The Tomorrow War: a 90-es évek blockbusterjeinek megidézése

Lehet teljesen kiütött aggyal ültem az Amazonra szinkronosan jött Chris Pratt-film elég, de basszus, ez sem volt szar. Vagyis hülye vagyok, az volt, de a jó fajta, amin már mosolyogni lehet néhol. Nem lett meg az Edge of Tomorrow utódja, de Emmerich (Independence Day, 2012) szelleme néhol áthatotta.

A történet komolyan olyannak tűnt, amin a filmkészítő és a stúdió sokat harcolt egymással. El sem hiszem, hogy csak egy írói kredit van feltüntetve. Komolyan. Ellenben elnézve a rendezőt, hihető, hogy sok stúdió megjegyzést nem tudott lesöpörni az asztalról. Vagy csak egyszerűen erre képes az író és a rendező? Mintha nem is olvasták volna el egyben a forgatókönyvet?

A történet 2030-ban vagy mikor kezd, nagyjából a jelenben, ahova érkezik a jövőből egy csapat katona, hogy utánpótlásra van szükség ott ahonnan jöttek, rengeteg gyalogosra valami lények elleni háborúban, amiben az emberiség vesztésre áll. Az alapötletből részemről bármi lehetett volna, és az itteni időutazás kicsit bonyolítva van, el kell fogadni ezeket a szabályokat, hogy pár paradoxont kikerüljenek, máson hasal el az egész.

Ami tetszett, az nagyjából a jövőbeli háború. Olyan durr bele a közepébe onnantól, hogy a Prattet tartalmazó újonc csapat megérkezik. Konkrétan a szörnyek felvezetése, bemutatása, és designja remek volt. Tudom, arctalan űrlényhordánnak tűnnek a trailerben, de ezzel simán le mernék állni vitatkozni, mert bár igaz egy része az előbbi kijelentésnek, mégis működik. Közelről ütnek, amikor nem 100 van belőlük, csak 1-10.

Persze a sztori jövőbeli része is elkezdett akadozni sajnos, de az igazi pofon az, amikor egy hatalmas, és gyönyörűen fényképezett jelenet után megnézed, hogy még fél óra van hátra. Olyan 30 perc várt ránk, ami mintha egy másik film lett volna. Arról nem is beszélve, hogy… áh nem lövöm el, de valaki a kommentekben úgyis kurvaanyázni fog spoileresen. Nehezen fogom vissza magam a részletektől, mert én nem káromkodtam, hanem ott már végképp nevettem, és pont ezért tenném az olyan rossz, hogy jó kategóriába, mert eskü érezni lehetett mögötte valami lelkesedést. Mondjuk nem Pratt alakításán, aki szerintem rossz casting volt ide.

Konkrétan Chris Prattről egyre kevésbé hiszem el a főszereplő alkatot. Néha nem értem Hollywood logikáját. Pratt nagyon működik csapatfilmekben, ott kvázi főszereplőnek is, de amikor így rátolnak valamit, ahhoz nincs sztár ereje. Karizmája?

Bár ez is csak egynek elmegy szintet ütött meg, és akkor jóindulatú voltam az utolsó fél órával, amire a legjobban le lehet csapni az “Ezt miért így?” mérővel, mégis valahol működött néha az érzelmi háttere a történetnek az apakérdések két oldalával. Meg részemről a látvány teljesen rendben volt, tényleg moziba szánt darabnak tűnt, nem spórolósabbnak. Hopp, 200 milla volt.

Valahol sajnálom, hogy sosem tudjuk meg mekkorát ment volna, van-e még az embereknek új buta blockbusterre igénye, vagy végképp csak a régi dolgokhoz nyúlást lehet nagyvászonra küldeni. A Paramount szerint egyértelműen az utóbbi igaz, nem véletlen, hogy ezt nyugodtan adták el az Amazonnak, és nagyjából mindenki jól járt az üzlettel, talán még mi nézők is, hiszen itthon az épp 990-es akcióban megkapott Prime Videó előfizetéssel kevésbé fájhatott azoknak is, akik nálam szarabbul szórakoztak.

Amúgy ez tipikusan az a helyzet, aminél nem értettem a negativitást a trailereknél. Oké, nem nézett ki annyira jónak, de rémlik hogy “miért nem X módon használják az időutazást”, meg “miért olyan magasba teleportálják az embereket” meg ilyesmi belekötések voltak, amik tipikusan könnyen megmagyarázhatóak voltak, és ezekre van is válasz a filmben, gondolt rájuk az író, ellenben az igazi hatalmas lyukakat természetesen rejtegette az előzetes.

64 hozzászólás a “The Tomorrow War: a 90-es évek blockbusterjeinek megidézése” bejegyzéshez

  1. spoileres bocsánat

    beletekerősen rossz volt. nem akarom keresni a csomón a kákát vagy izé, fordítva, de csak valamit hadd: ott lóg a szupergyilkos erős királynőűrlény elkábítva, de menni kell már, jaj öljük meg. NE mert nem elég a méreg. öhm. de hát. a golyó is fogja ám. sőt a balta is ha jól láttam. sőt a végén pofán veri és elszédül. na mindegy.

    az akciót tetszettek viszonylag, a lények elég ijesztőek és menők, az effektek se voltak rosszak, jók a hangok is – én ott tekertem bele mindig, mikor elkezdett valaki a távolba meredve beszélni.

    jó, meg hát nyilván értelmet vagy logikát ne keressen benne senki, az már úgy tűnik tényleg totálisan nem elvárás. ezért nem is emlegetem, mert nem lenne sportszerű.

  2. 2022-ben kezdődik a sztori.Éppen a katari labdarúgó világbajnokság zajlik.

  3. Nem is tudom mit mondhatnék. Az fenyegető lényekkel kapcsolatosan, nekem a spore nevezetű játék jutott eszembe, ott lehetett pont ilyen karaktereket kreálni.

    A történet bugyuta.A párbeszédek is azok. Volt pár kellemes pillanata, de bevallom őszintén én is bele-bele tekertem, pedig nem jellemző rám.

    Milyet ment volna a mozikban? Nos hatalmas nagy bukás lett volna.

