Ez a tornádó minden letarol

Mivel a Twisters-t Amerika előtt láthattuk, így várnunk kellett az ottani késői (haha) premierre a fő számokig, de úgy tűnik a nyár talán meglepetés sikere, bár podcast társam Gore már év elején behívta, hogy kaszálni fog.

A Twisters átvette az (inflációval nem módosított) bevételes trónt a katasztrófafilm kategóriában, mivel a jelenleg becsült 80 milliós első hétvégéjével kiütötte az eddigi uralkodó The Day After Tomorrow-t első három napos eredményét (68,7). Világszinten 123 millánál jár. Sajnos amúgy gondolom ebből is a rossz lecke lesz meg odakinn, avagy még több régebbi IP folytatása jön, pedig tippre inkább csak a másfajta blockbustersége győzött. Vagy Glen Powell?

A Longlegs 48%-ot esett, 11,7 milliós a második hétvégéje, a Neon stúdió hatalmas sikere, akik lassan csak fel akarnának nőni az A24 mellé, alá, közelébe majd, és ez jó lenne, ha más is belenyúlna érdekes projektekbe és a stúdió brandjével fel tudná azokat húzni valamennyire. És ennyi. Kicsit semmilyen hét volt. Persze a Despicable Me és az Inside Out 2 tartja magát durván, de az már nem is hír.

19 hozzászólás a “Ez a tornádó minden letarol” bejegyzéshez

  1. Igenám, de 3 nap múlva jön Deadpool és lehet a Twisters-t csúnyán földbe állítja, lehet csak egy hétvégés siker volt és ennyi, egy hét múlva leszünk okosabbak, hogy a 155 millás gyártási költség plusz reklámok mire lesz elég, illetve sikerről beszélhetünk-e összességében is majd vagy csak annyi történt, hogy ezen a hétvégén “nem volt más”. Meglátjuk, én személy szerint nem nézek ki ennél sokkat többet belőle, szerintem nagyot fog zuhanni.
    (A Twister ’96-ban világszinten 494 milliót hozott, szóval nyitóhétvégi rekord ide vagy oda azt azért nehéz lesz hoznia szerintem)

  2. @Zolsan – a Deadpool Rated R, vagyis 17 evesnel fiatalabbak nem nezhetik meg. Az amerikai mozikban az R filmeknel az ID checket komolyan veszik. Nyilvan a vezetest atveszi majd de foldbe nem fogja allitani mert PG-13. A nyar egyik legjobban kereso filmje lesz a Twisters. Meg a masodik heten is az AMC mozik premium termeiben musoron lesz a Deadpool mellett.

    Kulon a poszthoz:
    A tanulsag lehetne az, hogy olyan rendezoket szereznek egy IP felelesztesehez mint itt is a Minari rendezojet, aki ert az emberi karakterekhez. De ja tudjuk nem ez lesz :’)

  3. Hollywoodban nagyon kapkodhatjak a fejuket, milyen regi franchisok vannak, amiket nem rontott meg modern korunk, akarcsak a Twistert vagy a Top Gunt.

    Szerintem Halalos Fegyver 5 egy kicsit kozelebb kerult a megvalosulashoz.

  4. ez a Glen Powell jelenség egyre izgalmasabb, két évtizednyi prüszkölés után Hollywood kiköhög magából egy új és nem képregényfilmből előrángatott sztárt? nyilván a kérdés költői, mert baromira meglepne, ha még 5-7 év múlva is ennyire téma lenne, de nagyon jó tracken van a srác.

  5. Amúgy tényleg mi ez,hogy most mindenhol ez a Glen Powell folyik a csapból? Ennyire nincsenek színészek vagy csak ő elég olcsó,hogy mindenben IS csak ő szerepel!? Pedig aztán azt hiszem egyáltalán nem akkora sztár és távol sem egy tehetséges,karizmatikus színész!

  6. Zombeeka: egyszerűen csak van filmje ami évekig volt fiókban (a netflixes), és közben csinált még kettőt, amiket több mint fél év különbséggel mutattak be. aztán most majd nem látod egy darabig, ne aggódj.

  7. Régen is voltak ilyenek, Ryan Phillip, Josh Harnett, Freddie Prinze Jr. stb stb…

    Átlag mozinéző szép embereket akar látni a vásznon.

  8. 3: Lehet, ám ez nem feltétlenul egy jó fejlemény. A LW4 talán még a Back to the Future 3-nál is jobb lezárást kapott anno, folytatása teljességgel folosoleges, pláne ennyi év távlatában.

  9. @human

    Minimális kutatómunka után írom, de úgy látom hogy jelenleg is 4 filmje van gyártás alatt és ebből minimum 3 2025-ben be lesz mutatva. Innen nézve mire kikerül a mozikból a twisters szerintem max fél év Glen Powell mentes időszak marad utána jön az újabb dömping.

