Mostanában egyre többet gondolkozom a mozi és történetmesélés jövőjéről és valahogy rendre ehhez az egyik kedvenc témámhoz jutok vissza. Kezdjük a, nos, viszonylag elejéről.
A noir a 40-es- és 50-es években élte aranykorát, gondolom egyértelmű, mi miatt volt „kissé” komor az emberek kedve. Ugrok az időben és a reflektorfény ezúttal már a 70-es évek Amerikája irányul, ami a cinizmus és a kilátástalanság korszakát jelentette többek között. A vietnámi háború, a Watergate-ügy, az első olaj (és energia) válság mind-mind szkepticizmust ébresztett az emberekben, ami pedig több zsáneren belül is éreztette hatását. Ilyen volt például a noir mellett human kedvence, a western is. Semmi sem volt már fekete és fehér, a gonosz (ami a valóságban már a különböző politikai vagy gazdasági vezetőket jelképezte) nem mindig nyerte el méltó büntetését. Ezeket a gondolatokat, ezt a fajta kilátástalanságot jelképezi többek között a Kínai negyed vagy a Taxisofőr is.
Mi miatt érdekes ez különösen, főleg a közönség szempontjából? Nos, a szóban forgó társadalmi feszültséggel küzdő embereket óriási megnyugvás érte, hogy nem, a hiba bizony nem az ő készülékükben leledzik. Kiderült, hogy nemcsak egyedül ők érzik magukat látják kilátástalannak a helyzetet otthon, a négy fal között és már nemcsak a szomszéd Pisti bácsi és Mari erősítette meg bennük ezeket az érzéseket és gondolatokat. Hanem a mozivászon is, amely akkoriban arra (is) szolgált, hogy az emberek felébredjenek. Hogy rájöjjenek: nem velük van itt ám feltétlenül gond, hanem a rendszerrel.
A ’90-es évek végéig gyakorlatilag ismét szépen muzsikált a noir, valamint annak egyes hibrid változatai (Elemi ösztön, Hetedik, Harcosok klubja, Szigorúan bizalmas, Fargo), noha már nemcsak feltétlenül társadalmi- és rendszerkritikát fogalmaztak meg, hanem a veszélyesebb egyénekre is felhívták a figyelmet a társadalomban. A szomszédod is lehet gonosz. A szeretőd is. Sőt, még azok a nyomozók is, akik épp meg akarnak védeni.
Aztán a 2000-es évektől valami megváltozott. Elérkezett a hálószövők és sötét lovagok kora, relatíve pedig egyre kevesebb noir jött a mozikba.
Anno készült egy kedvcsináló az első Pókember filmhez, ami tökéletesen összefoglalja ennek az írásom második felét: a videóban a hős egy gonoszok irányította helikoptert sző be hálóval és ejti csapdába a gépmadarat a felvétel készültekor még épségben álló ikertornyok közé.
9/11, valamint a 2008-as nagy világválság miatt az általános közhangulat ismét a ’70-es évekére kezdett hasonlítani, viszont a legfontosabb különbség ezúttal az volt, hogy erre nem kellett emlékeztetni az embereket. Az internet és a közösségi média igazi térhódítása – melynek koronaékszerét a Facebook 2004-es indulása jelentette – gyökeresen átalakította a hollywoodi filmgyártást. Nem akartuk már megtudni a vászonról, mi is zajlik odakint a világban, hiszen…
… mindenki pontosan tudta. Erről blogolt Pisti bácsi, erről posztolt Mari néni, egytől egyig mindenki tisztában volt vele, hogy a világ alaposan el van… baltázva. Az Y-osok már nem azért akartak moziba járni, hogy szembesüljenek a hétköznapi feszültségekkel, kapták (kapjuk) a képükbe eleget megannyi csatornán, a hét minden napján, 0/24.
