Jason Isaacs és Gillian Anderson sétál ebben az igaz történetet feldolgozó filmben, amiben mindenüket elvesztik, és a férfi még halálos beteg is. A séta közben sok mindent feloldanak magukban azért.
Azt írják, hogy “life affirming”, közben a képsorokból a szomorúság süt.
Nekem bejönnek az ilyen emberi történetek, pláne ha igazak is. Az általuk írt könyvből készült a film, a szereplők is nagyon hasonlítanak az eredetikre. Az életigenlés pedig nem feltétlen azt jelenti, hogy mosolyogva, énekelve ugrálunk mint a Mamma Mia-ban. Amilyen helyzetbe ők kerültek anno, mások a vonat elé mentek volna olyan helyzetben, és abból menni tovább – ha jó ideig nem is mosollyal az arcukon -, az az igazi életigenlés szerintem (Lásd: A Boldogság Nyomában, de ott is nagy motiváló erő volt pluszba a kisfia, plusz idős sem volt, sem beteg). Na de egy szó mint száz: mindenképpen nézős.