    Nagyon neheten sikerült megnézni magát a filmet. Lehet a szinkron sokat rontott rajta. Általában eredeti hanggal nézem meg , sokat hozzáad a színészi játékhoz.
    A magyarszinkron színészek, szerintem a 2000 évek eleje óta, elégg zs kategóriásan teljesítenek.
    Hmm újra átgondoltam miközben pötyögtem.
    Ez egy ZS karegóriás film :) 200 millió ide, 200 millió oda. Inkább adták volna az éhezőknek azt a pénzt, hogy termelni tudjanak maguknak ételt.

  4. szerintem pont a nem buta részek működtek a legjobban. konkrétan az első 40 percnél muszáj volt valami miatt megállítanom (akkor dobtam neked a mailt, hogy erről írnék :) ) és csak pislogtam, hogy streaming platform, akciófilm és ennyire jó? el sem hiszem. a jövőbeli rész ezután botrányos volt szerintem, a látványt leszámítva baromi görcsös, dadogós volt az egész, addig hiteles volt minden karakter és minden motiváció, ott viszont mintha átadták volna a stafétát egy amatőr filmkészítőnek. Pratt és Strahovski közötti kémia meg konkrétan botrány. kicsit SPOILERREL:

    + ahogy írtam fentebb, minden működött szerintem az utazás előtt. A háromgenerációs dinamika az apjával, miért menne, miért maradna, miért bizonyítana, a családi idill, stb. minden a helyén volt.

    + amennyire erőltetettnek tűnt a funny sidekick, annyira jól beépült Sam Richardson és vele jó volt Pratt szerintem.

    + nagyon nagyon nagyon örültem, hogy nem lőttek el a végén egy kilométerről látszó klisét sem. féltem attól, hogy a visszahozott vakcina vagy mi hozza létre a szörnyeket, vagy esetleg ők szabadítják ki őket és onnan indul az egész sztori, vagy hogy jön egy gagyi after credit scene, ahol egy kósza tojás még felbukkan.

    – a jövőben majdnem minden. Muri és a Fater közötti összes interakció vérciki, konkrétan rossz nézni.

    – az eddig konzekvens motivációkat felváltják az olyanok, hogy “nem harcolok többet, félek. de menj! oké, akkor megyek”.

    – szerintem a szörnyek nagyon ócskák voltak, a farokból tüskelövöldözés meg tényleg a röhej kategória.

    – a vulkánt egyáltalán írjam? :)

    – nagyon zavart, hogy ennyire egyértelműen három részre esett a film. az ugrásos cold opennel amúgy már az első percben látszott, hogy a rendező furcsán akarja elkapni a ritmust, de később sem talált rá.

    – egy emlékezetes akció sem volt. semmi érdekes, igényes koreográfia, csak lőjük a pusztíthatatlannak tűnő szörnyeket.

    SPOILER VÉGE

  5. Olyan Alien utánérzés az egész, lehetett volna az Alien-es űrhajó ps akár, na meg a tojásokra is van utalás :)

  6. Moziba nem mentem volna érte, de képernyőn nézve nem volt olyan rossz.
    Bele kellett tekerni néhol, és lerázni a fájó logikátlanságokat, de egynek jó volt.

    SPOILER
    Azt nem értettem, miért kell a királynőt emberi erővel vonszolni, meg egyebek. Teljesen oké lett volna, ha fél perc alatt legyűrik, becsomagolják, hiszen úgyis jöttek érte a többiek… ez volt az egyik, ami a sztorit hiteltelenitette számomra.

  7. Mikor már “elfogytak” a katonák és a sarki fűszerest meg szakács sapkában ácsingózó (WTF??) zembereket is besoroztak, a tvben simán masíroztak a rohamrendőrők meg mindenféle elit alakulatok. Esetleg velük többre mentek volna. Egyszer nézhető, de űrlord nagyon nem erre a szerepre teremtődött az tény. Raptorokat hajkurászni jobban állt neki. (amúgy amikor elfogyott a fejenkénti két tár, mindenki nyomott egy IDKFA-t? Ha 1000 skuló/főt nem szórtak el minden nyamvadt faroklövőre, akkor egyet sem)

  8. “A magyarszinkron színészek, szerintem a 2000 évek eleje óta, elégg zs kategóriásan teljesítenek.
    Hmm újra átgondoltam miközben pötyögtem.”

    ezzel nem értek egyet, hiába vagyok az eredeti hang híve. Vannak elsietés miatt fos magyar szinkronok, de jó is akad bőven.

  9. A trailere miatt nem vártam sokat,de pozitívan csalódtam.Tipikus blockbuster kinézet,de a maga módján tudott grandiózus és személyes lenni egyyszerre.Dícséretes,hogy a szörnyeket,bár tipikus tucat kinézetük volt(Hang nélkül,Holnap határa) de legalább nem rejtegették szanaszét vágott éjszakai jelenetek mögé.
    Nyilván rengeteg hibája volt,de közben jól szórakoztam rajta.
    Íme egy példa egy negatívumra amin túl tudtam lépni.
    SZPOILER:

    A legnagyobb gondom azzal a magyarázattal volt,hogy miért nem mutatják meg a jelenben,hogy mivel állnak szemben.
    Mert túl félelmetesek,oké.Akkor valami animáción vagy rajzon azért lehetett volna pontosabb infókat átadni,hogy mire képesek.Viszont így nem működött volna a távcsőben tükröződés majd a lépcsőházas felvezetés.
    SZPOILER VÉGE

    Azon én is meglepődtem,hogy egy író volt.Manapság ritkán látni ilyesmit.

  10. Én már az első szülinapos jelenténél leállítottam. Chris Pratt annyira hiteltelen volt (meg a felesége is), hogy inkább hagytam az egészet. Mivel az első pár mondatban előre vetítették az Apa- Fia konfliktust, így elképzelhetetlennek tartottam, hogy azt C.P. értékelhetően eljátsza. Ha moziban néztem volna, nagyon morcos lettem volna.

  11. Logika az nincs, de vegülis jól szótakoztam, de végig a cringe határán táncol, szerencsére pont annyit kikacsint a nézőre, hogy ne billenjen át. Nem bántam meg, de ha moziban láttam volna, vszeg nem lennék boldog.

