Black and Blue: semmi árnyalat nem fér bele

Gondolom nem sokatoknak van meg ez a film, nyilván már az előzetesével sem tört be a magyar háztartásokba. A bemutatójával pedig az amerikaiakba sem, hiszen hatalmasat bukott. Viszont komolyabban gondolt akciófilm, nem a Zs polcra szánták, és Frank Grillo is feltűnik benne, szóval csak ki kellett próbálni.

A történet röviden annyi, hogy egy testkamerás kezdő zsaru (aki amúgy háborús veterán) szem és videófelvétel tanúja lesz annak, ahogy a drogosztag vezetője kivégzi a Zero nevű dílert. A rosszfiúk ezt kiszúrják, és visza akarják szerezni a kamerát, mielőtt visszamegy a nő a központba és feltölti a videót a felhőbe. Szóval teljesen klasszikus macsak-egér alapú akciófilmről van szó.

A helyzetet bonyolítja, hogy mindez a zsaruk által sem kedvelt körzetben játszódik, ahol olyan területek is vannak, ahova már ki sem mennek, ha 911 hívást kapnak onnan. De valójában, és akkor elértem a gondokhoz, a rendőrök és feketék közötti ellentétről szól, hogy nem csak a korrupció, de a zsaruk által elkövetett dolgok is eszkalálják a feszültséget, bizalmatlanságot, így a nőnek nyilván nem sok barátja akad a környéken, hiszen ő már blue, felvette az egyenruhát, nem tartozik közéjük.

Szóval a gond valójában az, hogy hiába korrektek az akciójelenetek, nekem a végső nagy lövöldözés különösen tetszett, hiába halmozódtak a képtelen dolgok addigra, ha közben a morális kérdéseket ilyen hegyibeszéd szerűen, iszonyat egyszerűen rágja szájba.

Csak a végletek vannak benne (mindkét oldalon, külön vicces), a végére egy icipici érdekességgel a gonoszok oldalán, semmi valóságszerű szürkeség. Valakinek meg kell törnie status quot, talán ezen zsaru cselekedete, hogy le akarja leplezni a sajátjait, a kékeket, lesz a katalizátor a változásra. És ezt komoly arccal adja elő a film, de már 10 éve is ciki lett volna az a forma, ahogy ezt tálalja.

Külön vicces a tálalás amúgy. Mármint annyira nem szoktam kiakadni a kreatív merítéseken, de itt nem ez történik. Az író és a rendező is két filmből inspirálódott: Sicario és Training Day. Utóbbi mondjuk aláhúzza, hogy milyen régimódin áll Black and Blue a feszegetett kérdésekhez, sőt, a Training Day ezerszer jobban tette ezt.

De a Sicario nyúlás volt a legviccesebb, folyamat ezt a dalt majmolták, csak azt felejtették el, hogy ha a pont a morális szürkeségről szóló filmet idézik fel a nézőben, miközben egy iszonyat egyszerű “ez rossz, ez jó”-t néz, akkor az elvesz az élményből.

Csak 1-2 bekezdéses rövidet akartam csinálni, erre elszaladt a billentyűzet. Érdekes volt így 2020-ban ilyen eltévedt, de néhol azért fogyasztható filmet nézni.