Voyagers – unalmas utazók és utazás

Az emberi faj fennmaradását akarja biztosítani a Föld lakossága, így a legközelebbi lakhatónak tűnő bolygó felé elindítanak egy űrhajót. Ez az alapfelvetés. Hogy ebből miképp lehet töménytelen unalmat csinálni, azt nem is értettem, főleg, hogy volt egy ötletük feldobni az egészet.

Úgy érzem a közelben levő lakható bolygón kívül elég jól átgondolták az alapokat. Konkrétan úgy indul a Voyagers, hogy az első legénységet még a Földön hozzák létre lombik programmal, és ott nevelik őket, de elzárva a külvilágtól és a tágas terektől, hogy majd ez ne hiányozzon nekik. Aztán akkor lövik őket az űrbe, amikor már 20 fölöttiek. Így viszonylag érthető, hogy miért fiatal felnőttekre bízzák ezt a küldetést.

A fő probléma, hogy az odaút 80 valahány év, és nincs mélyalvás, így az a terv, hogy majd az űrhajón születnek generációk, és tulajdonképpen az első csapat unokái érik el a tervezett bolygót. Mivel mindent átgondolnak előre, ezért drogozzák a fiatalokat, ami csökkenti az összes érzésüket, így robotszerűen végzik a mindennapi feladataik. És természetesen az űrhajón is lombik programmal születne a következő generáció. De két srác rájön, hogy drogozzák őket, és nem veszik be az adagjaikat…

Amolyan legyek ura meg nem is tudom még minek a keveréke, mert egy unalmas hasonló helyzetű film sem ugrik be. Tulajdonképpen ha nagyon akarunk, akkor elég sok mindent bele lehet látni a szimbolikába, a legegyszerűbb, hogy a fiatalok lázadnak a szüleik által kijelölt útjuk ellen. Emellett az élet értelme is előkerül, minek tegyünk bármi olyat, ami a jövő generációjának, a leszármazottjainknak segít, ha nekünk ugyanolyan szar marad az életünk közben.

Nyilván minden sci-fi a jelen problémáira reflektál, de itt a körítés tényleg csak az, körítés, aki a technológiai dolgok miatt is néz hasonló filmeket, az tuti csalódni fog, minden csak a fent említett lélektani kérdések és problémák körül forog. Az űr mint olyan két helyzetben van jelen, azon kívül szűk folyosókon monotonan zajlanak az események.

Ez egy 45 perces Black Mirror epizód kellett volna legyen, akkor talán jobban működött volna. 2 órában egyszerűen túlhúzottnak érződött, amiről rengeteg furcsa döntés is tehet. Ott az alaphelyzet, hogy az “elnyomó” drog hatásától szabadulva, bulizhatnának a fiatalok, de nem tesznek semmi ilyen, nincs igazi kirobbanó hatása annak, hogy újra éreznek, semmi drámai extrém húzás. Bele lehet magyarázni, hogy a fiatalok sosem láttak más követendő példát a dologra, így csak azt tudják extremitásra pörgetni, amit ismernek. Gondolom ez áll az egész mögött, komoly sci-fit akartak csinálni, de csak ez a valami sikerült.

Minderről, a határtalan unalomról a szereplőgárda és hát a rendezői utasítások tehetnek. Konkrétan nem látni, hogy ki nem szedi már a drogot. Mindenki ugyanúgy alakít a film elejétől kezdve, még a gonosz srác is, akinek a leghálásabb szerepe lehetne, ha nem lenne az első másodperctől kezdve ellenszenves, így a fordulása gonosszá nem hozná a “legyünk már túl rajta” hatást. Ez, a Tye Sheridan, Lily-Rose Depp és Fionn Whitehead (lol ő Black Mirroros:) lenne az új színésznemzedék? Akkor bajban vagyunk egyelőre.

Nem szaporítom tovább, “younglings getting their fuck on in space” helyett határtalan unalom. Vicces, mert már bejelentettek egy új projektet a rendező Neil Burgertől, és olyankor általában a friss munkát szokták odaírni, de annál nem úgy történt, hanem a Limitless-t és a The Illusionistot emlegetik.