Nézed ezt a dán horror-thrillert, kicsit idegesítő és unalmas, aztán mégis azt veszed észre, hogy bemászik a fejedbe, napokkal később is eszedbe jut majd. Nyilván kinek-miért, erre is kitérek lejjebb, de azért nehéz spoilerek nélkül írni róla.
A történet röviden annyi lenne, hogy két család találkozik egy nyaralás során, jól érzik magukat, összebarátkoznak. Később a holland pár meghívja a dánt egy vidéki hétvégére, hiszen még a gyerekek is elvoltak, hadd játszanak kicsit újra közösen. Odaérve idilli a helyszín, nyugis a ház, 1-2 furcsaság van, de hát azt udvariasan el lehet nézni, mindenkinek vannak ilyenjei.
Innen, bár nyilván oda kanyarodik a sztori, hogy nincs minden rendben, de egyáltalán nem a tipikus eszkaláció történik, mert másról akar szólni. Pont emiatt megosztó darab, ahogy az udvariasság mindenek fölé helyeződik azt felkavaró látni, miközben halmozódnak a karakterek számára a figyelmeztető jelek. Az volt a tippem, hogy a nemzetiségek sem véletlenek, és elvileg ez is benne van, mivel ha jól értem, akkor a hollandoknál a nevelés része ez, az egyéni érdekeik háttérbe szorítása a közös társadalmi helyzetekben, bár reméljük nem ennyire extrémen, de hát filmként túl kellett tolni.
Mindezt teljesen jó megvalósítással. Nem dobtam el magam a kinézetétől, de azért… jó, pár érdekesen fényképezett jelenettel. A színészektől a kínos feszengés teljesen átjött, ahogy, nos, a másik oldal is. Talán így fogalmazhatok. Összességében volt hatásos a film, ami valószínűleg mindnél cél lehet, de itt különösen éreztem, hogy semmiben sem kiemelkedő, “csak” jól megcsinálnák a kemény ötletüket, és ez emeli feljebb a végeredményt.
Nem tudtam hova tegyem a kritikába, de akik “logikátlanságot csinálnak a karakterek” dolgokon nagyon fennakadnak, mert ők nem tennének ilyet, azoknak nem ajánlott a Speak No Evil eredetije, hiszen a midpoint hatalmas vízválasztó is a nézők számára. Ők nem kerülnének ilyen helyzetbe, azt elhiszem, én sem, viszont ezen túl lehet azért lépni, és kicsit empatikusabban nézni, hogy akkor miről is szól azokkal, akikkel ha nem is ilyen módon, de megtörténik akár a valóságban is. Ah de nehéz párhuzamot húzni spoilerek nélkül.
Bár akad a horrorok között jó, de azért a sok “elevated” meg “valójában a trauma” mellett üdítő volt látni valamit, ami ijesztgetés és (mű)nyomasztás helyett teljesen a hangulatra és a pszichológiai hatásra feküdt rá. Tényleg eszembe jutott később is még, ami ritkán történik meg ezekkel.
(A mozikban folyamatosan reklámozott remakeről lesz poszt nemsokára, azt tartogassuk oda, mert külön kategória.)
*******
SPOILER
*******
Engem teljesen kiakasztott, hogy létezhetnek ilyen tutyi mutyi emberek a világban :D
Egy ideig lehetséges, hogy én is nagyon elnéző lennék egy idegen pár “furcsaságaival” szemben – bár ahogy öregszem, egyre kevésbé -, viszont nálam már nagyon korán átlépték volna a vörös vonalat. Legkésőbb ott, amikor a gyerekre kezet emelnek (rég láttam, de emlékeim szerint a filmben ettől komolyabb dolog történt). Na annál a pontnál szinte biztos hogy az első kezem ügyébe kerülő masszívabb tárggyal szétcsaptam volna az abúzáló fél búráját.
“ha jól értem, akkor a hollandoknál a nevelés része ez, az egyéni érdekeik háttérbe szorítása a közös társadalmi helyzetekben, bár reméljük nem ennyire extrémen, de hát filmként túl kellett tolni.” nem inkább a dánoknál van ez?
A film egyébként nagyon jól bemutatja azt (persze szélsőségesen), hogy a túlzott alázatosság, az egyéni érdekek háttérbeszorítása, illedelmesség egy bizonyo szint után már kártékony.
Nagyon jó film, de az a fajta, amitől szarul érzed magad utána. Nekem azért egy kisebb gyomrost bevitt azért. Az amerikai változatot is megfogom nézni, kíváncsi vagyok, mennyire fog eltérni a dán verziótól. az amerikaiban, előzetes alapján mintha több akció lenne.