    Szóval azért nem most fog eltűnni a csávó.

  10. És ezek valószínűleg még a korábban szerződött filmek, a hype-ra felülő darabok még csak azok után jönnek

  11. Palpatine: tényleg minimális lehetett, ha még az imdb szöveget sem láttad, hogy az egyik TV sorozat. Ha ősszel forog a Running man, akkor tippre csak 1 filmje jöhet max jövőre, és nem hiszem, hogy most épp forgat, mivel a Twisterst reklámozza.

  12. human:

    Nem az Imdb alapján írtam, egy tegnapi screen rant cikket használtam, ezt: https://screenrant.com/glen-powell-upcoming-movies-explained/

    Ez alapján de, igenis forgat mégpedig a Huntington című filmet jelenleg is tolja, ami jövőre tuti jön, az rögtön egy film.

    Sorban a következő a Monsanto amit szintén 2025-re ígérnek az a második.

    Ehhez jön még a The Running Man remake amire nincs kijelölt dátum, de “aiming for a 2025 release” szóval jövőre is bőven meglehet a 3 film.

    És ezek csak azok amik nyilvánosak, becsúszhat még valami extra, esetleg a sorozat amit te is írsz.

  13. Palpatine: esélytelen, hogy 3 filmet leforgat idén, ha most júli végén a Huntingtont forgatja. A Moonsanto preproduction eladva a Netflixnek, de ugye azt mondta interjúban, hogy a Running Man forgatás lesz ősszel, és az még utómunkás film is, érdekes lesz ha összehozzák 2025 őszre és be is mutatják esetleg. A Moonsanto a Blind Sideos pasi, azt a Netflix tippre Oscarbaitelné, szóval ha nem lesz meg őszre akkor az tuti 2026.

    de még ha 3 filme is jön és volt 3 filmje, az mennyi? hetente több jön szinte a moziba itthon…

    (a Linkelt cikkben is csak 3 filmes projektet látok, amik “tutik” a közeljövőre)

  14. human: de még ha 3 filmje is jön és volt 3 filmje, az mennyi? hetente több jön szinte a moziba itthon…

    Ebben igazad van, de az emberi agy nem így működik. Most volt 3 filmje, mindenki unásig nézte a marketing körútjait és az utolsó még nem ért véget. Ha kis szünet után jön egy ugyanilyen tömény sorozat, mindenki úgy fogja érezni a csapból is ő folyik.

    Kicsit olyan ez mint Ryan Reynolds. Alig csengett le a Free Guy, már jött a Red Notice, közben már reklámozták az Adam Project-et. Karácsonyra kitolták a Spirited-et, majd hiába nem jött lényegében egy filmje se 2023-ban, de az év második felében már futott az If meg a Deadpool 3 kampánya is.

    Kicsit ilyen érzésem van Glen kapcsán is. Lehet “csak 3 film” lesz neki, sőt, lehet még annyi se (bár ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok) de az ezekhez köthető elő és utókampány miatt már most csömöröm van tőle.

    Nyilván ez egyéni szoc. problem.

  15. “Ebben igazad van, de az emberi agy nem így működik.”

    wow, akkor az én agyam nem emberi. szerintem nem mindenben Powell van. Majd ha 20 filmje van már és sok éve ugyanazt a karaktert nyomja mindenhol, akkor talán.

  16. Most hirtelen a semmiből eszembe jutott, hogy James Dean-nek ÖSSZESEN volt három filmje. :(

  17. azért Reynoldshoz hasonlítani Glen Powell-t szerintem piszkosul erős meg téves. utóbbinak volt most 3 filmje egymás után, amiből az egyik igazából csúsztatás miatt került ide. Reynolds meg 10 éve minden csapból is folyik, kb 3 hónapja nem tudom úgy megnyitni a YouTube-omat, hogy ne valami századik Deadpool promóból vigyorogjon rám vissza úgy, hogy előtte meg tavasszal ebben az IF-ben szerepelt. ennyi erővel Csalamádé Timót is túl van tolva, mert decemberben meg márciusban is kapásbólk 2 blockbusterben szerepelt…

    Powell karrierje most ível felfelé, a Maverick után ígyis kimaradt majd 2 év, szerintem is teljesen rendben van most ez.

  18. Az Anyone But You (egyáltalán ez volt a címe?) óta utálom ezt a fickót — miatta nincs kedvem megnézni a Twisterst. Egyedül a Maverickben állt jól neki az öntelten vigyorgó hülyegyerek-szerep.

  19. Mi tegnap rudtuk megnézni párommal, mindkettőnknek tetszett. Én pozitívan csalódtam. Az idei katasztrófafilm kipipálva :) kíváncsi vagyok jövőre mivel pusztítanak majd..

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.