Egy olyan kor köszöntött be, ahol már nem azért akartunk moziba járni, hogy felébredjünk, hanem hogy végre tudjunk nyugodtan álmodozni. Az escapism lett az új trend, ami elkezdte a nagy képernyő elé szegezni a nézőket. Hinni akartunk egy szebb világban, amit megmenthetünk, ahol nem darálnak be a rohamos mindennapos, ahol hősök lehetünk. 2001 után így már nem is annyira meglepő 2002-ben a Pókember sikere, még úgy sem, hogy a korábbi (80-as, 90-es évek) képregényfilmeket inkább csak bugyuta baromságnak tartotta a közhit. (Légyszi ne csapjátok le a magas labdát!)
Jöttek is futószalagon a képregényfilmek, hogy aztán az előző bekezdésből ismerősnek tűnő 2008-ban kapásból két meghatározó alkotás, a Sötét lovag és az első Vasember film is bebetonozza a zsáner jövőjét a következő, nos, minimum 12, maximum ? évre. (Külön érdekesség egyébként, hogy a Sötét lovag ráadásul már 2008-ban foglalkozott a tömeges lehallgatás kérdéskörével, amiből az igazi nagy botrányos végül csak 5 évvel később, 2013-ban robbant ki az NSA és Snowden bá’ között, de ez már nagyon OFF és puszta érdekesség.)
A kérdés már csak az igazából, hogy vajon mi fog véget vetni a szuperhősök uralmának? Ez az egész 2020-as COVID-19/karantén helyzet, az amerikai bepolitikai- és társadalmi viszonyok vajon hová az elkövetkező években, évtizedekben? Akár a mozivásznon, akár a streamingen vagy milyen alkotások fogják ezt lereagálni és lekövetni, mire nő majd meg a közönség természetes igénye?
Vajon rájövünk, hogy szuperhősök márpedig nem léteznek (hiába nőtt fel a generációim úgy, hogy mindenkit különlegesnek neveltek és annak is hittük magunkat), a világ menthetetlen és nincs remény? Hogy aztán ezt meglovagolja egy újabb noir hullám, mondván „hát akkor hadd fájjon rendesen”? Vagy inkább olyan alkotásokkal fogunk találkozni, amik a kollektív felelősségtudatra, a világunk védelmére és a közösség összefogására hívják fel a figyelmünket?
Vagy lehet, hogy már annyira extrém ingerekre van szükségünk, hogy a 2020-as történések igazából már csak cseppek a tengerben és pár év múlva olyan konklúziókat fogunk leszűrni belőlük… hogy az ég egy adta világon semmit sem befolyásoltak a Nagy Egészre nézve?
Ha a képregény zsáner eltűnik, az nem azért lesz mert megunjuk, hanem mert új platformot talál magának. ez egy 100 éves műfaj, amit hiába ismétli önmagát sose tudunk megunni.
A világ történéseire meg saját zsánerén belül is képes reagálni, nincs például kizárva egy jó noir Batman a jövőben.
A 80-90-es évek egyszemélyes hadseregeit, akciófilmjeit kihagytad, az ugyanaz volt, mint a szuperhősök most. Fekete-fehér, gonosz elnyeri méltó büntetését. Kihalni is ugyanúgy fog a zsáner: sehogy, csak átcsomagolják.
A linkelt cikk nagyon érdekes amúgy, de szerintem társadalmilag csak az USA-ra/nyugatra vonatkoztatható. A 70-90-es években születettek nálunk merőben máshogy tapasztalták meg a világot, mint a pocsolya túloldalán,és a rendszerváltás után is jól megkésve. Nálunk ilyen élményekkel, ennek a Gennek szerintem kb. a millenialok feleltethetők meg, amit egyébként tapasztalok is az egyetemről lassan szabaduló gyakornokainkon. Van, amelyik másod éves, de a harmadik munkahelye vagyunk, mert nem ezt álmodta magának. De hogy mit, azt ő se tudná megmondani :) Ambíció meg igények az egekben, de azokat varázsütésre kérjük, nem kemeny munkával elérni. Diplomaosztóról már a céges autóval szeretne hazagurulni. Tisztelet a kivételnek, meg tényleg örülünk nekik, mert ők akik legalább dolgozni szeretnének.
