Elevation

Ezt miért is küldték mozikba? Tudom, mellékvágány kéne legyen, de ennyi filmmel és hát az azokat felvezető reklámkampánnyal már csak azért is érdekelt az Elevation, hogy az előbbi kérdésre talán válaszolhassak magamnak.

Már persze a szórakozás mellett, hiszen kicsit drágább posztapok mindig jöhet.

Az emberiséget ezúttal a földből kijövő szörnyek (Világok harca?) fenyegetik, amik sebezhetetlenek átlagos fegyverek által (Hang nélkül?), még a gránátvető is csak lelassítja őket, de 8000 ft. fölé képtelenek menni. Nyilván a magassággal már vicceltem az egyik előzetesnél, mivel átszámolva 2.4384 kilométerről van szó, viszont és de, a film igyekszik válaszolni arra, miért lehet afölött, ahogy a magyar cím is mondja, Halálszint felett élni.

Na persze nem nyugis az élet a magasban, főleg a főszereplő pasinak, mivel a fia nem elég, hogy átvágyik a másik hegyen levő közösségbe, ahol rajta kívül is vannak gyerekek, de a kölök még valami betegségtől is szenved, éjszakánként gép segíti a légzését, amiből fogyóban vannak a szűrők. Fater kénytelen a Halálszint alá menni újabb készletek beszerzéséért. A közösség tudósa tart vele erre a kalandra, meg egy vagány csaj, mindketten más indokból persze.

Lehet azt vártátok, hogy földbe döngölés lesz ebből, de az Elevation egy teljesen fogyasztható B-film, bár inkább tv-sorozatos minőséget jelent ez most. Simán el lehet lenni vele annyira, mint a hozzá hasonlító “Netflix blockbusterekkel” szoktunk (ez Vertical Entertainment). Sőt, egy Atlasnál jobb, és mintha mentek volna a szabadba is forgatni kicsit, ami feldobja a gyengébb effekteket. Plusz, bár látom, hogy A-listás főszereplőnek nem az igazi Anthony Mackie, főleg ha Chris Evanst kell pótolnia, ellenben bírom ilyen kisebb dolgokban mint ez, a Pain & Gain, vagy a Twisted Metal sorozat. Konkrétan nem miatta nem ugrik lécet a film, főleg, hogy a többi szerepben szintén nem A listások vannak: Morena Baccarin + Maddie Hasson.

A fő gondom, és ami miatt a sorozatozással jöttem, hogy semmi tényleges lendület nincs a filmben, nem hatja át még a ketyegő óra, a gyerek életveszélye sem, ha már a szálak nem bonyolódnak. Amolyan egyszerű, simán csak a “most menekülnek” és a “most karaktert építenek a legbeváltabb klisékből” panelek váltják egymást élesen. Nincs flow. Nincs igazi karizma, ezt értve a rendezésre és vágásra is. Nincsenek nagyszabású dolgok benne, csak van egy átlag, amiben semmi meglepetés nincs. Nem kell kiforgatni a zsánert, csak mozifilmhez kell valami juice.

A kérdésemre mi lehet a válasz? Nem tudom, mivel nem sok hasonló volt idén, hátha ilyen zsánerfilm véletlenül hoz egy kicsit (nem sikerült), így gondolom a mozis forgalmazás és Mackie + Morena Baccarin a poszteren jó tárgyalási alap a streaminges eladáshoz. Konkrétabb válaszom nem lett, mert nem rejtett posztapok kincset találhattunk ezzel, amit csak rosszul reklámoztak és esetleg kult siker lesz később, hanem a sokadik örökre eltűnőt.

(A végefőcímben van plusz jelenet!)

human
írta
2024. 12. 03. 20:55
megjelenés
11
hozzászolás


11 hozzászólás a “Elevation” bejegyzéshez

  1. vicces, mert a kezdésnél nekem is a Világok harca jutott eszembe (ami egyébként legyen bármekkora kultklasszikus, engem nem győzött meg), de a legutóbbi Chris Pratt-film a Holnap háborúja (vagy mi volt a címe) is beugrott, azzal a különbséggel, hogy ha jól emlékszem, abban legalább magyarázatot kaptunk a lényeges kérdésekre, itt meg talán kétszer is elhangzik, hogy nem tudják, miért 8000 feet, cserébe viszont már most megy a franchise építési kísérlet egy közepes majdnem semmire, tényleg, mint valami sorozat pilot epizódja

    Mackie egyébként elvolt a szerepben, nem volt bajom vele, de továbbra se sztáralkat, tényleg igazi mellékszereplő karakter, de ide szerintem most Baccarin kicsit miscasting volt, mert az iszákost legalább annyira nem hittem el neki, mint a fizikust, a másik csaj meg totál felejtős volt

    nem hiányzik ez a nem is tudom hány perc az életemből, amit rááldoztam, de nagyon egyszernézős kategória

  2. Nem az a szégyen, hogy ez a film is az. Hanem hogy simán ilyen hülyeségéket eltudnak adni és van rá néző. Én imádom a sci fi műfajt. Ezt is leszedtem, mert mindíg adok egy esélyt, ez kb 20 percig birta:/ Meg kell barátkozni azzal az évi 3-4 valamire való sci fi vel és kész.

  3. @imiszto: lassan vege az evnek, elondanad, hogy szerinted iden mi volt a 3-4 valamire valo sci-fi?

  4. Hát ez egy nagyon felesleges film volt. A Holnap háborúja sem volt egy nagy eresztés, de ennél kétszer jobb volt. (Szerintem.)

  5. Én a Holnap háborúját szeretem valamiért. Már vagy 8x megnéztem. Bár volt, hogy vasaltam közben :D
    ..viszont erre még nem bírtam rászánni magam. Az előzetes alapján elpocsékolt időnek tűnik. De mivel az évi nézhető sci fi limit véges, ahogy előttem is írták biztosan ráfanyalodok hamarosan erre is.

  6. gort: van egy animált rész, az szvsz végefőcím, hiszen az elején nem is volt, azután van a jelenet, és utána jön a stáblista

  7. @Imiszito: ettol feltem, remeltem tudsz valami titkos tippet.
    …hu de gyenge merites (kiveve dune)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.