Örökre velünk lesz

A John Wick 10 éves, de a SAW már 20, és sosem gondoltuk volna, hogy még most is várjuk majd az új folytatását esetleg. Meg az eredetit újra moziban? Legalábbis a kint élők, de lehet itthon is meglovagolja valaki.

human
írta
2024. 10. 09. 11:11
megjelenés
9
hozzászolás


9 hozzászólás a “Örökre velünk lesz” bejegyzéshez

  1. Az újakat elengedtem, de a régieknek nagy rajongója vagyok. Az öreget is bírom benn, de a folytatásokban eléggé a béka segge alatt volt, ahogy a társai is.

  2. Az elsőt pár napja adta a Corvin mozi speciális jubileumi vetítés keretein belül. Még mindig önmagában is szuper film.

  3. Az első tényleg szuper film volt, pedig aztán nagyon messze állok a horrorokhoz való rajongáshoz. Második még szódával elment, de ami azután kövezkezett az szimplán csak gusztustalan volt, túltolták erőltetetten, és még 20 év után sem tudnak leállni. De mindegy is, szerencsére az elsőt nem tudták számomra elrontani, önmagában nézve az egy jó film, én a többiről tudomást sem veszek.

  4. Én gyűlölöm és messszire kerülöm a horror/torture és határterületei filmeket de az első szerintem is kiváló film, akárcsak ez a plakát.

  5. Az első része az egyik legnagyobb filmélményem ever, azaz utolsó 10 perc, jézus milyen szinten kibaszott jó, a zenével, a vágásokkal, a csavarral. Hihetetlenül hidegrázós. Ha azaz ára, hogy láthattam, hogy 2172-ben is újabb részek jönnek ki hozzá, ám legyen, semmit nem vesz el az első rész értékéből, nem nekem készülnek, akinek tetszik jó szórakozást kívánok hozzá.

  6. érdekes ez, vannak ilyen reakció csatornák, ahol a szuperprofi 30 pluszos énekes ELŐSZÖR hallja/látja nem tudom a Yellow Submarine-t és nekem el kellene hinnem. hogy ő még sose eddig.

    na én így vagyok ezzel a sorozattal, a környezetemben mindenki ismeri meg látta, nekem még a plot sincs meg. teljes homály.

    ugyanez a Végső állomás(?) sorozattal, ami ha jól tudom elég népszerű, de azt legalább tudom, hogy abban változatos módokon halnak tinik, mert éjjel néha adja a tévé valamelyik részt és látom ha kapcsolgatok.

    mindegy ez csak eszembe jutott, simán lehetnek ezek jó filmek persze.

  7. Az első rész egyszerűen fenomenális.
    Anno, mikor meglett DVD-n, akkor volt kicsúcsosodva az 5.1-es hangzás korszaka. Már annyi idősek voltunk tesómmal, hogy úgy gondoltuk, megnézhetjük.
    Amikor odaértünk a lezáráshoz, az számomra egy mérföldkő volt. Életemben nem láttam akkora fordulatot filmben (hozzáteszem azóta sem sokat, pedig rengeteg plot twist moviet megnéztem… szinte az összes szar C kategóriást is, ami létezik).
    Vagy 10x visszapörgettem és végignéztem onnantól, mikor Adam megtalálja Zep kazettáját és még a tizedik alkalomnál is rázott a hideg.
    Lehet a nosztalgikus élmény miatt, de én mindig tudok várni egy új Saw filmet. Tudom, hogy valójában szarok, nagyon-nagyon sok szempontból… de nekem ez az igazi guilty pleasure-öm.
    Ami viszont kemény az egészben, az a teljes széria cselekménye. Korábban találtam valahol egy angol nyelvű cikket, amiben kronológiailag összegezve van minden egyes jelenet, mind a 10 filmből és basszus… semmi logikai bukó nincs benne.

    Én azt gondolom, ha (ugyanazzal a cselekménnyel, idősíkokon való ugrálásokkal együtt) kapna egy normális forgatókönyvet, egy normális rendezőt, egy normális operatőri munkát, igazán jó színészeket és kivennék a céltalan kínzások nagy részét, akkor ez lenne az a cucc, amiből rohadtul kellene egy reboot, például egy 3-4 évados sorozat formájában.
    Az korszakos lehetne.
    Így megmarad (az első rész kivételével) az egész egy Film+ kategóriás bűnös élvezetnek.

  8. tripko231

    Azt magyarázza már meg valaki, hogy ha Kirakós nem öl ártatlanokat, miért engedte rá Zepet Gordon családjára? 3-4 évente újranézem a teljes franchise-t, vannak plothole-ok bőven, de ez tényleg akkora ellentmondás.

  9. Istenem, emlékszem mekkorát ment az első rész. Külön úgy ment a szájhagyomány, hogy rászóltak aki látta, hogy de a végét nem mondd el, mert hatalmas. Méltán emelte fel James Want. A többi meg filmtörténet.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.