Szerintem vannak olyan stílusok, amik sosem halnak ki igazán. Tehát lesz továbbra is scifi, fantasy, dráma, horror vagy kosztümös film vagy sorozat. Minden a minőségtől függ és hogy tud-e olyan plusz nyújtani, ami miatt kiemelkedik a többi közül.
A szuperhős zsáner nem csak amiatt lett anyagilag sikeres, mert átlagemberekből lettek világmentő hősök. Ezen részével mindenki tudna azonosulni. Az igazi érzelmi áttörés ott következett be, amikor a cross-overek miatt összedolgoztak. Van abban valami lélekemelő, amikor látod a különböző kedvenceket egy közös cél érdekében összeállni, mintha ez lenne a modern olimpiai szellem filmnyelvre átültetve. S ebbe vonták be sikeresen a nézőket, hogy ne csak távoli szemlélők legyenek, hanem családtagként újra és újra áldozzanak értük. Kicsit ez olyan, mint amikor régen a hívek a templomokban adakoztak, míg most x időszakonként a filmes “isteneknek”.
ThomassLord -al értek egyet teljesen, sztem, félrement kissé ez az írás.
A teljes szuperhős zsáner egyenesági leszármazottja a 80-90es évek akcióhőseinek, csak itt nem kizárólag a plotarmor védi meg a főhőst mikor egyszál gatyában nekimegy a gépfegyveres kommandónak hanem a szuperpáncél vagy a szupererő is, és még nagyobbak tudnak lenni a robbanások.
Ráadásul a szuperhős zsáner mára nagyon durván átalakult, és nem lehet ráfogni, hogy igen, ez bizony az eszképizmus miatt van. Még a legeszképistább (deszép szó) Avengers vonulat is csordultig van gonosz, önző, megbízhatatlan autoriter szervezetekkel, és nehezen vagy egyáltalán nem leküzdhető emberi gyarlóságokkal amik árnyalják a pozitív kicsengését. Az alapból sötétebb képregényes cuccokról (Logan, Batman, stb.) már nem is szólva.
Nehéz belőni, hogy mibe alakul majd át ez a tematika, de eltűnni sztem nem egyhamar fog, a technológia fejlődésével egyre nagyobb az igény a beszabehu látványvilágra és ennek megfelelő háttér kell, márpedig ezt csak az eszképsta fantasy/scifi témakör tudja biztosítani. Enélkül pedig a mozik lehúzhatják a rolót, mert ahol a nagyképernyő nem fontos ott ki fog elmenni drágáért a moziba, hogy csámcsogó, csujjogó vademberek társaságában filmet nézzen jó sok pénzért jó sok reklámmal?
Én továbbra is azt vallom, hogy hibás megközelités minden szuperhős filmet egy kalap alá venni. Józan ember nem nézheti meg a Winter Soldiert, majd a Guardians of the Galaxyt, és mondhatja, hogy ez bizony ugyanaz a zsáner. Pont emiatt az egész “szuperhősmánia elemzés” belefut egy alapvető hibába, miszerint eleve nem is lehet kielemezni rendesen a helyzetet, hiszen annyira különbözőek ezek a filmek.
Hogyha viszont ezt figyelmen kivül hagyjuk, én is abban hiszek, hogy a jövőben valószinűleg a szuperhősmánia másképp volt megnyilvánulni: straight-to-streaming sorozatok, telefonos játékok, AR/VR alkalmazások, ki tudja. A mai idők escapism-keresletét hozzá kell majd igazitani ahhoz, hogy rengeteg ember, a fogyasztó közönség jelentős része, kénytelen lesz permanensen otthonról élni az életét, vagy legalábbis korlátozott kijárással, szóval ebben a kontextusban kell majd gondolkodia annak, aki el akarja juttatni a szuperhős termékeket a fogyasztókhoz.
“A 80-90-es évek egyszemélyes hadseregeit, akciófilmjeit kihagytad”
“A teljes szuperhős zsáner egyenesági leszármazottja a 80-90es évek akcióhőseinek”
Igen, kihagytam, mert egy teljesen más megközelítésből egy teljesen másik zsánerrel hasonlítottam össze most a szuperhősös filmeket. Egy “Hogyan áll egymással párhuzamban A és B?” típusú cikknél legalábbis nem állt szándékomban belevenni Z-t is az egyenletbe, mert nem erről szólt, illetve akart szólni az írás.
