The Killer

Nehéz helyzetből indult David Fincher új filmje a Netflixen, hiszen ha nem ez a rendezői név lenne rajta, akkor sokkal kevesebben indították volna el, de így meg viszont a Fight Club, a Zodiac, vagy a Social Network lebeghetett a nézők szeme előtt – mindeközben Fincher csak talán csak egy zsánerrel játszó egyszerű darabot akart az asztalra tenni, ami még az alkotói karrierjére is reflektál “vele” a főszerepben.

A történet röviden egy bérgyilkosról szól, aki jól keres, mindig felkészül, nem hibázik, vagy ha mégis, akkor is tartja magát a tervhez, legyen az A, B, C, D, amit erre az esetre készített. Végrehajt, nem érdekli kinek és miért, csak jöjjön a pénz, az érzései ambivalensek. Nyilván a film elején egy hibával indítunk, aminek következményei a magánéletébe csapódnak le, amit nem tűr, és visszavág egy hagyományos bosszúfilmes szerkezetben, de Fincheri hidegséggel…, vagyis precizitással, hogy a végére megtalálja a lelkiismeretét.

Az egész ilyen kontrasztos felépítésű, mivel a fejében mondogatja a “Tartsd magad a tervhez! Készülj fel, ne improvizálj! Ne bízz senkiben! Soha ne add fel az előnyödet! Csak azt a csatát vívd meg, amiért megfizetnek! Zárd ki az empátiát! Az empátia gyengeség. A gyengeség sebezhetővé tesz.” Viszont a cselekedeteivel ennek teljesen ellentmond, hiszen bíz emberekben, empátiával cselekszik, sebezhető. A tényleges jelleme más, mint az a rendíthetetlen gyilkos, akit felépített magában, és ezt a két világot kell összepasszintania, vagy épp felszámolnia az egyiket.

Ami a legjobban tetszett, hogy a film miképp játszik az elvárásainkkal. Ugye megy fel a bosszúlistán a megbízó felé, és azt gondolnánk minden lépcsőfoknál, hogy “na itt valami mondvacsinált gond lesz”, de szinte sosincs, amikor pedig mégis van, az sem “tipikus” plotos “konfliktus kell” elakadás. Valójában tényleg egy hatékony gyilkost követünk, akinek azért nagy szerencséje is van, mert ejt hibákat, de azok többnyire az ő oldala felé sülnek el végül.

Nem mellesleg az utóbbi évtized legjobb hollywoodi verekedős jelenetét is megkaptuk benne, amire aztán végképp nem számítottam előzetesen.

Bele lehet látni még dolgokat, számomra teljesen összecseng a Fight Club fogadtatására való reagálással ez a film, amit Fincher nem mellesleg már 2007 óta akar tető alá hozni. A főszereplő amolyan Main Character szindrómás, “nem vagyok átlagnép” “érzelmeimet én irányítom” és a többi ráragadt félreértelmezés, amitől különlegesnek érzi magát, ‘látja a valóságot’, hogy a végére rájöjjön a belső képe hibáira, és elfogadja porszem mivoltát a nagyok játszmájában, amibe belekeveredve, a kígyó fejénél járva és azt fenyegetve sem tényező valójában. Na nekik tényleg nem létezik az átlag nép. Tulajdonképpen viccet űz a mantrázó alfa-sigma akárkikkel, azokkal akiknek például Tyler Durden lett a példakép a Fight Club után.

Részemről a Mank (hibája:) után Fincher visszatért a közönségfilmesebb útjára, és valami különlegest tett az asztalra, ami még sima bosszúfilmként is bőven lekötött. Elrepült a 2 óra, mivel a Killer csak a felszínével is magával ragadt, hiszen ahhoz nagyon ért Fincher, de közben meg talán pont a szemünk előtt számolt le a maximalizmusával, nevetett magán.

human
írta
2023. 11. 16. 14:00
megjelenés
44
hozzászolás


44 hozzászólás a “The Killer” bejegyzéshez

  1. Bevallom IMDb-n ez a 6,9-es értékelés picit csalódást keltő. Mindenképp szeretnék adni neki egy esélyt, az egyik kedvenc rendezőm Fincher, és Human kritikája alapján meg is érdemli… de ez sem lesz klasszikus, úgy látom.

