolkodtam, és ugye az is baj ilyenkor, hogy a 2000 évek előtt meg 98%-ban csak fehéreknek gyártottak cuccokat. Most viszont csak a régi franchiseok mennek szerintük anyagilag, szóval ez is kiteljesedik jelenleg.

  39. A poén, hogy Heimdal karakterét nem ismerve egyáltalán fel se tűnt nekem a bőrszín. Amúgy meg élből nem szeretem ezt a skinwhasingot. Nem ilyennek írták meg a karaktert, akkor ne változtassanak rajta. Ha a Penge jön ki fehéren, az is gáz. Ha Jacki Chan film indiánnal, az is az.

  40. edit: Bocsi a duppláért, csak korán nyomtam le az entert. Ez alatt úgy értem, amit kb felettem is leírtatok páran, hogy a forgatókönyvhöz igazítsunk karaktereket ne az identitáshoz, rasszhoz ésstb. Ne a PC popkultúra és a lóvé jegyében legyen változás, hanem a tartalom miatt. Így is szerintem necces a bőrszín változtatás, hiszen maga az egész karakter jelleme ilyenkor kb ugrik a levesbe. Akkor már tényleg új setting is kell..

  41. Én azokkal a kommentelőkkel értek egyet, akik szerint ez nem más, mint politika, már megint megpróbálnak megfelelni egy zajos kisebbségnek. Csak kicsit átestek a ló túloldalára.
    Nekem azért sem logikus ez a választás, mert az eddigi élőszereplős feldolgozásokban pont az látható, hogy próbálnak nagyon hűek lenni a rajzolt szereplők megjelenítéséhez (főleg pl. Szépség és a Szörnyeteg – na tényleg, Belle miért nem lett más bőrszínű?! Tessék! )
    Sajnos tényleg nem ismerem a színésznő munkásságát, lehet hogy egyébként csodás hangja van és egy édespofa csaj és az is lehet hogy a Disney castingosai sem akartak ekkora váltást, de annyira elvarázsolta őket a lányzó a castingon, hogy úgy gondolták, húznak egy merészet. Aztán meg a marketing osztály rábólintott, hogy jó, szuper, ez nagy port fog kavarni, jó kis hírverés lesz, csináljuk.
    Vagy csak baromi jó managere van a színésznőnek.
    Vagy mindez együtt.

    (Ja és vki írta, de akkor most tényleg, az egész Triton familynek bőrszínt kell váltania, nem? És akkor most a herceg maradhat fehér? Vagy az egész film átmegy Black Pantherbe?)

    Szerintem mire moziba kerül a cucc úgy megmarketingelik az egészet meg agyonnyomják, hogy a legtöbb ember már majd alig várja hogy lássa. Ez lesz majd a “nemvagyokrasszista-mozgalom” filmje, mindenki ezzel bizonyítja mennyire PC, hogy ezt a filmet támogatja. Jön az új metoo őrület ;)

  42. Abszolút egyetértek azzal, hogy a kisebbségi színészeknek, így a kisebbségeknek esélyt, megerősítést kell adni és ebbena filmeknek felelősségük van. De Ariellel összenőtt a vörös haj, egy víz alatti élőlénynél a hiperpigmentált bőrnek eleve nem lenne sok létjogosultsága, hiszen a mélybe szinte alig jutnak fénysugarak. A kommentelés tiltását őszintén sajnálom, főleg azt, hogy úgy láttad, ilyen rossz a morális helyzet.

  43. Engem mindig elszomorít a vélemény-nyilvánítás szabadságának bármilyen mértékű korlátozása, még egy ilyen “kicsi” közösségben is. Már amikor a Moment of Beauty rovatot először némítottad annak idején, akkor is felhúztam a szemöldökömet, annak ellenére, hogy nem vagyok itt (sem) egy mindennapos kommentelő és valószínűleg oda sem írtam volna.
    Miközben persze értem az okaidat és elfogadom azt, hogy itt te vagy otthon, általában, bárhol és bármikor nagyon szerencsétlen dolognak tartom, ha nem kaphat teret bármilyen vélemény, még ha az a vélemény idióta, bunkó, vagy teljesen eltérő is.
    Ha megszűnik a kommunikáció, vagy lehetőség sincs rá, az mindig nagyon-nagyon rossz irány, ami százszor rosszabb helyzetekhez vezet, mint egy kis bosszankodás egy-egy szerintünk hülye vélemény miatt.