  12. SPOILER(?)

    nekem kifejezetten tetszett, hogy egy kerek filmet kaptunk es nem egy tervezett trilogia elso reszet. Ez manapsag nem alap.

  13. human, csak azt nem néztem végig, amikor nem tudom 5 percig családi drámáznak, nagyon kellemetlen volt. :) akár az apjával tolta a végén, akár a lányával miután elfogták a nőstényt. mondjuk, ha pont ott magyarázták el mindig, hogy nem tudom, miért egy gimis kiskölyök lesz a világot megmentő vulkán wikipedia, meg miért nincs valami távjelző rendszer a világ utolsó reményét jelentő időkapu körül és miért csak akkor kapcsolnak, mikor már kb. a falakat másszák a rémek, akkor bocs!

  14. Nagyjából azt kaptuk ami várható volt, egy középszerű blockbuster, aminek a story-ja tele van baromságokkal, de legalább van neki… és bár látványos, de mégsincs benne egy emlékezetes akció/csata jelent.
    Chris Pratt szerintem sem tett hozzá semmit a filmhez, max annyit, hogy a nevével könnyebb eladni.
    Ami még érdekes hogy szerintem az első 30-40 perc volt igazán, de nagyon gyenge, és nekem pont az utolsó félóra húzta fel. Nem volt eredeti ez az ötlet, de nekem tetszett. Összességében a film középszer, ajánlani nem tudnám.
    Moziba bukott volna, talán így jobban járt a stúdió, bár ha a többség csak áttekeri akkor nagyon hamar elfelejtik.

  15. “Esetleg velük többre mentek volna.”

    de hát mondják is, hogy nem mindenkit lehet a jövőbe küldeni, még a katonáknak is csak a harmada volt alkalmas. sok hiba a filmben, de amire valamennyire gondoltak abba ne kössetek már :D

  16. Spoiler

    Csillagközi invázió megidézései miatt plusz pont, pl mikor kötélen húzzák ki a főagyat…nőstényt a barlangból, meg mikor és ahogy megtámadják a vizitábort és a falról lövi őket minden űrgyalogos :)
    + a vége A Dolog és Alien összemosás szerű.
    Lényegében ez így egy tribute film. :)

    Apa-lánya párbeszédekért viszont mínusz, hát azokat vmi botrányosan szarra írták meg, vagy a szereplők utálták egymást.. valahogy úgy éreztem mitha egyszerre csak az egyik lett volna jelen a felvételkor.
    Talán ha kihagynák az összes erre utalást és újravágnák az sokat javítana a dolgon.

    Az alapötlet még jó is lehet,de jobban át kellett volna gondolni, pl csak az jöhet aki a jövőben már nem él…(lehet a katonák nem mehetnek dolgot is ezzel próbálták megindokolni) de hát már csak 500ezren vannak életben..így azért nem lehet túl nagy átfedés :)

    A csaj lezuhanós résznél ahol a nőstény alatt ott tobzódik többszáz hím és oldalról mutatják, az valami festményre volt utalás, nem?

  17. Pont olyan volt, mint vártam, rém bugyuta klisé halmaz iszonyat logikátlanságokkal. Ez a tutajos időutazásos kamu magyarázat aztán mindent vitt, valszeg egy óvodás találta ki. Párhuzamosan zajlott a múlt meg a jelen, na persze. Az utolsó 30 perc ért valamit, még ha szintén klisés boss fight is volt a nagyja, legalább értelme volt.

  18. Gemini man. Infinite. The tomorrow man.
    A Paramount miért nem tud nagy költségvetésű ÉS jó akciófilmeket csinálni évek óta?
    Ennyi pénzből azt hinné az ember, futja jó írókra, rendezőkre, színészekre, stábra.

  19. “Chris Pratt szerintem sem tett hozzá semmit a filmhez, max annyit, hogy a nevével könnyebb eladni.”

    Én pont miatta tartottam az egész filmtől:D felhúztam magam azon, hogy képtelen a hátán elvinni egy filmet és ez nem is új infó, akkor meg miért pont őt lökték be a mély vízbe főszereplőnek? Én sosem rajongtam Prattért, egyarcú, akcióban még jó, de ha drámázni kell, agyhalál…
    Strahovskit meg akarva-akaratlanul is Blunthoz hasonlítottam és hát fényévekre le van maradva tőle.
    Tisztességesen végignéztük, nem tekertük át, csak kb félóra elteltével lőttem át angolra, mert Strahovskinál iszonyat mellélőttek, nagyon nem illett rá és irritáló lett a szinkron..

    SPOILER

    “+ nagyon nagyon nagyon örültem, hogy nem lőttek el a végén egy kilométerről látszó klisét sem. féltem attól, hogy a visszahozott vakcina vagy mi hozza létre a szörnyeket, vagy esetleg ők szabadítják ki őket és onnan indul az egész sztori, vagy hogy jön egy gagyi after credit scene, ahol egy kósza tojás még felbukkan. ”

    én eskü ezért szurkoltam, hogy derüljön ki, apuci miatt történt az egész. Azzal is megelégedtem volna, ha visszamegy az időben és pont azért költözik/válik el, mert nem tudja feldolgozni Muri elvesztését, így kapott volna vmi jó kis darkos befejezést (kb ez tartott ébren:D) (Ahogy a kiscsaj zuhan le, az nem főhajtás az alien 3 előtt? még korán van, nem emlékszem..)

    csak egyetlen kérdés mardos: hogy az istenben tudtak átrepülni az orosz határon anélkül, hogy lelőtték volna a gépet?:D Pratt apja ugye kapóra jött, de egy veteránnak nem vonják be a pilótaengedélyét?:D vagy pont volt elfekvőben egy lopakodó vadászgépe is?:D

    SPOILER off.
    meh egyszer bőven elég volt. (és szerintem nem egyetlen ember írta, előfordult már olyan, hogy kitört a balhé és valakit okkal nem tüntettek fel cast&crew-ban)

  20. Danzig:
    Spoiler

    Az alapötlet még jó is lehet,de jobban át kellett volna gondolni, pl csak az jöhet aki a jövőben már nem él…(lehet a katonák nem mehetnek dolgot is ezzel próbálták megindokolni) de hát már csak 500ezren vannak életben..így azért nem lehet túl nagy átfedés :)

    De ez konkrétan el is hangzott.
    Az mehet, aki az invázió kezdetekor már nem élt+gyerek fronton is rendben van (értsd nincs a kiküldés után született gyereke), így alapvetően egyáltalán nincs befolyásolva az idővonal a halálukkal, azért volt olyan alacsony a kompatibilitási arány.