  2. Én imádtam! Valahol említették hogy ez Fincher “Jeanne Dielman”-ja, és mennyire egyetértek :D

    Amúgy szerintem hasonlót csinált mint anno a Fight Club-bal: egy szerelemprojekt (FC) után jött egy palate cleanser, egy szimpla zsánerfilm, pár twisttel (Panic Room). Ez jellemző a Mank-Killer párosra most.

  3. Előzetes alapján nem erre számítottam.
    Érdekes volt, de nem kiemelkedő, inkább más.
    A zenehallgatós és csendes narrálós részek közötti ugrálás is fura volt.
    Azért volt bőven szemöldök felráncolós rész.

  4. nagyon vártam a filmet, és osszessegeben tetszett is, de azert elmaradt a varakozasaimtol. Foleg mert a forma es a tartalom nem volt eleg konziszens (meg a film utolso mondatanak fenyeben sem), es a forma sokkal erosebb is volt (es jobban is tetszett) mint a tartalom. (Forma: egyreszt a szenvtelen narracio masreszt hogy minden egyes fejezet nagyon aprolekosan, rengeteg resztelve kiterve (ezert mindig jo hosszan is tart, utazast is beleertve), a tartalom meg maga a tortenet valamint a killer feltarulo elete.
    Ami meg felhuzza az a szuper atmoszferateremtes es megvalositas (fenykepezes, zene, helyszinek), meg hat amire az egesz kifutott, a filmvegi monolog utolso mondata mint kvazi fordulat. Es hat persze Fassbender, aki a tokeletes foszereplo ehhez a filmhez.

    SPOILEREK

    De azert (itt jon a de) sokkal jobban illett volna ehhez a formahoz egy olyasfele tortenet mint a Forsyth-fele A Sakal napja (egyik kedvenc ponyvaregenyem volt. Az kb pont ilyen, legalabb hatszaz oldalon, reszletesen, plusz van ertelme a stick to the plan-nek, merthogy van terv :) es latjuk is felepulni)
    Amit human is ir a kritikaban “Viszont a cselekedeteivel ennek teljesen ellentmond, hiszen bíz emberekben, empátiával cselekszik, sebezhető” , ehhez tennem hozza hogy a film nagy reszeben nem a penzert cselekszik (hiszen bosszu/fenyegeteselharitas) es altalaban nem tervez korultekintoen (ellenben valoban szerencseje van. Amugy eleve a “vallatasnal” is, eleg hulyeseg azzal kezdeni hogy harom szoget loni a tudobe. Meg jo hogy volt titkarno aki mindent tudott)
    Es erre johetne hogy akkor Finchert a jellemfejlodes erdekli (az az utolso mondat), pl. a taxisofort csak azert kivegzi hogy ne hagyjon potencialis nyomot, de a kutyat pl. nem oli meg ami majdnem vissza is ut), de az elete pl. gyorsan kiderul szamunkra es az eleve bele sem illik ebbe a maganyos profi eletbe (ismerik a lakohelyet, van baratnoje, annak raadasul meg testvere is akik mindent tudnak) Itt ellenpeldanak megint a Heat-bol a tenyleg profi Robert de Niro karaktert lehetne hozni amikor kifejti a filozofiajat hogy ez igy mukodik, nem lehet kotodni, mindent hatra kell hagyni ha a rendorok befordulnak a sarkon, es a film arrol is szol hogy felepiti hogyan valtozik ez benne meg. Itt meg ez nem fejlodik hanem hamar kiderul hogy mindig ilyen is volt)

    Meg ket dolog: a film utan meg gyorsan felkutattam a kepregenyt is, akkor csak beleolvasni volt idom (de majd vegigolvasom, foleg mert a kesobbi reszekbol is vesz at dolgokat ahogy neztem), szoval ott ugy tunt azert jobban fel van epitve hogy hibazza egyaltalan el a megbizast (megintcsak a fejlodes: ott a varakozastol tenyleg kezd becsavarodni)
    Valamint ami itt (ez el is ter) meg mindent elindit hogy ot akarjak mint lezaratlan szalat elvarrni, ez is azert eleg necces hogy egyaltan ez miert kellett volna (szemben mondjuk egy domino / domino bosszuja, hogy ujabb ponyvaklasszkusokat hozzak), de ha mar megis akkor miert nem csinaltak jol (vagy legalabb probaltak volna) es ha mar nem sikerult akkor az ugyved miert eli tovabb az eletet mintha mi baj is tortenhetne…

