Valahol szomorú, hogy működik ez a technika: a filmen és a poszteren, na meg a pr anyagban, amit lehoznak az újságok, a producert emelik ki. Nem mai találmány, de az utóbbi években nagyon rámentek, ami mindenképp azt jelentheti, hogy hatásos, az emberek beveszik ezek szerint.
Tegnap izzott fel bennem megint a tűz, hiszen a Connectednél Phil Lord és Chris Miller volt kiemelve az anyagokban, pedig csak producerek, a Candyman az Jordan Peele filmje, pedig nem, de legalább írta, azt hozzátehetjük. Nagyjából hetente több példát lehet találni könnyedén.
Nyilván egyrészről azért szeretik ezt csinálni, mert így kiemelhető, hogy mire hasonlít a film. Mármint az lehet nincs meg az átlag nézőnek, de a legtöbb producernek iszonyat sok kreditje van, így simán oda lehet tenni (most kitalálok párat példának), hogy a Super 8 és az It producereitől, hiszen akkor máris vágja a nép a gyerekekkel teli nosztalgikus horrort. Szerintem amúgy ez a fő indok, az “arra hasonlítunk”, de valami iszonyat frusztráló, ha közben tudjuk, hogy a Super 8 és az It producere a Fast and Furious, a Terminator és az Aladdin mögött is ott van.
De hogy ne a kitalált dolgoknál maradjak, például Phil Lord produceri kreditjei között: Smallfoot, Bigsby Bear, Bless The Harts. Igyekeztem nem szarokat kiemelni, mert nem az a lényeg, hogy a producer a minőségre nem garancia, hanem a sokszínűség, avagy nem sokat jelent mik mögött állt producerként. És értem, hogy itt most Lordék produkciós cégének első filmje, de ugyanezt el lehetne mondani Spielberg produceri munkásságáról is: Cats, Men in Black: International, First Man, Transformers: Age of Extinction. Szóval jön valami film ahol Spielberg producer, akkor lehet írni “From makers of First Man”, ha komoly sci-fi, vagy “from the Makers of Saving Private Ryan” ha háborús. Vagy nézzétek meg a Secret Garden poszterét, odaírhatták azt a két filmet, de a rendező amúgy Marc Munden (érdekes munkássága van), az író pedig Jack Throne, a producerek névsora pedig 9 embert tartalmaz, abból 4 executive…
A legnagyobb példa ami beugrik az utóbbi évekből az persze Peter Jackson és a Mortal Engines. Teljesen az ő nevével nyomták végig, a rendezőt és az írót senki nem tudná most megmondani fejből. És nála aztán végképp áll a sokszínűség, hiszen pont a Mortal Engines évében a They Shall Not Grow Old is a nevéhez kötődik, meg a District 9 producere is volt.
Mondom, nem az a lényeg, hogy “a poszterre írják oda a bukásait”, csak hogy mennyire félrevezető, mennyire támaszkodnak arra, hogy ismerős dolgokhoz kössék a filmeket, hiszen a nézők arra mennek.
“pedig csak producerek”
Azért ennyire ne essünk túlzásokba. Oké, hogy a rendezőt szokták legtöbbször kiemelni, de ne alacsonyítsuk már le a producereket. A producer az, aki már rég a projekten dolgozik, mikor a rendező még kanyarban sincs, sokkal többet foglalkozik a filmmel, ő fogja össze a munkát. Nyilván ott van Tarantino, Nolan és még páran, akik visznek a hátukon teljes projekteket, de nem ez a jellemző.
Persze megtévesztő a reklám, más részről engem zavar, hogy általában a film készítőjét a rendezővel azonosítják, pedig jó pár azonos súlyú szakember kell még egy alkotáshoz, ráadásul őket meg pont a producer rántja össze.
igen, gondoltam h ezt felveti valaki, hiszen a producerek még akkor is a filmmel foglalkoznak, amikor a rendező már rég mással, ellenben szerintem nem kéne kiakadni a Csak szón ebben az esetben, direkt ezért tettem kontextusba, hogy a reklámozásnál és pr anagokban félrevezető, de nem azért, mert szarok a munkájukban, hanem mert annyi fajta dologhoz van közük.
De ettől még ugyanúgy az ő filmjük is, sőt! Szóval tényleg csak a reklám módjával van gond, de azt meg alapjaiban kéne újragondolni. “XY filmje” kifejezést el kéne felejteni, de a “XY rendezőjétől”, ahol az illető tényleg mást csinált és nem rendezett, már valamennyire félrevezető. De ugyanígy benne van a dologban, hogy a rendezőknél is jó filmeket emelik ki, még ha voltak botlások is. Ezt el kéne engedni, így működik a marketingszakma.
hát jó, de mivel reklámozzák akkor? rendezővel?
mittudomén egy Spielberg is rendezett már mindent gyerekfilmtől horroron át sci-fin keresztül történelmi drámáig. most akkor mennyivel derül ki jobban az ő nevéből, hogy milyen a film? nyilván az ő munkásságából is csak azt a kettőt fogják a poszterre írni, ami hasonlít az adott filmre. “Az X és Y rendezőjétől”. ez meg ugyanaz mint a producerrel.
