Nem szabad hallgatnotok a fejetekben levő hangokra, a rossz ösztöneitekre! Nyilván eltúlozzák a sok gyilkossággal ezt az alapgondolatot, de ilyesmi lapul Ryan Reynolds véres hülyülése mélyén.
A The Voices főszereplője egy kora 30-as férfi, aki kádakat gyárt egy kisvárosi gyárban, és akinek az anyja skizofrén volt, az apja pedig nem igazán bírta ezt. Hát felnőve neki is hasonló problémái akadnak: beszél hozzá a macskája és a kutyája, vagyis hangokat hall. A probléma, hogy a macska nagyjából a mindent elpusztító káosz felé tolja, a kutya pedig egy kicsit megpróbálja ellensúlyozni ezt, de nem igazán megy neki.
Ez természetesen oda vezet, hogy a könyvelésen dolgozó angol bigét véletlenül megöli főhősünk, aztán a levágott fejét elteszi a hűtőbe, de az elkezd panaszkodni (komolyan), hogy egyedül érzi magát…
A történetből persze simán lehetett volna valami kőkemény horror is, de itt a sötét humor felé tolták inkább azt a mérleget. Hogy eléggé rágyúrtak-e, azt nem tudom teljesen, párszor persze el lehet mosolyodni, annyira abszurd az egész, de közben pedig a szomorú háttérra is koncentrálnak, talán túl sokat is?
Az mindenképp kijelenthető, hogy néhol elég beteg az anyag, amire nem meglepő, hogy Ryan Reynolds beugrott, az ő humorát ismerjük, viszont érdekes volt, hogy Gemma Arterton és Anna Kendrick mennyire visszahúzta a teljes elszállásból a filmet. Ezt úgy értem, hogy ők remekül képviselték a komoly oldalt, ahogy egy átlagember rácsodálkozik a sötétségre. Igazi érzelmeket tettek a műbe. Viszont így kicsit nehéz volt a macska “Too late, shitbag! There’s no turning back. You’re a stone-cold murdering maniac!” és hasonló hülye kijelentésein vigyorogni.
Összességében olyan… elment a film. Végül lehet a két szék, a teljes elszállás és a kicsit komolyabb, drámaibb között leült a földre? De azért Sing a happy song, sing a happy song.
Elég excentrikus alkotás. Nem sok hasonlóval akad össze az emberfia manapság. Néha bizony émelyítő az egymásra hányt sokszínűség, de hát az ilyenek érnek be később igazi kultfilmgyanús mozivá.
így 6 év után nem mondhatom, hogy ez kult klasszik lett
Úgy tűnik kevés neki a 6 év😊
Nekem bejött, meg ütött, mikor levették a cukormázat és beütött a valóság.
Jobb film, de a kult szót felejtsük màr el… közepes és kész…,
Nekem bejött az,hogy milyen jól átadhatja egy mentális beteg kálváriáját abból a szempontból,hogy mint sok ilyen beteg ember mondja hogy ha beveszi a gyógyszereket azok szinte”bezombítják”őket még ha nem veszi be őket kvázi jól érzi magát.A film ezt szépen átadja a jeleneteiben.Bevett gyógyszerekkel minden szürke,az állatok nem beszélnek főhősünkhöz,és csak néz ki a fejéből,bezzeg ha nem veszi be a piruláit!Minden szép-színes és a jószágok is beszélnek hősünkhöz,kevésbé magányos.Amúgy a film megnézése után nekem is volt egyfajta hiányérzetem.Egyet értek human-el,nekem is kicsit a 2 szék közé a padlóra tipikus esete.Nem is az abszurditásba forduló fekete humor zavart,mert az végül is nekem okés volt,hanem nem sikerült jól a “mix” az én ízlésemnek.Vagy több elszálltabb poén vagy kevesebb emberi dráma kellett volna bele,mert valahol nagyon is sajnálatra méltó volt Reynolds karaktere,aki csak nem akart magányos maradni.Eddig ok,de sok jelenet “kioltotta”egymást ha értitek mire gondolok.Amúgy szerintem is egy korrekt kis film fura humorral,de hogy nem kult klasszis az tuti.Legalább is szerintem.
Nagy kedvencem, pont mert iszonyatosan elszállt :)