Nightbitch: poszteren és előzetesben is Amy Adams kutyázása

A gyerekeivel otthonmaradó anya teljesen megváltozik, kutyává válik? Így ránézésre a gyerekszülés utáni depresszióról szólhat, de ennyire jó címmel ez az előzetes és a decemberi premier dátum kicsit meglepetés. Mármint rossz értelemben egyelőre.

Happiness is a choice. A poszter alatt előzetes. I can crush a walnut with my vagina.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 09. 03. 21:12
megjelenés
5
hozzászolás


A Speak No Evil remake mindenféle anyagban

Vannak itt poszterek és trailerek is, hiszen James McAvoy is szerepel a szigetországba helyezett remake-ben, méghozzá Mackenzie Davis mellett. A történet szerint nyaraláson találkozik két házaspár, összebarátkoznak, később az egyik meglátogatja a másikat, de a hétvége eldurvul…

Azért halogattam ezt a posztot, mert már az első teasernél azt hallottam, hogy lelövik az eredeti fordulatát, és azt mindenképp meg akartam nézni szinte semmit sem tudva. Ütött is. Ellenben utána ezek a trailerek számomra megdöbbentőek, hiszen látszólag pont azt dobja ki az eredeti koncepcióból, ami miatt más volt, mint egy tipikus horrorfilm, így pont azt, egy tucathorrort kaphatunk. Mondom, a trailerek alapján. Annyira “amerikázottnak” tűnik az egész.

A rendező James Watkins (The Woman in Black, Bastille Day, Eden Lake), így talán valamennyire várható ez az újrázás? Mondjuk a trailerek alapján nem annyira. A poszterek alatt az előzetesek.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 09. 01. 19:50
megjelenés
13
hozzászolás


Screamboat-előzetes

Ugye a múltkori Micimackó után mostanra már a Steamboat Willie copyrightja is lejárt, rajta alapszik Mickey Mouse karaktere és logója, szóval erre is lecsaptak olcsó ZS horror módon. Nem is csak a Terrifier producerei, de most az ő művük kerül ide.

Történet? Nincs sok értelme ideírni, szerintem érdekességnek ez a teaser nézhető legfeljebb, a filmig senki nem fog eljutni.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 31. 03:12
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Itt a Napoleon rendezői változata

Az Apple TV+ egyszercsak ledobta Ridley Scott szatírájának bővített változatát.

Nyilván a rendező amúgy hírhedt arról, hogy van olyan műve ami jelentősen javult ilyesmi kiadástól, ez a Kingdom of Heaven, szóval lehet pozitív is ez a megjelenés. Na de ki fogja kideríteni? Nekem nagyjából tetszett a film, de azért újra nem nézném.

Van beharangozó videó is.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 29. 20:26
megjelenés
9
hozzászolás


A Rumours előzetese: Cate Blanchett és a hatalmas agy

Mármint az első kiadott kép egy hatalmas agy volt, ami a fák között lapult. A történet röviden: 7 jómódú demokrácia vezetője eltéved egy erdőben, miközben valami globális krízisről akarnak kiadni valami nyilatkozatot. A kijutás elég veszélyesnek tűnik.

Három író-rendezője van: Guy Maddin, Evan Johnson, és Galen Johnson. Blanchett mellett még Alicia Vikander nagyobb név itt.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 29. 03:53
megjelenés
5
hozzászolás


A V/H/S/Beyond előzetese

A találtkamerás VHS horrorantológia októberben új fejezetekkel jön. Ezekhez jött egy előzetes, ami mind a 6 rövidfilmből villant valamit.

Szörnyek és valahonnan ismerős arcok mindenhol?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 29. 03:49
megjelenés
2
hozzászolás


Die Alone-előzetes: Carrie-Anne Moss posztapokja

Egy vírus kiirtotta az emberiség nagyját, a maradék meg zombisan újraéled, csak pár túlélő van, az egyik Carrie-Anne Moss karaktere, aki segít egy a párját kereső amnéziás srácnak.