    Egyrészt ez már akkor kiderül, amikor Prattet tesztelik és mutatják a halottiját, a másik meg a “kiképzéskor”, amikor körbenéznek és látják, hogy mindenki 40 feletti, szóba is hozzák a dolgot.

    Ezzel a magyarázattal én még ki is békülök.

    Inkább azzal nem, hogy jövő, hiper szuper technológia (ami amúgy nem, mert az időgépet leszámítva gyakorlatilag minden napjaink technológiája volt), de azt nem tudták kitalálni, hogy honnan jöttek a lények, bezzeg CP+feleség+sidekick+vulkán törpe.

    Ja meg ne mutassuk a lényeket, meg azért az alapvető dolgokat, amik kellenének a túléléshez se mondjuk el előre, hanem legyen meglepetés és majd ha rákérdeznek az emberek, akkor áruljuk el nekik az első támadás alatt, hogy ja, amúgy a fegyvered semmit nem ér és a hasukat meg az állukat kell lőni.

    Részemről onnantól volt hiteltelen az egész, amikor visszajött a toxinnal és egyszerűen mindenki leszarta, hogy a megoldás ott van nála, senki nem törődött vele, lesöpörték az érveit, ő meg elkezdett sopánkodni, hogy mindennek vége, nincs remény a jövővel kapcsolatban.
    Ember, még ha el is esett a jövő, ott a kezedben az a szar, tudják mikor bukkannak fel először, kitermelik a cuccot és ott várják őket.
    De nem, kellett a felesleges dráma.

  21. Hű, nekem nagyon nem jött be. Bugyuta, kiszámítható, de lehet hogy csak az a gond, hogy nekem ez a fajta humor nem jön be. Én sem tudtam megállni, hogy ne az EoT-hoz hasonlítsam… Pratt sem a kedvencem, ripacskodik, ami a Guardiansban okés, máshol nem.

  22. ezer sebből vérzett, sokat fel is soroltatok a kommentekben. Én két általánosabb dologra szorítkoznék csak, egyrészt hogy ez 200 millió… Hát ha a 2014es Edge of Tomorrow nyilvános budgetét inflációval növelem akkor az csupán minimálisan több (205) , miközben kategóriákkal jobb és szebb (konceptekben, kidolgozottságban,megvalósításban, hangulatban)

    A másik elé kiteszem a biztonság kedvéért hogy SPOILER de amúgy koncepcionális alapproblémám ez is. Egy ilyen látvány akció blockbuster szerencsésebb ha nem akar nagyon mélyenszántóan csavaros lenni mert egyrészt nem is kellene ahhoz hogy jó legyen (pont annyi elég lenne mint egy EoT ) másrészt valószínűleg úgyis pofára esés lesz belőle. És akkor eleve ahogy “megfejtik” a végén hogy mi is a helyzet az gáz, na de egyáltalán hogy a készítők részéről ez a nagy gondolat (amikor már a Prometheus is (ami ehhez képest ezerszer jobban kidolgozott és végiggondolt – képzelhetjük akkor :)))) szóval onnan is sejthető hogy egy ilyen félresikerült biofegyver alapötlet az minimum megosztó lesz (főleg hogy “már megint”) Ráadásul tök előkészítés nélkül (a film addig egyáltalán nem is mutatta magáról hogy ez a kérdés egyáltalán érdekes lenne a számára)
    Inkább dolgozták volna ki jobban a világot és a hangulatot (lásd egyes pont) meg magát a történetet mikro-szinten hogy ne legyen ennyire összefércelt (amúgy így az egész jövő-szálat ki is dobták az ablakon, mert a méreg-kifejlesztés tök fölösleges volt, a férj-feleség meg amúgy is levezette kb három lépésben a konyhaasztalnál hogy mi a szitu :)) Onnan meg vagy egy bomba/napalm az űrhajónak (semmi értelme nem volt ott kódorogni) vagy állami/corporate szintre emelni és becopyzni egy alien/aliens alapdilemmát hogy ugye mégiscsak atomi szintre semmisíteni egy (sőt rögtön kettő) idegen életformát plusz a technológiát, nem kellene inkább stb stb Szóval valami nagyon más még ebből lehetett volna, de ez így totál felejthetően elégetett 200 millió.

  23. bvr:

    Spoiler

    hogy a készítők részéről ez a nagy gondolat (amikor már a Prometheus is (ami ehhez képest ezerszer jobban kidolgozott és végiggondolt – képzelhetjük akkor :)))) szóval onnan is sejthető hogy egy ilyen félresikerült biofegyver alapötlet az minimum megosztó lesz (főleg hogy “már megint”) Ráadásul tök előkészítés nélkül

    Azért ez nem volt előkészítés nélküli.
    A filmben végig hajókra hivatkoztak, miköben meg a lények viselkedése alapvetően öszöntlényszíntű volt, feljettebb viselkedés egyáltalán nem volt, ahogy eszköz használat sem.
    Innentől meg nem értettem, hogy miért ragaszkodik mindenki ahhoz, hogy ezek bizony űrhajóval jöttek, mikor a legprimitívebb lények voltak.
    Vártam, hogy az legyen a poén, hogy csak simán itt ragadtak a múltból a jég alatt, a kinézetük még egy kicsit hajazott is a graboidokéra.

    A másik meg, hogy nem “félresikerült” biofegyver, hanem nem a Földnek szánt biofegyver. Nagyon is sikeres, mert a célját, a bolygó kipusztítása, hozta, csak nem ide volt szánva.

