Két, az I. világháborúban megsérült katona Margot Robbieval bulizik Amszterdamban, nonszensz dalokat énekelnek és az egyikőjük beleszeret.
Később, de előbb Taylor Swiftet belöki valaki egy kocsi alá, és futniuk kell az említett férfiaknak. Margot Robbie sehol. Egyikük kezében virág a menekülés közben, amit az épp szakításban levő feleségének vett. Minden kicsit sepia színezetű. Nyilván gyanúsítottak, és bizonyítaniuk kell az ártatlanságukat. Egy kérdés merül fel, nem?
Mármint azon kívül, hogy Hollywood legszebb női feltűnnek Robbie mellett, tényleg, mit keresünk ott, miért hallgatunk két madarásztól világuralmi tervekről? Ki ölte meg a tábornokot? Mit tudott az öreg?
Gondolom eddig nem túlzottan érthető, de ilyen film. Három, az I. világháborúban jóbaráttá vált ember belekeveredik valamibe, vagyis gyanúsítottak egy gyilkosságban, és elkezdenek nyomozni, de valami hatalmas dologba botlanak. Mindez valamennyire megtörtént a valóságban is, onnan merített David O. Russell író-rendező. Nem akarom lelőni miről van szó, a film végén van a nagy felfedés, és hátha ti sem tudtatok erről, töriórán biztos nem oktatták (ha többet olvasnál róla).
A megvalósítása pedig valami katasztrofálisan… furcsa, viszont egyértelműen nem elbénázott hanem ez volt a koncepció, hiszen sosem tér el tőle az Amsterdam. Biztosan kisebbségben leszek ezzel, de egy darabig elég szórakoztató is. Igazából nem film-film, sokkal jobban hasonlít egy színdarabra, és ezt az előadásra is értve. Minden túljátszott, össze-vissza néznek a karakterek, mintha a színészek nem is lettek volna egy szobában, ugyanazon a napon a forgatáson.
A cselekmény da-da-darabos, és lehet még ezzel sem jellemeztem rendesen, sokszor csak úgy történik, nem pedig folyékonyan vonja össze a rejtélyt a karakterfejlődéssel. Szinte kísérleti, amit átleng egy heist-film szerű hangulat szatírába csomagolva.
Na csöpögtessünk még kicsit.
Az biztos, hogy nem tipikus, és nem mindenki kenyere, de nagyot markolt, érdekes volt, szórakoztatóan jó. Úgy tűnik pont fogékony hangulatban kapott el.