Na ilyen lesz a Don’t Breathe 2

Megjött az előzetes, amiből kiderül, hogy mit dolgoztak a sztorin, hogy jött össze a folytatás, miképp lett a vak csávó hős. Konkrétan meg akar menteni egy lányt, aki fontos számára, és akit elraboltak.

Jó kis vérengzés lesz a végeredmény?

9 hozzászólás a “Na ilyen lesz a Don’t Breathe 2” bejegyzéshez

  1. Sam Raimi a producer. Van esély rá, hogy karikaturisztikus hangvétele lesz a filmnek.

  2. Van egy hangulata a trailernek (már-már túlontúl sokat is mutat) de azért szerintem finom túlzás megsebzett hősként mutatni egy olyan faszit,aki 5 éve gyilok terrorban tartott 3 ócska tolvajt és egy pincébe zárt kiscsajt:D okék oké az első végén mintha veterán hősként ismeri el a média..

    Mondjuk – nekem – az se teljesen egyértelmű, hogy ez most folytatás..lehetne akár előzmény is és a kislányról derül majd ki, hogy ő a pincés lány:D

    Félreértés ne essék, lenyűgözött az első, tökre imádtam a stáblistát is, hogy tele volt magyarokkal, Jane Levy-t is bírtam benne, és ha lehetőség lesz rá, simán meglesném moziban. Kár, hogy túl sokat mutattak már most. Ez jelenthet valamit?

  3. Yse: :D aki eddig nem nézte meg, az ezután sem fogja, szóval szerintem 5 év elteltével már nem igazán számít..de bocs, ha Te mégis azok közé tartoztál, akik még nem látták és mégis most jut eszükbe, hogy megnézzék

  4. meglepően korrektnek tűnik. az öreg feloldozása valóban érdekes, de én is arra tippelnék, hogy lehet valami időrendi kavarás lesz.

    (p.s.: 5 évvel az első után, egy második rész trailernél érdekes spoilerre hivatkozni. nem akartam lelőni, de a Reszkessetek betörőkben Kevin meg lenyomja a bűnözőket.)

  5. Yse: kevés dolog tud jobban felbaszni mint egy több éves filmnél leírni hogy sPoIleR. Idáig megnézhetted volna. Spoiler Jack meghal a titanic végén.

  6. Lang már nagyon öregszik. :( Túl sokat lőttek el. Kevés film folytatása sikerül jól (kész csoda a Hang Nélkül 2). Mondjuk én akkor engedtem el amikor kiderült Alvarez átpasszolta a rendezést a forgatókönyvíró cimbinek úgyhogy lepjenek meg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.