    Inkább az, hogy a nőstény a tesztelgetés alatt akkor kapta csak fel a fejét, amikor végre elérték a 100%-ot és akkor kezdte el hívni a hímeket.
    Biztos addig fülelt és várt…

  24. spoiler

    mondtam az asszonynak besz@rok ha lesz egy űrhajó többezer éve a jégbefagyva… besz@rtam :Đ

    már csak a space jockey kellett volna a pilótaülésbe.

  25. Ha nem mondják hogy 30 évvel a jövőben vagyunk, akkor a kutya ki nem találja, hogy az a jövő. Abszolúte semmin nem láttszott, hogy a jövőben járnának….

  26. nem értem miért dicsérik a CGI-t ? a lényeg katasztrofálisan rosszul néztek ki, nem volt súlyuk, olyanok voltak mint egy 15 évvel ezelőtti számítógépes játék trailere

  27. Egyszer meg lehet nézni..De aztán elfelejteni..örökre..amúgy meg qrvára nem magyarázták meg az időutazásos dolgot..KI TALÁLTA FÖl???Meg amúgy elintézik annyival…van és kész,hülye néző fogadd el…Lófaxt!!!!

  28. Nem váltja meg a világot, de kellemes szórakozást nyújtott :)
    Nálam még az az enyhén apa lánya dráma is működött, pedig abszolúlt nem igényelte a film :D

  29. @21: “De ez konkrétan el is hangzott.
    Az mehet, aki az invázió kezdetekor már nem élt+gyerek fronton is rendben van (értsd nincs a kiküldés után született gyereke), így alapvetően egyáltalán nincs befolyásolva az idővonal a halálukkal, azért volt olyan alacsony a kompatibilitási arány.

    Egyrészt ez már akkor kiderül, amikor Prattet tesztelik és mutatják a halottiját, a másik meg a “kiképzéskor”, amikor körbenéznek és látják, hogy mindenki 40 feletti, szóba is hozzák a dolgot.

    Ezzel a magyarázattal én még ki is békülök.”

    ——————–

    SPOILER

    Pedig nem kéne vele kibékülni, mert minden egyes ember utazása potenciális paradoxonokat hoz létre, fokozottan azoknál akik vissza is térnek. Itt a film legnagyobb hibája előjön, miszerint párhuzamosan folyt a jelen meg a jövő. Kész pénznek tekintették a jövőt, “híreket” vártak onnan, meg a múltból akart a főhős visszatérni megmenteni őket, mintha csak egy szomszédos városról lenne szó, nem egy tök másik idősíkról. A jövőről nem lehet előre történelemkönyvet írna b*sszameg.

    Az hogy valakinek nincs a jövőben gyereke abban a pillanatban, amikor átviszik a jövőbe nem jelent semmit, mert később még lehet. Teszem azt a jövőbe átugorva két szerencsétlen túléli és egymásba szeretnek, visszatérnek mindketten és lesz egy gyerekük, aki 20 év múlva elalszik a volánnál és kinyír egy csávót, aki történetesen kulcs szereplő az időgép feltalálásában és hopp volt nincs időgép, de ha nincs időgép hogy találkoznak a jövőben ők ketten és hogy lesz gyerekük? De még csak gyereket se kell nemzeni, elég annyi, hogy egy muki, akit elráncigálnak 2023-ból 5 év múlva véletlenül megmentené valaki életét, aki így ennek híján meghal, mert elviszik a jövőbe a megmentőt és onnan nem tér vissza, kész a paradoxon. Eleve sugallják, hogy Pratt karaktere nem fog meghalni autóbalesetben 2030-ban. Ez a film úgy ahogy van egy nagy rakás szar kamu magyarázatokkal, nélkülük jobb lett volna.

  30. Gunslinger: ezt túlgondolod, kb a Primeren kívül egy időutazásos film sem működik, a kérdés, hogy a saját időutazás elméletével szembennek-e a filmen belül.

  31. De itt nagyon szépen szembe is mennek, mert direkt olyanokat válogatnak össze, akiknek abban a pillanatban van egy lehetséges jövőjük, ami nem tart ki addig az időpillanatig, amikorra átviszik őket, de azzal nem számol a film, hogy a túlélőknek szignifikánsan megváltozik az életük visszatérésük után lelkileg és fizikailag is, legjobb példa erre a főhős. A lehetséges jövője ismeretében lehet ezután még lesz 4 gyereke, hogy csak azért is eltérjen a lehetséges jövőjétől és akkor máris alkalmatlan az időugrásra és máris nem tudja visszavinni a múltba a szert. Főleg, hogy nem is lesz szer, mert már 2023-ban kinyírták az összes dögöt. Na ugye, itt a paradoxon. Nem tudják megtalálni a múltban ezeket a lényeket, mert a jövőből származik az információ, egy olyan jövőből, ami nem fog megtörténni, ha a múltban kinyírják az összes dögöt. Nagypapa paradoxon, vége a világnak, stb.

  32. Tényleg gyenge volt a látvány. Komolyan ez tetszik valakinek 2021-ben? Mostmár kezdem elhinni, hogy a streaming szolgáltatók hathatós közreműködésével (de főleg az ő érdekükben) összemossák a sorozatok silányabb minőségével a filmeket. Kb. majdnem Asylum cgi színvonal volt néhol (pedig a lények jól sikerültek), a zöldháttér meg le akar mászni a vászonról, annyira látszik. És ahogy írták SPOILEResen előttem, a jövőben csontra ugyanolyan fegyverek, harckocsik voltak mint manapság. Még ha az egyéb logikátlan baromságoktól el is tekint az ember, akkor is gyengén vannak megírva a karakterek , a színészek pedig semmi pluszt nem tesznek hozzá. És még így is 5/10 mert annyira lent van az ingerküszöb, hogy egynek szódával elment!

  33. Gunslinger

    Kb. ez a film annyira veszi tudományosra a figurát az időutazással kapcsolatban mit a BTTF trilógia. Viszont nem tudom a negatívumok közé sorolni ezt vhogy jelenleg.

