Bár Sofia Coppola rendezői munkássága nem mindig telitalálat, de a Lost in Translation miatt mindig adok esélyt a filmjeinek, és most újra Bill Murray-jel dolgozott, így az On The Rocks még az átlagnál is várósabb darab volt. Talán pont ezért csalódás kicsit?
A történet középpontjában egy feleség és családanya áll, aki Manhattanban él, és a férje egy sikeresnek mondható startupot vezet, ami miatt sokat utazik. A nő pedig elkezd gyanakodni, hogy kavar a gyönyörű, fiatal asszisztensével, miközben ugye a gyerekekkel és a mindennapok szürkeségével otthon hagyja az asszonyt.
Mikor feltűnik a főszereplő apja, ugye Bill Murray, akkor kiderül honnan ez a talán alaptalan félelem: az öreg megrögzött nőcsábász. Nyilván nem lebeszéli a lányát arról, hogy megcsalja a férje, hanem inkább megsokszorozza a fülébe ültetett bogarakat, így ketten elkezdenek nyomozni a férj után, követik, és kalandokba kerülnek.
Bár a környezet alapján nyilván nem átlagos családi történetről van szó, hiszen mindenki gazdag benne, viszont minden képtelenség ellenére érdekes módon remekül földközelben marad a történet, kikerüli a fent olvasható történet alapvető kliséit. Inkább arra megy rá, hogy az apja miatti nem tipikus felnövésén végre talán túllép a főszereplő. Ugye a film végére muszáj fejlődni.
Mindeközben pedig az apa-lánya kapcsolat az igazi lényeg. A férj követése csak egy indok arra, hogy többet legyenek együtt. Úristen de unalmas volt amúgy a film addig, amíg nem kezdett apa és lánya közösen lógni, hiszen az itt a lényeg. Na meg onnantól Bill Murray karizmája átveszi a stafétát a kicsit sótlan Rashida Jonestól. Amíg a színésznőre koncentrál az On The Rocks, addig bizony eléggé döcög.
Mégis, hiába tudok a tényleges üzenettel egyetérteni, és igazából még akár fontosnak is tartani, az egész valahogy nem ugrotta meg a lécet. Nem érződött egy nagyobb filmnek, inkább csak egy melléksztori hatású volt. Mintha lenne egy fő sorozat, és pár részt szántak volna erre. Bár az élet is egy nagy so… nem tudom komoly arccal végigírni.
Elvoltam vele, de míg a Lost In Translationt bármikor végig tudom nézni, addig erről eszembe nem jutna ilyesmi.
A várakozásokhoz képest valóban kicsit csalódás, ennek ellenére nekem Bill Murray megmentette a filmet a középszertől. Nem volt gondom Rashida Jonesszal sem, de az öreg mellett nemigen rúghatott labdába. A Lost in Translation egyik örök kedvencem, azért ahhoz nem mérhető.
,Bill Murray-vel.’
anyád-val?