13 hozzászólás a “Ford az Indy 5 forgatásán” bejegyzéshez

  1. Szegényem, valahol örülök hogy újra látni, valahol meg már sajnálom. Igazából mint nagytudású háttérből figyelő “bölcs mester” lett volna jó és testhezálló neki mostanra ilyen staféaátadósnak, minthogy megint a teljes szerkóban ostoroz.

  2. Islander: szívemből szólsz, Jones profnak doktori disszertációkat kéne opponálnia vagy max ásatásokat vezetnie. Ehhez képest tuti nem ússzuk meg a bunyót és az ostorcsattogtatást, remélem összekaszkadőrködik/deepfake-elik/akármizik hogy ne neki kelljen, mert az nemhogy a hatéves Ébredő erőben, de már a 15 éves Indy 4-ben sem nézett ki túl jól.

  3. Az eddig kiszivárgott képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy az eredeti Spielberg “aranyvonatos” sztorit fogják megfilmesíteni. Ezek szerint Mangold nem írta át a történetet és végül egy nyomozós akciómozi lesz belőle, amelynek jelentős része 1945-ben és (talán) 1969-ben fog játszódni!

  4. Ja és remélem, hogy az aktuális politikai trendeknek megfelelően a náci németek és a komcsi oroszok után most kínaiak lesznek a gonoszok. :)

  5. Rettenetesen kínos lesz. Már a negyedik is az volt.

    El kéne tudni szakadni a klasszikusoktól. Persze amíg pénzt hoz..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.