“Nálunk ilyen élményekkel, ennek a Gennek szerintem kb. a millenialok feleltethetők meg, amit egyébként tapasztalok is az egyetemről lassan szabaduló gyakornokainkon.”
A Generation Y szinonimája a Milleniál kifejezés, szóval egy az egyben körülírtad rájuk nézve azt, amit a cikk is említ :D :)
Szerintem az idegen bolygós filmeké a jövő. Mindenhonnan azt hallani, hogy annyi a bolygónak, túlnépesedés,globális felmelegedés, állatfajok kipusztulása, nukleáris-háború stb. A Tesla,mint cég is már erről szól, nem pedig e-autókról, Elon Holdbázist meg Marsra szállàst tervez. Ez a filmiparra is nagy hatással van/lesz, hiszen átalakítja a szemléletmódot is. Az Avatar nagy sikerét is részben ennek tudom be, bemutatott egy teljesen új bolygót,ahol mi, a puzztító emberek vagyunk a creepy idegenek. Szerintem ebben az irányban kell keresni a filmstílusok jövőjét. A Marvel is ebbe az irányba váltott, ott se elég már manhatteni szuperhősöket meg mutánsokat mutogatni, kell egy új/más bolygó, galaxis, vagy egész univerzum. Jó pèlda erre a guardians of the galaxy, vagy Thor vagy mondjuk kb az egész Thanos történet. Már nem elèg, hogy Pókember állon csap valakit egy sikátorban, most már az űrbe kell repülnie, meg más bolygókon idegenekkel harcolni. Szóval én erre az irányzatra teszem a pénzem. Minden ami űr, minden ami idegen bolygó, idegen civilizáció, ùj világ.
Ja, ès egyébként ez a folyamat már fellelhető mindenhol. A Naruto is már űrlényekről szól ninják helyett baszki,szóval….
“Igen, kihagytam, mert egy teljesen más megközelítésből egy teljesen másik zsánerrel hasonlítottam össze most a szuperhősös filmeket. Egy “Hogyan áll egymással párhuzamban A és B?” típusú cikknél legalábbis nem állt szándékomban belevenni Z-t is az egyenletbe, mert nem erről szólt, illetve akart szólni az írás.”
Az a baj gore, hogy ha kihagyod a számításból a 3. vagy 4. tényezőt, akkor torz lesz a végeredmény, mint amilyen lett is. Nagyon kedvelem a cikkeidet, de ez most véleményem szerint egy erős félremagyarázása annak ami zajlik.
Mert a népszerű hiedelemmel ellentétben régen nem volt minden jobb, sőt alapvetően igazán más sem volt. Amióta mozi a mozi, azóta vannak meg nekünk a sematikus jó-rossz szembenállásra épülő 1 dimenziós karaktereket mozgató blockbuster filmek. Ezek a filmek nem sokat változtak a az idők folyamán és pont ezért nagy hiba lenne csak(!) különböző éppen aktuális társadalmi vagy politikai folyamatokból levezetni őket.
Aki elég öreg ahhoz hogy emlékezzen (én nem de bepótoltam) az tudja hogy a western filmek (az amerikai klasszikusok nem a Sergio Leone és más európai rendezők által készítettek) is pontosan ugyanarra a sémára épültek mint a mai szuperhős filmek. Nagyon gonosz gonosztevők és nagyon jó sheriffek teátrális párbajok és dübörgő zene.
Aki elég öreg ahhoz hogy emlékezzen (sajnos ebbe már beletartozom) a 80-as évek akciófilmjeire az szintén láthatja a hasonlóságokat. Ott van Sylvester Stallone a legyőzhetetlen, aki egy szempillantással elsöpri a gonoszt épp úgy, mint Hulk Ultron seregeit.
Szóval értem miért írtad amit írtál, de nekem ez így túlzottan is egy posztmodern belemagyarázás. Ráadásul ebbe belehozni az eszképimust azt gondolom nagy hiba, El-ahrairah jól megfogalmazta miért.