  34. Chris Pratt most már filmről-filmre hozza ugyanazt az egyen-karaktert. Vicces, hogy korábban arról mentek a fantáziák, hogy “de jó lenne Indiana Jones-pótléknak”, hát nagyon nem. Ebbe a filmbe kb neki kellett volna lennie a pufi sidekick-nek…:)
    De egyetértek azzal, hogy már az is nagy dolog, hogy készülhetett egyáltalán olyan blockbuster, aminek van eleje-vége és nem pilot epizód, cliffhangerrel a végén valami giga-frencsájz-tervezethez.:)

  35. spoiler

    A múltbéli embereket akaratuk ellenére sorozzák be, és ki sem képezik őket. Miért is? Azt hittem a jövőbeli embereknek valós segítségre van szüksége. Nem csak embereket akarnak küldeni a darálóba. A kaput ki tudják nyitni a VB döntőre, hogy mindenki lássa őket a múltban, de azokat akik nekik segítenének magasból ejtik le? Tovább nem is néztem.

  36. Egyébként ami szerintem még viszonylag korrekt időutazós film, ami nem megy szembe saját magával és nem akar többnek látszani, mint ami az a Végső visszaszámlálás.

  37. @Kastély Ferenc (spoiler): a félresikerült arra vonatkozott hogy balesetet szenvedett az űrhajójuk.
    Az előkészítés nélküli meg pont arra vonatkozott hogy mivel nyilvanvaló volt hogy ezek a lények önmaguktól nem egy űrutazást kifejlesztő civilizáció, így akkor (1) metaszinten ez vagy egy ZS kategória ahol az írók ezt amúgy is leszarják a lényeg hogy legyen valamit FPS szinten irtani (bár akkor már legyen inkább egy diemnziókapu mint mondjuk a pacific rim-ben :)) vagy (2) tök hülyének van beállítva a komplett földi civilizáció a teljes filmben, hiszen lám, ezt az ellentmondást amúgy 2 mp kiszúrni, és elkezdeni gondolkozni hogy na akkor mi is van?… Az pluszban mekkora öngól hogy aztán egyszercsak mégis elkezd két karakter gondolkozni és akkor meg ahogy írtam is a férj-feleség a konyhaasztalnál három lépésben levezeti hogy akkor mi is a helyzet…. Szóval erre utaltam az előkészítés nélküli alatt, hogyha ennek tényleg van jelentősége, akkor én nézőként szeretném érezni az elejétől kezdve hogy ez a kérdés foglalkoztatja a világot, ezen megy az ötletelés, a teóriagyártás, neadjisten nyomozás és kutatás, és ne aztán a homlokukra csapva oldják meg tíz másodpercben (a “vulkán-szakértőre” tényleg már csak azért nem tértem ki mert azt a kommentek ekézték már bőven és jogosan)
    Vagy ha erre az író képtelen akkor meg kellett volna csinálni egy nem túlbonyolított látványfilmet (akár pacific rim akár edge of tomorrow (az utóbbi nekem amúgy is nagy kedvenc, sokminden miatt) , csak akkor meg sokkal jobban, hogy a néző elégedetten csettinthessen hogy érti mire költötték a 200 milliót designban, ötletben, megvalósításban.

  38. Spoiler:

    A jégbe fagyott űrhajó pilótái emberek voltak? Mármint emberek fejlesztették ki az alieneket?

  39. SPOILER

    Nekem ez a film a végén kezdett jó lenni, amikor elhatározzàk, hogy már a jelenben tesznek valamit — ez a valami viszont a Thing és az Alien keveréke. De ebben a filmben legalább megismertük a lények eredetét: a Quiet Place esetében ez még várat magára. (Amikor megláttam a szörnyeket, itt is rögtön arra gondoltam, hogy ezek nem képesek űrhajót építeni.)
    / SPOILER

    Egyetértek azokkal, akik szerint Pratt rossz casting — szerintem ő nem akciósztár, hanem egy komédiás: ez a baj vele. Ahol igazán lubickolt, az a Parks and Recreation sorozat. Az való neki. És a Guardians: az is 75%-ban humor és csak 25-ben akció. Ne bízzanak rá komoly szerepet.

    Moziban ez a film tényleg hatalmas bukás lett volna. Alig hiszem el, hogy adtak neki 200 milliós büdzsét…

  40. Azért dicséretes, hogy nem lőttek el mindent az előzetesben, de egy hosszú filmnél ennek így kéne működnie. Egyszer nézhető limonádé, mégse untam és nézegettem mikor lesz már vége. Részletekbe nem nagyon mennék, mert a kritika is és mások is leírták. Talán az maradt ki, hogy a stílus egyensúly sem volt meg. Egy kicsivel több humort elbírt volna. Egy picit mindent akart de mégsem volt meg az egyensúly. Amúgy meg egy nagy összeollózott valami többek között – már csak ezek ugranak be – a Starship Troopers, Alien filmek, World War Z valamint a lények és a film utolsó harmada – ami igen, elütött de nekem tetszett – egyértelműen The Thing.

    Pratt drámázni nem tud, hiteltelen. Egy faarcú akcióhősszerep jobban állna neki.

    Magyar szinkron: a hangkeverés ami kritikán aluli az utóbbi X évben. Ennél is alig lehetett érteni valamit a bömbölő akció közben.

  41. “Kb. majdnem Asylum cgi színvonal volt néhol ”

    az ilyen túlzásoknak mi értelme? ez a film egy 200 millás blockbusternek nézett ki, Jurassic World-szerű látvánnyal, jóval egy Asylum fölött, de jóval egy tipikus Netflix-film fölött is.

  42. sevil:

    de hát ez mindkettő meg volt válaszolva a sztoriban :D

    mivel a múlt és a jövő is halad előre, így amikor a jövőben hirtelen kellett egy mentőcsapat a kutatóknak segítők közül, akkor berendelték a még nem kiképzetteket, viszont az ugrás rosszul sikerült, így a föld fölött 100 méterrel jelentek meg. az hogy miért X emberek lettek besorozva meg előtted sok komment feszegeti.

  43. Spoiler

    de most komolyan, a film végén én akkor kezdtem röhögni, amikor a nagy nehezen visszahozott, erővel a plotban tartott vírus, amit még direkt gyártatott is az író pár karakterrel, perceket szántak rá a játékidőből, valójában felesleges, mert az összes űrlényt csak felrobbantják és kész, kivéve a királynőt.

  44. Na igen, tök jogos, elég lett volna műholddal kifigyelni őket honnan jönnek és rádobni a kobakjukra egy pár megatonnás atombombát.

