Matt Damon lefektette, hogy a DVD piac kihalásával meghalt a mid budget movie, most Vince Vaughn feltűnt, hogy emlegesse a döntéshozók biztonsági játékát, mint okot az R besorolású “nagy” komédiák visszaszorulására.
Röviden: a döntéshozók nem akarják elveszteni az állásuk, ezért követik a “létező termék”-re építést, hiszen így ha bukta, akkor is foghatják arra, hogy ők követték a szabályokat, nem lehet kirúgás a jutalmuk.
They just overthink it, and it’s like, it’s crazy, you get these rules, like, if you did geometry, and you said 87 degrees was a right angle, then all your answers are messed up, instead of 90 degrees. So there became some idea or concept, like, they would say something like, ‘You have to have an IP.’
The people in charge don’t want to get fired more so than they’re looking to do something great, so they want to kind of follow a set of rules that somehow get set in stone, that don’t really translate, but as long as they follow them, they’re not going to lose their job because they can say, ’Well, look, I made a movie off the board game Payday, so even though the movie didn’t work, you can’t let me go, right?’
Avagy senki nem mer kockáztatni? Mondjuk a kijelentés szinte minden nagy filmre áll, nem csak a felnőtt komédiákra, amikből tavaly kaptunk is párat, meg is bukott a nagyobb részük, és ami siker volt (No Hard Feelings), az sem kiugró, ha jól emlékszem.
Egyik legnehezebb kategória. Deadpool sikere is mutatja, hogy cameo-k, meme-ek, és káromkodás kell egy “vígjátékba” ahhoz manapság, hogy siker legyen.
A mi 40-es generációnknak totálisan kimerítették anno a felnőtt vígjátékok fogalmát egy rakás ötlettel, amik manapság nekünk újra megcsinálva már önismétlők lennének. Túltolták ezt a kategóriát, ha mondhatjuk így, de még a szüleim is élvezték azokat. Manapság ebben a baromi nagy woke-ban, amit teremtettek, nem is tudom hogyan lehet úgy ilyen vígjátékot készíteni, hogy ne bántsanak meg vele senkit. Több hír lenne arról mindenhol, hogy kiket bántottak meg, mint valós filmkritika. Ha csak arra gondolok manapság egyszerű bolti eladóként, vagy éttermi dolgozóként vagy tényleg bármilyen átlagos munkaerőként milyen szabályokat kell betartani, milyen e-learning-eket kell folyamatosan csinálni, mikor egy egyszerű kézvállra tétel is szupermarketben két dolgozó között értelmezhető szexuális zaklatásnak (legalábbis itt a “hanyatló” nyugaton, ahol én is élek), és ezt ahogy emberek manapság mennyire komolyan tudják venni…háááát… baromi nehéz, szinte lehetetlen így felnőtt vígjátékokat készíteni, pláne valóban humorosakat.
No hard feelings-ben sem találtam nagyítóval sem a poént, nemhogy poénokat, nem is emlékszem már rá, max a tengerpartos jelentre, de arra sem a térdcsapkodós, fulladós humora miatt.
Ennek a fiatalabb mostani generációnak szerintem így szinte lehetetlen ilyet csinálni, a már említett túltolt érzékenység miatt, a mi generációnknak vagy az eggyel feljebb lévőnek meg a mostani kreativitás teljes hiánya és az anno múltbeli túltolás miatt.