Szerintem nagy változások előtt állunk. Társadalmi, gazdasági, környezeti és természetesen kúltúrális tekintetben is. Nagyon sokat lehetne ezt részleteibe menően elemezni, boncolgatni, de nem ez a megfelelő hely talán ehhez.
Ami a szórakoztató iprat illeti. Rövid távon szerintem az űr, kolonizálás, új világok, alternatív jövő meghatárózó lesz. Ahogy egyre kevésbé ismerünk rá a világra, a civilizációnkra, az elvágyódás, és egy alternatív világ és az újrakezdés optimizmusa fontos lehet.
Mindazonáltal úgy gondolom, hogy hosszú távon a mozi veszteni fog a meghatározó szerepéből. Mind a filmek, mind a sorozatok történeteket mesélnek el, amit meghallgatunk, végig nézünk, és ha tetszik bele is tudjuk élni magunkat. De mivan, ha át is élhetjük a történetet? A VR / AR technológia előbb vagy utóbb szerintem nagyot fog fejlődni. Az pedig magával hozza azt, hogy bele tudsz csöppenni alternatív világokba testközelben. Te leszel Ripley a Nostromon. Te tapasztalod meg a félelmet, a bezártságot. Valóság, film és játék egybe fog keveredni szerintem.
Bár nem szerettem a ready player one-t, de az abban vázolt világ szerintem nagyon is lehetséges… Jó írás lett, örülök, hogy lehet ilyesmit olvasni itt!
Ami sok nézőt /pénzt/ hoz az lesz a mozikban, a streamingra meg mennek amik inkább egyedi témák, esetleg réteg filmek.
Jelenleg ez látszik, egyenlőre kérdés meddig tart a kinyitjuk a boltot becsukjuk a boltot víruskodás, mert ha sokáig húzódik, nemigen lesz aki mozit tartana fent a biztos bukta tudatával…
A nagyvásznat egyszerre kapta telibe a streaming meg a sorozatbumm, ha ez nem lett volna elég jött a vírus is, a piac beárazza majd mi fog menni a mozikban, ameddig nem tervezhetőek a bevételek addig nehéz megmondani melyik zsáner fog előtérbe kerülni.
Ugyanis azzal azért szerintem tisztában vagyunk, hogy ha nincs néző nincs mozifilm se.
hú ezt ne vedd személyeskedésnek, de hihetetlenül leegyszerűsítesz egy nagyon komplex kérdéskört – és akkor még megfejeled egy olyan szubjektív nézőponttal, ami egy csomó tényszerűséget figyelmen kívül hagy :)
1. “Egy olyan kor köszöntött be, ahol már nem azért akartunk moziba járni, hogy felébredjünk, hanem hogy végre tudjunk nyugodtan álmodozni. Az escapism lett az új trend” – a film megszületése óta egymásnak feszült a szerzőiség és a mozi cirkuszi mivolta. ez egy örök ellentét, amit nem is kell feloldani, de pont ezért az eszképista szórakozás trendje nem most tűnt fel hirtelen, mindig is ugyanolyan markánsan jelen volt. legfeljebb az a különbség, hogy a blockbusterek nagy átlagban butábbak, mint régen.
“Az Y-osok már nem azért akartak moziba járni, hogy szembesüljenek a hétköznapi feszültségekkel, kapták (kapjuk) a képükbe eleget megannyi csatornán, a hét minden napján, 0/24.” – csodálatos példa erre a Cinema Paradisoból több jelenet, amikor az idősebb generáció tagjai elhűlten hallgatják a híreket, a fiatalok meg csak szórakozni akarnak, vagy kifütyülik az “unalmas” részeket. Pedig akkor még nem nagyon volt facebook :) de még tv is alig.