    Amúgy ezzel kapcsolatban is volt egy ellentmondás, ami csak később esett le, miszerint a veterán feka az első turnussal ment Oroszországba háborúzni (onnan volt a hamus karom), de a sztori szerint elsőnek pont az a vidék esett el, de mire az első turnust el tudták küldeni a jövőbe már két éve tartott az “invázió”, ki van zárva, hogy két év alatt nem jutottak ki Oroszo-ból és az utolsó egy évben mészárolták le a fennmaradó 8-9 milliárd embert.

  45. @human: igen, pont ezt írtam korábban, hogy ezzel a plot-twisttel kidobták az egész addigi filmet, végülis “csak” 1 óra 40 percet, igazán nem sok. És mondom főleg azzal ahogy a férj+feleség seperc alatt kilogikázza, és amihez semmi olyanra nem volt szükség amiről az addigi 1 óra 40 perc szólt.

    Viszont: az Asylum szint az persze túlzás, de Te meg a másik irányba billensz el, ez látványt (kitalálás és megvalósítás) tekintve bőven bőven nem volt Jurassic Wolrd színvonal. Vagy hogy ami meg egyből adja magát, és ahogy írtam ugyanez a (jelenértéken) 200 milliós budget, az Edge of Tomorrow, és nagyságrendekkel de tényleg nagyságrendekkel q*rvajobban és hangulatosabban néz ki, ott elégedetten csettintek pusztán a designra, látványra, akcióra is hogy ez igen, ezt érdemes volt megcsinálni (újra is néztem azóta jópárszor, meg sokszor csak egy-egy jelenetre veszem elő) – ennél a filmnél meg eszembe sem jutna

  46. kicsit magamat ismételve, de sok pár korábbi kommentre reflektálva szerintem tele volt a film érdekes ötletekkel – pl. morálisan felvetett érdekes kérdéseket, tüntetés a jelenben a jövő háború ellen, amihez sokaknak közvetetten sincs közük, vagy mi értelme így évtizedes távlatokban bárminek, hogyan reagál a tömeg a kötelező besorozásra stb. de ezek csak elhangzottak pillanatok alatt, miközben a film minimum fele egy milliószor látott elcsépelt családi dilemma körül forgott. mintha levennéd egy hamburger felső zsemléjét és azt eszegetnéd, a többit részét meg egyből a kukába dobnád.

  47. Nem tudom mi a baj az emberekkel. Ez egy korrekt és szórakoztató film volt. Aki tudományos sci-fit és végletekig logikus filmet akar az nézel kisfilmeket.

  48. Én sem tudom mi a baj az emberekkel. Mármint azokkal, akiknek a szórakozás jó úgy, hogy közben teljesen hülyének vannak nézve, aki csak néz a szemével, de az agyát kikapcsolja és nem használja egyáltalán.
    Megannyi példa van korrekt, szórakoztató filmekre, amik nem tudományos sci-fik vagy végletekig logikus filmek és mégis általános népszerűségnek örvendenek a nézők és kritikusok körében. Mert úgy szórakoztatóak, hogy közben nem a nézőket sem egy 8 éves szellemi szintjén kezelik.
    Vissza a jövőbe, Jurassic park, Terminator 1-2, Mátrix stb. Kifejezetten szórakoztató filmek, nem végletekig logikus és kikezdhetetlen tudományossággal bíró sci-fik.
    Szóval nem tudom i a baj az emberekkel, akik szerint elég, hogy egy film szórakoztató legyen, bármennnyire is hülye a története, a karakterei, a motivációk, a film belső logikája, már ha van. Bocsánat, de vannak nem agyatlan korrekt és szórakoztató filmek, az legyen a mérce és ne elégedjünk meg kevesebbel, azzal a felszólalással, hogy “de hát ez szórakoztató, ennyi nem elég?”.

  49. A fő történetszál nagy vonalakban jó volt (a megoldás is), az apró csavarok megvalósítása gagyi és értelmetlen (a megoldásé is).

    Az idegenek nagyon jól sikerültek, talán a legjobb dolog a filmben.

    Not great, not terrible.

  50. Látom, a legnagyobb sci-fi húzás felett mindenki elsiklott: az átlag amerikai középosztálybeli család a karácsonyi házibuli alatt a foci (aka. soccer) VB-t nézi a TV-ben :D

    Viccet félretéve, gyakorlatilag mindent leírtatok már, a film olyan sok sebből vérzik, hogy azt össze se lehet számolni, de nekem is a legnagyobb agyfasz az utolsó harmad volt, ami gyakorlatilag kihajította az első kétharmadot a kukába. És igen, az apának van egy repülője, majd vágás és már repülnek is Oroszország felett, mikor kb. 5 perce hangzott el a filmben, hogy összeomlott az ENSZ, meg Oroszország lezárta a határokat és se ki, se be és hogy képzelnek egy ilyen akciót…na, ott éreztem, hogy ez átcsapott stand up comedy szintbe.
    Szintén tetszetős volt a végső harcnál, mikor a lábszárnyi fogakkal rendelkező monszta (ami amúgy 15 perccel korábban kvázi egészben falta fel a katonákat) bekapja Pratt karját, fél percig ráncigálja annál fogva, majd megmenekülés után a kezén még egy karcolás sincs. Nettó sérülés a teljes bossfájt alatt: uno darab karcolás az arcon. Ripley és bandája sírva könyörögne a receptért, az tuti.

    Ps.: Amit Gunslinger leírt az időutazás kapcsán, annak minden szavával egyetértek és tudom, nem kell a rinya, de engem is eszeveszetten zavart.

  51. A végén nem is kellett volna sokat csavarni, nyugodta odamehettek volna egy rakás katonával is, ami egyrészt hitelesebb, másrészt az űrhajó védelmi rendszere nyugodtan kinyírhatta volna őket, hogy így is csak a hátrahagyott főszereplőknek kelljen kinyírni a alieneket. Lehet hogy klisé, de már ez is jobban működött volna, mint ami itt volt.

  52. Hát figyeljetek, az Army of the Dead-nél jobb volt! :D

    Eskü nem utáltam. Pedig megérdemelné, de ez nem cseszett fel úgy, mint az előbb említett “mű”.