    Na de mindegy is, osszessegeben tenyleg tetszett, azert is irtam rola ilyen hosszasan mert ilyenek nagyon ritkan vannak (tehat pl. A Sakal napja regeny, a Heat, en mondjuk a Collateralt is nagyon szeretem, es most pedig ez a film), szoval persze orultem volna ha igazan tokeletes, de igy is jo volt latni.

  5. Én ismerem az eredeti képregényt és szerintem akárcsak a film az is baromi unalmas és csalódást keltő.
    A film lassú, engem a film folyamatos narrálása inkább untatott mint szórakoztatott. Minimum egy Zodiákus/Holtodiglan szintű filmet vártam, hatalmas csalódás, főleg hogy Fincher az egyik kedvenc rendezőm. Egyedül Fassbendert emelném ki, ő jó volt, de a film nekem egy 4.5/10.

  6. Úgy latom leginkabb végletek vannak.. 3x futottam neki..most mar megnézem, de valahogy nem rántott be.. kedvelem a rendezőt, a színészt is, minden adott egy jó filmhez de mégis untam..kicsit sem kötött le.. nekem csalódás sajnos.

  7. Nagyon lassú, rá kell hangolódni, de iszonyat jó film. Nekem egy dolog nem tetszett, hogy igazából úgy nincs igazán vége, béna a lezárás, de ettől függetlenül nálam egy 8.5/10, mert végig lekötött és változatos volt. Ez a kritika is nagyon jó lett human-től.

  8. Jó volt a film, manapság sajnos nekem kevés tetszett (lehet az én hibám), de vannak hibái tény:
    Spoileres:
    A lezárás logikatlan számomra, illetve a taxis srác is teljesen felesleges.

    A bunyó viszont tényleg fája volt.

  9. Hát amit nagyon nem láttam jönni idén az az, hogy a netflixes premierek közül nekem majd a Fair Play jobban bejön és előbb újranézem, mint az új Finchert.
    Az a bunyó tényleg jó volt, meg az eleje a nagy akció rush nyitással, hogy aztán türelemre intsen.

  10. Kobun
    spoileres valasz:
    “A lezárás logikatlan számomra, illetve a taxis srác is teljesen felesleges.”

    szerintem ezek fel voltak epitve. A taxis srac nemcsakhogy latta (azt meg talan csinalhatta volna maskeppen csak mindegy lett volna mert) a kerdesei alapjan visszakovetheto lett volna o maga. A kod szerint nincs empatia, tokmindegy hogy “artatlan”, ki kellett iktatni, mert a gyilkossag a kisebb kockazat (egy olyan orszagban ahol a mindennapok resze hogy valakit megolnek egy lepukkat radioert)
    A zarasnal pedig az lehet az ertelmezes hogy hideg kalkulacio van. Meg az odaút alatt a tepulon alatt narralja hogy persze ha valaki gazdag akkor a rendorseg nagyon fel akarja majd deriteni, de hat fuck it. Aztan amikor kiderul hogy kb. egy banalis Fargo-alaphelyzet, akkor ugy iteli meg hogy kevesebb kockazat ha inkabb csak megfenyegeti mert valoszinubb hogy ugysem mer/akar semmit lepni mintha meggyilkolja es akkor viszont a rendorseg (meg ki tudja meg ki) megy majd utana. De amugy persze, ebben van kockazat, csak ha lelovi abban szinten.
    Azt persze eleve kockazatos hogy szemtol szembe, de ezt pedig a Tilda Swintonnal valo beszelgetes tette vilagossa hogy ezeket miert igy intezte.