Mindezt írta és rendezte Lowell Dean (13 Eerie, Another WolfCop – baszki nézem a filmográfiáját, és a pali odavan a zombis filmekért…). Háát, durva mennyi kontent készül manapság.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 29. 03:44
megjelenés
1
hozzászolás


Sonic the Hedgehog 3-előzetes

Nem erőltetik meg magukat a leírásokkal, Sonic legnagyobb kalandja. December. Ennyi. Más kell? A legnagyobb ellenfél jön, aki simán lenyom mindenkit az első harcban.

A poszter alatt előzetes.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 28. 03:27
megjelenés
2
hozzászolás


Emilia Pérez-előzetes: Selena Gomez dalol

Mármint a Netflix filmje (itthon nem náluk jön) egy francia bűnügyi komédia musical, ebben lesz Gomez, na persze a főszereplő Zoe Saldaña mellett, aki ügyvéd karakterével segít egy mexikói kartellvezetőnek nemet váltani, és így megúszni a letartóztatást.

Jacques Audiard (A Prophet (2008), Rust and Bone, The Sisters Brothers) írta és rendezte. Háát. Két előzetes is van, a felül levő az újabb.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 27. 03:18
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


The Good Half: előzetes és poszter Nick Jonas filmjének

A rendező Robert Schwartzman, a főszereplő Nick Jonas, aki az anyja halála után a szülővárosába visszatérő csávót alakítja. A testvérével, apjával, és mostohaapjával közösen kell elintézniük a temetést, ami közben nyilván személyes problémákkal is szembe kell nézni.

A poszter alatt előzetes ennek a kicsit semmilyen drámának.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 26. 11:11
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


A Strange Darling előzetese és posztere

Úgy látom már kezd valami hype kialakulni eme kis költségvetésű thriller körül, ami “az utóbbi édők legjobb sorozatgyilkosos filmje”, vagy mit kapott. Reméljük legalább PVOD-be gyorsan jön.

Egy nem tipikus egyéjszakás kaland után a sorozatgyilkos munkába áll. Főszerepben Willa Fitzgerald (The Fall of the House of Usher) és Kyle Gallner (A Nightmare on Elm Street, Smile).

A poszterek alatt videó, bár elvileg érdemes nem sokat tudni róla.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 25. 03:55
megjelenés
3
hozzászolás


The Best Christmas Pageant Ever-előzetes

Barbara Robinson gyerekregényét dolgozza fel a Lionsgate nagyon őszintén előadott, emelkedett gondolkodású filmje, amiben “a világ legrosszabb gyerekei” kapnak esélyt a helyi templom karácsonyi előadásában, mivel annak rendezője (Judy Greer) hisz mindenben ami fontos, és ki is áll mellettük igazából.

Mindezt Dallas Jenkins rendezésében, akinek a The Chosen köszönhető. Ez részemről persze lebeszélő, de hát gondolom van akinek pont ez hozza majd el a látni akarás hangulatát.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 24. 03:49
megjelenés
4
hozzászolás


The Lord of the Rings: The War of the Rohirrim-előzetes

Akinek nem jön be az élőszereplős sorozat, ami épp folytatódik, annak itt az animációs Kenji Kamiyama rendezésében, “Peter Jackson bemutatja” kezdéssel.

A történet 183 évvel a Gyűrűk ura filmekben látottak előtt játszódik, és a Helm Hammerhand ház sorsát mutatja be, akiknek Hornburgnél kell majd kitartani a gonosz erők ellen.

Bemutató decemberben.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 23. 03:05
megjelenés
29
hozzászolás


The Piano Lesson-előzetes

Megjött a Netflix egyik “Oscar kéne” filmjének az előzetese? Legalábbis oda pozicionálták. Persze ettől még lehet jó A zongoraóra nyilván, de egy elismert színdarab alapján, Samuel L. Jackson, John David Washington, Danielle Deadwyler főszereplésével készült.

A hivatalos leírás: Két testvér harca egy értékes családi hagyatékért, egy zongoráért, fájdalmas igazságokra mutat rá arról, hogyan látjuk a múltat, és mi határozza meg egy család örökségét.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 08. 22. 04:01
megjelenés
3
hozzászolás


← Vissza a jelenbe - A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.