2. noir – western – szuperhősök. értem én, hogy nem egy 50 oldalas esszét akartál írni, de azért még így is túl egyszerű a képlet :) anno írtam egy szakdolgozatot az 80-as, 90-es évek akciófilmjeiről, hogy egy ilyen relatíve egyszerű, szűk zsánert (mintát) vizsgálva is mennyire erőteljes az amerikai kül és belpolitika, a társadalmi változások lenyomata egy adott műfajon belül. vietnámi háború, hidegháború, egyenjogúsági mozgalmas stb. egy-egy évtizeden belül is rengeteg dolgot átformáltak, nem kellett zsánereknek jönni-menni ahhoz, hogy még ilyen egyszerű formában is leképezzék mi is történik a világban.
3. A szuperhősök nem csak azért jelentek meg, mert új típusú hősökre volt szüksége a világnak és most annyi szörnyűség van odakint és kell a remény a megváltásra.
Egyrészt gazdaságilag átalakult az ipar. Ha visszamész csak két évtizedet a múltba, egy csomó pofátlanul sikeres filmnél nem látsz folytatást és nem érted hogy lehet az, hogy nem rendeltek be rá egy komplett univerzumot. Manapság mindenki brandet épít, az MCU ezzel kicsit előbbre látott, trendi módon kifejezve megelőzte a korát, pedig csak rájöttek, hogy miből és hogyan lehet nagyon sokáig rengeteg pénzt leakasztani. A többiek meg követik őket és mivel iszonyatos mennyiségű alapanyag áll a rendelkezésre, még annyira erőlködni sem kell. Ez egy király üzleti modell létrejötte, nem pedig post 9/11 trauma.
Másrészt pedig, ami talán ugyanennyire fontos, hogy manapság már elkészülhetnek ezek a filmek. Technológiailag eljutott arra a pontra, hogy egy Hulk filmes formában nem röhejes, vagy ciki, hanem iszonyat menő. Még kb. 15 éve beszélgettük a Mozinet fórumon, talán ha jól emlékszem Winnie, vagy Human is benne volt a társalgásban, hogy lehetetlen lenne elkészíteni egy Avengers, vagy JL filmet, mert annyira drága lenne, hogy a büdös életben nem lenne jövedelmező, ráadásul bután is nézne ki. Most meg ott tartunk, hogy letesznek eléd bármikor 200 millió dollárból egy bődületes látványorgiát és közben nagyon aggódni sem kell, hogy megtérül-e, mert előbb utóbb valamilyen formában a merchandising behozza.
4. “A kérdés már csak az igazából, hogy vajon mi fog véget vetni a szuperhősök uralmának? Ez az egész 2020-as COVID-19/karantén helyzet, az amerikai bepolitikai- és társadalmi viszonyok vajon hová az elkövetkező években, évtizedekben?”
ezek biztosan nem, mert továbbra is arra fogadnék, hogy vajmi kevés köze van a jelenlegi politikai/társadalmi rendszernek a szuperhősök térhódításához (sokkal inkább a fentebb írt két ponthoz).
Ennek akkor lesz vége, amikor kiég benne a közönség és túl unalmas lesz már századszorra Vasembert, vagy valamelyik örökösét nézni. Amikor végleg elfogynak az érdekes karakterek és a 10. Batman rebootra csak legyint a közönség.
elolvastam tüzetesen a kommenteket a napokban és köszi szépen mindenkinek, hogy ilyen részletesen és tartalmasan visszacsatolt.
bevallom, olvasva a véleményeket, igazat adok, hogy tényleg sikerült sokkal jobban leegyszerűsíteni ezt a témakört, holott számtalan faktor játszik még benne közre. ezeknek az egyik halmaza szándékosan lettek kihagyva, ahogy írtam és írtátok is felül (egyszerűen egy ilyen bejegyzésben nem akartam ennyi mindenről beszélni), a másik halmaza viszont nos, a tudatlanságom és/vagy csőlátásom miatt nem került lefedésre.
ennél a cikknél sajnos hamarabb voltam lelkes, mint sem alapos, viszont “legalább” annyi hasznát látom, hogy tényleg nagyon jó dolgokat hoztatok fel sokan, amiből én nekem (és szerintem sok más olvasónak is) sikerült okosodnia. szóval köszi még egyszer és legközelebb próbálok alaposabb lenni majd… ez most így sikerült :)