Évek óta ki vagyok pedig éhezve egy jó fulldokolva röhögős, fel-felidézve magamban rötyögős, új beszólásokkal teli, kreatív, egymásnak jeleneteket mesélő belőle, “nézd meg és hívj fel, beszéljünk róla” vígjáték(ok)ra. Olyan filmeket kategorizálnak manapság vígjátéknak, amin az ember kétszer elmosolyodik max és másnapra elfelejti. És nem, ez nem az, hogy régen minden jobb volt, ez az, hogy mára se golyóik, se kreativitásuk, se egy vígjátékokba való fiatal színészgenerációjuk sincs, és ki kell merülnie abban a mai humornak, hogy meme-eket küldözgetünk egymásnak, annál is ugyanazt a meme-et több nyelven várva egy röhögős reakciójelre és izgulva, hogy ne azt írja vissza, hogy “már láttam”. Hol vannak már a nagy együtt röhögések saját magunkon egy tömött moziban egy Amerika Pitén, amin két sorral hátrébbról odaintegetett apám és anyám a 20 fős “kis” csapatunknak a moziteremben, hogy pont erre jöttek ők is, “jó szórakozást, film végén kibeszéljük milyen volt”. És ez csak egy példa.
És még egyszer: nem az, hogy anno minden jobb volt, hanem az a baj, hogy ez a kategória kihalt, ez baromi szomorú, mert a magunkon nevetés egy moziteremben összehozná az embereket. És szomorú, hogy a mai R-s vígjátéksiker fogalma az, hogy tedd tele meme-ekkel, cameo-kkal, meg f*ck-okkal az ezerszer látott szuperhőssztorit és siker lesz, és az emberek nem a poénokon és a megvalósításukon röhögnek, hanem azon, hogy egy 20 éves filmből besétál az egyik főszereplő randomszerűen századmagával másik filmekből egy filmbe és ennyi, ettől már cool és siker és humoros és “mekkora már”.
Szomorú világot élünk, nem anno éltünk egy jobb világban, most élünk egy semmilyenben, amiben ez is már humornak és vígjátéknak minősül. És nem hiszem ez valaha lesz már jobb, ígyhát emlékezem inkább arra a tömött moziteremre, és térdcsapkodós, popcorntól fulldokló időszakra, mikor a mozi még összehozta az embereket egy jó másfél órás röhögésre, a kreativitás és beszólások és érintések még szabadon szárnyalhattak.
Na ez baromi hosszúra sikerült, de kikívánkozott, bocsi. Tudom, öreg szar vagyok, aki nem tud haladni ezzel a túl komolyan vett mostani (woke) korral, tudom. De legalább egy olyan korban is élhettem mikor mindenki miután megtalálta a vígjátékokban a velük azonos, de kifigurázott karaktert, akkor mindannyian tudtunk egy jót röhögni saját magunkon (és néha egymáson is) sértődések és perek nélkül, pusztán csak szórakozva.
Zolsan példáját követve én is meglovagolom most a “hosszú koment” fogalmát, mert sajnos valami olyasmit érint Vaughn, amiben a hollywoodi feltörekvő/betörni vágyó íróként (angol piacra) nap mint nap belefut az ember.
Az a piszok nagy baj, hogy egy elképesztő paradoxon uralja jelenleg az ottani gondolkodást.
– Egyfelöl minden egyes szakirodalom, külföldi verseny vagy akár a Blacklist azt szajkózza, hogy a betörni vágyó íróknak csak és kizárólag eredeti, originak sztorit szabad írnia. Az adaptáció az bizony tiltólista, 95%-a a versenyeknek el sem fogad ilyen scripteket, kvázi eretnek gondolat.
– Másfelöl viszont meg amiről Vaughn meg igazából mindenkinek a nagynénje is beszél már ezen a ponton, hogy csak és kizárólag az IP-t tartják szem előtt*, ergó adaptációkat keresnek, ERGÓ jó lenne olyan írókat keresni, akiknek jó az “adaptációs” képességük. De mint azt a fenti példában említem, sajnos nem erről van szó.
(* Nyilván készülnek original filmek, ezt nem vitatom, de…
Ennek aztán meg az a hozománya, hogy:
– Akik már valamiért az iparban vannak, annak szinte csak adaptációkat adnak, aztán abból készülnek olyan csodák, mint pl. a Marvel vagy a Star Wars legutóbbi 3-4 éve, de igazából a legtöbb könyv adaptációnál is forognak a szemek sokszor rendesen. Meg a Skibidi Toilet meg a Magic 8 Ball kaliberű bejelentések, amikor már a hordó alját is IP-ért kapirgálják.