  11. Totoro: 1:15:45-nél kezdődik de ha beírod youtube-ra h The Killer fight scene feldobja, én nem estem hanyat mondjuk.

  12. Nekem is nagy csalódás a film, nem is értem ezt a 8-as pontszámot, sztem páran olyan dolgokat látnak bele ami nincs benne. Szeretem a lassú folyású filmeket de ez rém unalmas volt, gyenge story színtelen-szagtalan főszereplő, akin kívül nincs említésre méltó karakter. Számomra egy tucat akciófilm, egy alsó-közép kategóriás bosszú movie, tegnapelőtt láttam de pár hét múlva sztem semmire nem fogok emlékezni belőle. Kétlem h kult film lesz valaha is.

  13. Piszok nagy film. Olyan mintha Fincher a saját szerzőiségét gúnyolná benne. Néha ő is hibát vét, akárcsak a gyilkos, de ez ritka kivételes dolog. Nem kell tíz év a klasszikussá váláshoz. Remek képregény, remek adaptációja. A Smiths dalok meg külön telitalálat még pluszban. Egy ilyen zene, és szövegvilágú zenekar számai nélkül kevesebb lett volna a film. Ja, és persze az eredeti film zene is pazar. Az még Trent Reznor-ék brilliáns munkája. Idén eddig messze a legjobb film,amit láttam.

  14. uram atyám, óriási élmény volt, itta a szemem minden percét és igazából néztem volna még 3 órán àt.

    kivételesen sajnálom, hovy Fincher nem híve a folytatàsoknak, meg ez így kerek egész, de bírnám, ha kapna folytatást.

    A narráció, a bunyó és a liftes jelenet 10 pontos:D

  15. Megnéztem a bunyót (a raid hasonlat csigázott fel), én nem látok benne semmi extrát, korrekt, de semmi több. A filmhez még mindig nem jött meg a kedvem, szerintem marad az év filmje nálam /nagyon más műfaj/ a Past Lives.

  16. Nagy elvárásokkal ültem le elé egyik kedvenc rendezőm és egyik kedvenc színészem párosítása, egyedül a Netflix logótól tartottam.
    Nagyon tetszett a hangulat, a narráció, Fassbander fantasztikus mint mindig.

    SPOIILER

    Viszont nekem az alap konfliktus fura volt, hogy egy ilyen embernek barátnője van, bármilyen kötődése saját magán kívül, mikor még arról is beszélt egyfolytában, hogy felejtsd el az empátiát.
    A bunyó nekem nem annyira jött át, kicsit követhetetlennek éreztem és fura is volt ez a földrengés szerű effekt közben.
    Az “expert” elintézésénél is többre számítottam, egyrészt a Faszi részéről, ott már nagyon nem figyelt a részletekre, beül a nyilvános étterembe, másrészt a nő is visszavághatott volna valami okosabb módszerrel.
    A végén is vártam valami nagy csavarra a megbízónál, de ott is igazából túl egyszerűen ment az egész.
    Összességében nekem tetszett,de meg tudom érteni azokat akik unalmasnak mondják, lehet az elvarasaimmal volt gond más filmet vártam mint mit kaptam. Tuti újra nézős, így jobban is fog szerintem tetszeni, hogy tudom mire számítsak

  17. Klasszikus példája annak hogy attól még mert egy rendező direkt készít lapos semmit, az eredmény nem lesz több a lapos semminél.

    Az hogy egy karakter mormol valami mantrát aminek az ellenkezőjét teszi kb.egy Marvel film 7. számú gagje is lehetne, itt meg újra és újra elsütik a teljesen indokolatlan fejezetekre bontott narratívában.
    Netflixre tökéletes, jövő hónapban már senkit se fog érdekelni.

    Minden kritika Fincher motivációját próbálja megideologizálni, ami tök másodlagos ha a film semmit nem nyújt, ehhez képest a John Wick művészet.

  18. Csalódás. Szurkoltam a Fincher-Fassbender páros visszatérése miatt, de ebből nemhogy új Fight Club szintű klasszikus, de emlék se marad jövőre.
    Egyetlen kompetens 3 percnyi akciójelenet van egy olyan ellenféllel akiről semmit nem tudunk meg, kb. olyan minőségben amit a Daredevil sorozat vagy az Extraction is simán végig hozott órákig, mínusz a campy zenei aláfestés.
    Sajnos ez a film pont ott van, ahova való, ‘direct to Netflix’ ami a ‘direct to VHS’ modern megfelelője.
    Eddig az összes pozitív kritika amit olvastam azt próbálta magának megmagyarázni, hogy Fincher azért remek rendező mert szándékosan képes egy alsó-középszintű, ívtelen gagyi nullát rendezni és nagyon szábvörting ekszpektésönsz.
    Gyakorlatilag pulzusszám-változás nélkül lehet úgy végignézni, hogy közben semmit nem is állít a film. Ez ritka kombináció, csak nem válik előnyére. A Mank után Fincher nálam megint ikszelt.
    Érthetetlen a pozitív visszhang, hacsak a többség nem a Marvelek után nézte.