SPOILER: lehet itt az áldozat pár nem lesz olyan tutyimutyi, mint az eredetiben, és felveszik a kesztyűt.
1: ”A film egyébként nagyon jól bemutatja azt (persze szélsőségesen), hogy a túlzott alázatosság, az egyéni érdekek háttérbeszorítása, illedelmesség egy bizonyo szint után már kártékony.” – Egészen pontosan ez volt a film célja, hogy folb*sszon, s úgy néz ki, elérte a célját.
Szerintem nem tutyi-mutyik voltak,hanem egyszerűen a saját neveltetésük és társadalmi korlátaik foglyai, amiből a hirtelen és szokatlan szituációk ellenére se tudtak kiszakadni.
Ez egy olyan társadalom kritika, aminek nem akarunk a része lenni, kövezzetek meg de én se :)
letaglózott…
Kislányos apaként a vége odabaszott.
Kíváncsi vagyok az amerikai verzió lesz-e ennyire ütős!
pedig mikor hallottam, hogy lesz remake, nem akartam már megnézni, annyira hazavágott… de mivel McAvoy és őt imádom, Mackenzie-t is bírom, nem fogok tudni ellenállni. Más kérdés, hogy a rendező 1x már traumatizált az eden lake-kel..
Tényleg elérte a célját a film, mert rengetegszer bszott fel, nem a logikátlanságok miatt, hanem mert ijesztő a tudat, hogy baszki, ezt simán látom a valóságban is..annyi mindenről olvastunk már a hírekben is, hogy sajnos nem tartom elképzelhetetlennek.
Régebben láttuk már, így annyira nem tudok részletekbe menően írni róla, de mély nyomot égetett be, az biztos.
Rám óriási hatással volt ez a film, 3x láttam eddig. Gondolkodó, filozofálgató típusoknak való, nagyon túlzó, és logikátlan, vannak akik szerint művészfilm kategória. A többségnek, az egyszerű nézőnek nem való és borzalmas élmény lesz.
SPOILER
@blurayfan ne is mondd! Én is lányos apa vagyok és teljesen kikészültem attól a jelenettől. Egyszerre akartam ordítani az apának, hogy b@azdmeg csinálj már valamit, de közben sokkot is kaptam. A legszörnyűbb az volt, hogy teljesen el tudom fogadni hogy egy fizikálisan gyengébb férfi egyszerűen nem tud mit tenni egy ilyen helyzetben és pont ez a tehetetlenség érzés fordította ki végleg a gyomrom abban a pár percben. Kevés film vágott így gyomron az utóbbi években.
SPOILER!
Ha a remakeben majd az apuka győz azzal sajnos pont a lényegét, a hatását veszik el az egész mondanivalónak
Szerintem ilyen a való életben elképzelhetetlen. Az hogy így reagáljanak emberek …ilyen nincs. És pont ez miatt idegesítő a film, mert pofátlanul arra hajt hogy a nézők felbasszák magukat. Amúgy a film hangulata nagyon ott van, főleg a film első felében, ameddig nem jönnek be a baromságok.
Nagyon fájt a vége..utoljára nekem Az éjszakai ragadozók volt ilyen, ami annyira gyomron vágott, felcseszett, és szorongtam, hogy soha többet. Ezek mind dicséretek, mert a célját elérte :)) Az amcsi verzió kimaradt..max elolvasom a spoilerket :)) és ha más a befejezés megnézem mert Mackenziet imádom, és azt nem bírnám ki ha ugyan az lenne a vége…
Végig megvolt a feszengés, a vége meg tényleg gyomros.
Spoiler:
Az amúgy kiderült, hogy mit akarnak csinálni az elrabolt aktuális gyerekkel? Pár hónapig/évig élnek velük, aztán néznek új után?