A 2005-ös Hostel c. horrorfilmet (rendezte Eli Roth) is Quentin Tarantino nevével akarták eladni, aki executive producerként volt feltüntetve, de gyakorlatilag szerintem semmit nem tett hozzá a projekthez, neki elég megengednie hogy csak használhatják a nevét. Ez valóban visszatetsző.
Az egész film szempontjából a producer az egyik legfontosabb személy. Az, hogy egy átlagnéző a producert a rendezővel keveri vagy netalán egy-egy színésszel, az legyen az ő baja.
clegane: nem hiszem, hogy ugyanaz, ha egy kreatív visszanyúl valamihez, amit már csinált, mintha egy producer újra egy zsánerben producál.
“Az egész film szempontjából a producer az egyik legfontosabb személy.”
az elkészüléséhez elengedhetetlen, ezt senki nem vitatja.
Felőlem reklámozhatnak velük, de bármennyire fontos személyek is ők egy film elkészítéséhez, egyetlen olyan filmet se tudnék említeni, amit kifejezetten a producer személye miatt néztem volna meg. Ez sose volt szempont. :)
Többnyire a szar vagy az előre buktának ítélt, vagy ahol semmilyen más ismert név nincs filmeket szokták producerek nevével nyomni.
Így van, Puffin-nal egyetértek mert ritka kivételektől eltekintve ha már csak azzal tudnak reklámozni egy filmet hogy XY producerétől/producereitől akkor az általában vagy tényleg sz@r vagy eleve lesz@rták és beterveztek egy fincsi buktát.Engem is felkúr egyébként ez a mondat amikor ötlet híján ezzel a hülyeséggel reklámoznak egy filmet.Persze tudom el kell adni egy filmet,ez tény és nyilván az említett producer/producerek jobb-sikeresebb filmjeivel példálóznak de akkor is hülyeségnek tartom.
Nem beszélve hogy egy film minőségét nem biztos hogy automatikusan
garantálja egy producer.Lásd a fentebb említett Mortal Engines film.Egyet értek human-el abba kéne hagyni ezt a hülye szokást.
Szeretem az ilyen vitaindító posztokat, az ebben körüljárt téma is érdekes: nekem elsőre az ugrott be, hogy az ezredforduló táján naiv, a moziba épp csak beleszerelmesedő, gyermeki tekintetem minden nagyobbat durranó hollywoodi blockbuster plakátján Jerry Bruckheimer nevével találkozott, úgyhogy simán azt hittem, hogy ő márpedig egy rendező (volt egy különösen súlyos Karib-tenger kalózai plakát, amin kb. akkora betűkkel szerepelt a neve, mint a film címe, a rendező meg talán valahol az apróbetűs részben).
De hogy a jelenbe kanyarodjak: én sem rajongok a producerekkel reklámozásért, sőt, mégis azt mondanám, hogy esete válogatja, mikor releváns az információ egy potenciális nézőnek, és mikor nem. Ha a posztban szereplő példák közül mondjuk a Candymant veszem, ott az a helyzet, hogy a trailer alapján mintha az Us folytatását nézném, full olyan az egész, designra, hangulatra, zenére, úgyhogy Peele nevét egyelőre abszolút indokoltnak érzem az arcomba tolni (az persze más kérdés, hogy így hol marad ebből az egész történetből a rendező saját kézjegye, de erre majd térjünk vissza a film megtekintése után :) ), és szerintem azért producerként teszik ezt, és nem íróként, mert előbbi foglalkozás egy kicsit misztikus, a többségnek olyan “tudom is hogy mit csinál meg nem is”-típusú, és valamiféle ráhatási potenciált sugall a filmre (nagyobbat, mint pl. az íróké, akik, ha felületesen nézzük, papírra/klaviatúrára vetettek egy történetet, ami így azonban ki is került a kezeik közül). Ott van viszont ellenpéldának a District 9, ami tök jó, hogy előjött, mert annál kevésbé “pítördzsekszonos” mozit elképzelni sem tudnék, mégis minden promóanyag róla szólt.
Az egész csak manipuláció, nem kell ezt túlgondolni.
Az egyszerű mozizót könnyen megvezetik vele, minket meg nem tudnak már (vagy majd más eszközzel).
Na erre pont jó példák a marvel filmek is. Ott mindegyiknél Kevin Feige-t emelik ki és az adott film rendezőit egy-két kivételel (Jon Favrau és a Russo tesók) meg alig. Pedig azokhoz a filmekhez is a rendezők nagyon sokat hozzá tesznek.