  19. “Minden kritika Fincher motivációját próbálja megideologizálni”

    ööö, de hát fenn is írom, hogy még mindenféle belegondolás nélkül sima bosszúfilm zsánerdarabként is élveztem

  20. “Érthetetlen a pozitív visszhang”

    eléggé megosztottnak tűnik a visszhang, még itt kommentben is, de a világhálót elnézve hasonlóan gondolom. imdbn sincs felpontozva.

  21. Egyetértek En5Qm-el, hol van az az akció jelenet bármelyik Daredevil akcióhoz képest, vagy egy Mi fallout wc-s verekedéséhez képest.
    Számomra is érthetetlen hogy a letterboxd-on dobáljàk rá a 8/9-eseket és olyanokat magyaráznak bele ami nincs is benne a filmben.
    Viszont én előbb nézném újra a Marvelst mint ezt, az legalább nem unalmas, helyenként szórakoztató.

  22. Human: én itt most tényleg kimondottan az általános kritikai hullámra gondoltam, ideértve a teljes hazai és külföldi felhozatal. Való igaz, bár itt is sok szó esik a “mire gondolt a költő” aspektusr, de nálad van gondolat egyéb pontok kapcsán is, bár azokkal meg nem tudok azonosulni, pl. hogy lehet a konfliktus teljes hiánya pozitívum? (vagyis hogy gyakorlatilag az első 5 perc, egyébként teljesen értelmetlen bénázás után 2 órán át minden csont nélkül megy végbe, problémák nélkül ), Akciojelenet tekintetében meg tényleg csak Fassbender játéka legfeljebb ami “egyedi” , minden más középszer, ráadásul ott is (spoiler) a jellegtelen ellenfél gyakorlatilag megöleti magát azzal hogy fel-alá sántikál egy tűzharc kellős közepén. (spoiler)

    Rendre 7-7.5-8 pontokat kap a film ami ahhoz képest amit én érzek úgy 4 pontra van felfelé, így értem a pozitív visszhangot. Lásd metacritic pl.”generally favorable”.
    Ez egy átlag alatti teljesítmény sajnos és az 4 pont, a 7-8 az a jó, egyeseknél a kivételes kategória.

    Egyébként szerintem pont a semmilyenségével okoz szélsőséges nézői reakciókat, gyakorlatilag kaptunk Finchertol egy üres vásznat, pedig én egy jó filmet vártam, mondanivalóval és kevés akcióval. Mondanám hogy sima provokatív gag ami egynek oké, de így a második full semmilyen Fincher film után kezdek aggódni… Ilyen sikerszériában jöhet akár az Alien 4, vagy 6 is, vagy franc tudja már hányadik rettenet…

  23. Ez egy nagyon jó film volt, tökéletesen egyetértek a kritikával. Igazából ez a kommentszekció is megmutatja, miért szólok hozzá keveset, inkább csak olvasom az oldalt.

  24. én azt nem értem aki szerint ebben jól alakított Fassbender. egy fapofát vágott az egész filmben, ez szerintem nem volt olyan nehéz, még beszélnie se nagyon kellett

  25. Szerintem David Fincher messze túlértékelt rendező, korrekt iparosmunkákkal. A Hetedik tényleg korszakalkotó volt anno, a Harcosok klubját meg az eredeti és zseniális regény és a színészek húzták fel. A Benjamin Button különös élete egy nézhetetlen oszkárbait gagyi, talán még a Holtodiglan volt egyedi a munkái közül. A The killer nekem nagyon tetszett, de ez sem egy maradandó “kultfilm”.