Szerintem is egy kicsit a művészfilmek felé hajlik, de épp csak annyira, hogy még bőven értelmezhető, de kábé tényleg minden mozzanat átvitt értelemmel bír, így ha valaki hagyományos horrort várt, valóban nagyon ideges lehetett. Olvastam is olyan kommenteket, ahol az értetlenség és az elvárt formulák elmaradása és a látszólagos logikátlanságok (amik inkább provokációk voltak az alkotók részéről) dührohamot váltottak ki a nézőkből – örültem, hogy itt nem ez a helyzet a kommentszekcióban :)
***SPOILEREK*** innentől
Szinte mindent sikerült “dekódolnom”, de érdekelne a véleményetek két konkrét dologról, hogy azok mit szimbolizálhattak. Ugye az, hogy az apukának több lehetősége is volt arra, hogy kiálljon magáért, a családjáért, és akár még a legvégén is sikeresen megmentse őket, egyértelműen egy nagyon erős társadalmi kritika volt elsősorban a “nyugat”, azon belül is a skandináv társadalmak bénult tehetetlenségére nézve, ahogyan a megfelelni akarás, a túlzott elfogadás, a saját érdekek háttérbe szorítása, és egyfajta passzív figyelése annak, hogy “idegenek” veszik el az életterüket, sőt, egyenesen a családjukat is (erős kép, és nyilvánvalóan nem véletlen, hogy egy arab származású “babysitter” segédkezik a gyerekek elvételében), szóval mindezek mintegy gúzsba kötik a mai kor átlagos, toleráns, határozatlan, demaszkulinizált családapukáját; olyannyira, hogy ebben a nyilvánvalóan eltúlzott parabolában egyenesen tehetetlenül és szinte saját bukását kívánva szenvedi el mindazt a borzalmat, amit a film utolsó fél órája mutat be. Szóval ezzel a bonyolult körmondatlánccal azt a kérdést akartam felvezetni, hogy szerintetek mit szimbolizál/jelent konkrétan a megkövezés aktusa (az önként, harc nélkül feladás részét értem, de magának a kövezésnek van-e valami mélyebb jelentése, utal-e valamire?) Illetve még a nyúlon is gondolkodtam (direkt nyúl volt amúgy? mint gyáva nyúl? Vagy a nyúlon túl…? :) ), hogy ott a konkrétan legnézőbosszantóbb momentumban (visszamennek az átkozott nyúlért) mire akartak utalni mélyebben? Hogy már annyira elpuhult a társadalom, hogy a gyerekeinek se tud ellentmondani a szülő, még akkor se, ha azzal éppenséggel veszélybe sodorja őket? Szóval az, hogy ő visszamegy a nyúlért (ugye többször is), az azt akarja aláhúzni, hogy ő egy jó ember, vagy azt, hogy ennyire akaratgyenge? Vagy ismét át akarja élni, hogy “hős” lehessen? Hiszen valahol végülis emiatt az elismerés miatt szimpatizált annyira erősen a másik férfival, hogy mindenáron náluk akart tölteni egy hétvégét… Bocs, hogy hosszú voltam, de ezekről mit gondoltok?
Nagyon vegyesek az érzéseim ezzel a filmmel kapcsolatban.
**SPOILER**
Egyfelől értem, hogy film, tehát túl kell tolni a falig, ugyanakkor olyan szinten b@szott fel, ami a film végén történik, hogy a mai napig elönt az elemi gyűlölet, bármikor eszembe jut, vagy előkerül valami miatt. Szóval innen nézve, végül is a film nyert, mert elérte ezt a hatást, amit borzasztó kevés mű tud, hogy veled marad, ráadásul erős érzelmet vált ki.
Aztán az meg részletkérdés, hogy nálam ez éppen a düh/értetlenség/felb@szottság mixét jelenti. :D
Egyébként jó, hogy más is írja az Eden Lake-et, mert az a film áll legközelebb “élményben” ehhez, csak szerintem ott a vége tényleg egy elképesztő gyomros, itt meg ugye már leírtam fentebb mit érzek.
**OFF**
A remake a fent taglaltak miatt teljesen nem érdekelt eddig, de így, hogy realizáltam, hogy Watkins írja-rendezi, talán kap egy esélyt.
Az már a trélerből lejött, hogy McAvoy jól fogja hozni amit kell, valamint tippre a harmadik felvonás más lesz, bár a legeslegvége valószínűleg marad.
egyreszt tetszett a film, vegig feszengtem (amit imadok egy filmben), de 2 dolog zavart:
(SPOILER)
oke, hogy suspension of disbelief, de a teny, hogy van a kishazban vagy 70 foto es meg mindig semmilyen szerv latokorebe nem kerultek bele, az eleg gaz volt. pedig semmilyen hozzajuk vezeto szal nem volt eltuntetve, gondolok itt pl. a luzerek hutojere…
az nekem kihagyott ziccer volt, hogy a nyuszinak az elejen nagy jelentosege van, amit a gondor urge eszre is vesz. tok jo lett volna, hogyha azert is nyugodtak, mert ok tettek el a nyuszit, anelkul luzerek nem tavoznak. ezzel szemben a nyuszi elohuzasa a (kalapbol) ules alol gyengebb valasztas volt.