    Utoljára talán épp az Idris Elba-féle Bond casting hír alatt szóltam hozzá elkeseredett szarkazmussal és most is el vagyok keseredve. Részben azért, mert a Kis Hableány az egyik kedvenc Disney mesém (igen, suttyó vagyok, az eredetit nem is ismerem) és nagyon vártam a filmes verziót. Így már nem annyira várom. Részben pedig azért, mert újabb ostoba döntésnek lehettünk tanúi. Nem azért, mert Ariel fekete lesz, hanem azért, mert más lesz. Teljesen mindegy, hogy az ok a PC vagy a pénz, esetleg mindkettő. Ahogy följebb valaki nagyon jól leírta, ha a döntés nem azért született, mert ez a lány volt a legügyesebb, hanem azért, mert fekete, akkor menjenek a francba.

    Mindig szánalmas, ha a szempont nem a rátermettség, a teljesítmény, az “odaillőség”, hanem a bőrszín, a nem, a szexuális beállítottság, vagy bármi olyan jellemző, amit normális esetben észre sem kellene venni.
    Mielőtt valaki megkérdezi, hogy akkor én most miért vettem észre, mondom újra: Mert ha tetszik, ha nem, Ariel egy vörös hajú fehér sellő.

    Följebb azt is többen remekül és hosszan elmagyarázták, hogy miért nem feltétlenül rasszizmus kifogásolni egy ilyen castingot. Én nem fogom. Akibe szorult egy csepp értelem, érti a különbséget, a többiek véleménye pedig engem személy szerint nem izgat.

  44. 21. tüske: “A legtöbb cukormázas Disney-mese simán univerzális, nagyon ritka az olyan kultúra-specifikus, mint a Mulan. Ezeket simán újra lehet mesélni más környezetben, más karakterekkel.”

    Ez például tök jó érv, egészen addig, amíg meg nem nézed az eddigi élőszereplős Disney újrázásokat. Ami nekem eszembe jut: Beauty and the Beast, Jungle Book. Mármint ezt a kettőt láttam is. És ennél a kettőnél rohadtul nem változtattak semmit a régi forgatókönyvön. A plusz egy betétdal nem hiszem, hogy számítana.

    De még ha ez is a tervük, hogy egy teljesen új irányból kezdenek neki az Ariel-nek, akkor nem lett volna egyszerűbb a casting hír mellé ezt is beírni? Vagy akkor meg őket sározná mindenki rejtett rasszizmussal, hogy ezt külön ki kell emelni?

    És még mindig nem az a gondom konkrétan ezzel, hogy felül reprezentáljáka bármelyik bőrszínt is, hanem hogy nagyon nem illik az adott történetbe-környezetbe. Ahogy pl az is zavart volna, ha a Black Panther-t teszik tele fehér színészekkel.

  45. 41. lordboxi:

    ugye csak szarkazmus volt? :D mert én totál komolyan vettem amit mondtál, és el is olvastam a wiki-jét, de ott azt írják, hogy az első ’73-as résztől kezdve fekete karakter volt.

  46. ” a Moment of Beauty rovatot először némítottad annak idején”

    mert sokan csak annyit írtak, h megb*sznák, annak meg nincs sok értelme. meg az egész rovatnak, itt a filmbuzin nagyjából megszűnt.

  47. Amikor olvastam a hírt abszolút hidegen hagyott. A filmet nem fogom megnézni, így az egyetlen ami igazán zavar, hogy olyasvalakit castingoltak, akinek gyakorlatilga nulla színészi tapasztalata van. Persze a karakter nem annyira komplikált, de biztos találni tucatnyi olyan színésznőt aki már bizonyított kisebb filmekben és jobban megérdemelne egy ilyen -nagyobb- szerepet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.