  26. fuuu

    Én a Tetovált lány-t is a jobb filmjei közés sorolnám.
    Habár ott volt egy nagyon erős könyv is, amiből nem volt nehéz jót alkotnia…

  27. Drew

    A Tetovált lány nem egy filmalkotás, csak egy minőségi kópia. Az északi filmeknek van egy sajátos hangulata, az amerikai verziónak az az egyetlen létjogosultsága, hogy az amcsi nézők nem néznek feliratos filmeket. Hamarosan vszeg a Drukhoz (“Még egy kört”) is készítenek egyet.

  28. @fuuu

    az eredeti Tetovalt lany egy sved tevefilm minosege, iszonyat gagyi sztorival ami nyilvan adott volt. A Fincher verzio ugyanaz a debil sztori, csak az o szintjen elkeszitett thriller. van ezer pelda arra hogy miert jobb az eredeti europaiint a remake, de ez pont a kivetel.

    Amugy a Killer nekem nagyon bejott, nekem vegig vicces volt. korulbelul 5 perc utan ereztem ugy hogy itt egy idiota a foszereplo es evvel nezve az egeszet nagyon mukodott. es tenyleg kicsit mintha a fight club manias/joker tetovalasos/jegesvizben furdo/hajnali 4kor kelo majmokat parodizalna – legalabbis nekem az jott le. Az legalabbis mindenkepp erdekes hogy mennyire maskepp latjak az emberek ezt a filmet, mar emiatt is izgalmas szerintem.

  29. @fuuu

    Gyakorlatilag manapság már mindenkire divat azt mondani, hogy túlértékelt rendező, pl: Chris Nolan is az sok ember szemében aki nem érti, vagy nem tud azonosulni a filmjeivel… És természetesen ízlések és pofonok, na de hogy a Benjamin Button egy nézhetetlen gagyi lenne, az messze az egyik legerősebb túlzás a filmre nézve. A Killer nem kiemelkedő alkotás Finchertől, de legalább egy bizonyos közönségnek fog szólni ez is, mint akár a Killers of The Flower Moon, ami szintén egy réteg film, és örülök is neki, hogy beletartozhatok ebbe a rétegbe. Még sok-sok ilyet

  30. deni

    Chris Nolan is erősen túlértékelt. Gyönyörűen vizualizált tömegfilmeket alkot, könnyen emészthető popcorn mellé, de semmi mélység nincs benne. A Dunkirk tényleg egy mestermű, de ott ki is fújt az életműve (az Oppenheimert még nem láttam).

    Szerintem azért ennyire túlértékeltek, mert kevés igazi alkotó(író-rendező) maradt Hollywoodban, aki mozivászonra dolgozhat és ténylegesen szabad kezet kap a stúdióktól, a maradék meg felértékelődik.

  31. Szerintem is unalmas volt, nem éreztem sem feszültséget, sem mást. Manapság nehéz profi bérgyilkosos filmet csinálni mert olyan világban élünk ahol sokkal nehezebb láthatatlannak maradni. Persze ez csak kukacoskodás, de rengeteg hibát elkövet, tök könnyű lenne elkapni. De ami nagyobb gond hogy a mondanivaló is megkérdőjelezhető.

    Látom sokan reagáltak @fuu-ra. Én csak a Harcosok Klubjára akarok reagálni: szerintem a könyv teljesen lapos, a film nagyon feldobja, anélkül sehol sem lenne kult.

  32. A pulzus csökkentés nem csak a fő szereplőnél,hanem nálam is bejött majdnem alvás lett a vége.

  33. Nekem tetszett összességében, de szerintem is volt benne valami fura. Nem volt megágyazva a nagy szerelme és a motivációja, mint pl. a John Wick-ben. Meglepődtem hogy ennek a figurának van barátnője, szerelme, holott full aspergeres. Nem volt hiteles ez a bosszúvágy számomra. Mindegy vizuálisan élveztem a filmet azért.

  34. Tudom le vagyok maradva néhány hónappal a film termésben, így ehhez az alkotáshoz is csak ma jutottam el. Kibaszott nagy mozi. Hideg és profi, más befejezéssel , mint amit a “mainstream” közösség elvár. Pont ezért csillagos ötös. Plusz az ipari Trent Reznor – Atticus Ross filmzene. Hasonlatos a Contagion “ismeretterjesztő” film jellegű dallamaihoz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.