  53. Teljesen rendbe van a film, jó szórakozás. Simán venném blu-rayen. A szörnyek rohadt jól néztek ki.

  54. Az Amazon kifizetett érte a Paramount-nak 200 millát. Bemutatták és 2 hét múlva ár be is jelentették, hogy elkészítik a folytatást. Ha ez nem annak a jele, hogy kurvára megérte nekik az a 200 millás befektetés, akkor nem tudom mi más lehetne az.
    Lehet, hogy a Paramountnál már bánják, hogy nem tartották meg és küldték moziba és ezzel együtt a saját streaming platformjukra?

  55. Na jó, megnéztem végre ezt a filmet.
    “Röhej ez a sok utálat.” Tényleg? Na ne! :D
    Még akkor is ezt mondod, amikor arra a jelenetre emlékeztetlek, amikor
    SPOILER
    1 óra 40 percnél a fickó meg a felesége 1 kibebaszott 1 perc alatt rájön arra, amire évekig a legnagyobb koponyák nem is gondoltak? De most komolyan, ki szerint nem irdatlan baromság ez? És ki ír ilyet? Egy 10 éves?
    Esküszöm, még az elején el is néztem a filmnek a komolytalanságát és a bugyutaságát, mert olvastam, hogy a 90es évek akciófilmjeit idézi. Gondoltam, ok lehet, hogy azok is ilyen buták voltak. Na de ennyire?
    Ahogy telt az idő egyre ostobább lett a film. A jelenetek szarok, megírva és rendezve is. Az egész logikáját érteni nem lehetett. Esküszöm, ha feltennék teljesen logikus, kézenfekvő kérdéseket a jelenetekről, nem hiszem, hogy tudna valaki elfogadható magyarázatokat adni rájuk.
    Ott van az óceán közepén egy irdatlan nagy bázis, amin létrehozták az időugró masinát. Szóval itt tart a technológia, de egy kibaszott jelzőrendszerük nincs, ami már kilóméterekről jelezné, hogy a vízben közelednek a szörnyek? :D Muhahaha! A királynő egész végig le van szedálva, ergo semmiféle jelzést nem tud adni (ja, amúgy több királynő is van, de hát ne foglalkozzunk ilyen logikus dolgokkal…), majd egyszer csak magához tér, üvölt egyet és… már ott is milliónyi hím szörny a tengeri bázisnál/bázison. Mégis honnan tudták, hová kell menni? És miért? Teleportáltak?
    Aztán ugyanott, az egész bázist ellepi tényleg ezernyi, százezernyi szörny, de amikor apa és lánya a tetőn mászkál, akkor mindenhol síri csöndben settenkednek és pár szörny elől bújkálnak, mint valami könyvtárban. Hát bumm a fejbe! Ennyire ne legyen már ostoba szar egy akciófilm 2021-ben!

    És még sorolhatnám a rosszabbnál rosszabb cringe jeleneteket, a történetet, a dialógusokat!
    Kedvencem: “visszajövök (AZ IDŐBEN!) és együtt mentjük meg a világot”.
    Na itt hánytam el magam. Megint egy 30as fehér szépfiú, aki egyedül menti meg a világot. Bocsánat, a fiatal fehér csinos lányával… Lyaly!!!

    Ja, és ebből lehetett volna amúgy egy JÓ akciófilm.

  56. Endymion: nem, a visszautazásig idézte a 90-es éveket, ami utána van az egy paródia sztem

  57. @human
    Végül befejeztem az utolsó 40 percet is, amiről te magad is megemlékeztél. Azt a büdös kurva! Sajnos azt kell mondjam, hogy végül egy eszméletlenül rossz, bugyuta, dühítő film kerekedett ebből.
    SPOILER
    1. szóval van a főhős, aki köré épül a film
    2. a főhős felesége kevesebb, mint 1 nyomorult perc alatt rájön a megoldásra, amire a világ összes vezetője, tudósa stb. nem is gondolt egyáltalán
    3. a főhős lánya a jövőben a megmaradt emberek katonai ÉS tudományos vezetője
    4. a főhős bevetése során jobban megismert 2 személyből az egyiknél van egy relikvia, aminek a segítségével rájöhetnek, hogy “akkoriban” hol is voltak helyileg a szörnyek
    5. a főhős bevetése során megismert másik személy meg mit ad isten éppen ahhoz ért, hogy megállapítsa a másik fickó relkviájáról, hogy helyileg honnan származik
    6. a főhősnek pont van egy tanítványa aki meg konkrétan abban kurva jó, hogy a relikvián található maradványról életbevágó fontos információkat tudjon, mert hogy hogy nem, pont ez a mániája
    7. a főhös apjának pont van egy kibaszott repülője, aki elviszi őket oda, ahová amúgy nem tudnának eljutni.

    Már bocsánat, de ez olyan szinten dühítő, hogy ennyire hülyének nézik a nézőt, hogy nem a homlokra csapok a f@szságoktól, hanem az író érdemelne egy suhintást péklapáttal, hogy örökre elmenjen a kedve ilyen gennypukacot írni forgatókönyv címen.

    Pedig én élveztem még A Mag című filmet is, noha az se volt egy tudományos dokumentumfilm.

    Ezek után szinte biztosra vehető, hogy a tomorrow war második részében is, akárkihez lesz köze chris pratt karakterének, tutira szerepet fog játszani a tudása a világ megmentésében. Pfff….

  58. Elég nagy tűréshatárom van a filmekkel kapcsolatban, de kb egy óra után ki akartam kapcsolni… pff
    Moziba szerették volna küldeni? Ezt?! A stúdió tényleg jól járt az üzlettel, az Amazonon meg csak megnézik (?) annyian, hogy jó legyen, részemről nem lett az!
    Szinkron, szerintem a mai napig zseniális, a hang választás viszont néha megdöccen, komolyan, Yvonne-nak Peller Anna/Mariann? Mezey Kitti szabadnapos volt?
    J.K.Simmons. Ember, te valamikor Oscar-t kaptál, és elkövetted azt a hibát, mint anno Hopkins a sokadik TF-nél? Kár…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.