– Akik meg még nincsenek, azoknak konkrétan azt mondogatják menedzserek vagy bent lévő ismerősök (nem vicc), hogy figyi, csinálj belőle képregényt. Vagy írd meg regényben. Vagy esetleg futtasd meg Kickstarteren társasjátékként. “Mert akkor lesz egy kézzelfogható IP tesó és arra már lehet építeni!” Az egyik ismerősömnek konkrétan azt mondták, hogy nem baj ha egyetlen egy képrényes boltban 5 példány van belőle, az már jó!
Szóval sajnos az efféle maghasonulás mellett nem véletlenül nem kapunk 18+-os vígjátékokat keményebb poénokkal. Úgy meg pláne nem, hogy a stúdiók számára már csak a 200 millió feletti költségvetés létezik, miközben meg átneveltek mindenkit 3 év alatt a Streaming Wars-ban arra, hogy a kanapéról nézzenek mindent is.
Elképesztően szomorú a jelenlegi helyzet.
Azért tegyük hozzá, hogy nevetettni R nélkül is lehet.
A jelenlegi “vígjáték” probléma, hogy egyszerűen nem viccesek, nincsenek poénok, nem akarnak megsérteni senkit.
Pontosan annyi poén van a filmbe, amennyit a 2 és fél perces trailerben el lehet lőni a figyelem felkeltése végett oszt ennyi.
Aztán meg a film felénél még átmennek “komoly” drámába, mert muszáj valami üzenetnek lenni a készítők szerint, mert ha nem, akkor nincs értelme.
Ott van a nagy sikernek beállított vacation friends vagy mi a fene a címe, az se volt vicces pár poénon kívül se az első, hát még a második rész.
Poénok nélkül meg egyszerűen nem lehet vígjátékot készíteni.
Kastély Ferenc: a Vacation Friends nem volt nagy siker, és eléggé közepes az imdb pontszáma is, de ott legalább látni, hogy minden második jelenet poénnak készült, max nem landolt. én azokat nem bírom, amikben alig van poén is, nemhogy jó poén. ami teljes erővel tolja a poénokat és úgy gyenge esetleg, az sokkal korrektebbnek számít részemről (bár nekem tetszett a Vacation Friends első része).
azzal amúgy én nem értek egyet, hogy nem mernek viccelni, inkább az a baj mint az IP dologgal is, nézőként úgy érződik, hogy nem mernek nagyon elmenni egy irányba, mert az kockázat, kell kis poén ide, kicsi oda, kicsi amoda.
szóval valójában lehet a vígjátékokban “woke ellenes” poén (utálom ezt a kifejezést:), de nem lehet az egész film “woke ellenes”. A no hard feelings pl eléggé olyan témákkal viccelt, amik nem woke-ok, egy 30 éves nő pénzért el akar kapni egy ez ellen kvázi kapálózó 17-18-as srácot, de aztán bedrámázta a végét, hogy mégsemúgyvan.
gore: “annak szinte csak adaptációkat adnak, aztán abból készülnek olyan csodák, mint pl a Marvel vagy a Star Wars legutóbbi 3-4 éve”
hat ezt azert nem igazan ertem. Ha a Marvel 3-4 evevel ez lenne a baj (amit nem gondolok, szerintem mashol van a baj, anno mas posztnal le is irtam miben latom) akkor az elso 10 ev meg miert tudott sikeres (es amugy szerintem szorakoztato) lenni? Az miert lett volna kevesbe adaptacio mint a mostani?
A SW-ban a legutobbi evekben meg csak sorozatok szulettek, en azokbol csak az eloszereploseket neztem, az biztos hogy eleg rosszak (nalam a setting viszi el egyedul, ami persze nem forgatokonyvi kerdes) viszont nem igazan olvastam hogy adaptaciok lettek volna, sot a ket legfrissebbnel (egyben a legrosszabbak kozul valoak) hogy mennyire eredetiek.